Finissage – Nudes by Gábor Miklóssy

L'Autre Café Ismeretterjesztő

Szeretettel meghívjuk 2020. február 15-én szombaton, 18 órakor, Miklóssy Gábor Aktok című kiállításának finisszázsára. Az esemény keretében Miklóssy Gáborról készült portréfilmeket vetítünk, valamint az életműhöz és a kiállított képekhez kapcsolódó képanyaggal (fotódokumentációval) ismerkedhetnek az érdeklődők.

Miklóssy Gábor (1912–1998) a 20. század egyik legmeghatározóbb erdélyi festőművésze, főiskolai tanárként több generációnyi képzőművész kibontakozását segítette Kolozsváron. Az alkotó sokak számára sajnos még mindig csak a Grivica 1933 festőjeként ismert, pedig monumentális életműve legkiterjedtebb részét aktjai teszik ki. Budapesten töltött főiskolás éveitől egészen haláláig aktkompozíciók ezreit festette meg, sokszor visszatérve ugyanahhoz a motívumhoz. Aktfestészete egy olyan korban teljesedett ki, amikor aktot rajzolni majdhogynem a rendszerrel való szembenállásnak számított. Talán ennek is tudható be, hogy ez a rendkívüli életmű méltatlanul feledésbe merült. A kiállításra összeállított válogatás nagy része olyan munkákból tevődik össze, melyeket még nem láthatott a nagyközönség. A több évtizedet lefedő szelekció szinte a teljes alkotói folyamatot bemutatja, a kompozíciók alakulását, az akttanulmányoktól, a napi „ujjgyakorlatokon” át egészen a nagyméretű olajképekig.

Szeretettel várjuk!