Arizóna nagykoncert Dunaszerdahelyen

Dunaszerdahely Zene

2019. március 29-én, pénteken kerül sor az idén 10 éves Arizóna zenekar nagyszabású lemezbemutató jótékonysági koncertjére 10 Év címmel a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ színháztermében.

A rendezvény vendégei Sipos Dávid, Bertók Tóth Kati, Lombos Úr – Lombos Marci és a 307Music.

Elhangzanak majd olyan dalok, amelyek lemezre sosem kerültek, ilyen például a zenekar legelső saját dala: Kitárt szárnyakkal, de Sipos Dávid közreműködésével, a megszokott hangszerek mellett a szaxofon teszi még színesebbé a dalokat. Bertók Tóth Katalinduettet énekel MajávalLombos Úr a maga kivételes tehetségével és jazz stílusával varázsolja el a közönséget, illetve biztosan elhangzik a 307Music rap duóval készített Hányszor kell még dal is.

Egyedi látványvilággal és hangtechnikával fűszerezett zenei élményt kap a kedves közönség. Kezdés 19.00 órakor. Belépő 5 euró (csak elővételben). Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

Az Arizóna alakulása óta több sikeres turnén, tv-, illetve rádió szereplésen van túl. 3 nagylemez, 12 videóklip, de több díjjal is büszkélkedhet:
Csopakra Hangolva zenekari verseny: Vikidál Gyula díja – A legszuggesztívabb zenekar
Éterfesztivál országos zenekari verseny: Temesi Bertalan díja – A legjobb előadó, Maja
Harmónia díj: Az Év Zenekara 2016 könnyűzene kategóriában

Forrás: ATEMPO.sk