Amikor a pásztor

online esemény Ismeretterjesztő

❤️ Támogasd a nagyváradi magyar színházat 👉 válts jegyet online közzétett előadásainkra 👨‍👩‍👧‍👦 és idézzük meg együtt a magyar népi hagyományok csodálatos világát!

✅ Az előadásról készült felvétel május 27-30. ÉS június 3-6. között látható az Eventim.ro felületen. Támogatói jegyek: https://bit.ly/3bCWC70

—–
Erdélyben – témájánál fogva – egy fontos gazdasági esemény, az úgynevezett juhmérés mulatságain is szerepelt a juhait kereső pásztor zenéje. A juhméréskor rendszerint igen felszabadult hangulat uralkodott, amely a szövegrögtönzést és a történet pantomimikus megjelenítését még fesztelenebbé és frivolabbá tehette. Erdélyben, főleg Kalotaszegen minden prímás más és más változatban ismerte és adta elő, ezért a produkció egyfajta tisztelgés is a régi nagy kalotaszegi prímásgeneráció előtt, Antal Ferenc „Öreg Árus”, Kovács Simon „Buráló”, Viski Rudolf, Boros Samu, Czilika János, és a híres Varga Ferenc „Csipás” pakulár változatait hallhatja a közönség. —–

⚠️ Mindazok a Nagyvárad táncbérlettel rendelkező nézőink, akik mindezidáig még nem tekintették meg az előadást, a bérletkártyájukon található kód segítségével ingyenesen kapcsolódhatnak be az online közvetítésbe. A bérletesek számára nyújtott lehetőségről hamarosan bővebb tájékoztatást nyújtunk a színház webes felületein, valamint e-mailben vagy telefonon.