Bartók Béla komolyzenei vetélkedő

Ungvár Zene

Bartók Béla komolyzenei tehetségkutató vetélkedő

A vetélkedő célja

A Bartók Béla komolyzenei tehetségkutató vetélkedő célja, hogy közelebb hozza a klasszikus zenét az emberekhez, felhívja a figyelmet annak szépségére és fontosságára, egyszersmind lehetőséget teremtsen a fiatal tehetséges zenészek bemutatkozására a nagyközönség előtt.

A jelentkezés feltételei

1. A vetélkedőre magánénekkel vagy klasszikus hangszeres (fuvola, oboa, klarinét, furulya, kürt, trombita, harsona, tuba, hárfa, zongora, ütőhangszerek, gitár, hegedű, brácsa, cselló, bőgő stb.) előadással lehet jelentkezni.

2. A versenyzők csak egyéni produkcióval indulhatnak.

3. A versenyzők három korcsoportban indulhatnak:

A) 5 éves kortól 10 éves korig;

B) 11 éves kortól 13 éves korig;

C) 14 éves kortól 19 éves korig.

A korcsoport megállapításánál a jelentkezési határidőt kell alapul venni.

4. A vetélkedőre klasszikus zeneszerzők szabadon választott darabjaival lehet jelentkezni, az alábbiak szerint:

a) az előzetes meghallgatásra egy tetszőleges klasszikus zenedarabbal;

b) a középdöntőbe (az előzetes meghallgatásból bejutók) egy új, tetszőleges klasszikus zenedarabbal;

c) a döntőbe (a középdöntőből továbbjutottak)egy új tetszőleges klasszikus és egy magyar szerzőtől származó klasszikus zenedarabbal.

A zenemű hossza az előzetes meghallgatáson és a középdöntőben nem haladhatja meg az:

A korcsoport esetében a 3 percet;

B korcsoport esetében az 5 percet;

C korcsoport esetében a 8 percet.

A döntőben a maximális időtartam (két zenedarabé) ennek a duplája.

5. Amennyiben az előadáshoz zenei kíséretre van szükség, az csak élő zene lehet.

6. A felkészítő tanár jelen lehet a vetélkedő rendezvényein.

A jelentkezési határidő: 2016. május 15.

Jelentkezés

A jelentkezés formanyomtatványon történik, a KMKSZ központi és regionális irodáiban, amitszemélyesen vagy elektronikus úton lehet benyújtani. A formanyomtatvány a www.karpataljalap.net vagy a www.kmksz.com.ua honlapról tölthető le.

A jelentkezésnél a teljes nevet, lakcímet, telefonos elérhetőséget, életkort, a hangszert (ének), az előzetes meghallgatáson előadni kívánt mű megnevezését és szerzőjét, illetve egyéb kisegítő adatokat kell megadni. A jelentkezők a részvételi szándékukról igazolást kapnak.

Jelentkezési címek:

A KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének irodája. Cím: 88 000 Ungvár, Pravoszláv part 5.Tel./fax: (22) 61-29-98. E-mail:

A KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének irodája. Cím: 90 202 Beregszász, Rozsoskert u. 54. Tel./fax: (41) 4-24-70. E-mail:

A KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének irodája. Cím: 90 300 Nagyszőlős, Puskin u. 35/B. Tel./fax: (43) 2-46-65. E-mail:

A KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezetének irodája. Cím: 89 600 Munkács, Kossuth u. 1. Tel./fax: (31) 5-46-38. E-mail:

A KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének irodája. Cím: 90 500 Técső, Függetlenség u. 53. Tel.: 0977515182. E-mail:

A vetélkedő menete:

1. A jelentkezési határidő lezárulását követően a beérkezett jelentkezések területi megoszlásának megfelelően, körzetenként előzetes egyéni meghallgatásokra kerül sor. Ezt egy szakemberekből álló zsűri végzi. A meghallgatás helyéről és idejéről a jelentkezőt értesítik.

2. Azok a versenyzők, akik szakmai tudásuk alapján továbbjutnak az egyéni meghallgatásokon, részt vehetnek a középdöntőben. Azon egy, az előzetes meghallgatáson előadottól eltérő, új zenedarabot kell előadni. A középdöntőből a kárpátaljai szakemberekből álló zsűri korcsoportonként 5-5 versenyzőt juttathat be a döntőbe. A középdöntő korcsoportonként kerül megrendezésre előreláthatólag októberben, amelynek helyéről és idejéről a versenyzők értesítést kapnak. A középdöntő nyílt, azon az érdeklődők jelen lehetnek.

3. A döntőben mind az öt versenyző egy-egy újabb klasszikus darabot, illetve egy-egy magyar zeneszerzőtől származó zenedarabot ad elő a szakmai zsűri előtt. A döntőre Ungváron, a Filharmónia koncerttermében kerül sor közönség előtt, előreláthatólag decemberben. A döntő zsűrije kárpátaljai és magyarországi szakemberekből áll. Az egyéni teljesítményük alapján a zsűri megszavazza, hogy korcsoportonként ki az az 1-1 versenyző, aki saját kategóriájában megnyeri a versenyt, kik a korcsoportokon belül a második és harmadik helyezettek. A döntőről videofelvétel készül.

4. A helyezettek részt vesznek a magyar kultúra napja alkalmából rendezendő gálakoncerten.