A tolerancia napja Füleken

Fülek Politika, jog

Szeretettel meghívom a „Tolerancia napja Füleken” nevű rendezvényre, amelyre 2019. május 13-án 19:00 órától kerül sor a füleki Holokauszt-emlékműnél (a Sládkovič és Hollý utcák sarkán).

Múlt héten a szélsőségesek Fülekre is el akarták hozni az általuk terjesztett gyűlöletet. Engedély nélkül is rá akarták erőszakolni magukat a városra. Múlt héten emellett a 2. világháború végére is emlékeztünk, amelynek sebeit országunk és régiónk sok lakosa a mai napig érez. Tanuljunk abból, ami akkor történt, és ne engedjük meg, hogy megismétlődjenek azok a gaztettek, melyeket a háború vészterhes éveiben embertársaink ellen elkövettek azok eltérő nemzetisége, vallása, politikai vagy szexuális irányultsága miatt.

Fülek egy olyan város, ahol magyarok, romák és szlovákok élnek együtt, ahol képesek vagyunk elfogadni a közös szabályokat, de a különbségeinket is. Ez egy toleráns város, és elutasítjuk az extrémizmust.

Ezért szimbolikus gyertyalángot gyújtunk a toleranciáért, abban bízva, hogy az ország más pontjain is fellobban majd. Szeretnénk megmutatni, hogy a tolerancia működik, hogy a tisztesség nem halt ki a Szlovákiában élő nemzetiségek egyikéből sem, és hogy megértjük egymást.

Ha szeretné támogatni ezt a kezdeményezést, 13:00 és 19:00 elhelyezheti mécsesét a Holokauszt-emlékműnél. Mécseshez helyben is hozzájuthat.

19:00 kezdettel zárómegmozdulást tartunk, ahol felszólalnak vendégeink:

Kotlár Ildikó, a Mocsáry alapiskola igazgatóhelyettese

Ravasz Ábel, romaügyi kormánybiztos

Juraj Šeliga, Tisztességes Szlovákiáért Mozgalom

Amennyiben egyetért azzal, hogy Szlovákia ne legyen egy olyan ország, ahol a fasiszták és szimpatizánsaik masíroznak, gyújtson meg Ön is egy mécsest a toleranciáért a Holokauszt-emlékműnél. Mutassuk meg a szélsőségeseknek, hogy nem akarjuk a feszültségkeltést a városunkban!

Tisztetteletel

Bc.Svetová Veronika,Varázshegedű PT

0915289897