Árkossy István– Időutazás

Muzeul de Arta Cluj-Napoca Ismeretterjesztő
Árkossy István Kolozsváron született 1943-ban. A Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola képgrafika szakán diplomázott 1966-ban Feszt László tanítványaként. Már egyetemi évei alatt szoros kapcsolatba került erdélyi szerkesztőségekkel és könyvkiadókkal, ahol rendszeresen jelentek meg rajzai, illusztrációi. Államvizsga után a jeles kolozsvári irodalmi-művészeti és kritikai hetilap, az Utunk szerkesztőségének munkatársa lett, itt két évtizeden át hétről hétre Erdély művészeti és szellemi eseményeinek lapgrafikai megjelenítése volt a feladata. Mindemellett több sajtótermék grafikai arculatát is kialakította az esztendők során. Miután 1971-ben zsögödi Nagy Imre festőművész rézkarcprése hozzá került, elsősorban sokszorosított grafikai eljárásokkal készítette munkáit; kezdetben fekete-fehér, majd később egyre inkább színes nyomatokkal jelentkezve a megyei és országos kiállításokon. A szerkesztőségi munka jellege és elsősorban a Kriterion Könyvkiadóhoz fűződő szoros kapcsolata eredményezte, hogy mintegy háromszáz megtervezett kötet került ki már akkoriban kezei alól. Festészeti anyaggal az 1982-es kolozsvári kiállításán jelentkezett először. Mintegy félszáz egyéni kiállítást rendezett az évek során, és számos csoportos tárlaton, valamint nemzetközi művészeti seregszemlén kerültek bemutatásra művei. Elismerései között említjük a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét, valamint az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Szolnay Sándor-díját (2018).
Időutazás Amikor felötlött bennem annak gondolata, hogy a reneszánsz nagymesterek arcképcsarnokának megfestése után és a múlt számomra mindenkor vonzó világában megtett szellemi kalandozások során szerzett némi tapasztalatokkal felruházva ismét egy olyan területre merészkedjek, ami hasonlóképpen „időillatú”, újból kitárult előttem az Időkapu, én pedig örömmel beléptem rajta. A tudott és a tudatalatti kettőse egyidejűleg sarkallt, hogy gondolataimat a letűnt idők egykor volt díszletei elé invitáljam meg, hiszen gyakori szójárás: a történelem ismétli önmagát, mi pedig hajlamosak lettünk vajmi keveset okulni példáiból. Innen kiindulva éreztem esélyt, hogy az egykori tartalmak a szimbólumok prizmáján kivetítve némileg akár új értelmezést is nyerhetnek. Csak fel kellett gondolatban lapozni az események időrendi példatárát, ami gazdagságát tekintve kétségtelenül: kimeríthetetlen. Aztán amint a kerék forogni kezdett munka közben, a mű művet teremtett a maga menté- ben, ahogyan az az életben is történik: szülő gyermeket, majd ő újabb és újabb gyermeket hoz a világra, bomlik a lét fonala egyre tovább, az eseménysor pedig fut a saját sorsvonalán.
Másként szólva: úgy fakad kép is a képből, miként a történelmi események indái hajtanak ki egymásból, a világ tán előre megírt grandiózus oratóriumának hangjaira. Az utóbbi évben elkészült és 2020 tavaszán a Kolozsvári Művészeti Múzeum Bánffy-palotai termeiben első alkalommal nyilvánosság elé kerülő húsz darab százszor száz centiméteres vászon pedig arra hivatott, hogy osztozzon az egykori történések képnyelven előadható eseménysorán az egyiptomi óriásdinasztiák kihalásának példájától kezdve, egészen a felpörgött korunk Start címmel jelzett, mindennapjainkat átszövő versenyszelleméig. S idővel, ahogy egyre terült a festék, formát öltöttek a különféle idézetek: az inkvizíció motí- vumai vörös-zöld komplementer színeivel, „Néró, az őrült”, ahogy felgyújtja Rómát, Mátyás után Mohács a bukás erjedő folyamatának érzetével, Savonarola szellemi és testi lángolása, Jeanne d’Arc nemzeti hősként üdvözült fehér példája, a gépek vörösbe ágyazott forradalma, vagy a mindent feketébe öltöztető háború krónikusan visszatérő szelleme mellett Szent István szín-tiszta alakja. A tárgykör képkeretbe foglalt tartalma időben lezáratlan, az összeállítás nyitott, ezzel biztosítva a lehetőséget, hogy történelmi áthallású motívumokkal felruházottan bármikor újabb festmény léphessen be a már meglévők sorába, tovább gazdagítva a ciklust. A vizuális megoldási rendszert szemlélve formaépítkezési sajátosságként megállapítható a rajzi elem dominanciája, a tiszta vonalak által körbehatárolt színfelületek pontos megjelenítése, a tartalom szimbolikus üzenetének szándéka és az expresszív képalkotás. Eltérően az irodalomtól, ahol a szöveg minden esetleges áthallás mellett is csak a leírt formában olvasható, a képek világában ez a kötöttség többnyire fellazul, a motívum egzakt vizuális határain túl is képes érzelmeket kiváltani az értelmi skála többrétűségének lehetőségei által. (Árkossy István)