Baráti esték – Szarka Lászlóval

Temesvár Ismeretterjesztő

Baráti esték – Szarka Lászlóval

Baráti esték – Miért nem lehetett a Monarchiából Dunai Egyesült Államok?

Április 7-én, du. 6 órakor a Baráti esték meghívottja Szarka László történész, egyetemi docens, a Selye János Egyetem oktatója, Tanárképző Karának volt dékánja.
Szarka László az 1977 óta él Budapesten, de pályája folyamatosan kapcsolódik a cseh, szlovák, valamint – a többségi mellett – a kisebbségi magyar térhez, illetve a történelemhez. Elsősorban a szlovákiai magyar kisebbség múltjával és a 20. századi csehszlovák–magyar kapcsolatokkal foglalkozik.

Galántán szerzett érettségije után a Comenius Egyetemre jelentkezik, ahol 1976-ban végez a történelem–magyar szakon. Rögtön a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének ösztöndíjasa less, majd 1977–1985 között a Csehszlovák Tudományos Akadémia budapesti kutatócsoportjának tudományos ügyintézője. 1986–1995 között a MTA Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa, 1995–1998 között megbízott osztályvezetője, majd a Kisebbségkutató Műhely programigazgatója 1998–2000 között. 2001–2011 között MTA Kisebbségkutató Intézet, majd 2011-ben a MTA Történettudományi Intézetének munkatársa.
1992–1996 között a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen, 1996-1999 között a piliscsabai Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, 2001-től az egri Eszterházy Károly Főiskolán és 2006-tól a komáromi Selye János Egyetemen oktat. 2009–2012 között a komáromi Selye János Egyetem Tanárképző Karának dékánja volt. 2012-től a MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa.

A borkóstolóra és szervezési költségekre való tekintettel, a beugró 20 lej. A szervezők, a Szórvány Alapítvány, az Új Ezredév Református Központ és Tamás Péter tiszteletbeli konzul, minden érdeklődőt szeretettel várnak, az Új Ezredév Református Központban (Spl. Morarilor 1/b)!