Állam- és posztszocializmus kritikája

Kolozsvár Ismeretterjesztő

Az állam- és posztszocializmus kritikája

AZ ÁLLAM- ÉS POSZTSZOCIALIZMUS KRITIKÁJA
(Critica socialismului de stat și al postsocialismului)

Szakkollégiumközi műhelykonferencia

A Láthatatlan Kollégium a 2016/2017-es tanévben interdiszciplináris kutatói és szakkollégiumközi programsorozat elindítását kezdeményezte. Célja, hogy az államszocializmus korszakának irodalmi, művészettörténeti és építészeti, filozófiai, politikai és társadalomtörténeti örökségét állítsa a kritika és a kutatás középpontjába.

A programsorozat első állomása Kolozsváron kerül megszervezésre 2016 december 16-18-án, melynek keretében a szakkollégiumok oktatóinak és hallgatóinak előadásain és szemináriumain vehetnek részt a szakkollégiumok tagjai. A szemináriumokhoz kötelező olvasmányokat is megadtunk, ezek elolvasása a belépő az egyes szemináriumokra. (Az olvasmányok az alábbi linken érhetők el: http://hunlit.lett.ubbcluj.ro/hu/az-allam-es-posztszocializmus-kritikaja)

Résztvevő szakkollégiumok: Láthatatlan Kollégium (Kolozsvár) Kerényi Károly Szakkollégium (Pécs), Mérei Ferenc Szakkollégium (Budapest), Pro Philosophia Szakkollégium (Kolozsvár), Entz Géza Szakkollégium (Kolozsvár)

PROGRAM:

December 16 (péntek; BBTE-BTK, Horea út 31, Kari tanácsterem)

 09:00 – 10:00 – András Csaba: Lehet-e számítógépes játékot csinálni A tőkéből? (előadás + vita)
 10:00 – 11:30 – Dobrai Zsolt: A kommunista hipotézis és az ellenállási mozgalmak (szeminárium)

11:30 –12:00 Kávészünet

 12:00 – 13:30 – Borbély András – Kész Orsolya: Művészet: munka vagy lustálkodás? (szeminárium)
 13:30 – 14:30– Szigeti Attila: Szocialista és neoliberális biopolitika (előadás + vita)

14:30 – 15:30 Ebédszünet

 15:30 – 16:30 – K. Horváth Zsolt: Társadalmi tervezés és emancipatorikus közpolitika: a magyar közoktatás rekonfigurációja 1945 és 1950 között (előadás + vita)
 16:30 – 18:00 – Kocsis Árpád: Bevezetés Jugoszlávia történetébe (szeminárium)

December 17 (szombat; BBTE-BTK, Horea út 31, Bezdechi terem)

 09:00 – 10:00 – Balázs Imre József: Szatíra és paródia az államszocializmusban (előadás + vita)
 10:00 – 11:30 – Ugron Nóra: Szégyen és (poszt)szocializmus Sofi Oksanen Tisztogatás c. regényében (szeminárium)
 11:30– 13:00 – Berszán István: A táj mint időtér-jelenség egy kommunista ifjúsági regényben (előadás + vita)

13:00 – 14:00 Ebédszünet

 14:00– 15:00– Bagi Zsolt: Hogyan tűnt el az emancipációs diskurzus a magyar irodalomelméletből a 70-es években ?(előadás + vita)
 15:00– 16:30 – Benke András: A megfigyelt test érzékelése Tar Sándor három novellájában (szeminárium)

16:30– 17:00 Kávészünet

 17:00– 18:30 – Újvári Dorottya: A Minerva Archívum. Két kolozsvári napilap (Făclia, Igazság) fényképhagyatéka (szeminárium)

December 18 (vasárnap; BBTE-BTK, Horea út 31, Bezdechi terem)

 09:00 – 11:00 – Vezetett séta a Mărăști negyedben (Barazsuly Viktória, Újvári Dorottya, Pál Emese)

12:00 – 13:00 Ebédszünet

 13:00 – 14:30 – Tóth Gödri Iringó: Propaganda és/vagy művészet a Dolgozó Nő havilap címlapján (előadás + vita)
 14:30 – 16:00 – Bíró Noémi: Államszocializmus és feminizmus (szeminárium)

Szervezők: Láthatatlan Kollégium, BBTE Magyar Irodalomtudományi Intézet