Avatási istentisztelet

BisericaVia Nemzetközi
Négy évvel és két nappal a Kőszikla Gyülekezet ünnepi megnyitóját követően újabb mérföldkőhöz érkezik közösségünk, amikor három elöljárónkat felavatja és kirendeli a szolgálatra a Baptista Gyülekezetek Szövetsége. Bálint Dávid lelkipásztori, Szűcs Attila és Szilágyi Szabolcs pedig presbiteri minőségben fogja folytatni azt a munkát, amire Isten elhívta őket.
Ez az alkalom elsősorban a gyülekezetünk ünnepe, de szeretettel várunk mindenkit, aki osztozna az örömünkben! A terem méretei lehetővé teszik, hogy nagyobb részvétel mellett is betartsuk a hatályos előírásokat, és biztonságos körülmények között legyünk együtt.
A helyszín a Via Gyülekezet imaterme, ami a Frunzisului 79. szám alatt található.
A pontos és zavartalan kezdés érdekében kérünk minden résztvevőt, hogy érkezzen legkésőbb 10 perccel a kezdés előtt.

Kevesebb jelenjen meg