Családos fesztivál

Kézdivásárhely Vallás

Családos fesztivál

Családban, keresztényként, Istennel

Augusztus 11–14. között családos keresztény fesztivált szerveznek Kézdivásárhelyen. A rendezvény szervezőcsapata kedden sajtótájékoztatón ismertette az eseménnyel kapcsolatos tudnivalókat.

A fesztivál magyar nyelvterületen újdonságnak számít, a kezdeményezők egyik célja, hogy a távolabbról érkezők megismerjék a várost és környékét, hogy a lelki töltekezés mellett pihenhessenek.

A fesztiválra látogatók a kirándulások, sportolási lehetőségek mellett a házasságot érintő gondolatébresztőkön, előadásokon, fórumbeszélgetéseken vehetnek részt, élményszínházra és egyéb alternatív programokra is sor kerül. A rendezvény fő előadója dr. Komlósi Piroska családterapeuta és családgondozó. A gyerekek, ifjak részére külön programot szerveznek.

– Csütörtök este a kovászna-belvárosi ifjúsági zenekar fog fellépni, pénteken a magyarországi Kármel együttes mutatkozik be, szombaton a Reménység együttes, illetve Csiszér László koncertje zárja a napot – tájékoztatott Bardócz Csaba református lelkész, főszervező.

A fesztiválon a részvétel ingyenes, csupán regisztrációhoz kötött. A részletes program a rendezvény Facebook-oldalán, illetve a www.csakis.net oldalon tanulmányozható.

Tájékoztat a hirmondo.ro