Erdélyi srácok – könyvbemutató

Vallásszabadság Háza Kultúra, kommunikáció

Az Erdélyi srácok című könyvben az 1956-os magyar forradalommal nyíltan együtt érző és emiatt bebörtönzött erdélyi egykori fiatalok, középiskolás diákok, munkások és egyetemi hallgatók emlékeznek az akkori történésekre. Bátor kiállásukért, nyíltan megfogalmazott szabadságvágyukért e fiatalok súlyos politikai börtönéveket kaptak „jutalmul”, de ezáltal tulajdonképpen arra kaptunk tőlük példát, hogy minden körülmények között miként lehet és kell megmaradni egyenes gerincű embernek.
A forradalom hírei, a pesti srácok hősiessége indította el Erdély szerte is azt a hullámot, amely arról szólt, hogy valamit tenni kell. S bár fegyvert nem fogtak, mert az adott körülmények között nem is foghattak, minékünk, erdélyieknek is megvannak a magunk srácai, akik ott és akkor, az adott körülmények és lehetőségek között azt és annyit tettek, amit és amennyit tehettek. Nekik is kijár a tisztelet és a megbecsülés!
A szerzők: Benkő Levente, Annamária Papp és Vig Emese

A könyvet dr. Lönhárt Tamás történész, egyetemi docens méltatja. A kötetből részleteket olvas fel Marosán Csaba színművész.
A bemutatón egykori ’56-o erdélyi elítéltek, leszármazottak, hozzátartozók is részt vesznek.