CSÍKSZEREDA VÁROS TÖRTÉNETE

Csíkszereda Kultúra, kommunikáció

ÚTKERESZTEZŐDÉSBEN – CSÍKSZEREDA VÁROS TÖRTÉNETE

A Csíkszereda város története című állandó kiállítás 5 év muzeológusi munkát követően valósult meg, hét teremben, mintegy ötszáz négyzetméter alapterületen.

Az ide betérő látogató olyan izgalmas témákkal ismerkedhet mint a csíki székelyek megtelepülésének körülményei, a csíksomlyói ferencesek titkai, a régi szeredai vásárok hangulata. Kiderül, hogy miért kerül egy 150 kg súlyú címer a plafon alá, milyen ruhába bújt a megye vezetője száz évvel korábban, illetve milyen palackból töltötték ki a régi csíki söröket. Megdöbbentő látni a kisváros huszadik századi pusztulását, ugyanakkor lenyűgüző a folyamatos megújulás, a közösség élni akarása, a boldogulás keresésének számos útja.

Több száz eredeti tárgy mesél a múltról, meghallgatható történetek, kisfilmek, fotográfiák, makettek teszik teljessé az élményt. A kiállítás három nyelven szolgáltat információt, gyerek és felnőtt számára egyaránt izgalmas kalandozást jelent közösségünk múltjában.

A kiállítás megnyitójára augusztus 2-án, 18 órától kerül sor. A kiállítást megnyitja: dr. Rosta Szabolcs, a Kecskeméti Katona József Múzeum gazgatója, az esemény házigazdája Gyarmati zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója.