A kolozsvári sétatér – Szőcs Géza-emlékest

Kolozsvári Református Kollégium Ismeretterjesztő

12. KMN // A kolozsvári sétatér – Szőcs Géza-emlékest

2021. Augusztus 20. (péntek), 18.00
📍 A Kolozsvári Református Kollégium udvara
Előadók: Szilágyi Enikő színművész és vendégei: Demény Balázs zongoraművész, Cári Tibor zeneszerző és Szabó J. Attila csellista
👉 Szilágyi Enikő magyar származású erdélyi menekült. Született Kolozsvárott. A marosvásárhelyi Színház- és Filmművészeti Egyetem diákja, majd diplomása. Jóval tanulmányai befejezése előtt rádiómikrofonnal a kezében énekel, televíziós stúdióműsorokban lép fel, filmkamerák előtt és színpadon játszik. Románia nagy egyetemi városaiban és kulturális központjaiban vendégszerepel. Négy évet él Belgiumban, megszerzi a belga állampolgárságot, aztán Magyarországra, illetve Franciaországba költözik. Tárt karokkal várják a New York-i, berlini, londoni, brüsszeli és párizsi színházak. Amikor a színpadra lép, és felcsendül szívbe markoló mezzoszopránja, szavainak érzéki erejével mélyen megérinti a közönséget. Érzelemgazdag előadásmódjával egyszerre letaglóz és felemel, elementáris erővel emlékeztetve minket emberi mivoltunkra.
👉 Demény Balázs a fiatal zongoraművész nemzedék egyik kiemelkedő tehetségének számít. A 19. Ile de France, a Lagny-sur Marne, a Hans von Bülow és a Carl Filtsch nemzetközi zongoraversenyek első díjasa, a Nemzetközi Chopin Zongoraverseny (Budapest) második díjasa. Az 1989-ben született, Anda Géza ösztöndíjas művész rangos koncerttermek és fesztiválok meghívottja volt már.
👉 Cári Tibor, zongorista és UNITER-díjas zeneszerző, a Temesvári Egyetem Zeneművészeti Fakultásán végzett. Pályafutására nagy hatással volt Victor Ioan Frunză rendező. Jelentős színpadi és filmzenei tapasztalattal rendelkezik, több mint 250 produkcióban működött közre külföldön és Magyarországon egyaránt.