A természet határai – meddig használhatjuk

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 Semmelweis u. 4., Budapest, 1052 Ismeretterjesztő

A természet határai – meddig használhatjuk (ki)?

Tisztelt Érdeklődők!

Tisztelettel és szeretettel meghívjuk Önt és családját, barátait a Társadalmi ökoszisztémák – tudományos ismeretterjesztés közösségi térben c. 8 részes előadássorozat 2. előadására. A többi előadásra 2019. április végéig sor kerül szintén az S4-ben.

Az előadó Antal Z. László, az MTA TK Szociológiai Intézetének tudományos főmunkatársa.

Az ökológiai válság kialakulásában jelentős szerepet játszott a természet és a társadalom szétválasztása, ami hozzájárult a természeti erőforrások piaci elveken alapuló felhasználásához és a természeti határainak figyelmen kívül hagyásához. Ennek a modern korban bekövetkezett változásnak az egyik következménye, hogy az emberiség egésze túllépte már azt a határt, amely a természet és a társadalmak zavartalan működését hosszútávon lehetővé teszi. Ehhez a határátlépéshez hozzájárult az is, a modern társadalmakban élő emberek közül csak kevesen tudják, hogy hol húzódnak a természet határai és azt is, hogy a fogyasztásukkal a természet törvényeit folyamatosan megsértik.
Az előadásban arról lesz szó, hogy a különböző országok és a különböző társadalmi csoportok milyen mértékben sértik meg a természet törtvényeit és arról, hogy ma Magyarországon milyen lehetőségeink vannak a törvénysértés csökkentésére illetve megszüntetésére.

Az előadás 45 perces, majd ezt követően kiscsoportokban, egy feladat segítségével mélyítik el tudásukat a hallgatóság tagjai. Megtudhatják, hogyan számoljuk ki az életmódunk okozta széndioxid kibocsátást, és azt is, hogy ez miként befolyásolja Földünk egészségét.

Önkéntes adományokat a helyszín fenntartásához szívesen fogadunk.
Regisztrálni itt tud: https://goo.gl/forms/YAOzPcA2mJT16vpi2

Az eseményt a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.

A Háló munkatársai