Caritas Vasárnap a templomokban

Vajdaság, Szabadka Ifjúsági, gyermek

December 4-én kerül sor a Caritas Vasárnapra, melynek célja, hogy felhívják a figyelmet mások segítésének fontosságára, valamint, hogy népszerűsítsék a plébániai Caritasok létrehozását és az önkéntességet.

Mint Ric Gábor, a szabadkai Caritas igazgatója elmondta, ezen a napon az egyházmegye minden templomában a Caritast ünneplik, s a nap jelmondatához kapcsolódóan tartanak prédikációt a papok is.

caritas-web

– A jelmondatunk a Szolidaritással győzzük le az individualizmust. A 21. század embere magát teszi a központba, és az anyagi javakat, az energiaforrásokat, de még más embereket is a saját érdekeinek és szükségleteinek rendel alá, s nem látja a másikban a felebarátot, a személyt. Ez a gondolkodásmód nem vezet boldogsághoz, holott mindenki boldog szeretne lenni. Ezzel a szlogennel éppen arra szeretnénk rávilágítani, hogy ha megpróbálunk szolidárisak lenni a másikkal, az azt is jelenti, hogy együtt érzünk vele, átérezzük és megértjük a helyzetét, a nehézségeit, a fájdalmait, s akkor megpróbálunk segíteni is neki lehetőségeinkhez mérten. S az, amikor teszünk a másik emberért valamit, az tud minket is boldoggá tenni.

Ric Gábor kiemelte, a keresztény ember egyik feladata, hogy közvetítse Isten gondoskodó szeretetét a rászorulók felé, és ezt csak az emberek között teheti meg, s erről szól a Caritas Vasárnap is, amikor is a segítségnyújtásra buzdítják a híveket, akik elmennek a templomba, hogy a mise után a gyakorlatban is megéljék a hitüket és tegyenek valamit másokért, mely nagy boldogságot fog nekik szerezni.

A templomban ezen a vasárnapon gyűjtést szerveznek, az adományokból befolyó összeget pedig a plébániai Caritasok és az önkéntesek „fejlesztésére” fordítják. Fontos, hogy minél több plébánián legyen Caritas, és a hívők köréből önkéntesek, akik gyűjtéseket szerveznek, csomagot osztanak a rászorulóknak, betegeket és időseket látogatnak, teadélutánokat szerveznek, napközit működtetnek. Éppen ezért a Caritas Vasárnap jó alkalom arra is, hogy a plébániai Caritasok létrehozását és az önkéntességet is népszerűsítsék.

– A tapasztalat azt mutatja, a legtöbb plébánián, ahol működik Caritas, a karácsony előtti periódusban megnő az aktivitás, de ez az adventi időszak miatt van, ugyanakkor újabb helyi szervezetek általában tavasszal szoktak megalakulni, beindulni. Lényeges dolgok szoktak elhangzani a Caritas Vasárnapon, és idő kell, hogy az emberek a hallottakat magukévá tegyék, megértsék, elfogadják, hogy jónak, szükségesnek tartsák, és segítsenek azon is, aki például egész életében munkakerülő volt vagy alkoholista, s aki rászorul másokra – mutatott rá Ric Gábor, aki úgy fogalmazott, élnünk kell a lehetőséggel, hogy tehetünk valamit az elesettekért.

Forrás: Magyar Szó