Augusztus

Marosvásárhely Kultúra, kommunikáció

Augusztus

nonverbális előadás Bruno Schulz elbeszélései nyomán

Bruno Schulz, a tarka fantazmagóriák, mesék és szenzációk mestere értéktelen kacatokból építkezik, melyek kulisszái között az életünk folyik és ahol az egyedüli lényeget a maszkok és a formák állandó váltogatása adja. Bár Schulz a német expresszionisták, Musil és Kafka szellemi társa, az egyetemes méretűre dimenzionált rettegés helyett ő inkább saját gyerekkorából épít házat magának. A Fahajas Boltok mágikus-realista szerzője, a Monarchia végnapjait írja meg egy galíciai kisvárosban, melyben saját apja, Jakub a szolid kereskedő és filozófus-mágus alakjában Józef, a gyermek szemével láttatja a régi világ letűnését. A gyermekkor “lenne annak a ‘zseniális korszaknak’, a ‘messiási kornak’ a megvalósulása, melyet annyiszor ígértek nekünk az összes mitológiák.” – írja. A mindent elözönlő káosz agresszivitásával szemben Józef úgy védekezik, hogy beengedi azt házának falai közé, és helyet keres neki a lét tereiben: “Mekkora naivitás azt gondolni, hogy az élet ezernyi apróságáért küzdve alakíthatjuk sorsunkat! Már csak arra vágyom, hogy elaltassam a sors éberségét, és minden feltűnést kerülve, észrevétlenül jószerencsém oldalához simulva láthatatlanná váljak…”

RENDEZŐ: Balázs Zoltán

Játsszák:
Dőry Brigitta
Erőss Brigitta
Fekete Róbert
Jáger Simon
Lukács Ivett Andrea
Mesés Gáspár
Szabó J. Viktor
Szilágyi Míra
Zsenák Lilla

Osztályzvezető tanár: B. Fülöp Erzsébet

Rendezőasszisztens: Zoltán Ildikó, rendező szak III.év
Produkciós munkatárs: Juraszek Zsuzsa, teatrológia szak I.év