Félévszázadok viharában. Dutka Ákos emlékest

Szigligeti Színház Nagyvárad Kultúra, kommunikáció
Időpont: 2023. január 27. 18:00 – 20:00

 

Ötven éve, 1972 december 27-én hunyt el Dutka Ákos (1881-1972) költő, publicista, szerkesztő, a modern magyar poézis egyik úttörője, A Holnap antológiák megbecsült tagja, a Holnap Irodalmi Társaság egykori titkára. Az első világháború végén Budapestre költözve a Külügyminisztérium sajtóelőadója, később a Friss Újság felelős-, majd főszerkesztője, a német orientáció és a náci bevonulás ellenzője, az 1956-os forradalom egyik első köszöntője. Hosszú életútja alatt mindvégig megmaradt szülővárosa poétájának, két prózai visszaemlékezése is a századelő Nagyváradjának, A Holnap városának állított méltó emléket. Az egykori költői „hetesfogatból” ő az egyedüli, aki valóban a város szülöttje.
Emlékére, Dr. Boka László irodalomtörténész kezdeményezésére, 2023. január 27-én, pénteken 18.00 órától a Szigligeti Színház páholyelőcsarnokában ünnepi ülésszakot szervez az Újvárad folyóirat és kiadója, a Holnap Kulturális Egyesület, szakmai partnerségben a Szigligeti Tanoda Egyesülettel.
Az est során két, vetítéssel színesített előadásra, valamint egy kerekasztal-beszélgetésre kerül sor. Közreműködnek a Szigligeti Színház színművészei, Dobos Imre és Dimény Levente, illetve zenei darabokkal és megzenésített Dutka-versekkel Thurzó Sándor József (mélyhegedű) és Boros Beatrice (zeneszerző, ének, zongora).
Az est végén a résztvevők koszorút helyeznek el A Holnap-os szoborcsoportnál.

A rendezvény díszvendége Dr. Ilia Mihály irodalomtörténész, címzetes egyetemi tanár. A kerekasztal-beszélgetést vezeti: Szűcs László, az Újvárad főszerkesztője.
Előadók:
Dr. Borbás Andrea irodalomtörténész, a Petőfi Irodalmi Múzeum főmuzeológusa.
Dr. Boka László irodalomtörténész, a BTK Irodalomtudományi Intézet tudományos főmunkatársa, a Partiumi Keresztény Egyetem docense.
A belépés díjtalan, a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak!
Támogatók: Léda Alapítvány; RMDSZ Bihar Megyei Szervezet; Szigligeti Tanoda Egyesület; Dr. N. Császi Ildikó vendégoktató; Plusz FM – Nagyvárad.