A koronavírus áldozataiért szól a harang

Felvidék Vallás

Vasárnap a koronavírus áldozataiért szól a harang

Kép: MTI

Április 11-én délben tíz percre megszólal az összes római katolikus templom harangja, hogy imára hívják a híveket a világjárvány áldozataira emlékezve. A héten Isten irgalmasságának vasárnapját ünnepeljük, mely lezárja a húsvéti időszakot – írja a TASR a Szlovák Püspöki Konferencia közlésére hivatkozva. 

A püspökök úgy döntöttek, ezen a vasárnapon Isten irgalmát kérik az elhunytaknak és hozzátartozóiknak. „Könyörögni fogunk a több mint tízezer emberért, akik itthon lettek a járvány áldozatai, de mindenkiért, akik a járvány okozta helyzet miatt veszítették életüket” – írták.

A konferencia arra kérte a papokat, hogy vasárnap délben tíz percig harangozzanak, ezzel buzdítsák imára a hívőket.

(LB/TASR/Felvidék.ma)