Felvidéki értékőrzők vetélkedő döntője

Nagymegyer Kultúra, kommunikáció

értékőrzők-netlogo2017. február 9-én, csütörtökön, 9.00 órakor, Nagymegyeren, a Plauter kúriában.

A vetélkedőbe Somorjától Nagykaposig 24 csapat jelentkezett, amely két részből áll: a drukkerek, vagyis a csapatot támogató barátok, ismerősök támogató játékából, és a csapatok vetélkedőjéből, akiknek településük egy-egy személyiségét, a „nagymama” receptjét kellett feldogozniuk, majd választ adni a digitális adatbázisainkból összeállított kérdéssorozatra. Mindezt a neten végezték. Majd a továbbjutók (11 csapat, és a játékot befejező 5 csapat felkészítője) kapott meghívót az országos döntőre, Nagymegyerre. Mint egykor a vásárokra, ahol évi egy alkalommal találkoztak az egymástól távol élő elődeink, hogy a vásárlás mellett elmeséljék a másiknak, mi is történt időközben velük.

PROGRAM:

8.00-9.00  Prezentáció, a helyi pénz átvétele, helyi termékek vásárlása az egész döntő alatt
9.00-9.15 Felvezető:
Arizona zenekar, Bokros Krisztina a vetélkedő háziasszonya – Kovács Tamás, Bedi Kata

9.15-9.30 Megnyitó, vendégek bemutatása (mellékletben)
Megnyitót mond: Szakáli István Loránd, Földművelésügyi Minisztérium agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára
9.30-10.00 A vetélkedő folyamatának prezentálása (PPT, honlap), Huszár László
10.00-10.15 Bemutatkozó: Expired Passport zenekar (a drukkerjáték egyik kiválasztottja)

10.30-11.15 A legkedvesebb sztorim (1) a felkészülés közben (5 perc / csapat), a csapat prezentációja – bemutatkozik 6 csapat
11.15-11.30 Beszélgetés: Bíró Szabolcs történelmi regényíró (a drukkerjáték kiválasztottja)
11.35-12.10 A legkedvesebb sztorim (2) a felkészülés közben (5 perc / csapat), a csapat prezentációja – bemutatkozik 5 csapat

12.10-13.00 Vásár, játék, nagyanyám receptje – kóstoló
Zsapka Attila, a Kor-Zár együttes tagja (a drukkerjáték kiválasztottja)

13.30-14.14 ebéd

14.00-14.10 Konferanszié: Bokros Krisztina, Pátria Rádió munkatársa, a vetélkedő háziasszonya

14.10-15.50 Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke:  Az értékekről és az értékek kutatásáról.

Díjak átadása, a győztes/győztesek kihirdetése:
Díjak (fényképezőgépek) – átadják: Lezsák Sándor, Szakáli István Loránd, Balogh Gábor
A legkedvesebb sztorim díjá(i)nak átadása – átadja: Lezsák Sándor
– vásári forgatag – játékok, bemutatók, vásárlások

15.50  a vetélkedő zárása, hazautazás

A zsűri tagjai:
Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke
Szakáli István Loránd, Földművelésügyi Minisztérium agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára
Pathó Marianna, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának osztályvezetője
Horváth Zsolt, a Hungarikum Bizottság értéktárak kialakításáért felelős koordinátora
Varga László, helytörténész, Nagymegyer

Forrás: intezet.sk