Csavar Színház is bemutatkozik Debrecenben

Debrecen Nemzetközi

A műfajok egymásba kapaszkodása, az évfordulók és az önismeret a hívószavai az idei Debreceni Tavaszi Fesztiválnak, amelyet március 16. és 27. között huszonkilencedik alkalommal rendeznek meg.

Debrecen hagyományos tavaszi kulturális programsorozata helyi és egyetemes értékeket közvetít, de a tradíciókat megőrizve az idén megújul. Az újdonságok között említhetjük a “műfajok egymásba kapaszkodását”, egyfajta műfaji átjárhatóságot, ami a zenés, táncos, prózai és képzőművészeti programokat is jellemzi.

Ilyen többek közt a Honeybeast Legyen tánc! című előadása, amelyet a Szegedi Kortárs Balett közreműködésével mutatnak be, valamint a zene és a költészet találkozásának különleges eseményét, az idén 50 éves Kaláka együttes és Lackfi János költő közös produkcióját.

A fesztivál hagyományosan az idén is a tavaszi tárlat megnyitójával kezdődik. A programok közül kiemelkedik még a Cserháti Zsuzsa 70 című emlékkoncertet, amelyen Szulák Andrea, Pákai Petra, Majsai Gábor és a Debreceni Big Band is fellép.

Különleges lesz Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című művének színházi adaptációja is, amelyet Kiss Szilvia és Gál Tamás, a felvidéki Csavar Színház művészei mutatnak be.

A tavaszi fesztivál keretében rendezik meg ebben az évben is a Bach mindenkinek fesztivált Debrecenben. Március 17. és 22. között köztereken, bevásárlóközpontokban, koncerttermekben, templomokban, oktatási és közintézményekben, kávéházakban, éttermekben, villamosokon csendül majd fel Bach muzsikája.

A Söndörgő együttes a nyolcadik új albumát bemutató koncertsorozat keretében lép fel a Debreceni Tavaszi Fesztiválra.

Forrás: EZ, ATEMPO.sk / MTI
http://www.atempo.sk/hirek/98-hirek/19209-a-felvideki-csavar-szinhaz-is-bemutatkozik-a-debreceni-tavaszi-fesztivalon.html