Csíki Majális

Csíkszereda Egyéb

Csíki Majális

Május 6-án megszervezzük az immár hagyományosnak számító Csíki Majálist. A rendezvény délelőtt 10 órakor veszi kezdetét a városi parkban, és késő délutánig tart.

A Csíki Majális szervezésével az a célunk, hogy a család minden tagjának, kicsinek, nagynak programot kínáljunk. Úgy gondoljuk, a mai világban nagyon fontos a családban, közösségben eltöltött idő, a mindennapokban is ebből tudunk töltekezni.

Az egésznapos program keretében lesz közösségi főzés, sportvetélkedő, fellépnek a környékbeli települések néptánccsoportjai, fúvószenekarai. A gyerekek különféle kézműves foglalkozásokon vehetnek részt, mászóparkban kapcsolóhatnak ki, míg a felnőttek a Kulturális program mellett tematikus sátrakban előadásokat hallgathatnak. A fiatal korosztályra is gondoltunk, a délután folyamán több helyi vagy környékbeli előadó ad koncertet.