Esztétikatábor Sepsiszentgyörgyön

Sepsiszentgyörgy Kultúra, kommunikáció

Esztétikatábor Sepsiszentgyörgyön

A negyedik kiadását megért Avantâge-eseménysorozat esztétikatáborára augusztus 8–12. között kerül sor Sepsiszentgyörgyön, a Kép éve programsorozat keretében.

A tábor fő témája, hogy mit jelent az animalitás, hogyan határozható meg az emberek és az állatok közötti viszony (történetileg, kulturálisan, esztétikailag vagy éppen politikailag. A meghívott előadók a saját kutatásaik felől csatlakoznak a témakörhöz. A MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben megtartandó nyitott előadások mellett a speciális – színházi, képzőművészeti és biopolitikai – szemináriumokon egy-egy kérdéskör mélyebb megvitatására is lehetőség nyílik.

„A tábor elsősorban a hiánypótlás igényével születetett, amikor tartalmas és laza nyári program-lehetőségen gondolkodtam. A tábor teljesen nyitott, a megismerkedés lehetősége miatt ez nagyon tetszik, másrészt vegyesen hívtam magyarországi és erdélyi kutatókat, előadókat is. Állatokról beszélni aktuális, izgalmas, fontos és elég trendi téma, amivel az akadémiai kereteken belül ritkábban találkoztam hallgatóként. Ezen kívül sokkal tartozom a városnak, ahol a mérvadó tini-éveimet töltöttem, és erre Sepsiszentgyörgy megfelelő helyszín is, a városnak igénye van ilyen rendezvényekre” – fogalmazott Győrfi Kata ötletgazda, szervező.

Forrás: hirmondo.ro