Fike istentisztelet – re/form

Kolozsvár, Kétágú Templom Ifjúsági, gyermek

Fike istentisztelet – re/form

A Bibliában olvasunk egy férfiról, aki Isten dolgait tekintve megfelelő előképzettséggel rendelkezett, lelkesen és bátran hirdette az Igének azon részeit amelyek a próféciák beteljesülésére vonatkoztak, tudásában mégis volt némi hiányosság. Bekerül egy családba, ahol mélyebb ismeretekre tesz szert, majd egy gyülekezet bíztatását maga mellett tudva, határozott igehirdetőként sokakat üdvösségre vezet. Később sokan nem is hajlandóak más igemagyarázatát hallgatni, csak az övét. Lesz is ebből egy kis galiba.