Beregszász

Felhívás a XI. Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferenciára

Kiskunhalas, Szabadka

Kerékpározás nagy csapatban Kiskunhalas és Szabadka között.

Pozsony

MAGYAR-SZLOVÁK EGYÜTTÉLÉS A MONARCHIA UTOLSÓ FÉL ÉVSZÁZADÁBAN – pódiumbeszélgetés

Csíki Mozi

Filmszereda – Székelyföldi Mozgókép Fesztivál Jegyek már válthatóak a Csíki Moziban működő jegyirodában (h-p: 9.00–18.00, szo: 10.00–15.00), illetve online az alábbi linkre kattintva: https://www.bilete.ro/categorii/cultural/filmszereda/

Csíki Mozi

A Filmszereda szervezői idén is kiegészítő programokkal várják a csíki közönséget. A kínálatban a két évesektől az egyetemistákon át a szülőkig minden korosztályt megszólítunk.

Négyfalusi Multikultúrális Közpon

A táncelőadást megelőzően a résztvevők a brassói Nagy-Mátka Néptánccsoport kiselőadását tekinthetik meg. Belépő ára felnőtteknek 20 lej, 14 év alatti gyerekeknek pedig 5 lej, amely elővételben kapható a Frézia Mánia virágüzletben (Határ).

Szabadka

Tisztelettel meghívjuk a Keresztény Értelmiségi Kör tribünjére, amelyet szeptember 24-én, kedden, 17 órakor tartunk Szabadkán a kertvárosi Jézus a munkás templom Hunyadi termében (Sava Kovačević utca 3.)

· Vallásszabadság Háza

Vincze-Dallos Csilla: A lélek évszakai - könyvbemutató A kötetet méltatja Bodó Márta, a Keresztény Szó főszerkesztője, felszólal Veres Stelian plébános-helyettes és szaval Marosán Csaba színművész. Zenei meglepetést szolgáltat dr. Potyó István, a Szent Cecília karnagya, a Szent Mihály-templom kántora és a szerző.

ZUG.zone

Stereo Akt: Etikett, avagy a tökéletes ember // Vizit

Sapientia Marosvasarhely

Ha szeretnél csatlakozni a néptánccsoporthoz, akkor gyere el szeptember 24-én 19 órától az első nagy gyűlésre, ahol megbeszéljük az idei tanév táncos ügyeit :). Bárki csatlakozhat aki szereti a néptáncot, kezdőktől a profikig mindenkit szeretettel várunk! Találkozzunk az aulában!

L'Autre Café Ion Creanga Nr. 8, 400010 Kolozsvár

Az eddig nyári szünetre térő s most újult erővel folytatódó Tekergő Mesedélutánok programsorozat keretén belöl ahogy tőlünk már megszokhattátok, a felnőtt érdeklődők torkát sem hagyjuk mi szárazon. Aki velünk tart, ezúttal is jó nagyot kortyolhat a népmesék kifogyhatatlan korsójából! Ezúttal Both Zsuzsa mesedalnok és Gregus László mesemondó biztosít számotokra élő és ropogós mese- és muzsikaszóval átitatott mulatságot majd! Erre a mesés alkalomra a belépés díjtalan.

Életfa Családsegítő Egyesület

A magyar népmese ünnepéhez közeledve ismét mesébe borul a táj, így szórjuk mi is az eddig betakarított mesemagvakat újra. Mi más is lehetne jobb alkalom arra, hogy a Tekergő Mesedélutánok programsorozat keretén belöl visszatérjünk Kolozsvárra?! Ezúttal az Életfánál várunk 17:30-tól kicsit és nagyot egyaránt egy közös tekergésre, amikor a mese- és muzsikaszó is együtt zeng-bong majd. Ebben lesz nagy segítségünkre ezalkalommal Both Zsuzsa mesedalnok és Gregus László mesemondó. A helyek száma korlátozott, előjelentkezéseiteket a 0741 479 350-es telefonszámon, illetve facebook oldalunknak, eseménynek küldött privát üzenetben fogadjuk. A mesés alkalomra a belépés díjtalan.

Kultúrpalota Marosvásárhely

A Schnedarek Ervin és a keskenyfilmezés Marosvásárhelyen 1950-1989 c. kiállítás továbbra is látogatható a Kultúrpalotában, az alábbi Facebook-eseményben feltüntetett program szerint: https://www.facebook.com/events/517879888966436/

Harghita Business Center

Esemény dija 100 Lei Elöadó: Nagy Orsolya , ThetaHealing® Mester instruktor és konzulens

· Kolozsvár Társaság eseményei

A mesemondóként, mesék, mondák közreadójaként ismert Benedek Elek emlékét idézzük fel 2019. szeptember 25-én délután hat órakor a KT székhelyén. Szabó Zsolt, az esemény moderátora egy Benedek Elek-emlékkiállítást is bemutat. Megkérjük az érdeklődőket, hogy egy számukra kedves Benedek Elek-kiadványt hozzanak magukkal (amennyiben ez lehetséges) az emlékestre.

Sapientia EMTE, Kolozsvári Kar

Az új évad nyitófilmjében 3 párizsi fiatal, Vinz, Hubert és Saïd 24 óráját követhetjük végig, betekintést nyerve a párizsi külvárosok nyomorúságos, erőszakos és gyűlöletteli mindennapjaiba. "Nem a zuhanás számít. A földet érés." francia filmdráma, 98 perc, 1995 - magyar felirattal A belépés továbbra is ingyenes, a vetítést továbbra is beszélgetés követi, minden érdeklődőt várunk!

Digitális Székelyföld 540485 Marosvásárhely

7. Digitális Székelyföld Konferencia

Csíki Játékszín

Biró Réka – Deák Katalin & a csapat ÁSÓKAPA ILDIKÓ • MÁRDIROSZ ÁGNES ATTILA • VASS CSABA ZSUZSI • SÁNDOR ANNA KARESZ • KERESZTES SZABOLCS ENCI • DÁLNOKY CSILLA JOCÓ • PUSKÁS LÁSZLÓ rendező • BARTALIS GABRIELLA dramaturg • BIRÓ RÉKA, DEÁK KATALIN asszisztens • RÁDULY BEÁTA

Hargita Megye Tanácsa

Meditációs tanfolyam Gunagrihával - Csíkszereda 09.25 18 h Tudj meg többet a meditációról: http://gunagriha.org/meditacio/ http://meditalj.hu #Gunagriha #Gunagrihaelőadás #Gunagriha2018 #Békéscsaba #tudat #tudatosélet #fejlődés #spiritualitás #Isten #Istenmegvalósítás #élet #SriChinmoy #meditáció

· Duna-ház Torockó

„Ne vesszen el a múltunk” Király Ferenc torockói bútorfestő, a Népművészet Mestere vezetésével régi közös tervünk valósul meg a képzés elindításával. A résztvevők közelebbről is megismerkedhetnek a torockói bútorfestészet káprázatos mintáival; a bútorfestési technikák elsajátítása mellett számos hasznos gyakorlati tanácsot kapnak. A tanfolyamon készített festett bútorokból az adventi időszakban kiállítást rendezünk a Duna-Házban. Ezt követően természetesen a készítők rendelkezésére bocsátjuk az alkotásokat. Oktató: Király Ferenc, a Népművészet Mestere A részvétel a tanfolyamon díjtalan, de a helyek korlátozott száma miatt regisztrációhoz kötött. A regisztráció lezárult!

Blériot

🍷🍷 Szüreti Mulatság lesz Kolozsváron október 5.-én, de ezt már tudjuk!🍷🍷 Éppen ezért készülünk is rá, egy borkóstoló esttel! Gyere el és kóstold meg pár borunkat ingyenesen a Blériot kávézóban, Szeptember 25-én. Tudj meg többet a legjobb magyar és erdélyi borokról. Kóstold őket, ízleld, mondj véleményt! Szerda este találkozunk, 19:00 órás kezdettel. A részvétel ingyenes, asztalfoglalás a Blériot kávézó oldalán! Az eseményen jegyet is válthatsz a szüreti mulatságra. Várunk szeretettel!

Kolozsvári Magyar Opera

G. VERDI - I LOMBARDI ALLA PRIMA CROCIATA UNGARISCHE OPER KLAUSENBURG | KOLOZSVÁRI MAGYAR OPERA | OPERA MAGHIARĂ DIN CLUJ-NAPOCA

Beregszász

Mesemondó verseny 2019

· Kolozsvári Magyar Opera

Verdi A lombardok című operájának 1843. február 11-én a Milánói Scalában tartották az ősbemutatóját. A műnek és az előadásnak akkoriban nagyobb sikere volt a közönség körében, mint a Nabucconak. A Romániában játszott Verdi - operák mindegyikét társulatunk mutatta be elsőként. Ezt a hagyományt folytatva újabb országos bemutatóval készülünk közönségünk számára. A lombardok négyfelvonásos operát szeptember 26-án mutatjuk be, Giselda szerepében Elena Moşuc meghívo

Kultúrpalota Marosvásárhely

Új évadot kezd a Nest! A slam poetry a smart kütyük és technológiai újítások világába a 7. Digitális Székelyföld Konferenciára látogat. Várunk mindenkit, hogy a slam szövegek segítségével együtt interkonnektálódhassunk a Marosvásárhelyi Kultúrpalotában! Szóljon ez a Tech Slam mindenről, ami gondolatébresztő és technológia, mert az eldigitalizálodott világunkban is van helye egy kis szókimondásnak. Előad: Demeter Ferenc és Szabó Ágnes Vizuál: Banga Szilárd

Gutenberg Könyvesbolt, Csíkszereda

Tekergő Meseösvény Egyesület - Otthon - RO Tekergő Meseösvény Egyesület - Itthon - HU Tekergő Mesetábor www.tekergomeseosveny.hu

Müvelödèsi Hàz Szèkelyudvahely

szeptember 26

Kolozsvári Magyar Opera

Verdi A lombardok című operájának 1843. február 11-én a Milánói Scalában tartották az ősbemutatóját. A műnek és az előadásnak akkoriban nagyobb sikere volt a közönség körében, mint a Nabucconak. A Romániában játszott Verdi - operák mindegyikét társulatunk mutatta be elsőként. Ezt a hagyományt folytatva újabb országos bemutatóval készülünk közönségünk számára. A lombardok négyfelvonásos operát szeptember 26-án mutatjuk be, Giselda szerepében Elena Moşuc meghívott énekművésszel!

Oradea-Nagyvarad-Grosswardein

Az elmúlt hónapok legnépszerűbb magyar pszichológiai sikerkönyvének szerzője első alkalommal Nagyváradon, a Nyitott Akadémia szervezésében! Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus "Örökölt sors - Családi sebek és a gyógyulás útjai" című előadását szeptember 27-én a Szakszervezetek Művelődési Házában hallgathatod meg. Kihagyhatatlan előadás - Magyarország és Erdély számos városában is vastapssal köszönte meg a közönség! Jegyek már kaphatók online, a www.nyitottakademia.hu oldalon.

Szabadka

Nemzetközi Méhészeti vásár, a legnagyobb méhészeti esemény Észak-Bácskában!

Topolya

A topolyai Arcus Környezetvédő Egyesület a különböző médiaházaknál tevékenykedő újságírók, tudósítók és lektorok számára szervez tudományos célú találkozót, Természettudomány és média elnevezéssel.

Strada Mihail Kogălniceanu, Cluj-Napoca, România

Funky fills and rhythms, jazzy-bluesy chords, spacey reggae feel, ethno-folk or even drum and bass influences are the most important words that come to mind about Koszika & The HotShots' sound. Their socially conscious lyrics are filled with social criticism, as well as talk about important principles, feelings, dreams and fears. They incorporate old folk tunes, rhymes and sounds in their modern, electrically eclectic music. Best served LIVE!

pin Négyfalusi Multikultúrális Központ Négyfalu

A Kelekótya együttes 2001-ben alakult. Fennállása óta a saját szerzemények mellett a gyermekirodalom megzenésített értékes darabjaival – a Kaláka, Sebő Ferenc, Bojtorján, Halász Judit és mások dalait tolmácsolva – szól a mostani és valamikori gyermekekhez. A hattagú zenekar elsődleges célja, hogy hagyományos száraz hangszerekkel (nagybőgő, furulya, mandolin, hegedű, gitár stb.), az élő előadásmód átütő erejével közvetítse a magyar irodalom – Kányádi, Weöres, József Attila és mások – műremekeit, és ez által ellensúlyozza a médiában jelenvaló, nem a gyermeki világnak szóló zenei és más audió-vizuális műfajok egyeduralmát. - a Maszol.ro portálról. A koncert díjmentes.

Duna-ház Torockó

További információk a Duna-Ház tevékenységéről: http://duna-haz.com https://www.facebook.com/dunahaztorocko

pin Timisoara Piata Libertatii Temesvár

Szervező: Eszterlánc Kulturális Egyesület Helyszín: Jenő herceg tér Leírás: A néptánc határtalan. Öröm, bánat, ünnep, önfeledt szórakozás, örök szerelem: az élet. Legyünk együtt, táncoljunk együtt! Határtalanul!

Apáczai Csere János Pedagógusok Háza Toplita 20, 530241 Csíkszereda

2019-es konferenciánk központi témája a körülöttünk lévő világ észlelése. Az idei év mottója: "Néha magunkat kell megváltoztatni ahhoz, hogy megváltozzon körülöttünk a világ" - Robin Youngson. A konferencia társszervezői: Apáczai Csere János Pedagógusok Háza, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Babeș-Bolyai Tudományegyetem. A konferencián való részvételhez, kérjük, regisztráljon az alábbi linken: http://rmpsz.ro/hu/sa1/77/index A részvételi díj személyenként 70 lej.

Kultúrpalota Marosvásárhely

A Fonó Zenekar: 1. Navratil Andrea – ének 2. Agócs Gergely – ének, tárogató, magyar duda, furulyák, koboz 3. Gombai Tamás – hegedű 4. Pál István „Szalonna” – hegedű 5. D. Tóth Sándor – brácsa, ütőgardon 6. Tárkány-Kovács Bálint – cimbalom 7. Kürtösi Zsolt – bőgő, cselló, harmonika A produkció vendégművészei: 8. Bolatov Mahmúd – ének, agacskomuz 9. Halilova Kuszum – ének (Helli Aul, Korkmaszkala, Karabudahkent rajon, Dagesztán, Orosz Föderáció) 10. Szultanbekov Arszlanbek – ének, dombra 11. Szatirov Iszlam – ének, dombra (Alakay Aul, Adige Khabl rajon, Karacsáj-Cserkesz Köztársaság, Orosz Föderáció) 12. Taulula Együttes – ének, férfikar (7 személy) (Kashatau, Cserek rajon, Kabard-Balkár Köztársaság, Orosz Föderáció) 13. Atangulov Azat – ének, kuraj 14. Abubakirova Khenife – ének, doromb (Boranbaj, Bajmak rajon, Baskíria, Orosz Föderáció) Jegyek válthatók a Kultúrpalota jegypénztárában - keddtől vasárnapig 9:00 - 16:00 óra között. Jegyárak: Teljes értékű jegyek: 20 Ron Kedvezményes (diák és nyugdíjas) jegyek: 10 Ron Az előadás támogatója és szakmai partnere a Hagyományok Háza.

Zenta

III. Szent Mihály-napi Táncháztalálkozó és Sokadalom Zentán a Sportcsarnokban.

Szakszervezetek Művelődési Háza

Jegyek már kaphatók online, a www.nyitottakademia.hu oldalon és személyesen, a Szakszervezetek Művelődési Háza jegypénztárában.

Természet Szíve Egyesület

Egyesületünk szeptember 28 án el látogat Vármezőre a Hőlégballon fesztiválra Itt meg nézzük a hőlégballonosok hogyan repkednek a magasban és a pisztráng neveldénél eszünk frissen sült pisztrángot. A kirándulásunk egésznapos lesz. Jelentkezni, érdeklődni lehet a 0748032692 es telefonszámon Szederjesi Tamás elnöknél. Kirándulásunkra kilenc személyes mikrobusszal megyünk melynek ára 70 lej per fő.

Természet Szíve Egyesület

Egyesületünk szeptember 28 án el látogat Vármezőre a Hőlégballon fesztiválra Itt meg nézzük a hőlégballonosok hogyan repkednek a magasban és a pisztráng neveldénél eszünk frissen sült pisztrángot. A kirándulásunk egésznapos lesz. Jelentkezni, érdeklődni lehet a 0748032692 es telefonszámon Szederjesi Tamás elnöknél. Kirándulásunkra kilenc személyes mikrobusszal megyünk melynek ára 70 lej per fő.

pin Barcasági Csángó Alapítvány

Magdó István fotókiállítására a Barcasági Csángó Alapítvány közösségi termében kerül sor. Az előadás címe: Állati válogatás a Kárpát-medencéből. A kiállítás megnyitója szombaton, szeptember 28-án 15:00 órakor kezdődik. Emellett a kiállítás megtekinthető lesz a rendezvényt magába foglaló teljes hétvégén. Állandó programpontként szolgál mindazok számára, akik meg szeretnék tekinteni, de különböző okok miatt nem érnek el a megnyitóra. Szeretettel várjuk az érdeklődőket!

József Attila utcai Nagy kúria

Vadas-táv (50 km, +1500 m szint): József Attila utcai Nagy kúria – Büdöskút – Pacé – Kéni-puszta – Szalamáj-puszta – Benedek-mező – Előpatak – Havad-tető – Árkosi Vadas – Árkos – Kerek erdő – Bíróné-puszta – Világlátó – Sasa trail – Kölcze-puszta – Marinka-puszta – napelempark – itatók – Szalamáj-puszta – Kéni-puszta – Pacé – Büdöskút – József Attila utcai Nagy kúria. https://drive.google.com/open?id=1gGORHgfI12tIN5gjRnhW3cDQ71lNFJGk&usp=sharing Drótszamár-táv: megegyezik a Vadas távval. Érdeklődni telefonon – Kozma Zoltán - 0740012081

Maros Megyei Tanács

A figyelemhiányos hiperaktivitás vagy ADHD (Attention Deficit Hyperactivity Disorder) az egyik leggyakoribb neuropszichiátriai tünetegyüttes, izgágaság, impulzivitás, szétszórtság jellemzi viselőit, bár nem minden esetben jellemző mindhárom tünetcsoport. Az ADHD-t Romániában gyermekpszichiáter diagnosztizálhatja, de tüneteit gyakran felismerik a szülők, pedagógusok is. ADHD-val élő gyereket nevelni kihívást jelenthet az otthoni és az óvodai/iskolai környezetben, ugyanakkor nekik is folyamatos próbatétel a tanulás, a közösségbe való beilleszkedés.

Kostelek,gyímes

Sok szeretettel várunk mindenkit!

pin Strada Ferenc Rakoczi 5, 535600 Odorheiu Secuiesc, România

//HU: Nincs év Tömegfutás nélkül! 2019-ben szeptember 28-án ismét elrajtol az IPSE Városi Tömegfutás, immáron tizenegyedik alkalommal. A rajt szombaton délelőtt 10 órakor lesz a Digital 3 előtti térről, ahonnan, akárcsak a tavaly, a Városi Strand felé indulva futjuk le a 4.2 kilométeres távot. Írd be a dátumot a naptáradba, a regisztrációval, ajándékokkal és minden egyéb fontos tudnivalóval pedig a későbbiekben jelentkezünk. Az IPSE Városi Tömegfutást Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatja.

Farkas utcai templom Farkas utca, Kolozsvár

Varnus Xaver hangversenye a Farkas utcai templomban

Bulgakov Café

🏷Beugró 15 lej Save The Date 👉 Szeptember 29., Vasárnap, 22 óra

Kájoni János Megyei Könyvtár

Alapítvány. #KájoniJánosMegyeiKönyvtár #ProLibrisKönyvtáriEgyesület #NépmeseNapja2019 #Pályázat

Babeş-Bolyai Tudományegyetem

2019. szeptember 30-án kerül sor, délután 4 órától a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Tagozatának hivatalos tanévnyitó ünnepségére, az egyetem főépületének (Farkas u. 1 szám) Aula Magna termében. Tanévavató előadást tart dr. T. Szabó Levente: Lehet-e a színházi/irodalmi hangnak társadalomtörténete? A színházi csönd 19. századi feltalálása és a színházi/irodalmi modernség kezdetei Köszöntőt mond: dr. Soós Anna rektorhelyettes Buryán Tünde diák-alprefektus

Kultúrpalota Marosvásárhely

Az eseményen beszédet mond Mana Bucur, a Romániai Képzőművészek Szövetsége Maros Megyei Fiókjának elnöke, a kiállítást Markó Béla költő nyitja meg. Közreműködik Bogdán Zsolt kolozsvári színművész. A kiállítást Szepessy László rendezi.

Erdély

A Jogaink Egyesület idén újra megszervezi, a Jogi ki mit tud? – avagy te tudsz jogi keretek között mozogni? elnevezésű jogi vetélkedőjét.

Erdélyi Múzeum-Egyesület Kolozsvá

A Korunk Akadémia Trianon 100 sorozata nyitóelőadásának címe: Trianon okai. Meghívott előadó Romsics Ignác történész, az MTA rendes tagja, egyetemi tanár, Eszterházy Károly Egyetem, Eger. Az előadásra 2019. október 2-án, szerdán 17 órától kerül sor az Erdélyi Múzeum-Egyesület előadótermében. (Jókai/Napoca u. 2. sz.) A rendezvény házigazdája Kovács Kiss Gyöngy főszerkesztő, Korunk.

Planetarium

Október 2., szerda 20:00 Filmes kvíz ❓🕑🎬 Bejáratott kvízes csapatokat és a hangulattal most ismerkedőket egyaránt várunk. 2-6 fős csapatok jelentkezhetnek szeptember 29.-ig a következő űrlap kitöltésével: http://bit.ly/2kRyj0R

Téka Alapítvány

Légy te is részese a kalandnak! A lovastanfolyamra már fel lehet iratkozni a Téka irodán, vagy Budai Annamáriánál, 0744-663331,

Duna-ház Torockó

További információk a Duna-Ház tevékenyéségéről: http://duna-haz.com https://www.facebook.com/dunahaztorocko ----- Korábbi előadásokról információt itt talál: https://duna-haz.com/category/lelekmuhely/

Jakab Antal Ház - Csíksomlyó

Életvezetés - a hiányzó tantárgy | CsíkszeredaHelyszín: Jakab Antal Ház - Csíksomlyó Időpont: 2019. október 3. 18 - 20 óra között Az előadás ingyenes, de előzetes regisztráció szükséges! Regisztrálj itt: https://eletvezetes.ro/events/eletvezetes-a-hianyzo-tantargy-csikszereda/

Jakab Antal Ház - Csíksomlyó

Helyszín: Jakab Antal Ház - Csíksomlyó Időpont: 2019. október 3. 18 - 20 óra között Az előadás ingyenes, de előzetes regisztráció szükséges! Regisztrálj itt: https://eletvezetes.ro/events/eletvezetes-a-hianyzo-tantargy-csikszereda/

Cinema Victoria

Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) 12+ r. Schwechtje Mihály, 2018, 96’ Eszter a tinédzserkor megpróbáltatásait a mangák világában igyekszik átvészelni. Kívülállóként szemléli kortársait, náluk sokkal többet jelent neki, hogy angoltanára külön figyelmet fordít rá. Amikor egy nap a tanár váratlanul elmegy a gimnáziumból, Eszter lába alól kicsúszik a talaj. Muszáj szembenéznie tinédzser korosztályával, azok hiúságával és saját csapongó érzelmeivel. A film az első magyar tinithriller, egy online zaklatásba forduló szerelem, pattanásig feszült története. A film vetítése után közönségtalálkozó lesz a film rendezőjével, Schwechtje Mihállyal.

Életfa Családsegítő Egyesület

Egyéb tudnivalók: Október 3-tóll „Indul a mandula”! Korcsoport: 8-15 éves gyerekek Helyszín, időpont: csütörtök délutánonként, az Életfa Családsegítő Egyesület székházában (Magyar utca/B-dul 21 Decembrie 1989, 78 szám) Hozzájárulás: alkalmanként 35 lej Az I. féléves 10 alkalom egyösszegben való kifizetését 10%-os kedvezménnyel jutalmazom (315 lej) Elérhetőség: Krampusz – 0746517182, A helyek száma korlátozott. Jelentkezéseteket várom sms-ben és e-mailben. Köszönöm, hogy to

Lurdy Konferencia és Rendezvényközpont

Miért és hogyan csapjuk be magunkat? Illúziók, sémák, torzítások

BrodyLand

SimpliCity Fesztivál 2019

Horgos

Tisztelettel meghívjuk a IV. Vajdasági Civil piknik című programra a Vajdasági Magyar Civil Szövetség szervezésében, amelyet 2019. október 4-én és 5-én (pénteken-szombaton) tartunk a Horgos melletti Domus Pacis lelkigyakorlatos házban.

Cinema ARTA str. Universității, nr.3, Kolozsvár

Magyar rövidfilmek vetítése és közönségtalálkozó Tóth Barnabás: Susotázs (2018, 17', felirat: RO, 12+) Cristina Groşan: Átalakítás folyamatban (2017, 21', felirat: RO, 12+) Andrasev Nadja: Szimbiózis (2018, 13', felirat: RO, 16+) Vincze Zoltán: A hívás (2018, 20', felirat: RO, 12+) A filmek vetítése után közönségtalálkozó lesz A hívás című film rendezőjével, Vince Zoltánnal és szereplőjével, Salat Lehellel.

Cinema ART

A 70-es évek végén, 80-as évek elején volt egy baráti társaság Kolozsvárott, amely filmkészítéssel kísérletezett. Kalandos módon beszerzett, super8-as felvevőgéppel és tekercsekkel vágtak neki a városnak, és el is készült pár rövidfilm, amely mára nemcsak esztétikai, hanem dokumentumértékkel is büszkélkedhet. Hosszú évek fiókban porosodása után előszedtük a kissé kilazult perforációjú, remegő hangsávú tekercseket (Senki földje, 1979; Melléklet, 1981), és megmutatjuk őket annak a generációnak, amelynek már mindegyik zsebében lapul egy-egy kamera. A vetítés után Nagy Gábor képzőművésszel, a filmek rendező-operatőrével beszélgetünk.

Téka Alapítvány

XXI. Őszi Évadnyitó Rendezvénysorozat - 19.Filmtettfeszt

Csíkszereda

2019. október 4. és 6. között Csíkszereda ad otthont a Romániai Magyar Közgazdász Társaság legjelentősebb éves szakmai rendezvényének, a XXVIII. RMKT Vándorgyűlésnek. Az idei Vándorgyűlés témája a Jövőképesség vs. sikeresség - Üzleti modell vagy tudatosság? A konferencián plenáris előadások és szekcióülések keretében, több hazai és nemzetközi szinten is ismert és elismert előadó osztja meg gondolatait a hallgatósággal. Regisztráljon most a következő linken: http://www.rmkt.ro/vgy/regisztracio/ Találkozzunk Csíkszeredában!

Csíkménaság

Egyeskő 60 teljesítménytúra

Cinema ARTA

A Föld halála (1933): újra vásznon az első magyar sci-fi

Vallásszabadság Háza/

Legyen szó nagyjátékfilmről vagy dokumentumfilmről, az erdélyi magyar fillmkészítők elsősorban magyar állami forrásokból remélnek támogatást terveik megvalósításához. Az elmúlt évben azonban a dokumentumfilmeket és rövidfilmeket támogató Magyar Média Mecenatúra program lezárult, helyette egy új támogatási alap van alakulóban. Nagyjátékfilmek tekintetében szerencsésebb helyzetben vannak az erdélyi filmesek, hiszen többen a Magyar Nemzeti Filmalap segítségével forgathatták le első nagyjátékfilmjüket, illetve egészestés dokumentumfilmjüket. Az aktuális helyzetről, a gyártásban levő filmekről, az Inkubátor programról és egyedi pályázati lehetőségekről Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója számol be.

Planetarium

Barkóczi Noémi énekes-dalszerző, motion designer és animátor – változó arányban. 2016-ban jelent meg Nem vagyok itt című lemeze, 2017-ben pedig Linóleum címmel EP-t adott ki, már zenekaros felállásban, közben pedig a METU-n végzett animációrendezőként, Second Hand című kisfilmjével. A mindennapokban alkalmazott animációval foglalkozik, és keresi a lehetőséget az alkotásra. Ezen az estén Noémi szólóban adja elő dalait és elhozza magával pár munkáját is.

Liceul de Muzica "Sigismund Toduta", Cluj Paris 60, 400183 Kolozsvár

A Sigismund Toduță Zenei Főgimnázium címe: str. Paris nr. 60 (bejárat a Gh. Lazăr utcából)

Chibed

Valaki jár a fák hegyén... Kányádi Sándor emlékére. A műsor Kányádi Sándor csodálatos szellemiségét idézi meg. Felidézi verseit és nagyszerű elévülhetetlen gondolatvilágát, nézeteit és az őt körülvevő világot, megjeleníti a tájakat, szülőföldjét és szépségeit. A ,,vidékeket’’ melyben különleges eseményekkel teli életét élte táncok jelenítik meg. Zene- ifj.- Csoóri Sándor Rendezés, koreogáfia- Juhász Zsolt Koreográfus munkatársa- Ágfalvi György Forgatókönyv, szerkesztés- Novák Ferenc- Tata Igazgató- Barabási Attila Csaba Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!

Kibédi Kultúrotthon

Néptánctalálkozó, Táncház. Este a Maros Művészeggyüttes előadása

Felső G - 'Zújgé

További infók hamarosan A koncert az NKA támogatásával jön létre.

Lovaglás és íjászat

Jegyek: Elővételes: 39 RON (Szeptember 10-ig) Online: https://eventbook.ro/music/bilete-szuertibal2019 Offline: Hamarosan... General Acces: 59 RON (Szeptember 10-től) Helyszínen: 79 RON Gyerekek számára 14 éves korig : 14 RON

Cinema Victoria

Rossz versek 12+ r. Reisz Gábor, 2018, 97’ A 33 éves Merthner Tamás magánélete romokban, mert párizsi ösztöndíját töltő barátnője, Anna éppen most szakított vele. Tamás önsajnálatában, a múltjában kezdi keresni a választ arra, hogy a szerelem valóban csak akkor létezik-e, amikor már gyakorlatilag nincs. Magánéleti problémáinak feldolgozása mellett, Tamás emlékeiből ébred rá a mai társadalom elveszettségére is, ezúton kapunk egy rendkívül szubjektív képet Magyarország jelenéről. A film vetítése után közönségtalálkozó lesz a film rendezőjével, Reisz Gáborral.

Cinema Victoria

A film vetítése után közönségtalálkozó lesz a film rendezőjével, Maksay Ágnessel és a film riporterével, Boros Lóránddal.

EKE - Kolozsvár 1891

Minden kicsit és nagyot szeretettel várunk gyerekbarát biciklitúránkra a Sebes-Körös partján. A túra útvonala teljesen biztonságos, elkerüli a főutat. A túra hossza 50 km és a következő állomásokat foglalja magába: Csucsa, Körösfeketetó, Csarnóháza, Barátka, majd vissza Csucsára. A programba déli pihenőt is beiktatunk szalonnasütéssel és labdajátékokkal egybekötve. Indulás Csucsáról, reggel 09:30-kor, a vasútállomás parkolójából. Szervező: Szima Márton, telefonszám: 0766703575.

Cinema Victoria

A film vetítése után közönségtalálkozó lesz a film főszereplőjével, Jakab Juli színésznővel.

Sapientia EMTE, Kolozsvári Kar

Chaplin utolsó némafilmje, szomorú búcsú a mindenki által szeretett Csavargó figurájától és kedves, de éles kritika az elgépiesedő világról. amerikai némafilm, 87 perc, 1936 A belépés továbbra is ingyenes, a vetítést továbbra is beszélgetés követi, minden érdeklődőt várunk!

Márton Áron Ifjúsági Ház

A résztvevő cégeket és további információkat hamarosan közzétesszük. A rendezvény támogatója Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala. Szervező az Udvarhelyi Fiatal Fórum - UFF és a Magyar Ifjúsági Tanács - MIT.

Maros Művészegyüttes

Három kategóriában lehet indulni: -egyéni fiú -egyéni lány -páros

Kallós Zoltán Alapítvány

2019 októberében már harmadik alkalommal szervezzük meg a Fiatalon, Válaszúton közösségi hétvégét! Ha fiatal vállalkozó, pályakezdő vagy és érdekel a gazdaság 📊 tech 🤖 közösségépítés 🌱, de szeretsz lazítani is egy kicsit esténként, ez a hétvége neked szól! 👨‍💼 🍷 👩‍💼 🎛️

Méra, Kalotaszeg

SZERVEZŐK Kalotaszeg NTE egyesület és PRO Nádasmente egyesület TÁMOGATÓK Nemzeti Kulturális Alap, Emberi Erőforrások Minisztériuma

Maros Művészegyüttes

https://drive.google.com/file/d/1FtkEuc86V94QQ-kwf0PrJksmcuSkdx5A/view?usp=sharing A jelentkezési lap a fenti linkről letölthető. Zenei és technikai igényeket legkésőbb szeptember 29-ig kérjük eljuttatni a email címre.

Körösfeketetó

Utazás 50 fős autóbusszal, kora reggeli indulással, késő esti érkezéssel! 50 fő utazó esetén: 6500- 7000Ft/fő Kevesebb létszám esetén az ár emelkedhet! Várom a jelentkezéseket!

Királyerdő-hegység

A túra előtt és után is tudunk szállást biztosítani a rajt-cél közelében, csak előzetes igénylés alapján, külön díjazás ellenében, illetve saját sátorban a rajt - cél közvetlen közelében. Szállásfoglalás igényét a czaran.nyomaban@gmail email címre várjuk.

Egyházaskér

Tisztelettel meghívjuk Önt a Keresztény Értelmiségi Kör és a Gyöngyvirág Nőegylet szervezésében tartandó nyilvános Hitismereti Napra, melyet 2019. október 12-én, szombaton, tartunk Egyházaskéren (Verbicán) a Kultúrházban.

Györkös Mányi Albert Emlékház

Emlékkonferencia - 200 éve született Kőváry László Meghívott előadóink: Lupescu Radu, Molnár Lehel, Toth Szilárd

Liceul Teoretic "Bathory Istvan", Cluj

Az ÁBEL könyvkiadó (www.abelkiado.ro) standjánál pedig fontos szakkiadványokra találhatnak. A konferenciára az alábbi linken lehet bejelentkezni: http://bit.ly/2meQI8c A konferencia regisztrációs díja RMGYE tagoknak 40 lej, nem RMGYE tagoknak 60 lej. A díjat két úton lehet befizetni: 1. banki átutalással (Asociatia Psihopedagogilor Maghiari din Romania, Raiffesen Bank RO21 RZBR 0000 0600 0615 0009) 2. személyesen egyeztetve ( Moldvoy-Fodor Ágnes - , Simon Tünde - ).

Maros Művészegyüttes

Jelentkezésüket a email címre várjuk október 3-ig. https://drive.google.com/file/d/1XvPXmhPZALOCItNM8WqgOsh9_E2sjk3W/view?usp=sharing A jelenezési lap a fenti linkről elérhető. Zenei és technikai igényeket legkésőbb október 3-ig kérjük eljuttatni a email címre. Ebéd és szállás, fizetség ellenében igényelhető. A rendezvény fővédnöke dr. Vass Levente.

Kolozsvári Állami Magyar Színház

Az ötlet a semmiből csapott le rám. Jimi Hendrix világhírre juttatott egy féltékenységi gyilkosságról szóló bluest, a Hey Joe-t, amit én negyven éve lefordítottam, és azóta is játszom. Valamiért eszembe jutott, hogy ha nekem amerikai nevem van, azaz a „Hobo”, akkor a „Joe” is lehet magyar, és egy ültő helyemben leírtam a gyilkos élettörténetének vázlatát.

Székelyudvarhelyi Mozi

Dr. TARI Annamária: Érzelmeink a digitális korban Dr. Tari Annamária - a Piros. Produkció meghívására - először tart előadást Székelyudvarhelyen! Jegyek kaphatók a Bagolyvár Könyvesboltban. A jegyek ára: 30 Ron.

Form Space

A 2015 márciusában megjelent első nagylemezük, az “Elviszlek”, az első héten Deezer romániai és magyarországi toplistájának élén debütált. 2016 tavaszán a zenekar újabb anyaggal jelentkezett a “Vakít a kék” című EP formájában, a NagySzínPad tehetségmutatóban, pedig a döntőig jutott. 2017 márciusában jelent meg a zenekar második nagylemeze “A Nap felé” címmel. 2019.-ben elnyerték az év akusztikus koncertje díjat a Petőfi Zenei Díjon

Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala Városháza tér, 5. szám, 535600 Székelyudvarhely

Romák egy befogadóbb társadalomban: Közösségépítők konferenciája

Sovata Bai, Mures, Romania

Pumpkin Festival This year also we will have an extraordinarily happy week-end, with selected foods, fine drinks, many expected concerts and of course many products whose base is the pumpkin! 🎃🎃🎃 You must be here! 📌 Attend the event and you will be the first to know our program of the most anticipated festival

Kibèd, Mures, Romania

A kibédi fiatalság idén is megszervezi a hagyományos szüreti bált. Az egész napos felvonulást követően az esti mulatságra a Kibédi Kultúrotthon kistermében (Szuterin) kerül sor. Belépő : -felnőtteknek 10 lej - gyerekeknek 5 lej A jó bor és a remek hangulat garantált ! A talpalávalót a már jól ismert Broadway Band bíztosítja ! Mindenkit szeretettel várnak a csőszök !

Bt Arena Kolozsvár

Partnereink: Erdélyi Református Egyházkerület Magyar Unitárius Egyház Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház Romániai Katolikus Egyház Ekklesia Gyülekezet

Téka Alapítvány

23. alkalommal szervezzük meg a Mezőségi Népzene és Néptáncfesztivált. A rendezvény célja az erdélyi Mezőség hagyományos népművészeti értékeinek bemutatása és népszerűsítése. A fesztivál egyaránt találkozási fórum a Mezőség különböző településeiről érkezett idős és fiatal táncosok és zenészek számára. Előttünk táncol és zenél idős és fiatal, közösen hordozva őseink értékeit.

Székelyudvarhelyi Művelődési Ház

A nagy sikerű történet táncban elmesélve. A Magyar Nemzeti Táncszínház Kárpát-medencei Tenkes-turnéjának kilencedik állomása az erdélyi Székelyudvarhely lesz. (A rendezvény a Magyarság Háza szervezésében, a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával, a II. Rákóczi Ferenc-emlékév keretében valósul meg.)

Szakszervezetek Muvelodesi Haza, Csikszereda

Dr. Almási Kitti négy hosszú év után újra Erdélyben! Az "Elvárások szorításában" című előadás Csíkszeredában, a Nyitott Akadémia szervezésében. Jegyek már kaphatók online, a www.nyitottakademia.hu oldalon.

Sepsi Aréna

A részvétel ingyenes. Szervező: Lajtha László Alapítvány Partner: Háromszék Táncegyüttes Támogatók: Bethlen Gábor Alap, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Communitas Alapítvány

Form Space

Generáció Party bemutatja Intim Torna Illegál / ERDÉLYI KLUBTURNÉ 2019 Jegyárak: Earlybird: 20 RON (első 100 db) Elővétel: 25 RON Az esemény napján iskolásoknak, egyetemistáknak: 30 RON Az esemény napján: 35 RON Jegylink: https://eventbook.ro/music/bilete-intim-torna-illegal-afterparty Kezdés: 20:00

Form Space

Generáció Party bemutatja Intim Torna Illegál / ERDÉLYI KLUBTURNÉ 2019 Jegyárak: Earlybird: 20 RON (első 100 db) Elővétel: 25 RON Az esemény napján iskolásoknak, egyetemistáknak: 30 RON Az esemény napján: 35 RON Jegylink: https://eventbook.ro/music/bilete-intim-torna-illegal-afterparty Kezdés: 20:00

Siculus Ifjúsági Ház és konferenciaterem

Jelentkezz! Zenélj! Énekelj! Nyerj! Kerülj be a Kárpát-medence legtehetségesebb élő zenét játszó amatőr bandái közé és használd ki a lehetőséget! Jelentkezési határidő: 2019. szeptember 20. Jelentkezési lap: https://forms.gle/THT6KZvPd7kZKjVk8 Döntő: 2019. november 23., Székelyudvarhely

Gróf Mikó Imre Könyvtár

A DíJAZÁS IDŐPONTJA: 2019 november 29., du. 16.00 óra HELYSZíN: a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány konferenciaterme.(Mikó/Clinicilor utca 18 szám)

Bethlen Téri Színház

A székelyudvarhelyi TOMCSA SÁNDOR SZÍNHÁZ elsődleges célja a város és a térség kulturális igényének kielégítése és bővítése. A teátrum évadonként mintegy 5–6 saját bemutatóval jelentkezik, továbbá az ország különböző részeiből hív vendégelőadásokat, emellett drámafesztivállal, felolvasószínházi előadásokkal, gyerekprogramokkal és egyéb rendezvényekkel igyekszik minél gazdagabbá tenni a térség kulturális felhozatalát. A Tomcsa Sándor Színház – akkor még a Művelődési Ház tagozataként – 1998. november 6-án tartotta nyitó előadását.

Kolozsvári Magyar Opera

Címszerepben: Barka Dávid Közreműködik a Honvéd Férfikar Örsi Ferenc forgatókönyve nyomán színpadra írta: Zs. Vincze Zsuzsa Dalszövegek: Turczi István Tánczenei szerkesztő: Árendás Péter Zeneszerző: Sebő Ferenc Rendező-koreográfus: Zsuráfszky Zoltán Az előadás 10 éves kortól ajánlott.

Kolozsvári Puck Bábszínház

Előadók: Tófalvi Előd, Burján Kinga és Járai Richárd Koncepció és vizuális elemek: Banga Szilárd

Magyarország Főkonzulátusa Kolozsvár

Dr. Bodó Barna ny. egyetemi docenst, a Nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok - Sapientia EMTE tiszteletbeli professzorát születésnapi kötettel köszöntötték barátai, kollégái, pályatársai, élete 70. évének betöltése alkalmából.

Kájoni János Megyei Könyvtár

A „JOANNES KÁJONI 390” – Ex libris pályázat kiírása a Kájoni János Megyei Könyvtár honlapján http://konyvtar.hargitamegye.ro/hu/nd/727/joannes-kajoni-390--ex-libris-palyazat

VIBE Fesztivál

Ti vagytok a VIBE! 💜 Találkozzunk Erdély legnagyobb magyar fesztiválján 2020. július 2-5. között a Maros-parton. 🔺 Első jegyek 2019. július 23-ig a www.vibefestival.ro oldalon. 🔺 Ne întâlnim în 2020! Bilete: www.vibefestival.ro 🔺 Save the date! See you between July 2-5. Blind tickets: www.vibefestival.ro

VIBE Fesztivál

Ti vagytok a VIBE! 💜 Találkozzunk Erdély legnagyobb magyar fesztiválján 2020. július 2-5. között a Maros-parton. 🔺 Első jegyek 2019. július 23-ig a www.vibefestival.ro oldalon. 🔺 Ne întâlnim în 2020! Bilete: www.vibefestival.ro 🔺 Save the date! See you between July 2-5. Blind tickets: www.vibefestival.ro

Szatmárnémeti

Az egész mindig kevesebb, mint a részek összege, Tadeusz Słobodzianek: A mi osztályunk, Russian Nights, Tania Popescu előadása

Csíksomlyó - kegyhely

Időpont: 2019. szept. 22., 9.00 Találkozóhely: Kegytemplom előtti tér Zarándokvezető: Molnár Sándor a Erdélyi Mária Út koordinátora Jelentkezés: 0730 711 745 A zarándoknap a IV. Szakrális Művészetek Hete - Ars Sacra - Erdély rendezvénysorozat része.

Nemesradnót

A Nemesradnóti Református Egyházközség presbitériuma és a Csemadok Nemesradnóti Alapszervezetének elnöksége szeretettel hív minden tagot és önkéntest szeptember 22-én a Gyülekezeti házhoz 14.00 órára.

Ungvár

III. BercsényiFeszt

Zenta

INGYENes program várja a Lovastanyára látogatókat a Mosolytenger Gyermekfesztivál szervezőitől! Még garasokat sem kell gyűjteni, csak játszani!

Zilah

Szilágysági Magyar Napok

Kolozsvári Magyar Opera

G. VERDI - I LOMBARDI ALLA PRIMA CROCIATA UNGARISCHE OPER KLAUSENBURG | KOLOZSVÁRI MAGYAR OPERA | OPERA MAGHIARĂ DIN CLUJ-NAPOCA

Torda

XI. Kukoricafesztivál Tordán

Palics

A bormaraton egy rendezvény, amely karneváli szellemben ötvözi a futást, a borokat, a zenét, a gasztronómiát és számos szórakoztató tartalmat.

Glajarie, Mures, Romania

HU: A Marosvásárhelyi Erdélyi Kárpát-Egyesület minden évben, szeptember végén szervezi meg Teleki Samuról, a nagy felfedezőről elnevezett teljesítménytúráját. A résztvevők a Görgényi-havasok vadregényes tájain próbálhatják ki erőnlétüket, teljesítőképességüket, gyalogolva, szaladva vagy akár tekerve, 10, 21, 42 és 55 km távokon. Részletek hamarosan...

Hajdújárás

Idén 51.alkalommal kerül sor a hagyományos Szüreti napok megrendezésére Hajdújáráson.

Szenc

Magyar nóta, operett és a népdal a Dankó Rádió  neves művészei előadásában

Kovàszna, Covasna, Romania

Fontos nekünk az, hogy elsősorban alternatívát biztosítsunk a helyi és környékbeli fiataloknak de nem csak, ugyanis szeretettel várjuk az ide látogató turistákat illetve Kovászna város lakóit is.

Székelyföldi Szálláskereső | Erdély

Kövesse, mentse az eseményt az új infókért... Hamarosan megosztjuk programelőzetest, amely a rendezvény hivatalos honlapján is elérhető lesz: www.kaposztafesztival.eu

Erdöszentgyörgy, Mures, Romania

RENDEZVÉNYÜNKÖN FELLÉP A NEMZETI LOVAS SZÍNHÁZ, AZ ISTVÁN A KIRÁLY CÍMŰ ROCKOPERÁVAL!

Beregszász

XVI. Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciája

Romániai CE Szövetség /CE Union Romania

Jegyezd fel már most magadnak! Összegyűlünk hálát adni Istennek, örülni egymásnak és táplálkozni, növekedni! Részletek később!

Romániai CE Szövetség /CE Union Romania

Jegyezd fel már most magadnak! Összegyűlünk hálát adni Istennek, örülni egymásnak és táplálkozni, növekedni! Részletek később!

Magyarkanizsa

Házimozi - edukatív filmvetítés

Urbán Andor Konferencia Központ

A FIKE szabadegyetem ebben az évben is, az előzőekhez hasonlóan különbőzö előadásokkal, műhelyekkel, szemináriumokkal, szabadidős tevékenységekkel segíti a résztvevőket abban, hogy elmélyüljenek. AKIK SEGÍTENEK MAJD EBBEN: Szomor Abigél, egyetemi lelkész Vitus-Bulbuk Emese, pszichológus Vitus-Bulbuk István, lelkész Bors-Bulbuk Zsuzsanna, művészettörténész Furó Félix, egyetemi lelkész Keresztesi Polixéna, pszichológus Dávid István, egyetemi lelkész

Szabadka

Találkozzon Lőrinc L. Lászlóval, avagy Leslie L. Lawrence-szel VAJDASÁGBAN ELŐSZÖR!

Somorja

Szeptember 17-én, kedden 19.00 órai kezdettel szervezik meg a 9. DUNART.COM9 nemzetközi szimpózium résztvevőinek csoportos kiállításának a megnyitóját a somorjai Korona Udvarban.

Rimaszombat

A rimaszombati Baráti Körök szeptember 17-én, kedden 17.30 kezdettel szervezi meg Őrségi ízek címmel Gaál Zsuzsanna ételkóstolóval színesített előadását a rimaszombati Csillagházban.

Komárom

Szeptember 17-én, kedden 17.00 órai kezdettel szervezik meg a Szlovák Fotószövetség tagságának éves kiállítását a komáromi Zichy-palota fotógalériájában.

Kassa

Szeptember 17-én, kedden 16.00 órai kezdettel az Aranyszamár Bábszínház a Körforgás című darabját mutatja be a kassai MaJel Rovás Központ épületében.

Rimaszombat

A Gömör-Kishonti Múzeum termeiben kedden 15.00 órától nyílik a Biblia és reformáció című kiállítás . A tárlatot ifjabb Pohóczky Béla református lelkész készítette elő Zuzana Moncoľová, evangélikus lelkész, esperes helyettes közreműködésével. A tárlat szeptember 30-ig tekinthető meg. 

Temerin

A temerini Kertbarátkör szeptember 17-e és 19-e között tartja meg a XXI. Dél-bácskai Tökfesztivált.

Nagymegyer

Tisztelettel meghívjuk a Településeink értékei 2. pályázat, a Hétköznapi hősök pályázat eredményhirdetésére, egyben a Felvidéki Magyar Értéktár szakmai programjának ismertetésére, amelyet 2019. szeptember 17-én, kedden 10.00 órakor Nagymegyeren, a Plauter kúriában rendezünk. (GPS koordináta: 47.848601, 17.775098)

Ipolyság

Az ipolysági Honti Kaszinó szeptember 16-án, hétfőn 19.00 órai kezdettel szervezi meg dr. Zacher Gábor Mindennapi függőségeink című előadását az ipolysági Városháza Színháztermében.

Beregszász

XXIV. Kárpátaljai Magyar Zenésztalálkozó és Omega-koncert Beregszászban

Somorja

Szeptember 16-án, hétfőn 8.30 kezdettel szervezik meg a Babazene 10.00 órai kezdettel pedig az Építkező mamasarok foglalkozások bemutató óráit a somorjai VITA HUMANA Központban.

Heltai FolkCenter

Indul a Figura újabb évada. Idén széki táncokat fogunk tanulni, az alapoktól indulva, kezdő szinten. Szeretettel várunk mindenkit, korhatártól és tánctudástól függetlenül. Egyedül, vagy párban, karaktercipővel vagy anélkül, újként, visszatérőként vagy régi tagként egyaránt szívesen látunk! Csatlakozz hozzánk, hogy ezentúl te is izgalommal várd a hétfő estét! A Figura csapata

Ipolyság

Szeptember 15-án, vasárnap 17.00 órai kezdettel a Komáromi Jókai Színház Ipolyságon vendégszerepel. A komáromi társulat a Teljes idegenek című darabot adja elő a városháza színháztermében.

Nyitracsehi

Szeptember 15-én, vasárnap 15.00 órai kezdettel szervezik meg a Nemzetünk történelme régi pénzeken című kiállítás megnyitóját a nyitracsehi JURTA Látványtárban.

Liceul Teologic Unitarian "Janos Zsigmond", Cluj

Közreműködik: Kádár Ignác és a kísérő zenekar Helyszín: Kolozsvár, János Zsigmond Unitárius Kollégium díszterme

Péterréve

Az Óbecse községhez tartozó Péterrévén Őszi fesztivált szervez a VMSZ helyi szervezete szeptember 15-én a péterrévei céllövölde területén.

Shambala Tea & Book

Szeretettel köszöntelek! Ha már ezeket a sorokat olvasod bizonyára téged is érdekel hogyan tehetnéd az életed az otthonod és a családi kapcsolataidat harmmonikusabbá. Mit tehetnél magadért hogy egészségesebbé, kiegyensulyozottabbá és aktivabbá válj? Ha benned is felmerültek már hasonló kérdések akkor lehet hogy tudunk neked válaszokat találni. Szeretettel meghivunk Szakács Botond "Pránanadi Mester " elóadására. Szeptember 15-én vasárnap délután 16 órakor. Helyszin: Hamarosan...

Sajógömör

A Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya és Sajógömör község önkormányzata 2019. szeptember 14-én, szombaton 16.00 órai kezdettel szervezi meg Sajógömörön a XIV. Czinka Panna Fesztivált.

Alsóbodok

Szeptember 14-én, szombaton 10.00 órai kezdettel szervezik meg az Esterházy János Emléknapot az alsóbodoki Esterházy János Zarándokközpontban.

Szőgyén

Szeptember 14-én, szombaton 6.30 kezdettel szervezik meg a Felvidéki Mária Út ünnepélyes átadását a Szőgyén – Kürt szakaszon.  

Beregszász

XXIV. Kárptátaljai Magyar Zenésztalálkozó

Palics

Ezúton szeretnénk meghívni Önt a 30. Palicsi Szüreti Napokra, amely 2019. Szeptember 14-15. kerül megrendezésre a palicsi Vigadó területén.

Magyarkanizsa

A program a Modern Folking projekt részeként, az Interreg–IPA Magyarország–Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program résztámogatásának köszönhetően valósul meg.

Gyimesfelsőlok

A Gyimesfelsőloki csőszök szerettetel meghivnak minden mulatni vágyó időset ès fiatalt a szūreti bàljukba!🙂 Amely szeptember 14-èn 21 òrai kezdetel tartandó a Gyimesfelsőloki kultúrotthonba. A jó hangulatot a Gyimesi zenekar biztositja!🎷🎻🎹 Belèpő:10 lej

Transylwanderer

Ár: a főzésen való interaktív részvétel 100 lejbe kerül személyenként, mely magába foglal két hazavihető befőttesüvegnyi zakuszkát is. Részletek és szállásfoglalással kapcsolatos informáicók az esemény falán lesznek elérhetőek, de szívesen válaszolunk üzenetben vagy a 0040748969012-es telefonszámon is.

Ghindari

💲EARLY TICKET la numai 50 ron https://www.biletmaster.ro/ron/Event/47005807/Erdelyfest---Earlybird 💲PROMOTIE LA CUMPARAREA A 6 BILETE VEI PLATI DOAR 5. https://www.biletmaster.ro/ron/Event/47005807/Erdelyfest---Earlybird 💲VIP 200 ron https://www.biletmaster.ro/ron/Event/47005808/Erdelyfest---VIP

Kassa

Szeptember 13-án, pénteken 17.00 órai kezdettel mutatják be a Megbékélés című darabot az ostravai Aréna Kamaraszínház előadásában a Kassai Thália Színház épületében.

Komárom

A Selye János Egyetem szeptember 13-án, pénteken 13.00 órai kezdettel szervezi meg a fennállásának 15. évfordulója alkalmából megrendezésre kerülő, valamint az 2019/2020-as akadémiai év ünnepélyes megnyitóját a Selye János Egyetem Konferencia-központjának dísztermében.  

Magyarkanizsa

Kilenc alkalmas női önismereti meseműhelyre hívlak, ahol minden alkalommal egy-egy női életszakaszt járunk körbe.

Tanácstér, Brassó

Szeptember 13., péntek, 20.00 Besh o droM koncert (helyszín: Tanácstér, nagyszínpad)

Városi Minifoci pálya, Székelyudvarhely

A vásáron elsősorban a helyi lekvárokat, szörpöket népszerűsítik, több mint 10 közösség kínálja a portékáját.

Magyarfenes

IV. Erdélyi Amatőr Színjátszó Fesztivál Magyarfenes Az esemény ingyenes.

Székelyudvarhely

Több mint 100 zenész! Több mint 1000 táncos! Több mint táncháztalálkozó! Találkozzunk szeptemberben ismét a Patkóban!

Magyarfenes

IV. Erdélyi Amatőr Színjátszó Fesztivál Magyarfenes Az esemény ingyenes.

Erdélyi Múzeum-Egyesület

A szervezők Imreh István munkásságához (és személyéhez) kapcsolódó témajavaslatokat várnak az alábbi címek egyikén: Gálfi Emőke, az EME Kutatóintézetének munkatársa: galfie72 /kukac/ yahoo.com Fejér Tamás, az EME Kutatóintézetének munkatársa: fejertamas77 / kukac/ yahoo.com

Ipolyság

Szeptember 11-e és 15-e között szervezik meg XXXVIII. Honti Kulturális Napokat Ipolyságon.

Kassa

Szeptember  12-én, csütörtökön 17.00 kezdettel mutatják be a Mintapinty című monodrámát a debreceni Csokonai Színház előadásában a Kassai Thália Színház Márai Stúdiójában.

Pozsony

Új mesekönyvvel és két magyar nyelvű tematikus sétával jelentkezik szeptemberben a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás.

Szekszárd

Szekszárdi Szüreti Napok 2019

Felvidék

A Szövetség a Közös Célokért társulás Civil információs napot tart szeptember 11-én, 12-én 9.00 órai kezdettel az alábbi területi irodáiban:

Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány Horea 6 szám, 540051 Marosvásárhely

Bronzvilág – rendhagyó könyvbemutató Marosvásárhelyen

Nagymegyer

A 23 sz. Arany János Cserkészcsapat szeptember 10-én, kedden 17.00 órai kezdettel szervezi meg a Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma által összeállított a Harctéri felvételek Sáros és Zemplén vármegyékből, 1915  című fényképkiállítás megnyitóját  a nagymegyeri Fészek Ifjúsági Központ kiállítótermében.

Budapest

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára 2019. szeptember 10-én (kedd) 11.00 órakor beszédet mond és kitüntetéseket ad át az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat díjátadó ünnepségén az Országházban.

Kassa

Szeptember  10-én, kedden 19.00 órai kezdettel mutatják be a Katarína című verses színházi kompozíciót a Maria Zankovetska Nemzeti Akadémiai Ukrán Drámai Színház előadásában a Kassai Thália Színházban.

Somorja

Szeptember 10-én, kedden 17.00 órai kezdettel szervezik meg a DUNART.COM9 nemzetközi szimpózium válogatott gyűjtemény kiállításának megnyitóját a Pozsonyi Magyar Intézetben.

Magyarkanizsa

Hordozós alapismeretek Magyarkanizsán

Zenta

Közismert anyaországi gyermekpszichológus előadása Zentán

Somorja

Szeptember 9-én, hétfőn 18.00 órai kezdettel szervezik meg a Posztolható gyermekkor? című beszélgető estet a somorjai Zalabai Zsigmond Könyvtár  olvasótermében.

Zselíz

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház és a Zselízi Református Egyházközség szeptember 8-án, vasárnap 15.00 órai kezdettel szervezi meg a Mózeskosár Református Bölcsőde ünnepélyes átadását.

Dunaszerdahely

Szeptember 8-án, vasárnap 14.00 órai kezdettel szervezik meg a Magyar Dal Napját a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ előtti téren.

Brassó, Brasov, Romania

A program a továbbiakban is bővül. A programváltozás jogát fenntartjuk.

pin Göröcsfalva, Harghita, Romania

A Csíkszentgyörgyi Székely Góbék 2008-ban megnyerték az 5. Erdélyi Humorfesztivált, ezt követően egyre-másra születtek meg az előadásaik és jelentek meg DVD-ik. A falusi környezet inspirálta előadások szövegeit az utóbbi években Vitos Imre írja, majd a próba során mindenikük hozzátesz még ezt-azt, sőt, az előadások alatt is bekerül még néhány poén.

Göröcsfalva, Harghita, Romania

Rigó Márton - hegedű, brácsa, gitár, vokál Vizeli Máté - 3 húros brácsa, 4 húros brácsa, hegedű, koboz, gitár Egervári Mátyás - cimbalom, dudák, brácstambura, tekerő, gardon, dob Csasznyi Imre - basszprímtambura, ének, 3 húros brácsa Tímár Márton - nagybőgő Czupi Áron - dob, ütőhangszerek, ének https://www.youtube.com/watch?v=_1DX8P_eBRc https://www.youtube.com/watch?v=Lx7ptgz6Hsg

Szent Kristóf Kápolna

Cross&Half Marathon / Terepfutó verseny 2019 szeptember 8, vasárnap, Szent Kristóf kápolna, Gyilkos-tó, Hargita, ROU Iratkozni / Inscrieri: http://crosskapolna.visitgheorgheni.ro/

Kassa

Szeptember 7-én szombaton, Kassán az Árpád-házi Szent Erzsébet székesegyházban a 10.00 órakor kezdődő jubileumi szentmisén részt vesz Dr. Erdő Péter bíboros, Magyarország prímása, Esztergom-budapesti érsek.

Ipolybalog

Ipolybalog Önkormányzata szeptember 7-én, szombaton 9.00 órai kezdettel szervezi meg az ünnepélyes emléktábla avatást a nyolcvan évvel ezelőtt létesített lengyel katonai tábor emlékére.

Lukácsfalva

Szeptember 7-én és 8-án, szombat-vasárnap, kerül megrendezésre Lukácsfalván a XV. Paradicsomnap, egyben Falunapja.

Ipolyvisk

A Csemadok Ipolyviski Alapszervezete és a Csemadok Lévai Területi Választmánya közösen szervezi meg szeptember 7-én, szombaton 15.00 órai kezdettel a Honti Hangok pályázat ünnepélyes eredményhirdetését az ipolyviski kultúrházban.

Császlóc, Szerednye

VI. DobóFeszt és Pély Barna koncert

Kassa

A Csemadok Országos Elnöksége szeptember 7-én, szombaton 16.00 órai kezdettel szervezi meg a szervezet megalakulásának 70. évfordulója alkalmából  rendezett régiós ünnepséget a kassai Történelmi Városháza színháztermében.

Bacsfa-Szentantal

A bacsfa-szentalnatli plébánia szeptember 7-én és 8-án tartja meg Kisboldogasszony-búcsú és a Rózsafüzér Társulatok Találkozóját a bacsfa-szentantali kegyhelyen.

Almágy

Almágy Község Önkormányzata az idén szeptember 7-én, szombaton tartja falunapját, amelynek sztárvendége Komonyi Zsuzsi lesz.

Réte

Szeptember 7-én, 16.00 órai kezdettel szervezik meg Pintér Béla magyarországi keresztyén énekes koncertjét a rétei református templomban.

Göröcsfalva, Harghita, Romania

NO SUGAR koncert a XV. Kisboldogasszony napok keretén belül A No Sugar zenekar első nagy lemeze, a Pillanat, 2017-ben jelent meg fizikai formátumban, illetve a Spotify-on és Deezeren, az album több dalához pedig videoklip is készült. A zenekar 2018-ban adta ki a második lemezét. A No Sugar jelenlegi felállása: Portik Lívia (ének), Bereczky Botond (gitár, kísérő énekes), Ferenczi Zoltán (billentyűk, kísérő énekes), Boeriu Adrián (dobok) és Basilidesz László (basszusgitár). Időpont: 2019. szeptember 7., szombat 20 óra https://www.youtube.com/watch?v=YUbDVW8dkv0 https://www.youtube.com/watch?v=L0Csp_1UkGI

Életfa Családsegítő Egyesület

A program az Életfa Családsegítő Egyesület a Népmesekincstár Mesepedagógia Műhely szervezésében valósul meg.

Casa EDO - enthusiasm dharma oneness

Utazás a békétlenségtől a békéig, az ítélkezéstől a belátásig, a gőgtől az alázatig, a szeretetlenségtől a szeretetig, a kirekesztéstől a befogadásig.

Tusványos

A Kárpát-medencében élő népek közeledését szolgálva célunk az együttgondolkodás. Ugyanakkor figyelmet fordítunk arra is, hogy táborainkban a délelőtti és délutáni kerekasztal-beszélgetéseket tartalmas esti kulturális programok kövessék, amikor hazai és helybéli zenekarok, hagyományőrző együttesek, színjátszó csoportok lépnek fel. A Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány és a Magyar Ifjúsági Tanács szervezésében kerül sor minden év júliusában a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor rendezvényre.

Topolya

Topolyai Napok, 2019. szeptember 6-15.

Párkány

A Limes – Anavum Polgári Társulás szeptember 6-án, pénteken 15.00 órai kezdettel szervezi meg a XVII. Regionális Történelmi Konferenciát a lengyel menekültek 80. Évfordulója alkalmából a párkányi Vadas fürdő Thermal Szállodájában.

Lòkod, Harghita, Romania

17:00 – Programzáró kiértékelés. Helyszín: lókodi tájház udvara Támogatók: Hargita Megye Tanácsának Vidékfejlesztési Egyesülete, Communitas Alapítvány

EKE - Kolozsvár 1891

Szervező: Szima Márton, tel: 076670357

Márton Áron tér Székelyudvarhely

Az alábbi linken teheted ezt meg: 👉🏻 http://siculusfestival.hargitamegye.ro/benevezes 👈🏻

Dunaszerdahely

Szeptember 5-én, csütörtökön 11.00 órai kezdettel szervezik meg a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeum megalapításának 55. évfordulója alkalmából szervezett kiállítás megnyitóját a múzeum kiállítási termében.

Rimaszombat

Szeptember 5-én, csütörtök délután 17.30 órától folytatódik a Pósa Lajos Társaság Légy Lámpás előadás-sorozata a rimaszombati Csillagházban. Az előadás címe: A borban öröm, barátság, dal és boldogság van.

Léva, Reviczky Ház

A lévai Reviczky Társulás Irodalmi szakosztálya szeptember 5-én, csütörtökön 17.00 órai kezdettel szervezi meg Weppery László Az eltévedt litániák költője – Lesznai Anna című előadását a lévai Reviczky Házban.

Losonc

Szeptember 5-én, csütörtökön 17.00 órai kezdettel szervezik meg Kutak Adrienn keramikus-iparművész A föld rétegei című kiállításának a megnyitóját a losonci Szabó Gyula Emlékházban.

Apáczai Csere János Elméleti Liceum Kolozsvár

A képzés Romániában nem akkreditált, de a képzésen résztvevők tanúsítványt kapnak a képzés elvégzéséről.

Outward Bound Romania

Kapcsolattartó személy: Barabás Tünde: 0769-22

Székelyudvarhelyi Mozi

TRAILER megtekinthető itt! https://player.vimeo.com/video/242714424?fbclid=IwAR1iDuGmhg9Ar5M0gauOTkQZfETx2So5lpnUSVafhFzm2lSFgm9qa1rl-Ao

Spectrum Színház

Egységes jegyár: 10 lej Jegyek kaphatók a Spectrum Színház jegypénztárában, hétköznapokon 9-12 óra között, valamint online a www.biletmaster.ro weboldalon.

Apáczai Csere János Elméleti Liceum Kolozsvár Str. IC.BRĂTIANU/KIRÁLY utca 26.

A képzés Romániában nem akkreditált, de a képzésen résztvevők tanúsítványt kapnak a képzés elvégzéséről.

Pozsony

Szeptember 4-én, szerdán 18.00 órai kezdettel szervezik meg a Szabadság és identitás – A vasfüggöny lehullásának 30. évfordulója alkalmából című csoportos tárlatot a pozsonyi Andrej Smolák Gallery épületében.

Márton Áron tér Székelyudvarhely

Székelyudvarhely Megyei Jogú Város nevében tisztelettel meghívjuk Önt Pestszentlőrinc és Székelyudvarhely – történelmi kiállításmegnyitóval egybekötött – testvérvárosi szerződéskötési ünnepségére. A 2019. szeptember 4-ei ünnepség programja: 17:00 Hagyaték című szabadtéri történelmi kiállítás megnyitója. Közreműködik a Székely Dalegylet Férfiakara és a Huzavona Zenekar. Helyszín: Márton Áron tér 18:00 Pestszentlőrinc és Székelyudvarhely közötti testvérvárosi szerződés aláírása. Közreműködik a Budapesti Vonósok Kamarazenekar. Helyszín: Szent István-terem

Párkány

A Párkányi Városi Múzeum és a Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület közösen szervezi meg szeptember 3-án, kedden 17.00 órai kezdettel Szabó László fotogárfus Látomások című tárlatát a Párkányi Városi Múzeum épületében.

Komárom

Szeptember 3-án, kedden 15.00 órai kezdettel szülői értekezlettel veszi kezdetét a színjátszó kör a gyerekeknek a Komáromi Városi Művelődési Központ épületében.

Dunaszerdahely

Hogyan tanítják a rendőrkutyákat határainkon túl?

Rimaszombat

Rimaszombatban az ünnepélyes tanévnyitót szeptember 2-án a Tompa Mihály Alapiskolában – Novomesky utcai épületben 8.00 órakor, a Šrobár utcai épületben 8.30-kor tartják.

Nagyvárad, Szent László tér

Alkotók Szövegíró: Felice Romani Magyar szöveg: Blum Tamás Rendező: Toronykőy Attila Látványtervező: Juhász Katalin Karigazgató: Csiki Gábor Dramaturg: Kenesey Judit Színpadi mozgás: Marosi Edit

Kèzdivásàrhely, Covasna, Romania

Februárban a harmadik nagylemez is napvilágot látott, amellyel a Bagossy Brothers Company töretlenül tölti meg a tereket és klubokat.

Keresztelő Szent János Plébánia

Kilyén Ilka színművész minden évben megörvendezteti a Vásárhelyi Forgatagon résztvevőket egyéni műsorával. Ebben az évben két előadását is látni lehet. Szeptember elsején este 7 órától a főtéri Keresztelő Szent János templomban Isten kezében című versműsorát láthatja a közönség, közreműködik orgonán Molnár Tünde orgonaművész

Marosvásárhely

Táncol a család! címmel tart foglalkozást a Vásárelyi Forgatagon Macaveiu Blanka, a Navvar Dance tánccsoport vezetője.

Marosvásárhely

A Macaveiu Blanka által vezetett Navarra Dance tánccsoport fellépése a ligeti nagyszínpadon.

Csikszenttamás, Harghita, Romania

Falun az Olimpia – Az igazi falusi roadshow Csíkszenttamás Község Önkormányzata 2019. szeptember 1-én újra megrendezi a Felcsík Kistérség tréfás vetélkedőjét a „Falun az Olimpiá”-t. A Magyarországon már népszerűvé vált „Parasztolimpia” ihlette a szervezőket, akik úgy gondolták átdolgozzák az ötletet, hozzáadnak egy kis furfangot és megszervezik a térség első ilyen témájú vetélkedőjét. A verseny programjában lesz talicskás szlalom, gumicsizma hajítás, tojásdobálás, fűrészelés, létrafutás és még sok más érdekesség. Várjuk tehát a bátor jelentkezőket, a vállalkozó szellemű csapatokat, hogy megmérettessenek a felcsík kitüntetettje, a legnagyobb gazdaolimpikon címért.

Nagyvárad

Partnerek: Davidam Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesülete Nagyváradi RMDSZ Nagyváradi RMDSZ Nőszervezet Napraforgó Alkotótábor Könyvmentők Egyesület Médiapartner: varadinum.ma

Nagyvárad

Médiapartner: varadinum.ma Biharmegye.ro

Nagyvárad

Médiapartner: varadinum.ma Biharmegye.ro

· EKE - Kolozsvár 1891

Almási vár-túra, a következő útvonalon: Csucsa – Váralmás – Almási vár – Egeres – Kolozsvár (85 km), indulás 9:00-kor a csucsai vasútállomástól. Csucsáig a 07:00-kor induló regiotrans vonattal utazunk. A túra szervezője Szima Márton, telefon 0766703575

Rimaszombat

A református gimnázium újraindulásának 20. évfordulója alkalmából a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház, a Tompa Mihály Református Gimnázium és a Rimaszombati Református Egyházközség 2019. szeptember 1-jén 15.00 órai kezdettel ünnepi tanévnyitó istentiszteletet tart a rimaszombati református templomban, melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Kèzdivásàrhely, Covasna, Romania

Ha azt mondom, erdélyi zenekar, te azt mondod, Bagossy. Nincs hozzájuk hasonló és nincs náluk sikeresebb erdélyi magyar banda a popzenei szcénán, hírnevük méltán megérdemelt, dalaik fülbemászóak, első hallásra szerethetőek. 2013 májusában indult utazásuk Gyergyószentmiklósról, azóta nincs olyan magyar fesztivál, amelyen ne léptek volna fel, nálunk is jártak már több ízben, 2014-ben pedig az Őszi Sokadalom színpadán is felléptek, akkor még szárnyait bontogató zenekarként.

Szabadka

A szabadkai Horizont Sportegyesület 2019.09.01-jén, vasárnap szervezi meg a 3. Szabadkai Félmaratont.

Muzsla

Augusztus 31-én, szombaton 13.30 kezdettel szervezik meg a szüreti mulatságot a muzslai kultúrház előtt.

Kultúrpalota Marosvásárhely

Bereczki Sándor elnök, Marosszéki Harmónia Egyesület

Fatányéros Panziò

A XIV Csángó túrós puliszka fesztivál szombatján az az 2019 augusztus 31 én várunk minden kedves érdeklődőt a túrós puliszkafőző kurzusra. A Dézsás túró elkészítése sem marad titok.

Jazz&Blues Club Targu Mures

Marosvásárhely, és talán Erdély történelmében egyedülálló eseménynek lehet tanúja a táncházas közönség (és nemcsak). Az esemény különlegessége, hogy a pontban 22:00 órakor megkezdődő táncház zenészeinek élő muzsikája nem hallgat el egy pillanatra sem, mert a zenekarok egymást váltogatva, kiegészítve, állandó népzenével fogják a közönséget kényeztetni több órán keresztül. Gyertek velünk át az őszbe muzsikaszóval, tánccal, énekkel és sok-sok jókedvvel!!!

Planetarium Kids

Szeretettel vár, Deák Zsófi szülésfelkészítő, dúla

Borudvar

Közös játékra, éneklésre és az évszakhoz kapcsolódó kézműves tevékenységekre hívjuk a kisiskolásokat családjaikkal együtt. Gyerekek és felnőttek együtt fonhatnak szalmát, nemezelhetnek, agyagozhatnak és a kötélverést is kipróbálhatják. Helyszín: Borudvar Szervezők: Világló Egyesület, Studium-Prospero Alapítvány, Vásárhelyi Forgatag Szakmai partner: Hagyományok Háza Hálózat

Teleki–Bolyai Könyvtár, Marosvásárhely

Könyvbemutató – Bordás Beáta: A kolozsvári Bánffy-palota A kötetet Gaal György irodalomtörténész, kolozsvári helytörténész és dr. Bordás Beáta művészettörténész ismerteti.

Maros Művészegyüttes

Szervezők: Boróka Ifjúsági Egyesület, Táncolj velünk most SRL, Vásárhelyi Forgatag – Társszervező: Maros Művészegyüttes

Rimaszécs

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a társszervezők (SZMPSZ Regionális Pedagógiai Központ, Rimaszombat SZMPSZ Rimaszombati Területi Választmány Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, Rimaszécs), valamint és Rimaszécs község önkormányzata augusztus 31-én, szombaton 10.30 órától a rimaszécsi Szent Pál megtérése plébániatemplomban tartja a Szlovákiai Magyar Iskolák Országos Tanévnyitó Ünnepségét.

Pécs

A Baranyai Református Egyházmegye és a Pécsi Református Kollégium rendezésében augusztus 31-én tartják a református köznevelési intézmények – egyben a Kárpát-medence református oktatási intézményeinek – közös tanévnyitóját.

Harmac

Augusztus 31-én, szombaton Harmacon rendezik meg az első nemzetközi szántóversenyt, valamint szlovákiai magyar gazdatalálkozót is tartanak. Jelentkezni augusztus 20-iglehet az  e-mail címen.

Doroszló

Szent Ágoston nap Doroszlón

Doroszló

Hazaváró Báránypaprikás Főzőverseny

Tornalja

Ünnepi istentisztelet keretében adják át 2019. augusztus 31-én, szombaton 10.00 órakor Tornalján a Felvidéki Református Óvoda- és Bölcsődefejlesztési Program keretében, a magyar kormány támogatásával létrehozott óvodát.

Maros Művészegyüttes

Szervezők: Boróka Ifjúsági Egyesület, Táncolj velünk most SRL, Vásárhelyi Forgatag – Társszervező: Maros Művészegyüttes

Hargita Trail Running

🇭🇺 Gyere és fedezd fel a Hargita-hegység szépségeit augusztus utolsó hétvégéjén, a hetedik alkalommal megszervezésre kerülő Hargita Trail Running terepfutó verseny valamely szakaszán! 2019-ben ultra, maraton, félmaraton, krossz és családi távokon várjuk a kalandvágyókat, így mindenki kedvére kalandozhat a vulkanikus hegység festői tájain! 😊 További információk hamarosan.....

Maros Művészegyüttes

Szervezők: Boróka Ifjúsági Egyesület, Táncolj velünk most SRL, Vásárhelyi Forgatag – Társszervező: Maros Művészegyüttes

Reste

A Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség – Csemadok és a Csemadok Kassa-környéke Területi Választmánya augusztus 30-a és szeptember 1-e között szervezi meg a 65. Járási Dal- és Táncünnepély a restei katolikus templomban és a kultúrház mögötti szabadtéri színpadon.

Ajnácskő

Ajnácskő Önkormányzata és a Csemadok Ajnácskői Alapszervezete szervezésében augusztus 30-án és 31-én (pénteken és szombaton) kerül megrendezésre az I. Falunap és a XIV. Váraljai Fesztivál.

Fülek

Füleken augusztus 30-án Várlak családi pikniket rendeznek a várudvarban 15.00 órai kezdettel.

Strada Jean Calvin 1, 410210 Oradea, România

Helyszín: Nagyvárad-újvárosi Református Egyházközség imaterme, Kálvin János u. 1 sz. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Marosvásárhely

Falusi Mariann: ének Sárik Péter: zongora Fonay Tibor: bőgő Gálfi Attila: dob

Kolozsvár

Central Park Wine Festival 2nd edition: August 29th - September 1st

Palatul Culturii Mures

KAMERA, FOROG! SCHNEDAREK ERVIN és a keskenyfilmezés Marosvásárhelyen 1950 és 1989 között

Fatányéros

20:00-tól gyímesi néptánctanítás és hajnalig tartó táncház a Fatányéros panzióban a hidegségi fiatalok közreműködésével. Várunk minden táncoslábút és tanulni vágyót egyaránt!

Fatányéros Panziò

XIV. alkalommal kerül megrendezésre a nagy népszerűségnek örvendő Csángó Túrós Puliszka Fesztivál, amelyre mindenkit sok szeretettel várunk, legalább egy kostoló erejéig. 🏘️ Az esemény helyszíne: Fatányéros és Csángó Panzió, Gyímesközéplok 🕒Időpont: agusztus 30 - szeptember 1. Aki szeretne jelentkezni a puliszkafőző versenyre, ezen a linken megtehető. https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSeHd2sZT9veIowIUu7GwNJ0QlOT3QUFCU9vxkRDRgiTVy58Lw/viewform

Nyirő József Városi Könyvtár - Székelyudvarhely

Augusztus 30-án, pénteken este 20.30 órától, a székelyudvarhelyi Nyirő József Városi Könyvtárban megnyitjuk a képpoézis kiállítást. A közönség azt az 50 alkotást láthatja majd, melyet a zsűri a beérkezett 333 pályaműből választott ki. A kiállított képpoézisekből közel 20 alkotás Udvarhelyszékről származik. Ajánljuk a kiállítást mindazoknak, akiket érdekel az irodalom és a művészet korosztálytól függetlenül. Várunk szeretettel! Hangulatteremtőként olvashattok a csíkszeredai kiállításról: https://www.maszol.ro/index.php/kultura/111077-amikor-a-konyvbe-firkalni-szabad-s-t-dijazzak-is

Nyirő József Városi Könyvtár - Székelyudvarhely

Egyéb programok: - Arcfestés - Könyvturkáló A programokon való részvétel ingyenes.

Jazz&Blues Club Targu Mures

Vasárnap, Szeptember 1. 18:00 Stone hill & Póra Zoli (Gyerekkoncert) 20:00 BRONX (Akusztikus koncert, Sörház)

Marosvásárhely

A jobb agyféltekés rajztanfolyam intenzív formája abban segíti a hallgatókat, hogy kiszakadjanak a hétköznapok megszokott ritmusából, és a különböző rajzfeladatok által egy másfajta nézőpontba kerüljenek. Ennek érdekében érdemes ezeket a napokat úgy szervezni, hogy nyugodt, stresszmentes lelkiállapotban, pihenten jöjjünk a tanfolyamra. Ha csak lehet kerüljük a késést, a más program miatti hamarabb elmenést, vagy az otthon hagyott munka miatti folyamatos telefonálást. A hajnalig tartó bulizást is tegyük egy másik hétvégére

Marosvásárhely

A Kolompos együttes augusztus 30-án, pénteken 18 órától koncertezik a Forgatagon.

Parcul Municipal Tg.mures Târgu Mureș, Marosvásárhely

A szimfonikus zenekar évente egyszer szokott filmzenéket játszani. Ez az alkalom a marosvásárhelyi közönségnek nagy kedvence, de operaénekesekkel és popzenészekkel egyszerre egy este még nem léptek fel.

Ipoly-part

Az Ipoly –Táj Területfejlesztési Társulás és az  Ipoly Unió és az Ipoly Eurorégió közösen szervezi meg augusztus 30-án, pénteken 15.00 órai kezdettel az EGY FOLYÓBAN EVEZÜNK – ROWING IN ONE RIVER (projekt kódja SKHU/1601/1.1/160) című projekt keretén belül megrendezésre kerülő ünnepélyes projektzáró rendezvényét Balassagyarmaton.

Gömörhorka

Gömörhorka Község Önkormányzata és Gömörhorka Község Ifjúsági-, Iskolaügyi és Kulturális Szakbizottsága közösen szervezi meg augusztus 30-án, pénteken 13.00 órai kezdettel a  Gömöri hagyományok és szokások című rendezvényüket a gömörhorkai kultúrház udvarán.

Marosvásárhely

A kicsik nagy örömére újra Marosvásárhelyre, a Forgatagra érkezik a Kolompos együttes. 2013-ban, az első Maros-parti rendezvényünkön is itt voltak és énekeltek a kicsiknek, nagyoknak.

Kèzdivásàrhely, Covasna, Romania

Első ott készített kislemezdala, a „Can't Let Go” 2007 júniusában lett kész, mely Magyarországon 2008-ban az év legjátszottabb hazai dala lett a Mahasz összesített rádiós listája alapján.

Nyirő József Városi Könyvtár - Székelyudvarhely

A jövő könyvtáA konferencia programja:

Györkös Mányi Albert Emlékház

A rendezvény szervezője a Györkös Mányi Albert Emlékház és a Dr. Kós Károly Néprajztudós Alapítvány www.drkoskaroly.hu *** A Györkös Ház közönsége A Györkös Ház eseménynaptára: www.emke.ro/node/4873

Marosvásárhely

A Honeybeast csütörtökön este melegíti be a marosvásárhelyi koncertező közönséget a hétvégi bulira. Honeybeast tagok: Tarján Zsófia – ének Bencsik-Kovács Zoltán – gitár Tatár Árpád – gitár Lázár Tibor – basszusgitár Kővágó Zsolt – billentyűs hangszerek Kovács Tamás – dob

Somorja

Augusztus 29 -31 között szervezik meg a jubileumi tízedik gasztronómiai és kulturális Pomlé Fesztivált, amire Pomléi erdőparkban kerül sor.

Marosvásárhely

A zenekar 2005-ben alakult Szegeden. 2009-ben megjelenik a Parazita cím dal, amire felfigyel az MTV Hungary és az MR2-Petőfi Rádió. Az első igazi átütő sikert 2010-ben a Portugál című dal hozza meg.

Strand Termal Municipal Marghita

Szabadság Feszt - Bihar megye legnagyobb ifjúsági fesztiválja! 📅Augusztus 29. - szeptember 1. között kerül megrendezésre a Partium legnagyobb ifjúsági fesztiválja, a 2019-es Szabadság Fesztivál! ⛱Termálstrand, nyári egyetem, jobbnál jobb koncertek és felejthetetlen élmények várják mindazokat akik a nyár utolsó napjait velünk töltik majd Margittán, a Szabadság Feszt 2019-en! 🎫Jegyeladó pontok: http://bit.ly/jegyeladó_pontok 🎫 Online: http://bit.ly/SzabadságFeszt_online

Tompa Miklós Társulat - Marosvásárhelyi Nemzeti Színház

Könnyű neked, Szarvas Józsi… címmel közösen írt könyvet Szarvas József és Bérczes László. A 2018 nyarán megjelent életregény nyomán készítették el a Pustol a hó című színházi előadást. Szervező: Marosvásárhelyért Egyesület, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház

Tornalja

A Republikon Európa fejlesztéspolitikáját bemutató beszélgetéssorozatának második helyszíne a szlovákiai Tornalja (Tornaľa) lesz 2019. augusztus 28-án (szerda) 10.00 órakor, a Kazinczy Ferenc Alapiskolában (Mierová 45.).

Madar

Madar Község Önkormányzata augusztus 28-án, szerdán 10.30 kezdettel szervezi meg az „Az orvosi ellátás és szűrővizsgálatok elérhetőségének javítása a kistelepülések határokon átnyúló együttműködésén keresztül“ HEALTH4ALL – SKHU/1601/4.1/056 című projekt zárókonferenciáját a madari kultúrházban.

Debrőd

A Rovás augusztus 23-tól augusztus 30-ig tart az Értjük Egymást Nyári Szabadegyetemének utolsó, harmadik felvonása Debrődön. Az alkotótábor programjaiba szabadon be lehet kapcsolódni, a “kávézz velünk” program filozófiai elmélkedései sokakat érdekelhetnek, a túrák, és az alkotótevékenység is nyitott, az esti előadásokról nem is beszélve.

Ada

Kreatív asztalos műhelymunka alsó tagozatos korosztály részére.

Kassa

Augusztus 26-án, hétfőn 18.00 órai kezdettel szervezik meg Fiatalok Feketén Fehéren a Magyar Építőművészek Szövetség kiállítását a MaJel Rovás Központ B-Galériájában.

Kispiac

IX. Fénykút Hagyományápoló Élménytábor Kispiacon

Ada

Mackó anyó születésnapja – bábelőadás Adán

Marosvásárhely

Az előadás kb 60 perces. Közreműködik a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és Zenekara Koreográfusok: Zs. Vincze Zsuzsa, Zsuráfszky Zoltán Rendező: Zsuráfszky Zoltán, Kossuth-díjas, kiváló művész

Szent Imre Római katolikus óvoda - Fürdő/C.I. Hossu utca 24 (

A színes napok alkalmával nem csak a színeket gyakoroljuk az óvodásokkal, hanem sok hasonló színű tárgyat gyűjtünk és nevezünk meg a környezetünkben, román és magyar nyelven. A nap éppen aktuális színével mesélünk, mondókázunk, verset költünk, játszunk,vagy éppen kikísérletezzük milyen színekből keverhető ki a textilfestéshez. A gyerekek mindég kíváncsian várják: Holnap vajon milyen színű nap lesz?

Planetarium Kids s

A részvételi szándékot kérem az alábbi elérhetőségeken jelezni. Fazakas Réka Rebeka

Marosvásárhely

Az előadás kb 60 perces. Közreműködik a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és Zenekara Koreográfusok: Zs. Vincze Zsuzsa, Zsuráfszky Zoltán Rendező: Zsuráfszky Zoltán, Kossuth-díjas, kiváló művész

Szentpéter

Augusztus 25-én, vasárnap 10.00 órai kezdettel szervezik meg a Szent István-napot Szentpéteren.

Alsóbodok

A Csemadok Nyitrai Területi Választmánya augusztus 25-én, vasárnap 15.00 órai kezdettel szervezi meg a Szent István-napi szentmisét az alsóbodoki Szent Kereszt Felmagasztalása kápolnában.

Kolozsvári Magyar Napok s

🎞 https://www.youtube.com/watch?v=hZDGRCXFKj8 🎞 https://www.youtube.com/watch?v=88Bm_ccILSU

Kolozsvár Főtéri Nagyszinpad (Főtér/Piata Unirii 27.)

2019.augusztus 25. 19.00 óra

Szenttamás

Kiállítás és helytörténeti séta is várja azokat, akik ellátogatnak szombaton a szenttamási Gion Nándor Emlékházban megrendezett díjkiosztóra.

Nagyida

Az Ilosvai Fesztivál keretében Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár Nagyidán átadja a Magyarország hathatós támogatásából épült Ilosvai Házat

Csiliznyárad

Augusztus 24-én, szombaton 8.00 órai kezdettel szervezik meg a 13. Csilizközi Őstermelői Piacot csiliznyáradi Platán panzióban.

Egyházgelle

Augusztus 23-án, pénteken 18.00 órai kezdettel szervezik meg a táncházat a Pósfa zenekarral az egyházgellei Turul Vendéglőben.

Komárom

A Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesülete augusztus 23-án, pénteken 18.00 órai kezdettel szervezi meg 30 év a szlovákiai magyar képzőművészetből című kiállítását a komáromi Limes Galériában.

Felsőszemeréd

Augusztus 23-án és 24-én szervezik meg az aratási ünnepséget Felsőszemeréden.

Lekenye

Augusztus 23-án, pénteken 17.00 órai kezdettel szervezik meg a Tündérkert átadását a lekenyei Családok Háza kertjében.

Feled

Az ICS Rimaváralja, Iuvenis Geomoriensis P. T. és a Csemadok feledi alapszervezete a Szent István-napi ünnepséget Feleden augusztus 23-án a játszótéren 16.00 órai kezdettel rendezi meg.

Koffer

Filozófiára, kereszténységre és újszerű értelmezésekre nyitott olvasóknak ajánljuk a könyvet.

Natur Air Park Székelyvarság

A Székelyföldi Szabadtéri Táncház mára életérzéssé vált! Egy olyan közösségi találkozó ez, amely évről-évre igyekszik a székelyföldi táncházasok igényei szerint megújulni! Közvetlen és természetközeli helyszínen, új programelemekkel, és a szokásos közösségi élmény mellett, fergeteges mulatsággal várunk benneteket idén is! PROGRAM Péntek 15:00 – Kapunyitás 18:00 – Hangszermesék Kásler Magdival és az Üver zenekarral Gyerekeknek szóló, mesés hangszer bemutató 21:00 – Kedves-Lelkes koncert 22:00 – Derzsi tánc oktatás Márton Sándorral 23:00 – Táncház Szombat 10:00 – „Néptánc: oktatás és előadásmód”- kerekasztal beszélgetés Márton Sándorral, Both Józseffel és Melles Endrével 12:00 – Szombati ebéd helyett: BOGRÁCS VERSENY Fát az erdő adja „Ha jösztök, lesztek, ha főztök, esztek!” 20:00 – Tekergő mese est: FELNŐTTEKNEK 21:00 – Folk Activity: Erdély első táncházas kvíz vetélkedője Jelentkezni 4 fős csapatokban, augusztus 15-ig lehet Helyszíni jelentkezésre NINCS lehetőség 23:00 – Táncház Vasárnap 12:00 – szálláshelyek elhagyása, könnyes búcsú Elérhetőségek: Szállás foglalás: +40 756 244 269 FolkActivity jelentkezés: +40 740 127 412 MEGJEGYZÉSEK - helyszíni ellátás igénylésére NINCS lehetőség - a szombati ebédet a bográcsversenyből származó finomságok jelentik, ezért minden résztvevőnek javasoljuk, hogy ennek függvényében készüljön! - a FolkActivity egy műsor jellegű vetélkedő, amelyen az augusztus 15 előtt jelentkező csapatok vehetnek részt (HELYSZÍNI JELENTKEZÉSRE NINCS LEHETŐSÉG) - a bográcsverseny, valamint a FolkActivity nyertese ingyen belépőt nyer a VII. Székelyföldi Szabadtéri Táncházra - A RENDEZVÉNY EGY OLYAN KÖZÖSSÉGI ALKALOM, AMELYNEK ELSŐDLEGES CÉLJA A TARTALMAS TALÁLKOZÁSOK ELŐSEGÍTÉSE! - A RENDEZVÉNY ÖNKÉNTES MÓDON ("pro bono publico") KERÜL MEGSZERVEZÉSRE! - A SZERVEZŐK FENNTARTJÁK A PROGRAM VÁLTOZTATÁS JOGÁT Szakmai Partner: Hagyományok Háza Hálózat Erdély #MulassVelünkKivilágosVirradtig #SzékelyföldiSzabadtériTáncház

Horgos

Művelődési Házunk renoválása során egy horgosi születésű szobrász és festőművész, aki világhírnévre tett szert, egy bronzból készült gólyapár műalkotását falunknak ajándékozta.

Margitta

Közreműködnek a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncosai és zenészei Zenei szerkesztő: Árendás Péter (Kalotaszeg) Néprajzi szaktanácsadó: Éri Péter (Kalotaszeg) Díszlet: Ambrus Sándor (Kalotaszeg) Művészeti munkatárs és jelmez: Vincze Zsuzsa Rendező- koreográfus: Zsuráfszky Zoltán, Kossuth-díjas, kiváló művész Fotó: lumidance

Kolozsvár

ÁKOS -TURNÉ 2019 Augusztus 23. KOLOZSVÁR Kolozsvári Magyar Napok

Galánta

Augusztus 22-én, csütörtökön 16.00 órai kezdettel szervezik meg a Mátyás király várai című tárlat megnyitóját a Galántai Honismereti Múzeumban.

Szabadka

Interetno fesztivált - kultúra, hagyomány, kulturális értékek - Szabadkán augisztus végén.

Kolozsvári Magyar Napok

➡ augusztus 22., csütörtök ➡ Főtér, Nagyszínpad 🎼 AJJAJJAJ https://www.youtube.com/watch?v=aQlFN6suTp8 🎼 SENKI SE MENEKÜL

Kolozsvár, Cluj Napoca

Jelentkezni az alábbi linken lehet: ➡️ http://bit.ly/nyáriegyetem ⬅️

Kolozsvári Magyar Napok

🎞 https://www.youtube.com/watch?v=vw0B72wVu4o

Kolozsvári Magyar Napok

➡ augusztus 22., csütörtök ➡ Főtér, Nagyszínpad 🎼 AJJAJJAJ https://www.youtube.com/watch?v=aQlFN6suTp8 🎼 SENKI SE MENEKÜL https://www.youtube.com/watch?v=pieR7Cl-jQU

Csejte

Augusztus 21-én, szerdán 15.00 órai kezdettel szervezik meg a megemlékezést gróf Báthory Erzsébetre, halálának 405. évfordulója alkalmából a csejtei vár bejáratánál.

Kolozsvári Magyar Napok

A zenekart a kolozsvári közönség is ismerheti, hiszen 2018-ban nagy sikerű koncertet adtak a gyalui Várkert Fesztiválon.

Koffer caffee

A nemcsak pedagógusokat megszólító verseskötetet mindazoknak ajánljuk, akik gondolkodó, önreflektív módon tudnak jelen lenni saját életükben!

· Babeş-Bolyai Tudományegyetem

A Babeș–Bolyai Tudományegyetem 2019. augusztus 21. és 24. között kerekasztal-beszélgetésekkel, interaktív kísérleti bemutatókkal vesz részt a Kolozsvári Magyar Napokon a Farkas utcai Múzeum sétányon, a BBTE főépülete előtt és a Mikó-kertben. A rendezvény ideje alatt látogathatóak a BBTE Múzeumai kedvezményes belépéssel. 🎪 BBTE Sátor 📅 2019. augusztus 21., szerda ⏰12.00 👉 Ifjúságkutatások Erdélyben. A fiatalok pályafejlődésének pszichológiai vonatkozásai

Szatmárnémeti Északi Színház

Az előadás kb 90 perces. Közreműködik a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és Zenekara Koreográfusok: Zs. Vincze Zsuzsa, Zsuráfszky Zoltán Rendező: Zsuráfszky Zoltán, Kossuth-díjas, kiváló művész

Sapientia EMTE

Ezzel az alkalommal a tananyag első három egységét mutatjuk be 1. A Farkas utcai templom 2. A Bocskai ház 3. A Torony (Kolozsvár középkori börtöne, legrégebbi, ma is álló épülete!) Az érdeklődők bekapcsolódnak a pilóta programba, amely kedvezményes részvételt biztosít a közös tökéletesítés céljából. Részleteket ennek az eseménynek az oldalán láthatsz majd.

Királyfiakarcsa

A királyfiakarcsai Petőfi Baráti Társulás, Balogh Károly plébános, Egyházkarcsa és Királyfiakarcsa Önkormányzata szervezésében kerül sor a Szent István-napi megemlékezésre augusztus 20-24 között.

Réte

Augusztus 20-a és 25-e között szervezik meg a III. Szent István Napokat Rétén.

Lekenye

Augusztus 20-án, kedden 15.30 kezdettel szervezik meg az új kenyér ünnepét a lekenyei Családok Házában.  

Ajnácskő

A Csemadok Ajnácskői Alapszervezete a Szent István király és az új kenyér ünnepét augusztus 20-án Ajnácskőn 17.00 órai kezdettel tartja.

Pozsony

Augusztus 20-án, kedden 18.00 tartják meg a Szent István-napi ünnepi magyar nyelvű szentmisét a pozsonyi Szent Márton Székesegyházban.

Komárom

A Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület valamint a Palatinus Polgári Körök közösen szervezi meg augusztus 20-án, kedden 17.00 órai kezdettel a Komáromi Szent István király napi ünnepséget Komáromban.

Dunaszerdahely

Augusztus 20-án, kedden 17.00 órai kezdettel szervezik meg a Szent István – napot Dunaszerdahelyen.

Rimaszombat

A Magyar Közösség Pártja a Baráti Körök a Via Nova és a Csemadok Rimaszombati Alapszervezete az államalapító Szent István király tiszteletére Rimaszombatban a Fő téren rendez ünnepséget augusztus 20-án 20 órai kezdettel.

Martonos

Szent István-nap és újkenyérünnep Martonoson

Koffer

Az illusztrált könyvek gerince: A babó, A végtelen történet és Kells titkáról suttog. A Rushdie féle mesefolyam az erdélyi magyar meseirodalom legköltőibb szerzőjét, Cseh Katalint, az érzékény ecsetű Márton Éva illusztrátorral egy varázsszőnyegen (Boldizsár a repülő meseszőnyegen & Apa, menjünk gombászni!) piknikre hívja. A kiállításra a könyvhöz készült festményekből válogattunk.

Sapientia EMTE, Kolozsvár

A 10. Kolozsvári Magyar Napok alatt ingyenesen látogatható filmvetítések és egy kerekasztal-beszélgetés otthona a Sapientia EMTE, Kolozsvári Karának Hunyadi Mátyás díszterme, valamint egy kiállításra várjuk az érdeklődőket az első emeleti előtérben

Márton Áron tér Székelyudvarhely

A Kolozsvári Magyar Opera a '70-es évek és napjaink legnagyobb slágereit hozza el Székelyudvarhelyre elektro-szimfonikus feldolgozásban. Olyan előadók slágereit hallhatjuk, mint Moby, Faithless, Fatboy Slim, ABBA, Boney M, ATB, Eric Prydz, Robert Miles, Parov Stelar, Eurythmics, Depeche Mode, Donna Summer, Kraftwerk, J. M. Jarre, Daft Punk. Az idei Szent István-napi ünnepség igazi zenei csemegét kínál világszínvonalú koncertjével.

Bulgakov Café

Csatlakozz a szuper közösséghez te is: ◼ instagram.com/cafebulgakov/ ◼ facebook.com/bulgakov.macskahaz ◼ ◼ www.cafebulgakov.ro ◼ +40264450156

Illésháza

Augusztus 19-én, hétfőn 19.00 órai kezdettel szervezik meg a Szekszárdi Gitárkvartett koncertjét az illésházi kultúrházban.  

Felsőhegy

Cifrapalota 2019. augusztus 19. és 23. között a felsőhegyi Szent József plébánián. Nyárvégi napközis tábor 4 éves kortól 14 éves korig!

Óbecse

Az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben augusztus 19. és 24. között Rókus Zoltán színművész és Magyar Zsófia, az újvidéki Művészeti Akadémia színészhallgatója vezetésével szavaló és drámatábort szerveznek húsz óbecsei 10-18 éves diák számára.

Kolozsvári Magyar Napok

🎞 https://www.youtube.com/watch?v=0Z9ay4bx5jA

Coada Lacului Vila Sanda

Ifjúsági Táborozás a Lesi-Tó Végén! Szervezők: A Rogériuszi és a Érmiháyfalvi Baptista Gyülekezetek Ifjúsága Dátum: 2019. augusztus 19 - 25.

Vallásszabadság Háza

Gy. Dávid Gyula: Pákei Lajos hagyatéka - könyvbemutató Örömmel tudatom, hogy az Erdélyi Múzeum-Egyesület gondozásában megjelent Pákei Lajos hagyatéka. Egy századfordulós kolozsvári építész tervrajzai, rajtervei, gyűjteményei című kötet.

Kolozsvári Magyar Opera

❗ FIGYELEM ❗ Erős vizuális és hanghatások használata miatt az előadás megtekintését terhes anyáknak, epilepsziásoknak valamint pacemakerrel rendelkezőknek és 12 éven aluliaknak nem javasoljuk!

pin Hatos villa

Helyek száma: 25 fő Iratkozni és érdeklődni a 0266-310884-es telefonszámon, facebookon illetve az alábbi nyomtatvány kitöltésével lehet: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSeHNYZhnyxxyN1bzC0MrDtSC6dl6sc4PrhqtQCvOx8ph45qwQ/viewform?usp=sf_link

Geges, Mures, Romania

Időpont: Augusztus 19-24 Ár: 430 ron Testvérpároknak 10% kedvezmény Az ár tartalmazza : Szállást a gegesi református egyházközség vendegházában, az étkezést (reggeli, ebéd, vacsora és uzsonnák), a programokat és az oktatást. Helyszín: Geges, Maros megye Korosztály: 8-17 év Helyek száma: 25 fő

Borsi

A II. Rákóczi Ferenc Polgári Társulás Borsi, a Csemadok Borsi Alapszervezete és a Borsi önkormányzat támogatásával augusztus 18-án, vasárnap 17.00 órai kezdettel szervezik meg VII. Új kenyér és Szent István király ünnepét Borsiban.

Nagykapos

Augusztus 18-án, vasárnap 11.30 kezdettel szervezik meg az államalapító Szent István király tiszteletére az ünnepi műsort és koszorúzást a nagykaposi Szent István-szobornál.

Nagycétény

A Csemadok Tiszta Forrás Nagycétényi Alapszervezete közösen szervezi meg augusztus 18-án, vasárnap 12.00 órai kezdettel a Szent István-napi megemlékezését a nagycétényi templom melletti Hősök emlékművénél. 

Zombor

Augusztus 18-án Zomborban tartják a Dunatáj Egyesülés főszervezésében és a nyugat-bácskai települések együttműködésével a Szent István-napi kenyérszentelő ünnepséget.

Tornalja

Augusztus 18-án, vasárnap 17.00 órai kezdettel szervezik meg a Szent István-napi ünnepséget Tornalján.

Horgos

Vasárnapi találkozás Böjte Csaba testvérrel

Kolozsvári Magyar Napok

További információ: https://hagyomanyokhaza.hu/hu/mane/program/kolozsvari-piacteren

Mezőgecse

X.Mezőgecsei Lekvárfőző Fesztivál

Gortva

Gortva Község Önkormányzata augusztus 17-én, szombaton harmadik alkalommal rendezi meg a helyi alapiskola udvarán a Gortva Lion Fesztet. A belépő 3 euróba kerül.

Doroszló

A Doroszló-Bike szervezésében, a Kuckó Gyermeksarok nyári programsorozatának részeként augusztus 17- én gyalogtúrát tartanak a doroszlói erdőbe, a Római-sáncokhoz.

Kassa

A Szent István Társulás, a Bocskai Keresztyén Társulás, a Szakkay József Polgári Társulás /Magyar Iparista Klub/ – Kassa közösen szervezi meg augusztus 17-én, szombaton 15.00 órai kezdettel szervezi meg a Szent István-napi ünnepséget a kassai Teledom étteremben.

Simonyi

Augusztus 17-én, szombaton 12.00 órai kezdettel szervezik meg a falunapot  Simonyiban.

Magyar Unitárius Egyház

A Magyar Unitárius Egyház szeretettel meghívja Dávid Ferenc teljes alakos szobrának avatóünnepségére, amely alkalmi istentisztelettel kezdődik folyó év augusztus 17-én 12 órától a kolozsvár-belvárosi unitárius templomban (1989. december 21., azaz Kossuth Lajos utca 9. szám). Gergely Zoltán szobrászművész alkotásával egyházunk szülővárosában kíván emléket állítani Dávid Ferencnek, Erdély nagy reformátorának, az unitárius egyház első püspökének.

Magyarkanizsa

Syent István nap és új kenyér ünnep Magyarkanizsán

Szék község

pin Szék község

Magyar Unitárius Egyház

Gergely Zoltán szobrászművész alkotásával egyházunk szülővárosában kíván emléket állítani Dávid Ferencnek, Erdély nagy reformátorának, az unitárius egyház első püspökének.

Szék község

Kovács Nóri énekesnő

Nagymegyer

Augusztus 16-a és 18-a között szervezik meg a XXIX. Nagymegyeri Szent István Napokat Nagymegyeren.

Csallóközcsütörtök

Augusztus 16-án és 17-én szervezik meg a III. SzalmaSzalon kulturális fesztivált a csallóközcsütörtöki sportpályán.

Szepsi

Augusztus 16-án, pénteken 17.00 órai kezdettel szervezik meg a Bódva Feszt című rendezvényt a Szepsi Amfiteátrumban.

Ipolyság

Az ipolysági magyar szervezetek augusztus 16-a és 18-a között szervezik meg a III. Szent István Napokat Ipolyságon.

Kassa

Idén a Rákóczi Emlékév jegyében a Zempléni Fesztivál hosszú idő után   újra visszatér Kassára. A Csemadok Kassai Városi Választmányának  társszervezésében augusztus 16-án, pénteken 18.30 kezdettel szervezik meg a Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenyét a kassai Rodostói ház udvarán.

Bugac

DÉLVIDÉK bemutatkozása az ŐSÖK NAPJÁN Bugacon

Györkös Mányi Albert Emlékház

A konferenciát az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület szervei. Társszervező: Kolozsvári Akadémia Bizottság Színháztudományi Szakbizottsága

Orom

"Vajdasági Wellness" élmény-, és gasztroprogramok a Malomfesztivál alatt.

Dunaszerdahely

Augusztus 15-án, csütörtökön 17.00 órai kezdettel szervezi meg a KOMP – Kortárs Művészeti Panoráma című kiállítás megnyitását a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeum kiállítótermében.

Fülek

Több mint 40 programmal várják az érdeklődőket Fülekre a XXIX. Palóc Napokra és Városnapokra. Az önkormányzat és a Füleki Városi Művelődési Központ – több partnerrel karöltve – augusztus 15. és 18. között rendezi meg a nagy népszerűségnek örvendő fesztivált.

Awa Sky Somesu Rece

A táborba itt regisztrálhatsz augusztus 1-ig: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScZwA8a36YrXwSuR-yFzhfhQ9m5waJWwcjiIED6pFqXHZzYAw/viewform?usp=sf_link

· Szent István-napi Néptánctalálkozó/Festivalul Folcloric/Folklore Festival

Program detaliat: 15.00-20.00 – Ziua Folclorică Heltai - str. Clinicilor nr. 18 15.00-16.30: Casa dansului pentru copii 16.00-17.00: Könczei Csongor: De la Kodoba la Codoba 17.00-20.00: Muzica popoarelor – Concert de muzică populară: muzicanţii festivalului, taraful Csereklye, Harmadik, Tokos, Rezeda, Ördöngös, Kontrabanda şi muzicanţii tradiţionali din Palatca şi Mera 23.00 – Casa dansului popular Heltai

Somorja

19.00 Egyéni bemutatkozó prezentációk a művésztelep alkotóival a somorja Mozi épületében

Planetarium Kids

Muresan Alice 0745102381

Planetarium Kids

A tábor vezetője Muresan Alice koreográfus és segítője Bencze Blanka pszichológus. Szeretettel várunk minden táncostalpú gyerkőcöt. A részvételi szándékot kérem az alábbi elérhetőségeken jelezni. Muresan Alice 0745102381

Vajka

19.00 Irodalmi Szemle 2019, lapbemutató szerzőkkel (Gyurász Marianna, Juhász Tibor, Szászi Zoltán). Moderátor: Mizser Attila.

Zsigárd

A Zsigárdi Református Egyházközség augusztus 12-14. között gyülekezeti napközi gyermektábort szervez a Kulturális Információs Központban. Táborzáró istentisztelet augusztus14-én 18:00 órakor lesz a helyi református templomban.

Tóthfalu

Nemzetközi alkotótábor Tóthfaluban

Algyógy

Dalolj, és megmondom, ki vagy! – XII. IKE Gitártábor Jelentkezés feltételei: • Regisztráció amely a következő linken érhető el: https://forms.gle/a7KtkpDoxKbYQ5rGA • ha 15-20 éves korosztályba tartozol

Kolozsvár

Elérhetőség: tel: 0724 317 667 / 0724 802 606 e-mail: FB: www.facebook.com/KLIKKartcentrum

Oroszka

Augusztus 11-én, vasárnap 11.00 órai kezdettel szervezik meg a SüdWind – II. világháborús történelmi csatát az oroszkai Kolóniában.

Alsószeli

Pukkai Judit, a Pjbijou tervezője augusztus 11-én, vasárnap 15.00 órai kezdettel szervezi meg a Dizájn a teraszon című rendezvényét az alsószeli  Pjbijou műhelyben.

Nagyudvarnok

Augusztus 11-én, vasárnap 15.00 órai kezdettel szervezik meg az V. Családias falunapot a nagyudvarnoki sportpályán.

Tóthfalu

Útitárs tábor Tóthfaluban

Ludas, Róka Tanya

A nyáron az unatkozó és egyúttal természetkedvelő, nem utolsósorban pedig táborozni szerető kisdiákoknak ajánlunk egy remek programot, melynek helyszíne a Róka Tanya.

Bucsin

Ezeket a témákat szeretnénk tanulmányozni veletek az Ige tükrében. Várunk szeretettel! Ha bármi kérdésetek van, írjatok Messengeren vagy emailen keresztül:

Palást

Augusztus 10-én, szombaton 19.00 órai kezdettel szervezik meg az 1552-es palásti csatára való megemlékezést Paláston.

Kuntapolca

Partocska Polgári Társulat augusztus 10-én, szombaton 15.00 órai kezdettel szervezi meg a II. Csetnek-völgyi Népzenei Fesztivált a kuntapolcai kultúrházban.

Vajka

Augusztus 10-én, szombaton 14.00 órai kezdettel szervezik meg a XVI. Szent István Napot Vajkán.

Galánta

Az augusztus 10-ei, szombati program:

Nemeshodos

Augusztus 10-én, szombaton 8.00 órai kezdettel szervezik meg a Nemeshodosi Nagy Lakoma című rendezvényt.

Serke

Tizenötödik alkalommal rendezi meg augusztus 10-én, szombaton falunapját Serke, amelyet az idén is egybekötöttek a főzőversennyel, amely tizedik alkalommal várja a bátor jelentkezőket.

Gunaras

Tartalmas szórakozás vár minden kikapcsolódni vágyót Gunaras legnagyobb rendezvényén

Péterréve

A péterrévei helyi közösség szervezésében Péterrévei Napok címmel augusztus 10-én nyolcadik alalommal várják gazdag rendezvénnyel a péterrévei és az Óbecse községhez tartozó faluba érkező vendégeket.

Magyarkanizsa

XXXVIII. Futó- és Úszófesztivál Magyarkanizsán

Orom

Mindannyiukat nagy szeretettel várjuk Világtalálkozónkon 2019. augusztus 10-én, az oromi iskolánál!

Ipolyság

A Honti Múzeum és Galéria Baráti Köre augusztus 10-én, szombaton 8.30 kezdettel szervezi meg a XVII. Ipoly napot.

Hagyományok Háza Szabadegyetem

Jegyek a helyszínen kaphatók. Teljes árú jegyek 15 lej | kedvezményes jegyek 10 lej (diákok és nyugdíjasok számára).

Hagyományok Háza Szabadegyetem

Jegyek a helyszínen válthatók. Teljes árú jegy - 15 lej / kedvezményes jegy - 10 lej (diákoknak és nyugdíjasoknak).

Nagydobrony

Magyarok Kenyere: várják az adományokat a szervezők

Dunaszerdahely

Augusztus 9-én, pénteken 19.00 órai kezdettel szervezik meg a Dunaszerdahelyi Nyár programsorozat részeként Farkas Mária diákjainak Zene az kell című koncertjét a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ előtti téren.

Ipolykeszi

Böjte Csaba augusztus 9-én 18.00 órai kezdettel az ipolykeszi kultúrházban tart előadást.

Galánta

Az augusztus 9-ei, pénteki program:

Hagyományok Háza Szabadegyetem

A koncertre a mikházi ferences templomban kerül sor. Jegyek a helyszínen válthatók. Teljes árú jegy - 15 lej / kedvezményes jegy - 10 lej (diákoknak és nyugdíjasoknak).

Szatmárnémeti

Mészáros Amanda Blanka - ének Pór Cecília - hegedű Böröcz Ákos - brácsa Bán Richárd - bőgő, ének

Galánta

A hagyományos Galántai Vásár idején a Galántai Honismereti Múzeumban az alábbi programok valósulnak meg

Zsigárd

19.30 Bazseva zenekar

Ada

Lovastábor a Lovasvölgyben 8-14 éves gyerekek, fiatalok részére Adán.

Gyergyószentmiklós

2019. augusztus 7-11 között újra EMI-tábor a Gyergyószentmiklóshoz közeli 4-es Kempingnél! Mi ott leszünk. TE ott leszel? Oldalaink hamarosan friss információkkal, programokkal bővülnek: www.facebook.com/emitabor.erdely www.emitabor.hu/erdely

Párkány

20.00 Dallamvilág koncert

Párkány

19.00 Divadlo z domčeka – Dlhý, široký a bystrozraký (Hosszú, széles és éleslátó)

Ludas

A jövő héten szervezik meg a ludasi gyermektábort

Planetarium Kids

Szeretettel várunk minden fecsegni és alkotni vágyó manócskát. A részvételi szándékot kérem a e-mail címen illetve a 0771771358 -as telefonszámon jelezze.

Székelyudvarhelyi Mozi

Tudj meg többet szív útjáról és a meditációról: http://gunagriha.hu/ Nézd meg az előadásaimat a Youtube-on: https://www.youtube.com/channel/UCoBUWh_Bl95ftwbqe_1h0XQ

Kolozsvári Református Kollégium óvodája - Farkas

PEDAGÓGUSOK: Rácz Eszter Timea/Magyari Henrietta

Zabola

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK ÉS JELENTKEZÉS: E-mail: Mob: 0724 026 303, 0723 397 768

pin HÍD AZ ÉGEN Egyesület és Albert Schweitzer Alapítvány Székelyudvarhely

Minden alkotni és játszani vágyó 6-13 éves gyermeket szeretettel várunk. Idén nyáron újdonság a tyúkanyó csoport a 4-5 éveseknek! Íratkozni a 0740997127 számon lehet.

Komárom

Augusztus 4-én, vasárnap 19.00 kezdettel szervezik meg a Lehár Nyár következő rendezvényét a komáromi Klapka téren. Fellép a somorjai Deja vu zenekar koncertje Alex Striženec dobossal.

Ipolybalog

Augusztus 4-én, vasárnap 10.00 órai kezdettel szervezik meg a XV. Szent Korona Ünnepet Ipolybalogon.

Tarna Mare

Helyszín: Nagytarnai ECOSUNHOME Időpont: 2019. augusztus 4-10 “Többet ér a bánat, mint a nevetés, ha a szomorú arc mellett jobbá lesz a szív.” (Préd 7,3) Regisztráció július 1-től július 28-ig a refszatmar.eu oldalon Érdeklődni lehet Rácz Ervin lelkipásztornál a 0740-483375-ös telefonszámon

Moldvai Csángómagyarok Szövetsége

Jelentkezni lehet, illetve további részletek a 0040 724 411310 – es telefonszámon, valamint a e-mail címen. www.csango.ro

Moldvai Csángómagyarok Szövetsége

Jelentkezni lehet, illetve további részletek a 0040 724 411310 – es telefonszámon, valamint a e-mail címen. www.csango.ro

Szentmihályfa

Augusztus 3-án, szombaton 20.30 kezdettel szervezik meg a II. Éjféli tűzoltóversenyt a szentmihályfai futballpályán.

Ipolyvisk

Augusztus 3-án, szombaton 12.00 órai kezdettel szervezik meg a Hídnapot Ipolyvisken.

Magyarkanizsa

A Kurina Laura-kvintett koncertje Magyarkanizsán

Ludas

Ludason szombaton falunapot tartanak, illetve ezzel egy időben fokhagymafesztivált is rendeznek.

Nyárádszereda

Az előadás a helyi Művelődési Házban lesz megtartva augusztus 3-án, szombaton du. 17 órakor. A belépéj díjmentes. Mindenkit nagy szeretettel várunk! Kevesebb jelenjen meg

Méra Világzenei Csűrfesztivál

Szakmai és szervezési konzulens: Berecz István (E-mail: ) Szállásfoglalás:

Kamocsa

2019. augusztus 1-e és 3-a között Kamocsán, az Oaza Camp területén kerül megrendezésre a 18. Nemzetközi Gasztrofesztivál. A finom falatok mellett bőven válogathatunk a zenei kínálatból is.

Nyárádszereda

A szervezők nevében mindenkit nagy szeretettel várunk a folklórforgatagra!

Biserica Piariştilor Str. Universităţii nr. 5, 400091 Kolozsvár

Nyári hangversenysorozat / Concerte de vară / Summer concerts Program: Július | Iulie | July VII. 5. Cvartetul Intono Kvartett VII. 7. Schola gregoriana (Basel) & Schola Transsylvanica VII. 12. Elischer Balázs (orgona | orga • Magyarország | Ungaria) VII. 14. Winterthur Chor (Svájc) & Szent Cecília kórus VII. 19. Neumarkt Brass - rézfúvós kvintett | cvintet de alamuri VII. 26. Medve Sándor (Trumpet) & Potyó István (organo)

Györgyfalva Erdőfelek község

Az Angyalvár Egyesületről további részleteket Facebook oldalunkon, vagy az angyalvar.ro weblapon olvashatsz.

Szèkelyvarsàg, Harghita, Romania

Harmadik felvonáshoz érkezett a Szekelyvarság - Trollfoci Allstars mérkőzés. Eddig mind a két meccsen mi győztünk de az Allstarsos fiúk ígérik hogy ezúttal kiütéses győzelemmel távoznak Varságról. Hogy aztán ki kit vagy mit fog ki ütni ezt előre nem tudjuk de mindig fergeteges hétvégét tudhattunk magunk mögött. Ez most sem lesz másként.

Szèkelyvarsàg, Harghita, Romania

Jubileúmi, negyvenedik hagyományörző Málnaszüret fesztivál Székelyvarságon

Léva

Augusztus 1-én, csütörtökön 16.30 kezdettel szervezik meg a Szlovákiai Magyar Kézműves Szövetség Magyar kézművesség a Felvidéken című vándorkiállítását a lévai Barsi Múzeum épületében.

Bacsfa

Augusztus 1-jén este hattól tartják a bacsfa-szentantali plébániatemplomban porciunkula ünnepét.

Rimaszombat

A „Határok és akadályok nélkül” címmel rendezi meg Gömör-Kishonti Partnerség augusztus elsején a Csillagház előadótermében az Eurokulcs rendszer bevezetését megcélzó projektjét, melyet a besztercebányai kerületből Nógrád megyébe,  az akadálymentesítésre és a mozgáskorlátozottak segítésére szeretnének megvalósítani.

Méra

A program kiemelt szakmai partnerei a Hagyományok Háza, a Hagyományok Háza Hálózat- Erdély, a Fonó Budai Zeneház és a Martin György Néptáncszövetség. További szakmai és intézményes partnerek: Tamás Gyula Általános Iskola és Óvoda, Kolozsvári Néprajzi Múzeum, MókaTár Egyesület, Mérai Református Egyház, Kolozsvári Művelődési Központ, Kolozsvári Magyar Diákszövetség - önkéntesek, KOOHO - építészek ………………………………………………………………………………

Dunaszerdahely

2019. július 31-én, szerdán Sipos Dávid (szaxofon), Belkovics István (ének) és Jánoska Tibor (billentyűk/ének) lép a dunaszerdahelyi New York Coffee & Restaurant színpadára a New York a New Yorkban című zenés produkciójukkal. Kezdés 19.00 órakor. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

Gömör

Július 26-a és augusztus 4-e között szervezik meg a XXXXV. Honismereti Kerékpártúrát.

Farkas utcai református gyülekezet Farkas utca 21. szám, 400084 Kolozsvár

A Kolozsvár–Belvárosi Református Egyházközség idén újra megszervezi a Farkas utcai Nyári Hangversenysorozatot. A koncertekre szerda esténként 19 órától kerül sor a Farkas utcai templomban. A rendezvénysorozat tíz koncerttel várja a klasszikus zene iránt érdeklődő közönséget. A koncertekre a belépés ingyenes.

Várkert Bazár Ybl Miklós tér 2-6., Budapest, 1013

Napszállta - várKERT Mozi

Outward Bound Romania

Várunk szeretettel! A szervezők nevében: Kiss Zoltán táborparancsnok

Párkány

Július 2-a és augusztus 26-a között rendezik meg a Párkányi Nyár 2019 című rendezvénysorozatot a párkányi Sétáló utcában.

Magyarkanizsán

Vonószenekari koncert Magyarkanizsán

Zsuk község

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt! Jelentkezés és bővebb információk a weboldalon: https://visaitabor.hu/

Párkány

Július 2-a és augusztus 26-a között rendezik meg a Párkányi Nyár 2019 című rendezvénysorozatot a párkányi Sétáló utcában.

Sinteu

A táborra előre jelentkezned kell a gyülekezeted lelkipásztoránál, július 9-ig! Sok szeretettel, a szervezők :) MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!

Református kollégium szakiskolája - Kálvin/

Ezen a héten a szél, a szellő, az áramlat, a fuvallat, a levegő, az oxigén különböző változataival kísérletezünk. PEDAGÓGUSOK: Gergely Erika

Geges, Mures, Romania

Időpont: Július 29-03 Augusztus Ár: 410 ron Testvérpároknak 10% kedvezmény Az ár tartalmazza : Szállást a gegesi református egyházközség vendegházában, az étkezést (reggeli, ebéd, vacsora és uzsonnák), a programokat és az oktatást. Helyszín: Geges, Maros megye Korosztály: 8-17 év Helyek száma: 25 fő

Rimaszombat

Az Egyházzenei Osztály 2019. július 28. és augusztus 11. között Országos Kántorképző Tanfolyamot szervez a rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnáziumban és Kollégiumban, ill. a Csillagházban.

Campus USAMV Kolozsvár

Am pregătit pentru voi cele mai diverse ateliere creative si activități interesante printre care amintim: • Atelier Slime • Atelier “Let’s Code” - creaza si printeaza primul tau design 3D • Tatuaje cu Henna • Spectacol de improvizație • Corner artistic • Face-painting • Corner Doctors are cool - unde atât parintii cât și copiii vor putea discuta cu un medic pediatru și vor putea exersa manevre de prim-ajutor Vă așteptăm cu multe alte surprize, așa că stați pe aproape! *15 lei intrarea/persoana

Gömörpéterfala

A bugaci Ősök Napja kistestvéreként szervezi meg a Magyar-Turán Felvidék közösség az Ősök Útján rendezvényt Gömörpéterfalán július 27-28-án.

Komárom

Július 28-án, vasárnap 19.00 kezdettel szervezik meg a Lehár Nyár következő rendezvényét a komáromi Klapka téren. Fellép a Bonita zenekar.

Pográny

A Csemadok Nyitrai Területi Választmánya és a Csemadok Pogrányi Alapszervezete, a Zoboralji Kulturális és Információs Központ, a Nyitra és Vidéke Célalap, a Libertate, a Zoboralji Községek Regionális Társulása és Pográny község közösen szervezi meg július 26-a és július 28-a között a 17. Generációk Találkozóját Pogrányban.

Kolozs község

Bíró Ernő: Vivere militare est! Élni annyi, mint harcolni Dr. Sipos Gábor: A kolozsi református egyház múltjából Benkő Levente: Adalékok Kolozs háborús történeteihez Zene, ének – kolozsi gyermekek és fiatalok előadásában

Szent Miklós Római Katolikus Templom, Bákó, Egyesülés sétány, 4 szám

🇭🇺 A jászvásári egyházmegye esperesi tanácsa és a püspöki tanács döntése alapján Petru Gherghel püspök engedélyezte, hogy 2019. januárjától minden hónap utolsó vasárnapján 13 órától magyar nyelvű római katolikus szentmisét mutassanak be a bákói Szent Miklós-templomban. A miséket Măriuț Felix forrófalvai, valamint Varga Andrei bogdánfalvai (Valea Seacă) plébános fogja celebrálni. (romkat.ro)

Kolozs község

Bíró Ernő: Vivere militare est! Élni annyi, mint harcolni Dr. Sipos Gábor: A kolozsi református egyház múltjából Benkő Levente: Adalékok Kolozs háborús történeteihez Zene, ének – kolozsi gyermekek és fiatalok előadásában

Ógyalla

2019. július 27-én és 28-án, szombaton és vasárnap kerül sor a Bagotai Búcsúra Ógyallán, műjégpálya melletti parkolón. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

Vezekény

2019. július 27-én, szombaton 15.00 órától rendezik meg a III. Retro-Gasztro Fesztivált a vezekényi sportpályán. Belépő 3 euró. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

Óvár

2019. július 27-én, szombaton kerül megrendezésre a VII. Nógrád Szívében folklór fesztivál Óvárban. Az eseményen koncertet ad a lengyel Babylon - Boney M cover zenekar. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

Tany

2019. július 27-én, szombaton rendezik meg a Tanyi Falunapot. A válogatott programok programok között kicsik és nagyok is találnak majd kedvükre valót. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

Zalaba

2019. július 27-én, szombaton kerül megrendezésre a Szikince Fesztivál Zalaba községben. A válogatott programok között kicsik és nagyok is találnak majd kedvükre valót. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

Nagykér

2019. július 27-én, szombaton kerül megrendezésre a Nagykéri Falunap a helyi Kultúrparkban. A belépés ingyenes. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

Lukanénye

2019. július 27-én, szombaton Falunapra kerül sor a lukanényei régi focipályán. Színes program, gyermekattrakciók, fergeteges hangulat és számos fellépő várja az érdeklődőket.

Csallóközcsütörtök

2019. július 26-án és 27-én, pénteken és szombaton kerül megrendezésre a XVII. Csallóközcsütörtöki Falunap. Színes program és számos fellépő várja az érdeklődőket.

Gömörpéterfala

A bugaci Ősök Napja kistestvéreként szervezi meg a Magyar-Turán Felvidék közösség az Ősök Útján rendezvényt Gömörpéterfalán július 27-28-án.

Ipolyság

Július 27-én, szombaton 19.00 órai kezdettel szervezik meg a Peter Lipa Band koncertjét az ipolysági Menora Saag Centrum Artis épületében.

Királyfiakarcsa

Július 27-én, szombaton 16.00 órai kezdettel szervezik meg a kulturális fesztivált a királyfiakarcsai focipályán.

Lukanénye

Július 27-én, szombaton 15.00 órai kezdettel szervezik meg a falunapot a lukanényei régi futballpályán.

Zalaba

Július 27-én, szombaton 14.00 órai kezdettel szervezik meg a Szikince Fesztivál Zalaba községben. 

Kolozsi Magyar Napok

Néptáncbemutató: kolozsi és magyarszováti tánccsoport Kolozsi népzene, kolozsi zenészektől Bográcsfőzés: közös ebéd, helyi ízekkel Jó ebédhez szól a nóta! Vígh Ibolyával, Maneszes Mártonnal és Berszán Lászlóval

Györgyfalva Erdőfelek község

Vasárnap, 2019. július 28. 11:00 Istentisztelet és szentmise a református illetve a római katolikus templomban 13:00 Közös ebéd a meghívottakkal

Kolozs község

Célunk ez évben is a Kolozshoz való kötődés erősítése, a népi kultúra örökségének felmutatása, a helybeli kezdeményezések segítése, a sajátos helyi értékek ismertetése, az örömteli együttlét és a jó szórakozás. Reméljük, hogy a programban mindenki megtalálja a kedvére valót! Szeretettel hívjuk, hogy idén is ünnepeljünk együtt a VI. Kolozsi Magyar Napokon!

Györgyfalva

Vasárnap, 2019. július 28. 11:00 Istentisztelet és szentmise a református illetve a római katolikus templomban 13:00 Közös ebéd a meghívottakkal

Dunamocs

2019. július 26-án, pénteken kerül sor a Kárpátia zenekar koncertjére a dunamocsi Csárda szabadtéri színpadán. A rendezvény vendége az Álomút Együttes. Belépő elővételben 3500 forint/11 euró, a helyszínen 4000 forint/13 euró. Kapunyitás 19.30-kor. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

Szímő

2019. július 26-án, pénteken Funk You koncertet rendeznek Szimőn, a Vág partján. Folytatódik a funky dübörgés, haverok, buli és jó hangulat várja az érdeklődőket. Kezdés 20.00 órakor.

Rimaszombat

2019. július 26-án, pénteken 19.00 órától folytatódik a 2. Szombati Jazztival sorozat a rimaszombati Fekete Sas udvarában (Fő tér), rossz idő esetén a Kultúrházban. A rendezvény következő koncertjének vendége Alan & Štefan Bartuš Trio feat. Marco  Antonio da Costa (Brazília) Brasil Jazz Session projektjükkel.

Párkány

2019. július 26-án, pénteken 19.00 órától a Dallamvilág együttes ismét fel lép a párkányi Broadway étteremben. Swingek, sanzonok, tangók, régi slágerek egész este.

Komárom

2019. július 26-án, pénteken este a pécsi CseRihannák zenekar ad koncertet a komáromi Black Cat Irish Pubban. Kezdés 19.00 órakor. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

Érsekújvár

2019. július 26-án, pénteken folytatódik a Porciunkula - Érsekújvári vásár a Fő téren és a Bernolák téri parkban. Gazdag kultúrműsor, kézműves vásár és koncertek várják a látogatókat.

Baka

2019. július 26-án és 27-én, pénteken és szombaton kerül megrendezésre a III. Színház, zene és tánc fesztivál, azaz a Bakai Falunap. Színes program és számos fellépő várja az érdeklődőket.

Somorja, Mozi Club

2019. július 26-án és 27-én, pénteken és szombaton kerül megrendezésre a 2. Samaria Jazz festival a somorjai Mozi clubban. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

Losonc

2019. július 26-án és 27-én, pénteken és szombaton ismét a folklóré lesz a főszerep Losonc központjában, ugyanis itt rendezik meg a XXIV. Nógrádi Nemzetközi Folklórfesztivált.

Nyitra

Július 26-án, pénteken 15.00 órai kezdettel szervezik meg a Szent László Emlékmisét a nyitrai piarista Szent László templomban.

Gömörhorka

Július 26-án és július 27-én szervezik meg a XXIV. Gömörhorkai Falunapokat a gömörhorkai kultúrház udvarán.

Pográny

A Csemadok Nyitrai Területi Választmánya és a Csemadok Pogrányi Alapszervezete, a Zoboralji Kulturális és Információs Központ, a Nyitra és Vidéke Célalap, a Libertate, a Zoboralji Községek Regionális Társulása és Pográny község közösen szervezi meg július 26-a és július 28-a között a 17. Generációk Találkozóját Pogrányban.

Hajdújárás

Családi Programok a Róka Festen július 26-án, pénteken.

Újvidék

Gion Nándor Középiskolások Művészeti- és Élménytábora Újvidéken.

Tusványos

30 éves Székelyföld és Erdély legnagyobb bulija, mi pedig pénteken este jó alaposan megünnepeljük ezt veletek! Ki tart velünk:)?

Tordaszentlászló

2019. JÚLIUS 28. VASÁRNAP 16.00 – GYEREK FOCIMECCS 18.00 – KOCSMAJÁTÉKOK FIATALOKNAK 22.00 – HABPARTY – A JÓ HANGULATOT A PIKOWATTOSOK BIZTOSÍTJÁK HELYSZÍN: FOCIPÁLYA

Szatmárnémeti

Ha változásra vágysz, a LEHETŐSÉG MOST KOPOGTAT!

ClujHub

CreativeMornings wouldn’t be possible without the generous support of global and local partners. With their support, this series of events can grow, and remain free and accessible to anyone.

Ragyolc

A Via Nova ICS füleki csapata idén egy új fesztivállal szeretne kedveskedni az érdeklődőknek, amely Ragyolcon a Cselédudvarban kerül megrendezésre július 26-án.

Párkány

Július 2-a és augusztus 26-a között rendezik meg a Párkányi Nyár 2019 című rendezvénysorozatot a párkányi Sétáló utcában.

Dunaszerdahely

19.00 Sarló Citerazenekar

Kassa

Július 25-én, csütörtökön 18.00 órai kezdettel szervezik meg a Megszínesített napfény címmel Róth Miksa üveg és mozaikművészeti kiállítását a kassai MaJel Központ FiguratiF Galériában.

Babeş-Bolyai Tudományegyetem

Moderátor: Szász Levente dékánhelyettes, BBTE, Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar, magyar tagozat

Váradifi

Szerdán egy fantasztikus estét szervezünk ahol a játékok, a jókedv és az összerázódás lesz a középpontban. Akinek még nincs programja szerda este azt várjuk sok szeretettel, egy jó kis játék estre ahol alkalmunk lesz beszélgetni, ismerkedni, stb egy kis nasi társaságábam. Majd 9től ha a körülmények megengedik kimegyünk voleyzni is egyet a parkba. Várunk minden érdeklődőt akkor is ha már voltán ifi alkalmakon, akkor is ha még nem. Szerdán találkozunk !

Teka Taborkozpont Feketelak

Szeretettel várunk minden diákot, aki érdeklődik az irodalom, tánc, film és egyéb művészeti ágak iránt! Jelenzkezni: Budai Annamáriánál 0744-663331 Tábori díj: 150 RON

Tusnádfürdő

TUSVÁNYOS 30. Július 24-én 22:00 https://www.tusvanyos.ro/

Tusnádfürdő

XXX. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor - újabb erdélyi portya a láthatáron! ❤️

Tusványos

Ugyanakkor ehhez a pillérhez tartozik a sportrendezvények, vetélkedők sokasága, ami párhuzamosan folyik az előadásokkal, így kínálva alternatívát a résztvevőknek

MIT - Magyar Ifjúsági Tanács

🎪A leghangosabb erdélyi zenekarok, DJ-ék, humor, érdekes előadások, finom kávé és hideg italok idén is a MIT sátorban! Érdemes betérni hozzánk!

Tranzit House

EN: Between the 22nd of July and the 4th of August 2019 Tranzit House will be open for anyone wishing to renovate. If you have a spare hour and you’re willing to give us a hand, we’ll be here with plenty of work and really nice people. :D The entrance is free and welcomed. Beer is on us! #tranzitjointwork19 Daily between 11 am - 7 pm.

Hófehérke óvoda (Központi épület) - F.J.

A projekthét a gyermekek által készített munkák kiállításával és a mese dramatizálásával zárul. PEDAGÓGUSOK: Bokor Ildikó

Visai tábor Zsuk község

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt! Jelentkezés és bővebb információk a weboldalon: https://visaitabor.hu/

Borókagyökér Egyesület

Alkotótábor ífjaknak 14-18 éves korosztály számára

Borókagyökér Egyesület

Bármilyen kérdés van kérem hívjanak 0729677930

Felsösofalva, Harghita, Romania

László Csaba 537323 Rugăneşti 82 Románia tel: +40-266-242927 vagy a +40-749-331324 (mobil) Támogatók: Parajd Község Önkormányata, Hargita Megye Tanácsa, NKA, BGA

Felsösofalva, Harghita, Romania

László Csaba 537323 Rugăneşti 82 Románia tel: +40-266-242927 vagy a +40-749-331324 (mobil)

Gombaszög

Gombaszög - 2019. július 20.

Csap

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete nyári Road-Showja

Adorján

IX. Fodrozik a Tisza Vize‒népzenei találkozó Adorjánon

Atyha

Meghívó Atyha

Gombaszög

Gombaszög - július 19.

Gombaszög

Gombaszög - július 18.

Gömbaszög

A Civil információs nap a Gombaszögi Nyári Táborban 2019. július 18-án, csütörtökön 10.45 – 15.00 óra között valósul meg a Szövetség a Közös Célokért társulás szervezésében.

Gombaszög

Gombaszög - július 17.

Gombaszög

Gombaszög - 2019. július 16.

Orom

IX. Zengő Kézműves Tábor Oromon

Gombaszög

Gombaszög - 2019. július 15.

Gömörpéterfala

A Felföldi Dalia Iskola idei gyermektábora 2019. július 15-20 között lesz Gömörpéterfalán, a sportpályán!

Tiszapéterfalva, Tiszaújlak

Turul-ünnepség

Völgyes

XXVIII. Aratóünnepség Völgyesen

Tiszapéterfalva

VIII. KurucFeszt

Nagyszőlős

IV.Kuruc Lovasnap

Bajcsy Zsilinszky út 31., Budapest, 1061

Szabadtéri Aerial órák: Légjóga és légtorna

pin Marosszéki népzene és néptánctábor - Jobbágytelke

Szervező Folk Center Alapítvány Levélcím: P-ta Victoriei nr 19/11, Ro-540029 Targu Mures Telefon: (004)0784-483.525 E-mail: www.folkcenter.ro A szervezők fenntartják a programváltoztatás jogát! A pihenésre vágyók tartózkodjanak a táborban való részvételtől!

Marosszéki népzene és néptánctábor - Jobbágytelke

Szervező Folk Center Alapítvány Levélcím: P-ta Victoriei nr 19/11, Ro-540029 Targu Mures Telefon: (004)0784-483.525 E-mail: www.folkcenter.ro A szervezők fenntartják a programváltoztatás jogát! A pihenésre vágyók tartózkodjanak a táborban való részvételtől!

· Marosszéki népzene és néptánctábor - Jobbágytelke

Szervező Folk Center Alapítvány Levélcím: P-ta Victoriei nr 19/11, Ro-540029 Targu Mures Telefon: (004)0784-483.525 E-mail: www.folkcenter.ro

Györgyfalva

Részletek és regisztráció: http://falukutja.ro/tabor/

Marosszéki népzene és néptánctábor - Jobbágytelke

Szervező Folk Center Alapítvány Levélcím: P-ta Victoriei nr 19/11, Ro-540029 Targu Mures Telefon: (004)0784-483.525 E-mail: www.folkcenter.ro

Magyarlapád

Mint minden évben, így idén is szeretettel várunk mindenkit Magyarlapádra! MIRE SZÁMÍTHATTOK? Tánc- és zeneoktatás, kirándulás, bor- és sajtkostoló, énektanítás, adatközlök, táncház, népi játákok, táncoktatók, muzsikusok, gyermekprogramok, s minden ami egy jó táborhoz szükséges! KIKET VÁRUNK?

Magyarkanizsa

Szünidei matiné Magyarkanizsán

Rimaszombat

A Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya az idén is megrendezi aGömöri Magyarok Kulturális Ünnepélyét (GMKÜ), amelyen a 70 éves szervezet előtt is tisztelegnek. Az idei GMKÜ-t a járási székhelyen, a rimaszombati Városi Művelődési Központ színháztermében tartják július 13-án, szombaton 16.00 órától.

Barcsay Kert Bánffyhunyad

Kalotaszegi Magyar Napok - 2019

Nagyszőlős

Kuruc lovasnap és KurucFeszt

Mikhàza, Mures, Romania

A kortárs zene napja a mikházi Csűrszínház fesztiválon. Részletek rövidesen.

Komárom

Július 12-e és 14-e között szervezik meg Mijo Barada lelkigyakorlatát a komáromi Ipari Szakközépiskola kollégiumában.

Segesvár, Mures, Romania

Az idei nyáron is megrendezésre kerül a Segesvári Magyar Napok, immár III. alkalommal egy szabadtéri fesztivál keretében. Ha nyár, akkor fesztivál, zene, szórakozás, finomságok. A tartalom feltöltése folyamatban. Várunk mindenkit szeretettel!

Kolozsvári Magyar Opera

A legendás musical bemutatására Lovassy Cseh Tamás - elcsété rendező, Szabadi Ildikó zenei vezető, Gábor Zsófia díszlet- és jelmeztervező, Jakab Melinda koreográfus és Kis Tünde dramaturg irányításával kerül sor.

Ludbreg, Marija Bistrica, Zágráb

Horvátországi zarándoklat Ludbregbe, az Eucharisztikus csoda helyszínére

Kishegyes

A tavaly nagykorúvá vált Dombos Fest július 11-én, csütörtökön ismét megnyitja kapuit a minőségi szórakozásra vágyók előtt. A fesztivál négy napon keresztül tart a Hegyalja utcában, s ez alkalommal is felvonultat számos neves előadót.

Lőrinc pap tér, Budapest, 1088

Együtt megyünk - A 25 éves Cirko újra a Lőrinc pap téren vetít

Bánkitó Fesztivál Tóparti sétány 1.

Bánkitó Fesztivál 2019

Csata

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház cigánymissziója 2019. július 9. és 12. között tábort szervez közösen az oroszkai református gyülekezettel és a Romane Jile cigány szervezettel Csatán, a Romano Kher cigányházban.

Orom

VIII. Süti-Főzi Tábor Oromon

Komárom

Július 8-án, hétfőn 17.30 kezdettel szervezik meg a Mátyás király életterei és a Corvinák című kiállítás megnyitóját a komáromi Limes Galériában.

Komárom

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége július 8-án, hétfőn 11.00 órai kezdettel szervezi meg a XXVII. Jókai Mór Nyári Egyetem ünnepélyes megnyitóját a Komáromi Jókai Színház épületében.

Rimaszombat

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége július 8-án, hétfőn 11.00 órai kezdettel szervezi meg a II. Rákóczi Ferenc Nyári Egyetem ünnepélyes megnyitóját a rimaszombati Csillagházban.

Jászó

A Csemadok Kassa-környéke Területi Választmánya a Csemadok Országos Tanácsa megbízásából az idén ismét megszervezi a XXII. Mécs László Szabadegyetemet.

Ceuas, Mures, Romania

Zeneoktatás: Csányi Sándor és Mezei Sándor A táncházban muzsikálnak: szászcsávási zenészekkel élő zene Jelentkezési határidő: 2019 június 30 Jelentkezés és bővebb információ: tel. +40 743 753 494; e-mail: A tábor házigazdája: Mezei Sanyika

Felsőboldogfalva

2019 július 8. és 14. között VI. alkalommal kerül megrendezésre a Felsőboldogfalvi Kézműves- és Néptánc tábor. Nagy szeretettel várunk minden olyan 6 és 14 év közti gyereket, aki szabadidejét kellemesen, de ugyanakkor hasznosan is szeretné eltölteni.

Les, Bihor, Romania

REGISZTRÁCIÓS LINK : https://forms.gle/UB8Z9ocBUVxwnvrw8 Szervezők: Come Over and Help Organization-Canada Nagyváradi CE szövetség Írj, hívj minket bátran.

Orom

VIII. Lecsófesztivál retrózene mellett Oromon

Kassa

A MaJel Rovás Központ július 1. és július 24. között a Rovás Nyári Szabadegyetem csíkszentkirályi, tihanyi és debrődi szimpóziumai, valamint a Gombaszögi Nyári Táboron való tevékeny részvétel miatt zárva tart.

Martos

Június 3-a és június 7 között szervezik meg a Martosi Szabadegyetem Martoson.

Martos

Június 3-a és június 7 között szervezik meg a Martosi Szabadegyetem Martoson.

Feled

Gazdag kulturális- és sportprogrammal várja a falu és a környék lakóit a Feledi Falunap július 6-án, amely tizenhetedik alkalommal kerül megrendezésre. Az idén sem maradhat el a focitorna, de bemutatkoznak a község kulturális csoportjai is.

Torockó

Kövesd az E-MIL-t Torockóra is! Július 6-án délután 4 órától három fiatal költő, Mărcuțiu-Rácz Dóra, Gál Hunor és Sztercey Szabolcs olvas fel a torockói Double Rise Fesztiválon, a Kriza János Művelődési Házban. Beszélgetőtársuk Serestély Zalán.

Fortyogo Furdo

Szervezők: Kézdivásárhelyi Ifjúsági Fejlődés - KIF, Minta és további helyi szervezetek közremüködésével.

Tiszapéterfalva

Fogyatékkal élő gyermeket nevelők napja

Double Rise Festival

"You are only 30 once!" - people say. Well, the Hungarian rock band, Tankcsapda, will celebrate its one and only 30th birthday party at the Double Rise Festival!🤟 You are all invited! Don't miss it out!🎂🍻 🆃🅸🅲🅺🅴🆃🆂: https://bit.ly/2SiHJOg

Törökbecse - Aracs

Első alkalommal szervezi meg a Hazajáró Egylet az Aracs Turizmussal közösen a túrát, amelynek útvonala érinti Törökbecse látnivalóit, majd a Ferenc József csatorna mentén sétálunk a bánáti pusztán, s elérjük a Sóskopó Különleges Természetvédelmi Területet.

VIBE Festival

⚠️Kövesd Instagram oldalunk: www.instagram.com/vibefesztival/ Hallgasd a legvájbosabb zenéket a fesztivál hivatalos csatornáin: 🔊YouTube: https://goo.gl/6HVe57 🔊Spotify: https://goo.gl/XkmvD5 ByeAlex és a Slepp at VIBE Festival 2019! Magenta Stage, July 6. Be there!

VIBE Fesztivál , Marosvásárhely

Horváth Tamás a VIBE Fesztivál Yellow színpadán! Találkozzunk a VIBE Festival 2019-en július 4-7 között a Maros-parton! Jegyek: www.vibefestival.ro További fellépők: Follow The Flow ︴ Punnany Massif ︴Fran Palermo ︴ Bëlga ︴ByeAlex és a Slepp ︴Halott Pénz ︴Intim Torna Illegál ︴ Kistehén ︴Kowalsky meg a Vega ︴NB ︴Saiid ︴ Wellhello Hallgasd a legvájbosabb zenéket a fesztivál hivatalos csatornáin: 🔊YouTube: https://goo.gl/6HVe57 🔊Spotify: https://goo.gl/XkmvD5 Horváth Tamás at VIBE Festival 2019! Yellow Stage, July 6. Be there!

Martos

Június 3-a és június 7 között szervezik meg a Martosi Szabadegyetem Martoson.

Babeş-Bolyai Tudományegyetem

Idén is gazdag programkínálattal, izgalmas kerekasztal-beszélgetésekkel és előadásokkal leszünk jelen a VIBE fesztiválon.

Tiszacsécse

Tiszacsécsén, Szatmárnémetiben és Börvelyben kerül sor a 2019-es Móricz Zsigmond megemlékezésre.

VIBE Fesztivál

Black Box Stage ● VIBE 2019 w/ KMDSZ fellépők // artists // artiști: Azteca ∎ Blanilla ∎ Dodo ∎ Missile (titus) Detour ∎ IV-IN ∎ quidbop ∎ Bródy & Dr.Panda Aeminium ∎ Kvark ∎ Ugly Astronaut ∎ Vekt Lohn Jennon ∎ Phase 3 ∎ Youngpicasoo Bobby Skolo ∎ Lai ∎ Dobri ∎ HURO Vitamine night w/ Absolem ∎ Artrax ∎ Maje + many more // és még sokan mások // și mulți alții: ⚠️ Kövesd Instagram oldalunkat // Follow us on Instagram // Follow VIBE pe Instagram⚠️ www.instagram.com/vibefesztival/

Vibe Festival

Fran Palermo at VIBE Festival 2019! Yellow Stage, July 5. Be there!

VIBE Fesztivál Plutelor 1., 547530 Marosszentgyörgy

Hallgasd a legvájbosabb zenéket a fesztivál hivatalos csatornáin: 🔊YouTube: https://goo.gl/6HVe57 🔊Spotify: https://goo.gl/XkmvD5 Punnany Massif at VIBE Festival 2019! Magenta Stage, July 5. Be there!

Marosvásárhely

Hallgasd a legvájbosabb zenéket a fesztivál hivatalos csatornáin:  🔊YouTube: https://goo.gl/6HVe57 🔊Spotify: https://goo.gl/XkmvD5 Punnany Massif at VIBE Festival 2019! Magenta Stage, July 5. Be there!

Dunaszerdahely

 Június 27-e és július 25-e között szervezik meg a X. Dunaszerdahelyi Udvari Muzsika rendezvénysorozatot a Városi Hivatal udvarán.

Martos

Június 3-a és június 7 között szervezik meg a Martosi Szabadegyetem Martoson.

Martos

Július 4-én, csütörtökön 14.00 órai kezdettel a Martosi Szabadegyetemen a Szövetség a Közös Célokért társulás Rád is szükség van! – Fókuszban az önkéntesség címmel tart szakmai délutánt.

pin VIBE Fesztivál

4️⃣ Nap - Július 7. - Vasárnap: 🎨Színezd újra! 🎨 12:00-12:30 - Népi gyermekjátékok 16:00-19:00 - Arcfestés ● Folyamatos programok ● → Kőfestés → Kézlenyomattal, ujjlenyomattal, talppal festés → Mandalaszínezés → Színezés → Gipszfestés → Krumplinyomda

VIBE Fesztivál

Első nevek // First artists: Azteca ∎ Blanilla ∎ Dodo ∎ Missile (titus) Detour ∎ IV-IN ∎ quidbop ∎ Bródy & Dr.Panda Aeminium ∎ Kvark ∎ Ugly Astronaut ∎ Vekt Lohn Jennon ∎ Phase 3 ∎ Youngpicasoo Lai ∎ Dobri ∎ HURO ∎ Bobby Skolo Vitamine night w/ Absolem ∎ Artrax ∎ Maje Jegyek // Tickets: www.vibefestival.ro Részletek hamarosan. // More details soon.

Marosvásárhely

Halott Pénz at VIBE Festival 2019! Magenta Stage, July 4. Be there!

VIBE Fesztivál

Hallgasd a legvájbosabb zenéket a fesztivál hivatalos csatornáin: 🔊YouTube: https://goo.gl/6HVe57 🔊Spotify: https://goo.gl/XkmvD5 Halott Pénz at VIBE Festival 2019! Magenta Stage, July 4. Be there!

Martos

Június 3-a és június 7 között szervezik meg a Martosi Szabadegyetem Martoson.

Elte Füvészkert Illés u. 25., Budapest, 1083

Ingyenes nyári jóga a Füvészkertben

pin Farkas utcai református gyülekezet Farkas utca 21. szám, 400084 Kolozsvár

A Kolozsvár–Belvárosi Református Egyházközség idén újra megszervezi a Farkas utcai Nyári Hangversenysorozatot. A koncertekre szerda esténként 19 órától kerül sor a Farkas utcai templomban. A rendezvénysorozat tíz koncerttel várja a klasszikus zene iránt érdeklődő közönséget. A koncertekre a belépés ingyenes.

Double Rise Festiva

☀️TICKETS HERE bit.ly/doubletickets AND HERE bit.ly/drticket. http://bit.ly/drticketevent 🎧Check our playlist: bit.ly/doubleplaylist

Torockó

Te se maradj le, #gyerekiazöldbe!

· Double Rise Festival, Torockó

Te se maradj le, #gyerekiazöldbe!

Párkány

Július 2-a és augusztus 26-a között rendezik meg a Párkányi Nyár 2019 című rendezvénysorozatot a párkányi Sétáló utcában.

Rimaszombat

A Szövetség a Közös Célokért Rimaszombati Területi Irodája szeretettel várja az érdeklődőket Ft. Erdélyi Géza emeritus püspök úr előadására 2019. július 2-án, kedden, 14.00 órai kezdettel a Magyar Közösségi Ház (Daxner utca 35.) tanácstermébe.

Ungvár

Időfonal című színpadi produkció

Sátoraljaújhely

A július 1-jén elkezdődött az I. Összmagyar Középiskolás Tábor.

Rimaszombat

A Rimaszombati  Református Egyházközség 2019. július 1. és 5. között /hétfő-péntek/ KOEN nyári napközi tábort szervez Gyere utánam címmel a Toma Mihály Református Gimnázium épületében.

Ipolyság

Július 1-én, hétfőn 18.00 órai kezdettel szervezik meg az Ipolysági Szalon amatőr és profi művészek csoportos kiállításának a megnyitóját az ipolysági Menora Saag Centrum Artis épületében.

Ipolyság

Július 1-én, hétfőn 18.00 órai kezdettel szervezik meg az Ipolysági Szalon amatőr és profi művészek csoportos kiállításának a megnyitóját az ipolysági Menora Saag Centrum Artis épületében.

Komárom

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége július 1-e és július 5-e között szervezi meg a XVI. Jókai Mór Vers- és Prózamondó Tábor Komáromban.

Komárom

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége július 1-e és július 5-e között szervezi meg a IX. Harmos Károly Képzőművészeti Alkotótábort Komáromban.

Boroinfo-sutoakademia

A székelyudvarhelyi Boro-Info Kft. sütő, főző képzéseket szervez magyar gyerekeknek vakációs időszakban. A foglalkozások játékosan vezetik be a gyerekeket a konyha világába gyakorolva a román nyelvet is. Minimum korhatár: 8 év Időpont: július 1-5 Program: 9:00-13:00 Ár: 350 RON A helyek száma korlátozott. Iratkozni: 0756 610 883 | 0732 575 556

Duna-ház Torockó

Az Europa Nostra-díjas faluban kicsik és nagyok, rockzenészek, népzenészek, kézművesek, íjászok, cserkészek, valamint Kincskereső kalandjáték és sok meglepetés program várja az érdeklődőket reggeltől estig. A napot az esti tűzijáték zárja. A rendezvény ingyenes. Bővebb információ:

Szepsi

Szeretettel várnak minden zenekedvelőt június 30-án /vasárnap/ 16.oo-tól a szepsi Vállalkozók Házába /Inkubátor Ház/ a Debreceni Lyra Szimfonikus Zenekar hangversenyére.

Csűrszínház

A műsor időtartama egy óra. Jegyek a helyszínen válthatók. Előzetes helyfoglalás a 0755-289-832 számon lehetséges. Várunk mindenkit nagy szeretettel a Mikházi Csűrszínházba! Forrás: https://www.facebook.com/bekecs.neptancegyuttes/

Alsószeli

Június 28-a és június 30-a között szervezik meg a XV. Alsószeli Jurtanapokat Alsószelin.

Kispiac

Főzőverseny Kispiacon: XI. Nemzetek Főzőversenye Határok Nélkül és VII. Polgármesterek és Politikusok, Képviselők Főzőversenye

Ipolyság

Június 29-én, szombaton 14.00 órai kezdettel jótékonysági rendezvényt szerveznek az ipolysági MyHont Café udvarán a lévai állatmenhely javára.

Magyarkanizsa

Színházi ősbemutató Magyarkanizsán

Kárpát-medence

11 állomásos nyári koncertturné

Csűrszínház

Jegyek válthatók a Spectrum Színház jegypénztárában - hétköznapokon 9-12 óra között - illetve Mikházán, előadás előtt. Jegyárak: Teljes értékű jegyek: 25 Ron Kedvezményes (diák és nyugdíjas) jegyek: 15 Ron

Székely Vágta

➽ Még több részlet hamarosan...

Visit Gyimes

TatrospArt fesztivál

Biserica Piariştilor

A Visszhang kórus Hangok & Fények évadzáró koncertjén különleges hangulatot varázsolunk egyedi hangzású harmóniákkal és 36 nagyteljesítményű színes reflektorral, amelyek különleges fényárba borítják a Piarista templomot. A hangversenyen kizárólag kortárs kóruszenei alkotásokból csemegézünk. Tarts velünk és repülj el velünk a zene és a fény szárnyán egy különleges világba!

Alsószeli

Június 28-a és június 30-a között szervezik meg a XV. Alsószeli Jurtanapokat Alsószeliben.

Gombos

2019. június 29-én szombaton 16:00 órától az Arany János Magyar Művelődési Egyesület szervezésében Gomboson megrendezésre kerül a 13. Búcsúi Nap rendezvény.

Martonos

Péter-Pál-nap Martonoson

Székely Vágta

Nyilvános főpróba: 2019. június 28., 21.30 Előadás: 2019. június 29., 21.30 Esőnap: 2019. június 30., 21.30

Flying Bird Tea House 1072 Nyár utca 10., Budapest, 1072

Bevezetés a japán teák világába

Marosvásárhely

Az eseményeinkre a belépés díjtalan! Világtalálkozzunk!

Kultúrpalota Marosvásárhely

Az előadás június 29-én, szombaton 18 órától, a Kultúrpalota kistermében lesz. A belépés díjtalan.

Mikházi Széllyes Sándor Csűrszínház

Jegyárak: Teljes értékű jegyek: 25 Ron Kedvezményes (diák és nyugdíjas) jegyek: 15 Ron

Mikházi Széllyes Sándor Csűrszínház

Jegyárak: Teljes értékű jegyek: 25 Ron Kedvezményes (diák és nyugdíjas) jegyek: 15 Ron

Csepel Művek Budapest, Központi út 21, 1211, Budapest XXI. kerülete, 1215

Csepel Művek – Nyitott Gyárak Hétvégéje

Kolozsvári FIKE

A részvétel ingyenes, viszont regisztrációhoz kötött. Regisztrációs felület: https://forms.gle/KX3Wo86X4Kdc2jBX8

Zenta

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete és a GENIUS a tehetséges diákokért mozgalom harmadik alkalommal szervezi meg a Pedagógiai kihívások a XXI. században című szakmai konferenciát, amelynek témája ezúttal a hagyományos és digitális pedagógia.

Ipolyság

Június 28-án, pénteken 16.00 órai kezdettel szervezik meg a Mire a falevelek lehullanak című megemlékező ünnepséget az első világháború befejezésének 100. évfordulója alkalmából Ipolyságon.

KOBUCI

Parno Graszt // KOBUCI

pin Harghita Business Center

Sörök: közel 20 féle sör a Szenttamási Aranykakastól, a Horizont Brewery-től és a First Craft Beer-től. Az esemény 19 órától 23-24 óráig tart, a konyha 22 órakor bezár. A regisztrációt az alábbi linken tehetitek meg, június 26, szerda, 23:00 óráig: https://teomo.ro/hu/bbq-kezmuves-sorparade/ Az esemény min. 30 fő jelentkezése esetén kerül megrendezésre

Alsószeli

Június 28-a és június 30-a között szervezik meg a XV. Alsószeli Jurtanapokat Alsószelin.

Kultúrpalota Marosvásárhely

A belépés erre a programpontunkra is díjtalan.

Tata Váralja u 2

26. Víz, Zene, Virág Fesztivál

Rimaszombat

Rimaszombatban a csütörtöki komolyzenei koncert díszvendége Peter Michalica lesz. Hegedűn a magyar származású mexikói Carlos Egry játszik, zongorán Matej Arendárik kíséri. Kezdés 19.00 órától a kultúrház színháztermében.

Bánffy Castle, Bontida

Hazatérő szobrok - kiállításmegnyitó Az Erdélyi Történelmi Múzeum 1978-ban vette nyilvántartásba azt a hat bonchidai Bánffy-kastélyból származó szobortöredékeket, mely túlélte a huszadik század második felének történelmi viszontagságait. 2018-ban a kastélyban őrzött szobortöredékeket és kőfaragványokat a Lost&Found Lapidáriumba rendeztük, amely nyitva áll a látogatók előtt. Június 27-én újabb hat szobortöredék tér vissza bonchidai otthonába, melyek a kastély fénykorában annak díszudvarát ékesítették. A hazatérők: Pürrha, Kriosz, Adonisz és három díszurna. Kövesd Facebook oldalunkat, és ismerd meg a szobrok történetét!

pin Septimia Wellness & Spa

A rendezvényre a belépés ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött: https://forms.gle/KNKnpwWzGXtAPatJ6

Kassa

Június 27-én, csütörtökön 18.00 órai kezdettel szervezik meg a Káli Kövek Borászat borkóstolóját és borvacsoráját a kassai MaJel Rovás Központ épületében.

Pozsony

A Szövetség a Közös Célokért társulás június 27-én, csütörtökön Civil információs napot tart 9.00 – 15.00 óra között a társulás területi irodáiban:

PINKPONILO

Betelet/Miért és hogyan legyen kapszularuhatárad? / 5.0

Gyulai Pálinkaház Kazincy utca 5., Budapest, 1075

Évadzáró táncház a Kétpeti Banddel Köménymaggal fűszerezve

Harmónia Palota Rendezvényközpont Múzeum utca 9., Budapest, 1088

Design Világnap 2019

Margit-sziget

Gyűljünk a rétre! - Moldvai táncház a Margitszigeten

Tomcsa Sandor Szinhaz

David Seidler: A király beszéde című előadásával vendégszerepel Székelyudvarhelyen a kecskeméti Katona József Színház. A Béres Attila rendezésében készült nagyszínpadi előadás június 26-án 19 órától látható. https://szinhaz.ro/eloadas/a-kiraly-beszede/

Vallásszabadság Háza

Magyar hadifoglyok Szibériában Az első világháború, korabeli szóhasználatban: a Nagy Háború galíciai harctereit, majd szibériai–távol-keleti hadifogolytáborait megjárt két tiszt, Szőke Zoltán és Székely Gyula emlékirata kerül bemutatásra. Mindketten az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregében szolgáltak.

Dunaszerdahely

A Szövetség a Közös Célokért társulás június 26-án, szerdán Civil információs napot tart 9.00 – 15.00 óra között a társulás területi irodáiban:

Komárom

Június 26-án szerdán a tudományok napja keretében A Komáromi Magyar Gimnázium Öregdiákjainak vendégei tartanak előadást Selye János Gimnázium:

Rimaszombat

A CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. Méhész, borász és gyümölcstermesztők szakmai fóruma című, B2B tárgyalásokkal egybekötött ágazatspecifikus találkozót szervez június 26-án, szerdán Rimaszombatban.

Pozsony

A Szlovákiai Magyar Írók Társasága és a Pozsonyi Magyar Intézet szeretettel meghívja Önt az életjubileumukat a közelmúltban (vagy a közeljövőben) ünneplő tagjainak ünnepélyes köszöntésére.

Harghita Business Center

📌Regisztrálni itt tudsz: http://bit.ly/bizniszvitamin_szovegiras Az eseményre a belépő 10 lej. Az ár ezúttal is magában foglalja a kávét, a vizet és a reggelit, amit ezúttal a Bocskor Pékség szállít. 🎀A Bizniszvitamint 2019-ben is a Bethlen Gábor Alap támogatja.

Harghita Business Center

A tréning ára: 550 lej + TVA Early bird kedvezménnyel 490 lej + TVA/fő, június 7-ig, ami magába foglalja a tréning diasorát, oklevelet, a kávészüneteket és az ebédszünetet ❗ Helyet foglalni itt lehet június 21-ig: https://edutechconsulting.ro/hu/trainings/apply/11/46/alapozo-uzleti-szovegiro-trening

Kolozsvár Társaság

"KIA ORA! AOTEAROA" címmel Katona Anna és Katona József vetítettképes előadására kerül sor. A kétrészes bemutató alkalmával Új-Zéland északi szigetét és az őslakos maorik szokásvilágával ismerkedhet meg a közönség. A bemutató első részében, június 25-én az előadók segítségével Új-Zéland északi szigetének világában barangolhatunk.

· Györkös Mányi Albert Emlékház

Europrint Kiadó A Györkös Ház közönsége A Györkös Ház eseménynaptára: www.emke.ro/node/4873

Nagykikinda, Bezdán

A KÉK előadása 2019. június 25-én és 27-én

Ipolyság

A Szent Erzsébet Egészségügyi és Szociális Munka Főiskola június 25-én, 19.00 órai kezdettel szervezi meg az aktuális tanulmányi programjának az ismertetését az ipolysági római katolikus plébánia közösségi termében.

Ipolyság

Június 25-én, kedden 17.30 kezdettel szervezik meg Herdics György címzetes apát, egyetemi tanár Ady Endre hite című előadását az ipolysági Europa Café épületében.

Szabadka

Megszervezésre kerül a Civil Akadémia előadássorozat A kilencedik megnyert választás közgazdász szemmel című előadása 2019.06.25-én kedden, 18.00 órai kezdettel, Szabadkán.

Rimaszombat

Irodalmi találkozóra kerül sor 2019. június 24-én Écsi Gyöngyivel és Kováts Marcellel a rimaszombati könyvtárban.

Magyarkanizsa

III. Vajdasági Kaláka Magyarkanizsán

pin Csíkszereda

A csíkszeredai Gyermekek Háza és a Csíki Gyermekek Egyesület idén újra megszervezi a felcsíki hagyományőrző tábort, melyen egyrészt a csíkszeredai Gyermekek Házában működő gyerektánccsoportok tagjai, másrészt a néptánc, népzene, hagyományos kézművesség iránt érdeklődő iskolás korú gyerekek és fiatalok vesznek részt. A tábor során lesz hangszeroktatás, kézművesfoglalkozás, táncoktatás. Társszervezők: Hargita Megye Kulturális Központ, Hargita Megye Tanácsa

Salgótarján

Szent Iván éji túra a Novohrad-Nógrád Geopark szervezésében

Komárom

A Selye János Egyetem Református Teológiai Kara 2019. június 23-án, vasárnap délután 15,00 órakor a komáromi református templomban ISTENTISZTELETTEL KEZDŐDŐ, ÜNNEPI  DIPLOMAOSZTÓ és DOKTORAVATÓ KÖZGYŰLÉST TART.

Oromhegyes

III. Eszterlánc Gyermeknéptánc-találkozó Oromhegyesen

Erdély

Szeretettel meghívunk minden érdeklődőt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karának évzárójára, valamint végzős diákjaink ballagására. Az eseményre 2019. június 22-én, szombaton 12 órakor kerül sor a Farkas utcai református templomban.

Őrsújfalu

A Dialóg nonprofit szervezet 2019. június 22-én újabb bemutatóra készül. Ezúttal azonban nem a szlovákiai magyar társadalom történetének bizonyos epizódjait dolgozza fel, hanem egy egészen más műfajú előadással lepi meg közönségét.

Budapest

Az MNM Málenkij Robot Emlékhely idén először nyitja ki vasajtóit a látogatók előtt a Múzeumok Éjszakáján június 22-én.

Komárom

A Calvin J. Teológiai Akadémia 25. jubileumi évfordulójára június 22-én szombaton kerül sor.

Kispiac

A műsor keretén belül Ricz Péter szabadkai nyugalmazott archeológus tart történelmi előadást II. Rákóczi Ferenc életéről és a szabadságharcról, majd rövid filmbemutatás következik.

Magyarkanizsa

Hagyományőrző egyesületek I. találkozója

Tóthfalu

Tóthfalu — Falunap és a VI. Nemzetközi Rózsa- és Virágfesztivál, Gyermeknéptánc-találkozó

Kallós Zoltán Alapítvány

Éjszakai és zenés tárlatvezetéssel, népdaloktatással és koncerttel várjuk a Kallós Gyűjteménybe látogatókat június 22-én! A Múzeumok Éjszakáját 20:00-tól Herczku Ágnes és Nikola Parov duó Megéred még című koncertjével ünnepeljük!

Tóthfalu

Szeretettel meghívjuk Önöket Néptánctalálkozónkra, melyet 2019.06.22-én tartunk 16.00 órai kezdettel.

Moszkva Kávézó

Summer Handmade Fair - Nyári Kézműves Vásár - Targ de Vara :) #handmade #handicraft #gitfs #diy #fair #summer #moszkva #limonade 22 in Iunie intre orele 12:00-19:00 Jelentkezni/Înscrierea: https://forms.gle/MsGtW1qkFZXm375VA (0741626750)

Komárom

Június 21-e és június 23-a között szervezik meg a 25. Borostyán Fesztivált a komáromi Tiszti Pavilon szabadtéri színpadán

Rimaszombat

Az egészség ötösfogata: kacagj, kocogj, lazíts, érints, segíts – állítja Bagdy Emőke, aki június 21-én Rimaszombatban tart előadás a városi könyvtárban.

Nagykapos

Június 21-én rajtol az a Vereckei-hágótól Budapestig tartó 500 km-es jótékonysági futás, amely kapcsán a véradás fontosságára és a határon túli magyarokkal való összetartozás jelentőségére szeretnénk felhívni a figyelmet.

Piata Regele Mihai I

VII. alkalommal kerül sor a Pécskai Magyar Napok és Szent Iván napi Tűzugrás megszervezésére. Idén a rendezvénysorozat három napos lesz, június 21-22-23, péntek, szombat és vasárnap. Remek fellépőkkel, színes koncertekkel, eseményekkel. Lesz könyvbemutató, lemezbemutató, jubileumi nagy koncert, gyermekprogramok, néptánc, népzene, hungarikumok, helyi ételek. Természetesen nem maradhat el a hagyományos Tűzugrás sem. Részletes programmal és plakáttal hamarosan visszatérünk.

Debrőd

Debrődön június 21-22-én rendezik a Szent László búcsút. 

Kassa

Június 20-án, csütörtökön 18.00 órai kezdettel szerezik meg Napsugaras tornyok – Sándy Gyula építőművészete című kiállítás megnyitóját a kassai MaJel Rovás FiguratiF Galéria épületében.

Nagytárkány

Június 20-án, csütörtökön 18.00 órai kezdettel a Kassai Thália Színház Nagytárkányban vendégszerepel. A kassai társulat Lackfi János: Milyenek a magyarok? című előadását mutatja be.

Budapest

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára 2019. június 20-án (csütörtök) 09.00 órakor köszöntőt mond a 2018/19. évi Kőrösi Csoma Sándor Program (északi félteke országai) és Petőfi Sándor Program Zárókonferenciáján a Duna Palotában.

Újvidék

A digitális forradalom elsöpri az új generációkat, ha nem találunk hatékony megoldást, fel kell építenünk egyfajta digitális immunrendszert.

Magyarkanizsa

Tavasz, nyár, ősz, tél... és tavasz című dél-koreai-német filmdráma vetítése

Szabadka

A vetítéssel egybekötött esten megismerhetjük adatbáziskötetüket, amelyek a szabadkai és palicsi temetőkben nyugvó jeles, nevezetes személyek sírhelyeit mutatja be.

Maros Művészegyüttes

Jegyfoglalás/Információk: Jegyek elővételben kaphatóak a Maros Művészegyüttes jegyirodájában 13:00-14:00 és 17:00-18:00 órától, valamint jegyfoglalás a 0746540292 telefonszámon.

Polyvalent Hall (Cluj-Napoca)

Tudjuk, hogy Kolozsvár vonzó, de a szülővárosodban is számos jól fizető állás vár. Az otthoni munkalehetőséggel várunk június 20-án Bihar, Hargita, Kovászna és Szatmár megyék állásbörzéjén, ahol helyi vállalkozások mutatják be Neked legvonzóbb állásajánlataikat. Töltsd ki a kérdőívet és találkozunk a BT Arénában: https://forms.gle/TnPXFRTPcQXRVMtPA A városod hazavár!

Léva

A Reviczky Társulás Helytörténeti szakosztálya június 19-én, szerdán 17.00 órai kezdettel szervezi meg Müller Péter helytörténész 100 éve történt – A Léváért folytatott harcok története című előadását a lévai Reviczky Házban.

Nagyenyed

🎉 Idén június 13-16. között kerül sor a nagy sikernek örvendő Fehér Megyei Magyar Napokra! 📍 A gasztronómia, kézműves vásár, gyerekfoglalkozások, tornavizsga, kiállítások, hagyományos íjászat, könnyűzenei koncertek 🎙 idén sem fognak hiányozni. A részletes programmal hamarosan jelentkezünk. ⏰ Addig is 👉 jegyezd fel a naptáradba az eseményt és hívd meg barátaid, ismerőseid is!

Ipolyság

A Szlovákiai Magyar Fiatal Vállalkozók Szövetsége június 18-án, kedden 17.00 órai kezdettel szervezi meg a II. Garam- és Ipoly mente üzeltember-klubtalálkozót az ipolysági István Pince és Panzió épületében.

Nagymegyer

A Válogatás Kürthy Veronika munkásságából című festménykiállítás megnyitójára 2019.06.18-án 16.30-ai kezdettel kerül sor a Fészek Ifjúsági Központ kiállítótermében (volt Zárda iskola, Szent István utca 30., Nagymegyer).

NANA pilates

Lehetőség van részt venni magyarországról is! Tele kocsit szervezünk, szállást biztosítunk! Részletek: +36308879450

Planetarium

A szervezők fontosnak tartják, hogy az offline térben is helyet teremtsenek a nyílt vitának, a vélemények ütköztetésének, és promoválják a kritikai gondolkodást. A Planetarium Talks beszélgetések ebben a szellemben folynak!

Rimaszombat

Kucsera János a müncheni Széchenyi Kör elnöke 2019. június 17-én, hétfőn Rimaszombatban, a Csillagházban tart előadást a Tíz évszázad magyar emlékei Bajorországban c. útikönyvéről.

Nagykér

A Csemadok Nagykéri Alapszervezete június 16-án, vasárnap 17.00 órai kezdettel szervezi meg aCsemadoknapot a nagykéri kultúrház mögötti szabadtéri színpadon.

HŐSÖK TERE

Szabadságkoncert – harminc éve szabadon

Tiszacsoma

Honfoglalási emlékünnepség Tiszacsomán

Nagyváradi CE ifi

Mindenkinek köszönjük a tavalyi hozzájárulását is, hiszen a ti segítségetekkel valósulhatott meg 53 gyereknek az élményekben gazdag táborozása.

Magyarlapád

🥁 Tizenhat évvel ezelőtt gimnáziumi zenekarként kezdték, és azóta is megállíthatatlanul koncertezik a szászrégeni Titán zenekar, akik visszatérnek a Fehér Megyei Magyar Napokra! 👉 A Titán már a legelején arra törekedett, hogy zenéjében ötvözze a művészetet, értéket, nemzeti öntudatot, modern dallamvilágot, hagyományt és a szórakozást. 🔴 Tagok: Szabó Előd - ének Ács Levente - gitár Balázs Norbert - basszusgitár Makkai István - szaxofon Géczi János - billentyűshangszerek Tisza Kálmán - dob

Kolozsvári Magyar Opera

Koreográfus: Valkay Ferenc Karigazgató: Kulcsár Szabolcs Korrepetitor: Incze G. Katalin, Nagy Gergő Ügyelő: Venczel Péter Súgó: Kondrát Bea A rendező munkatársa: Gombár Annamária Rendező: Dehel Gábor

Fülek

Június 15-én, szombaton 15.00 órai kezdettel szervezik meg a XX. Füleki Várjátékokat a füleki vár udvarán.

Rimaszombat

A Ternipe Egyesület és az SZMPSZ Rimaszombati Regionális Pedagógiai Központja 2019. június 15-én nemzetközi szakmai konferenciát szervez Rimaszombatban a Csillagház dísztermében Esélyteremtő együttműködés címmel, amelyre tisztelettel meghívjuk Önt és az iskola pedagógusait.

Komárom

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a komáromi Jókai Mór Alapiskola, Komárom városa és a komáromi Városi Művelődési Központ közösen szervezi meg június 15-én, szombaton 9.00 órai kezdettel a XII. Kaszás Attila Versmondó Fesztivált Komáromban.

Bulgakov Café

A rendezvény lebonyolítója: Traditio Transylvanica Alapítvány Támogatónk: Agrárminisztérium (1055 Budapest, Kossuth tér 11.)

Serke

A hagyományokhoz híven az idén is megnyílik a Serkei Gépmúzeum (149-es házszám). Június 15-én, szombaton 09.00 órától szabadtéri hálaadó istentisztelettel indul a rendezvény, ezt követi 10.00 órától a gépek elindítása.

EKE - Kolozsvár 1891

Első nap (június 15., szombat): Segesvár, Apold, Szászdája, Szászkeresztúr, Szászfehéregyháza, Kőhalom, kőhalmi vár és múzeum. A letekerendő táv 65 km. Szállás a Liliana motelben Szállásköltség 45 lej/fő/éj. Az ár nem tartalmazza a reggelit, de a vendéglőben lehetőség nyílik majd az étkezésre.

Bulgakov Café

A 3. Bréda Ferenc Irodalmi Kör vendége Barcsai László. Vitaindít Kovács Péter Zoltán, moderál Horváth Benji és Sánta Miriám. Mindenkit szeretettel várunk.

pin Lavenderland Nr. 222, 547102 Chendul-Mare, Mures, Romania

Sziasztok! Már zajlanak az idei Lavenderland fesztivál előkészületei. Lehet, h túlzás még fesztiválként említeni az eseményt, de szerintem jó irányba haladunk. Idén is számos programmal készülünk. Hamarosan jelentkezünk pontos programmal! Addig is kövessétek az oldalt! :) Szerintünk jó lesz! :)

Alistál

Június 14-én, és 15-én szervezik meg a XII. Felvidéki Magyar Szigetet az alistáli focipálya melletti füves területen.

Pozsony

A könyvet dr. Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója mutatja be.

Kolozsvári Állami Magyar Színház

Rendező: KINCSES RÉKA Jelmez: PUSZTAI JUDIT Díszlet: HOLJENCSIK ANNA VITA Világítás: FRIEDRICH GERGELY, TOMHAUSER TAMÁS Dramaturg: SZÉKELY CSABA, VÖRÖS RÓBERT Ügyelő: HÉJJ JÁNOS Súgó: KERTES ZSUZSA A rendező munkatársa: FENYVESI LILI Az előadást 18 éven felüli nézőinknek ajánljuk!

Kolozsvári Állami Magyar Színház

A bemutató Molnár Ferenc örököseinek engedélyével, a Hofra Színházi és Irodalmi Ügynökség közvetítésével valósul meg. Az előadás támogatója: Michal Negrin - különleges stílusú, kézzel készült ékszerek, öltözékek.

Kassa

Június 13-án, csütörtökön 18.00 órai kezdettel szervezik meg A kassai Honvéd szobor története című kiállítás megnyitóját  a kassai MaJel Rovás Központ FiguratiF Galériájában.

Compania András Lóránt Társulat Strada Brăila nr. 10, Marosvásárhely

A zenekar tagjai: Gáspár Csaba - hegedű, ének Gaspar Álmos - gitár Vitalyos Lehel - nagybőgő

Centrul de Cultură Urbană Cluj-Napoca

▼ More info about the festival's program in the following weeks so stay tuned. The World is calling us! Organized by: Asociatia ESCU

Bethlen Gabor Kollegium Nagyenyed

A legendás Bojtorján együttes tagjai: Barna Zoltán, Buchwarth László, Kemény Győző, Pomázi Zoltán és Vörös Andor

Planetarium

Jegyeket elővételben a Planetariumban lehet vásárolni 25 lejért, míg az esemény napján 30 lejért. A helyek száma korlátozott, ezért csak 100 jegyet áll módunkban értékesíteni.

K+ Közösségi Tér

☀️ Közeleg a nyár és szeretnél valami hasznossal foglalkozni, viszont nem tudod hogyan kezdj bele? ➡️ Ha nem ismered a jogaidat nyári munkákat tekintve, és szeretnél többet megtudni arról, hogy mire kell számítanod, mint alkalmazott, gyere el a K+ Közösségi Térbe Szőcs Iza előadására. 👔 Ismerd meg mit jelent a nyári munka jogi szempontból. Ott találkozunk! 🗓

Magyarkanizsa

Immár negyedik éve szervezzük a Születés Hetét Magyarkanizsán is, idén azonban bővítjük a témát a családokkal is, hiszen nagyon kevés szó esik az első évekről, a családdá váláskor felmerülő problémákról.

Centrul de Cultură Urbană Cluj-Napoca

▼ More info about the festival's program in the following weeks so stay tuned. The World is calling us! Organized by: Asociatia ESCU

Kolozsvár

▼ More info about the festival's program in the following weeks so stay tuned. The World is calling us! Organized by: Asociatia ESCU

Bethlen Gabor Kollegium Nagyenyed

A legendás Bojtorján együttes tagjai: Barna Zoltán, Buchwarth László, Kemény Győző, Pomázi Zoltán és Vörös Andor

Kolozsvári Magyar Opera

Giuseppe Verdi TRAVIATA Szövegét írta F. M. Piave ifj. A. Dumas A kaméliás hölgy című műve nyomán Vezényel: Horváth József

Várkert Bazár

Befogadlak Családi Nap

Nagyenyed

🎉 Idén június 13-16. között kerül sor a nagy sikernek örvendő Fehér Megyei Magyar Napokra! 📍 A gasztronómia, kézműves vásár, gyerekfoglalkozások, tornavizsga, kiállítások, hagyományos íjászat, könnyűzenei koncertek 🎙 idén sem fognak hiányozni. A részletes programmal hamarosan jelentkezünk. ⏰ Addig is 👉 jegyezd fel a naptáradba az eseményt és hívd meg barátaid, ismerőseid is!

Zselíz

Június 12-e és 16-a között szervezik meg az 53. Országos Népművészeti Fesztivált Zselízen és környékén.

Diószeg

A PANNONIA Polgári Társulat, Diószeg városa és a Csemadok Diószegi Alapszervezete közösen szervezi meg június 12-én, szerdán 18.00 órai kezdettel Popély Gyula történész Felvidék című trilógiájának a bemutatóját a diószegi TI INOVATECH épületében. 

Pozsony

A Csemadok Pozsonyi Városi Választmánya,  a Pozsonyi Magyar Intézet és a Pro Futuro Hungarica p.t. közösen szervezi meg június 12-én, szerdán 18.00 órai kezdettel a Palóc körkép című hagyományőrző zenés népművészeti bemutatót a Csemadok pozsonyi székházában. 

Budapest

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet június 12-én, szerdán 17.00 órai kezdettel szervezi meg Fodor Péter csallóközi természetfotós kiállításának a megnyitóját a budapesti Forrás Galéria épületében.

Nagybalog

A Nagybalogi Alapiskola tanulói szeretettel meghívják az érdeklődőket a községük értékeiről szóló projektjük bemutatójára Nagybalogon, június 12-én, szerdán, 15.30 órai kezdettel az iskola tornatermében.

Rimaszombat

Irodalmi találkozóra kerül sor 2019. június 12-én, 10.00 órakor a rimaszombati könyvtár tetőterében  Vers és az ember. Rendhagyó irodalomóra Szászi Zoltánnal címmel.

Ipolyság

Az ipolysági Szokolyi Alajos Olimpiai Klub és Ipolyság városa közösen szervezi meg június 12-én, szerdán 9.00 órai kezdettel a Olimpiai nap – Futógála című sportrendezvényt az ipolysági sportpályán.

Dunaszerdahely

A Szövetség a Közös Célokért társulás június 12-én, szerdán Civil információs napot tart 9.00 – 15.00 óra között a társulás területi irodáiban:

1568 Bistro

Program: 7:20 – 7:30 – Érkezés, networking 7:30 – 7:50 – Gasztroelőadás 7:50 – 8:30 – Szakmai előadás 8:30 – 8:40 – Kérdések + Válaszok 8:45 – 9:00 – Program zárás

Vallásszabadság Háza

Az amerikai álom kifejezés azt az eszmét fedi, hogy mindenki képes önerőből, kemény munkával életét jobbá tenni, többnyire folytonos és növekvő jövedelemmel. A könyvben szereplő összes vezető, fogalmazhatok úgy, hogy nulláról indult, és megvalósította itthon, Erdélyben, Romániában is az amerikai álmot.

Szenc

Az emléktábla ünnepélyes leleplezése és megáldása 2019. június 12-én, szerdán a 17:00 órakor kezdődő szentmise után lesz, 18:00 órakor.

Kultúrpalota Marosvásárhely

A Gálaműsor a Rocksuli legjelentősebb eseménye. Fontosnak tartjuk, hogy az órán megszerzett ismereteket zenekari gyakorlat formájában is kipróbálhassa mindenki, aki elsajátította a szükséges alapokat. Így minden félév végén alkalmi zenekarok alakulnak a Rocksuli diákjaiból és egy hónapos próbaidőszak után vizsgakoncerteket tartunk diákjaink számára. A vizsgakoncert nyilvános. Az esemény meghívott előadóművésze: Homonyik Sándor. Belépő 20 lej, Rocksulisoknak ingyenes.

Komárom

A Komáromi Jókai Napok Alapítvány és a Komáromi Városi Művelődési Központ közösen szervezi meg június 11-e és június 16-a között az 56. Jókai NapokatKomáromban.

Léva

A lévai Reviczky Társulás Irodalmi szakosztálya június 11-én, kedden 17.00 órai kezdettel szervezi meg Farkas Ottó Élet írta történetek című kötetének a bemutatóját a Reviczky Házban.

Kassa

A Csemadok Kassai Városi Választmánya és a Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma közösen szervezi meg június 11-én, kedden 16.30 kezdettel Nyíri Péter Nyelvtarisznya című kötetének az előadással egybekötött bemutatóját a kassai Márai Sándor Emlékkiállítás épületében.

Ipolyság

Június 11-én, kedden 12.00 órai kezdettel szervezik meg a Békefutam stafétájának a fogadását az ipolysági főtéren.

Sapientia EMTE, Kolozsvár

🦉 „Este van már, 8 óra...” – éjjeli baglyok, figyelem! Június 11-én meghosszabbított programmal vár a könyvtár! 🦉 📚 Tudjuk, hogy a vizsgaidőszakban sok hallgatónak legjobb barátja a könyvtár, és ilyenkor a legrosszabb, ha össze kell pakolni, mikor végre elég csend lett, és már a nap sem süt szembe. Éppen ezért június 11-én, kedden a szokásos félnapos nyitvatartást meghosszabbítva reggel 8-tól egész éjfélig várja a dolgozni, olvasni, tanulni vágyókat a Sapientia EMTE, Kolozsvári Karának Tonk Sándor Könyvtára. 📚 💝 Meglepetéssel várjuk a kitartó olvasókat! 💝

Kolozsvári Magyar Opera

Díszlettervező: Witlinger Margit Jelmeztervező: H. Roşescu Lya Hangversenymester: Barabás Sándor, Ferenczi Endre Koreográfus: Valkay Ferenc Karigazgató: Kulcsár Szabolcs Korrepetitor: Incze G. Katalin, Nagy Gergő Ügyelő: Venczel Péter Súgó: Kondrát Bea A rendező munkatársa: Gombár Annamária Rendező: Dehel Gábor

· Vallásszabadság Háza

Felolvassák: Albert Csilla és Dimény Áron. Az előadás után beszélgetés a szerzővel. Az előadásra való belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztráció az alábbi linken: https://tinyurl.com/y4nvczzv

Heltai FolkCenter

A táncház ugyancsak a Heltai FolkCenter emeleti termében 21 órakor kezdődik. Muzsikálnak: Tokos zenekar, Rekegő zenekar

· Vallásszabadság Háza

A rendezvényre a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztráció az IDEA Könyvtérben vagy az alábbi linken lehet: https://tinyurl.com/y6xgc33y

Rimaszombat

A rimaszombati kultúrház Ganevia Galériájában június 10-én, hétfőn kerül sor Kiss  Egon Károly emlékkiállításának finisszázsára.

Dunaszerdahely

Június 9-én, vasárnap 19.00 órai kezdettel szervezik meg GURGEN OVSEPIAN VI. Nemzetközi Operaének Mesterkurzusának zárókoncertjét a dunaszerdahelyi Vermes-villában.

ZUG.zone

Lăcătuș Ileana – Könczei Csilla – Hatházi András Ilonka bábjáték felnőtteknek

Kolozsvári Állami Magyar Színház

Az előadás egy interdiszciplináris csoport koncepciója, az összeállítás Ioana Păun rendező munkája, aki többféle nyelvezeten keresztül vizsgálta a háború és a pornográfia találkozási pontját.

Zenta

Vajdaság egyik legnépszerűbb kisgyermekes családi programja!

Rimaszombat

2019. június 7-én és 8-án, pénteken és szombaton kerül megrendezésre a két naposra bővült JÚNIUSFeszt a rimaszombati Amfiteátrumban. Élő nagykoncertek, gyerekprogramok és nyárnyitó afterparty várja az érdeklődőket. Ott lesz a Hooligans, a Follow The Flow, a Beatrice, az R-GO és a legnagyobb Queen slágerek is felcsendülnek.

Csíkcsomortán

Kedves mindenki! Fel szeretnénk hívni figyelmeteket, hogy az immár hagyományossá vált Pünkösdi Táncház ismét megszervezésre kerül! Helyszín a csíkcsomortáni Somlyai Miklós Általános Iskola tornaterme. Gyere velünk, mulass velünk! Muzsikálnak Petres Attila és barátai!

Szakszervezetek Mūvelõdèsi Hàza Csíkszereda

Tagok Bagi Bálint: tárogató,szaxofon, furulyák; Gárgyán Zoltán Tamás: klarinét, doromb; Sára Csobán: szaxofon, furulyák; Johannes Olsson: harmónika, basszusgitár; Telegdi Gáspár: harmónika; Bősze Tamás Jean-Pierre: ütős- és pengetős hangszerek, ének. Jegyek válthatóak a Csíki Moziban működő jegyirodában (hétfő–péntek: 9.00–18.00, szombat: 10.00–15.00) illetve a Szakszervezetek Művelődési Házának pénztárában( hétfő–péntek:de. 11.00–13.00 du. 17.00-19.00 valamint előadás előtt egy órával). Online jegyek: https://www.bilete.ro/csangallo-koncert/csangallo-koncert-08-iun-2019

Nyárádszentsimon

A nyárádszentsimoni tatárpincék ihlették a Kakasvész elnevezésű íjászversenyt, ugyanis Nyárádszentsimon határában 5 sziklaüreg van: tatárpincéknek nevezik őket, mert a tatárjáráskor a lakosok oda rejtették el javaikat. Hamarosan részletekkel is jelentkezünk.

pin Csíkszereda

Erre a kérdésre próbál választ adni az előadás, amelynek témája nagyon is aktuális a mai társadalom számára.

Rimaszombat

2019. június 7-én és 8-án, pénteken és szombaton kerül megrendezésre a két naposra bővült JÚNIUSFeszt a rimaszombati Amfiteátrumban. Élő nagykoncertek, gyerekprogramok és nyárnyitó afterparty várja az érdeklődőket. Ott lesz a Hooligans, a Follow The Flow, a Beatrice, az R-GO és a legnagyobb Queen slágerek is felcsendülnek.

Somorja

A Fórum Kisebbségkutató Intézet június 6-án, csütörtökön 9.30 kezdettel szervezi meg A szlovák-magyar kapcsolatok tegnap és ma című tudományos konferenciát a Fórum Intézet somorjai székházában.

Feled

Az előadást Dudás Péter rendezte, a főbb szerepekben Antal Márkot, Képes Lórántot, Horňák Marekot, Pollag Ádámot, Nádasi Pétert, Bocsárszky Attilát, Habodász Istvánt, Pólos Árpádot és Kövesdi Szabó Máriát láthatjuk.

Marosvásárhely

Wellhello at VIBE Festival 2019! Magenta Stage, July 6. Be there!

Pozsony

2019. június 5-én, szerdán folytatódik a hatodik alkalommal megrendezett Több mint szomszéd elnevezésű magyar kulturális rendezvénysorozat Pozsony Óvárosában, amely az idei évben a Magyar Kulturális Napok alcímet viseli. Könnyűzenei, komolyzenei és népzenei koncertek, táncbemutatók, kiállítások és gasztronómiai fesztivál várja a látogatókat.

Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes

Belépő: 20 lej. A műsorra a jegyeket a Csíki Mozi jegypénztárában és a https://www.bilete.ro/mundruc/mundruc-03-iun-2019/ linken lehet váltani. Az előadás megkezdése előtt egy órával a Városi Művelődési Házban is áruljuk jegyeinket. A Csíki Mozi jegypénztára nyitva tart hétköznapokon 9-18 óra között. Telefonszám: 02 66 317 007.

Csíki Mozi

Jegyek ára 10 lej, elővételben a www.bilete.ro oldalon lehet beszerezni, illetve a helyszínen.

Nagypalád

Fájdalom – és élni akarás. Nemzeti összetartozás napi megemlékezés Nagypaládon

Komárom

Június 4-én a történelmi Komárom Vármegye lakói, települései együtt emlékeznek a Trianoni békediktátum 99. évfordulóján, a Kárpát-medencében egyedülálló módon.

Somorja

A somorjai református templomban a Nemzeti Összetartozás Napján, 2019. június 4-én, kedden a 16.32-kor kezdődő istentiszteleten igét hirdet Szenn Péter, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház püspöke, majd előadást tart Magyarok Horvátországban címmel.

Dunaszerdahely

Június 4-én, kedden 18.00 órai kezdettel szervezik meg a nemzeti összetartozás napja alkalmából az Összefogásban rejlik az erő című Wass Albert emlékműsort a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ épületében.

Érsekújvár

A Csemadok Érsekújvári Alapszervezete, az érsekújvári civil szervezők, a Széchényi György Baráti Kör és a KLIK – Kassák Lajos Ifjúsági Klub közösen szervezi meg június 4-én, kedden 17.00 órai kezdettel a nemzeti összetartozás napja alkalmából rendezett megemlékezést az érsekújvári Csemadok székház előtti téren.

Kárpát-medence

A Nemzeti Összetartozás Napjára, 2019. június 4-ére a Kossuth-díjas, énekes, zenész, zeneszerző Szarka Tamás közös éneklésre hívja az iskolák tanulóit, tanárait az egész Kárpát-medencébe. 

Beregszász

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RFKMF) és a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet Kormorán koncertet szervez Beregszászban június 4-én.

Budapest

A sokszorosan kitüntetett prímás és népzenekutató, Halmos Béla emlékére szervez emlékkoncertet a Hagyományok Háza

Beregszász

Kormorán koncert Beregszászban

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 Semmelweis u. 4., Budapest, 1052

Felhívás a Nemzeti Összetartozás Napjára

Pozsony

Magyarország Pozsonyi Nagykövetsége és a Pozsonyi Magyar Intézet június 3-a és 27-e között szervezi meg a Több mint szomszéd – Magyar Kulturális Napok rendezvénysorozatát Pozsony Óvárosában.

Szabadka

A szabadkai Burkus Ervin okleveles informatikai mérnök tart előadást: Hogyan gyártsunk robotot? címmel.

Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes

A műsorra a jegyeket a Csíki Mozi jegypénztárában és a https://www.bilete.ro/mundruc/mundruc-03-iun-2019/ linken lehet váltani. Az előadás megkezdése előtt egy órával a Városi Művelődési Házban is áruljuk jegyeinket. A Csíki Mozi jegypénztára nyitva tart hétköznapokon 9-18 óra között. Telefonszám: 02 66 317 007.

Beregszász

IX. Jankovics Mária Alkotótábor

Pozsony

Június 2-án (vasárnap) 14 órától Híres nők Pozsonyban címmel Gaál Julianna idegenvezető városnéző sétájára várják az érdeklődőket.

Szepsi

A Via Nova ICS Szepsi Alapszervezete a szepsi római-katolikus templom előtti téren megemlékezést tart a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából június 2-án.

Beregszász

Máltai ifjúsági és mozgáskorlátozott tábor

Csicsó

A templomok éjszakáján Csicsón,  2019. június 1-én, szombaton 17.00 órakor az egykori református iskola nagytermében A függőség és a család címmel Kovács Erika, a pozsonyi Drogfüggőség-kezelő Központ gyógypedagógusa és pszichoterapeutája tart előadást. 18.00 órától Köteles Ágoston könyvének bemutatójára kerül sor.

Buzita

Buzitán 2019. június 1-2-a között rendezik a 41. Cserháti Népművészeti Fesztivált.

Tiszapéterfalva

VII. Nagycsaládos Gyereknap

Duna-ház Torockó

#DunaNap #DunaHáz #RomániaiMagyarCserkészszövetség #kincskeresés #gyerekprogram #június1

Zselíz

2019. május 31-e és június 2-a között rendezik meg az idei Zselízi Városi Napokat több helyszínen. A belépés díjtalan. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

Kassa

A Kassai Polgári Klub a Csemadok Kassai Városi Választmánnyal és a Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumával közösen szervezi meg május 31-én, pénteken 16.30 kezdettel a Dr. Grosschmid Géza emlékezete című beszélgetéssel egybekötött könyvbemutatót a kassai Márai Sándor Emlékkiállítás épületében.

Komárom

“A Pál utcai fiúk – a regény születéséről, világáról és komáromi vonatkozásairól” c. kiállítás megnyitójára 2019. május 31-én (pénteken) 17.00 órára a komáromi Zichy-palotabeli kiállítóteremben kerül sor.

Búcs

A Kultúráért és Turizmusért Társulás (KTT), mint a Felvidéki Népviseletes Babacsaládok Házának gondozója, a társszervezőkkel karöltve, úgymint a búcsi Babaklub, Szivárvány Óvoda és a Katona Mihály Alapiskola közösen szervezi meg május 31-én, pénteken 8.00 órai kezdettel a XXI. Emese Udvarházi Nap családi rendezvényét Búcson.

Diamond Way Buddhism Cluj-Napoca / Kolozsvár

Szeretettel meghívunk minden érdeklődőt Porkoláb Péter magyarországi utazótanító előadására. Az előadás témája a buddhista meditáció a modern világban. Helyszín: Bulgakov Café Időpont: Május 31, 19:00 óra Belépő: 10 RON

Csicser Lovarda

Rendkívüli rendezvényre várja a lovak szerelmeseit a székelyudvarhelyi Csicser Lovarda. Nagy Ervin színművésszel, a Kincsem című film főszereplőjével beszélget Murányi Sándor Olivér író május 31-én, pénteken 20 órától. Belépődíj: 5 RON. Mindenkit szeretettel várunk.

Budapest

29. Zöld Civil Országos Találkozó

Szabadka

A „Kiállni sosem Art” kiállítás sorozata folytatódik!

Szigligeti Studio

Zene: Dj Bootsie - Ifj. Solymosi Vilmos Jelmez: Béres Mónika Fény: Pető József Díszlet: Halász Gábor Koreográfus: Halász Gábor Fotó: Puskel Zsolt Támogatók: NKA - Imre Zoltán Program, Nemzeti Táncszínház 12 éven felülieknek ajánlott!

Csíksomlyó

Ferenc pápa ünnepi szentmiséje Csíksomlyón

Kassa

Május 30-án, csütörtökön 18.00 órai kezdettel szervezik meg a Miből lesz a zenebogár? című különleges zenés estet Kassán, a Fugában. Belépő 10 euró.

Felvidék

A Szövetség a Közös Célokért társulás május 30-án, csütörtökön Civil információs napot tart 9.00 – 15.00 óra között a társulás területi irodáiban:

Topolya

Május 30-án Bíró András Zsolt antropológus kutató (Magyar Természettudományi Múzeum) a Kurultaj- Magyar Törzsi Gyűlés főszervezője Topolyán tart előadást a Nagyapáti Kukac Péter Magyar Hagyományőrző és Néprajzi Társulat szervezésében.

Polgárok Háza 1089 Budapest, Visi Imre utca 6.

Meghívó “Döntés és választás” című Civil Akadémiára

Komárom

Beszélgetés az európai integrációról, európaiságról és a kontinens jövőjéről május 30-án, csütörtökön, 18.00 órától Komáromban, a RÉV-ben, a Magyar Kultúra Házában.

Györkös Mányi Albert Emlékház

A sorozat szervezője a Györkös Mányi Albert Emlékház, ötletgazdája és társszervezője Demény Péter. *** A Györkös Ház közönsége A Györkös Ház eseménynaptára: www.emke.ro/node/4873

Sétatér Székelyudvarhely

https://www.youtube.com/watch?v=xxVqDZcLSyY Harmadik lemezük, a Néniket a bácsiknak! elnyerte "Az év hazai alternatív albuma" díjat a 2012-es Fonogram-díjkiosztón.

Rimaszombat

Az előadást Dudás Péter rendezte, a főbb szerepekben Antal Márkot, Képes Lórántot, Horňák Marekot, Pollag Ádámot, Nádasi Pétert, Bocsárszky Attilát, Habodász Istvánt, Pólos Árpádot és Kövesdi Szabó Máriát láthatjuk. 

Kolozsvári Magyar Opera

HU: A púpos Balettelőadás két részben Készült Victor Hugo A párizsi Notre Dame című regénye alapján Zene: Venczel Péter Koreográfus: Sebastian Vlad – licenszvizsga - előadás Művészeti vezető: Livia Tulbure Gună Jelmez: Ledenják Andrea Díszlet: Venczel Attila Látvány: Szitai Eszter, Daniela Maier. Ügyelő: Vincze Beáta Szereplők: Quasimodo – Alin Rîpă Esmeralda – Ioana Cristina Terebesy – Antonia Indrei - licenszvizsga Claude Frollo – Sebastian Vlad Phoebus de Châteaupers – Liviu Har Clopin Trouillefou – Dan Haja Cigánylányok: Viorica Bogoi, Delia Göllner, Oana Siminic, Ingrid Poka, Roberta Lupaș, Smaranda Ciubotariu, Kovács Mária, Iuliana Dane, Diana Groza, Alina Vanca, Anamaria Boancă, Oláh Agáta, Raluca Perde, Giulia Pes, Barabás Júlia, Daniela Timofte, Camelia Rațiu, Madarász Szerénke, Oana Felecan Cigányfiúk: Kálmán Róbert Attila, Sergiu Hosu, Alex Dobre, Tudor Stupar, Andrei Damaschin, Antonio Mon Nemesek: Simina Oprean Ionuța, Camelia Luțai, Ionuț Tătar Katonák: Székely Dániel , Florin Ianc, George Zăhan, Victor Groza Gyerekek: Maya Serban, Marisa Lutai, Sofia Ratiu, Victoria Bella Morvay, Teodora Mocan, Madarász András

Petőfi Irodalmi Múzeum Károlyi utca 16., Budapest, 1053

Asztali beszélgetések… – Pilinszky János üzenetei

Kassa

Kassán, a Magyar Református Központban 2019. május 29-én, szerdán 17.30 órakor kerül sor Viola Judit, Sasok a viharban című könyvének a bemutatójára.

Dunaszerdahely

2019. május 29-én, szerdán 18.00 órától kerül sor a Vox Camerata és a párkányi Vox Solaris kamarakórus tavaszi koncertjére a dunaszerdahelyi Református templomban. A rendezvényen közreműködnek a dunaszerdahelyi Művészeti Alapiskola tanárai. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

B.EAT - The rhythm of food, Marosvásárhely

Helyfoglalás a 0721968253-as telefonszámon vagy a -on Az vacsoraszínház eseményen való részvétel kizárólag előzetes regisztrálás alapján lehetséges. Az eseményre a belépődíj 115 RON ami tartalmazza a menüt, és az élményt hozzá.

Magyarkanizsa

Előadások az időskori demenciáról, idősgondozásról, jó gyakorlatok átadása.

Dunaszerdahely

2019. május 28-a és 31-e között rendezik meg Dunaszerdahelyen a 44. Duna Menti Tavasz Gyermekszínjátszó- és Bábcsoportok Országos Seregszemléjét. A bábos és színjátszó versenyműsorokra a belépőjegyek ára 1,50 euró. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

Ipolyság

A Honti Múzeum és Simonyi Lajos Galéria Baráti Köre május 28-án, kedden 16.00 órai kezdettel szervezi meg Bendík Márta Ipolyság helytörténete a fényképezőgép lencséjén keresztül című vetítéses előadását a Simonyi Lajos Galéria épületében..

Kulturális turizmus, BBTE, Kolozsvár

A magyar szakirány részéről Fehér Andrea és Pakó Klára tanárnők kísérik a csoportot.

Kúla, Szabadka

A KÉK hitismereti előadásai

Pozsony

2019. május 27-én, hétfőn 18.30-tól Presser Gábor – Sztevanovity Dusán – Horváth Péter: A padlás című nagy sikerű musicaljét mutatja be Méhes László rendezésében a komáromi Jókai Színház Pozsonyban, a Cultus Ružinov-ban. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

Téka Alapítvány

Kolompos koncert Helyszín: Szamosújvár, Kemény Zsigmond Elméleti Líceum Időpont: 2019.05.27, 14:30 A koncert a Hagyományok Háza támogatásával valósul meg.

Udvarhely

Falusi Mariann: ének Sárik Péter: zongora Fonay Tibor: bőgő Gálfi Attila: dob

Udvarhely

Ismételten a Sétatéren állítjuk fel a helyi termelők és kézművesek sátrait, a bor- és gasztrostandokat, valamint a tematikus sátrakat, amelyek önálló programkínálattal is várják majd a látogatókat.

Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes

Jegyek válthatóak a Csíki Mozi jegypénztárában vagy a https://www.bilete.ro/ oldalon. Az előadás megkezdése előtt egy órával a helyszínen is áruljuk jegyeinket. Bármilyen kedvezményes jegy a Csíki Mozi jegypénztárában, illetve az előadás előtt egy órával a Városi Művelődési Házban váltható. A Csíki Mozi jegypénztára nyitva tart hétköznapokon 9-18 óra között. Telefonszám: 02 66 317 007.

Alsóbodok

2019. május 26-án, vasárnap 15.00 órától második alkalommal kerül megrendezésre a Gyermeklánc Zoboralji Gyermek- és Ifjúsági Hagyományőrző Fesztivál az alsóbdoki Esterházy János Zarándokközpontban. Célja helyet és hagyományt teremteni a helyi folklór bemutatására és ápolására együttműködve más gyerekcsoportokkal.

EKE - Kolozsvár 1891

Minden kicsit és nagyot szeretettel várunk gyerekbarát biciklitúránkra a Sebes-Körös partján. A túra útvonala teljesen biztonságos, elkerüli a főutat. A túra hossza 50 km és a következő állomásokat foglalja magába: Csucsa, Körösfeketetó, Csarnóháza, Barátka, majd vissza Csucsára. A programba déli pihenőt is beiktatunk szalonnasütéssel és labdajátékokkal egybekötve. Indulás Csucsáról, reggel 09,30-kor, a vasutállomás parkolojából. Szervező: Szima Márton, telefonszám: 0766703575.

Mikó-vár Csíkszereda

Hargita megyei zenészek Hargita megyei gyermekekért Egy csodás rendezvény, öröm résztvenni benne :) Gyertek, szeretettel várunk! https://www.facebook.com/events/359852794634868/

Komárom

A Vila Camarum Polgári Társulás május 26-án, vasárnap 13.30 kezdettel szervezi meg a V. Komálom Gyerkőcfesztivált Komáromban.

Mikó-vár Csíkszereda

A jegyek ára: 1 napi jegy 30 lej, a két napi pedig 50 lej. Jegy: https://www.bilete.ro/muzicieni-harghiteni-pentru-copii-harghiteni/?fbclid=IwAR1YhPRdvdvi5cz7LZzo7Vk7fk3RCf-a_ZuB4bzo3g35Auel02VKjxwfdm4

Mikó-vár Csíkszereda Csíkszereda

Az eseményre a jegyek elővételben kaphatóak 2019. április 19-től a www.bilete.ro honlapon, illetve megvásárolhatóak a helyszínen is. A jegyek ára: 1 napi jegy 30 lej, a két napi pedig 50 lej. Jegy: https://www.bilete.ro/muzicieni-harghiteni-pentru-copii-harghiteni/?fbclid=IwAR1YhPRdvdvi5cz7LZzo7Vk7fk3RCf-a_ZuB4bzo3g35Auel02VKjxwfdm4

Karaszkó község

„A fesztivál témája a középkor és a kora újkor, vagyis a kishonti templomok építésétől a török betörésig terjedő időszak.

Pozsony

Újabb magyar rendezvényekkel jelentkezik a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás.

Komárom

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége 2019. május 25-én, szombaton, Komáromban, a Duna Menti Múzeum dísztermében rendezi meg az V. FELVIDÉKI TEHETSÉGNAPOT.

Bánffy Castle, Bontida

Koncertek: Roman Kim (hegedű) Transylvanian Saxophone Quartet Eufonia String Quartet Mood Quartet Transylvania Barokk Együttes A Transilvania Állami Filharmónia Kürt Kvartettje és Rézfúvós Kvintettje és mások...

Magyarkanizsa

A Balkánon élő szerb, magyar, román, cigány népek tradicionális tánc- és énekhagyományainak táncházi kortárs darabbá formálása.

Lovaglás és íjászat

👁️ Ne felejtsük otthon a gyerekeket. 🤭Játszunk együtt, hisz ez az ő napjuk.🌈 Hamarosan jelentkezünk a részletes programokkal!

Horgos

A Keresztény Értelmiségi Kör Barátkozási Napja

Bánffy Castle, Bontida

🎫 Belépő: 70 lej/fő 👉 https://www.bilete.ro/banffy-music-day/banffy-music-day-25-mai-2019 További részletek hamarosan.

Bánffy Castle, Bontida

🎫 Belépő: 70 lej/fő 👉 https://www.bilete.ro/banffy-music-day/banffy-music-day-25-mai-2019 További részletek hamarosan.

Budapest

Nemzetközi térben, a Visegrádi országok részvételével megtartott New Era New Adventure elnevezésű vizuális kommunikációs workshopokon - Budapesten, Trnavában, Prágában és Varsóban – civil szervezetek kaptak lehetőséget, hogy filmes szakemberektől vizuális kommunikációs technikákat sajátítsanak el és gyakorlatot szerezzenek online kommunikációban. A képzés segítséget nyújt a szervezeteknek abban, hogy tevékenységüket, céljaikat újszerűen, figyelemfelhívó módon mutassák be a társadalomnak.

Rimaszombat

A Tompa Mihály Református Gimnázium diákjai és tanárai 2019. május 24-én újra bekapcsolódnak a Szeretethíd – Kárpát-medencei református önkéntes napok rendezvényeibe.

Hegysúr

Május 24-én, pénteken 19.00 órai kezdettel szervezik meg a Hegysúranka fúvószenekar megalakulásának 60. évfordulója és vezetőjének, Nagy Lajos 88. születésnapja alkalmából rendezett emléktábla-avatást  a hegysúri községháza esketőtermében.

Bánffy-palota, Kolozsvár

🎼 AFRIKA https://www.youtube.com/watch?v=CQXOfKrfgsU 🎼 BALATONI NYÁR https://www.youtube.com/watch?v=YSJtxaGonCI

Borszék

Tőkés Zsolt, rendező-koreográfus Szeretettel várunk mindenkit a borszéki Művelődési Házba. Az előadás 12 éven felüleieknek ajánlott!

Kolozsvári Sétatér

🌞 A Györkös Mányi Albert Emlékház JELESNAPTÁR elnevezésű gyermekprogramjának PÜNKÖSD-HAVI, egyben évadzáró eseményét 2019. MÁJUS 24-ÉN, PÉNTEKEN DU. FÉL ÖTTŐL szervezzük meg a SÉTATÉREN! 🌺 Az érdeklődők szabadtéri játékokon vehetnek részt. 🌿❗ Kérjük a résztvevőket, hozzanak magukkal a batyuban harapni- és innivalót, valamint kis takaró-félét, amire letelepedhetnek! ❗ GYÜLEKEZŐ A SÉTATÉRI FILAGÓRIA MELLETT! Esős idő esetén az Emlékházban tartjuk meg a rendezvényt! 🌼 Az esemény szakmai irányítói: BOTH ZSUZSA néprajzkutató, kézműves és SZABÓ KINGA játszóházvezető. A részvételi szándékot kérjük jelezzék a e-mail címen. 🍀 A havonta sorra kerülő rendezvényt kisdiákoknak szánjuk, de minden érdeklődőt szívesen látunk, nem utolsó sorban a szülőket-nagyszülőket! *** A rendezvénysorozat házigazdája KÓS KATALIN, szervezője a GYÖRKÖS MÁNYI ALBERT EMLÉKHÁZ Partner: a Hagyományok Háza Hálózat Erdély és a Kallós Alapítvány

Müvelödèsi Hàz Szèkelyudvahely

Tekergő Meseösvény Egyesület - Otthon - RO Tekergő Meseösvény Egyesület - Itthon - HU Tekergő Mesetábor www.tekergomeseosveny.hu

Szabadka

Fizikai és kémiai kísérletgyűjtemény bemutatása gyerekeknek

Nagymegyer

A fényképkiállítás megtekinthető 2019. június 2-ig. A kiállítás előzetes telefonos egyeztetés alapján látogatható: +421915214648 vagy +4210908120052.

Feled

Az Olajág Polgári Társulás szervezésében május 23-án, csütörtökön Feleden, a kultúrházban 19.00 órai kezdettel Agócs Gergely néprajzkutató tart előadást A palóc népcsoport eredete és hagyományos kultúrája címmel.

Kassa

Május 23-án, csütörtökön 18.00 órai kezdettel szervezik meg György Attila Kerek a világ című kötetének a bemutatóját a kassai MaJel Rovás Központ épületében.

Rimaszombat

Május 23-án, csütörtök 17:30 kezdettel szervezik meg Gyuricza Péter Visszidensek című két kötetét a rimaszombati Csillagházban.

Budapest

A Rákóczi Szövetség május 23-án, csütörtökön 17.30-tól a Szent Margit Gimnázium dísztermében ünnepli fennállásának 30 éves jubileumát.

Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem - Stúdió Színház

Osztályvezető tanár: Berekméri Katalin Rendező: Gecse Ramóna Jelmez, díszlet: Papp Gyopár látványtervező szak, III.év BA Közreműködtek: Tóth István Steff, Szakál Tamás

Heltai Folk Center

Szeretettel várunk mindenkit, május 23-án, az Ördögtérgye Néptáncegyüttes Tavaszutó táncházába. 20:00 órától 21:00-ig gyimesi táncokat és énekeket oktat Tamás Szilárd és Györgyice Lívia, kezdőknek, haladóknak egyaránt. Ezt követően hajnalig tartó mulatság. Muzsikálnak: Simon Henrietta és Bartha Áron, Tokos zenekar, Rekegő zenekar Lesz jókedv, zene, tánc, mulatás! Várunk mindenkit szeretettel!

Györkös Mányi Albert Emlékház

A beszélgető-sorozat szervezője a Györkös Mányi Albert Emlékház, társszervező és házigazda Laczkó Vass Róbert *** A Györkös Ház közönsége A Györkös Ház eseménynaptára: www.emke.ro/node/4873

Ungvár

Folkkocsma és Táncház a Váraljában az Erdélyi Táncházzenészekkel

Tornalja

A Tornaljai Tompa Mihály Városi Művelődési Központ szervezésében május 22-én Jacobi Viktor: Sybill operett kerül bemutatásra 3 felvonásban.

Komáromszentpéter

PROBUILD- ÉPÍTSÜK KÖZÖSEN FELVIDÉKET ÜZLETEMBER TALÁLKOZÓ- ÉS KONFERENCIA

GCafé Marosvásárhely

Részletek Vándorboy - a legtöbbet utazott magyar hátizsákos utazó mesél élményeiről, kalandjairól, és arról, hogyan utazzuk be a világot ügyesen, okosan és élménydúsan.

Magyarkanizsa

Közös játékra invitáljuk a szülőket és az alsós gyerekeket!

Scientia Kiadó

A bemutató helyszíne: Bocskai-ház (Mátyás király u. 4. sz.), Óváry-terem Időpont: 2019. május 22., szerda 17 óra A kötet megvásárolható a helyszínen, illetve az Idea Könyvtérben.

Scientia Kiadó

A bemutató helyszíne: Bocskai-ház (Mátyás király u. 4. sz.), Óváry-terem Időpont: 2019. május 22., szerda 17 óra A kötet megvásárolható a helyszínen, illetve az Idea Könyvtérben.

Budapest

A Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány tisztelettel meghívja Önt a Nemzeti Kisebbségek Csehszlovákiában 1918-1938 című könyv bemutatójára 2019. május 22-én, 13.00 órától a Magyarság Házába - Duna Palota – Széchenyi terem (1051 Budapest, Zrínyi utca 5.)

Sapi-Mozi-Téka

Egy egyszerű mosónő útja a Moulin Rouge káprázatos világába. Igazi francia musical Jean Renoir rendezésében, Jean Gabinnel a főszerepben. Egy rövid szösszenet erejéig még maga Édith Piaf is megjelenik! Sok-sok színnel és kánkánnal! francia musical, 105 perc, 1955 - magyar felirattal A belépés továbbra is ingyenes, a vetítést továbbra is beszélgetés követi, minden érdeklődőt várunk!

Koffer

A művet magyar nyelvre a kiváló műfordító, Pásztor Péter, ültette át, aki Marilynne Robinson Gilead című könyvét is fordította.

Kolozsvári Állami Magyar Színház

DARK BLUE Alex Harding és Lucian Ban jazzkoncertje Az amerikai Alex Harding, akit a kortárs jazz egyik legnagyobb baritonszaxofonosának tartanak, Lucian Ban, román származású New York-i zongorista közreműködésével mutatja be legfrissebb, DARK BLUE című albumát.

Vallásszabadság Háza

Az állásbörzén az álláskeresés mellett lehetőség nyílik majd a szakmai önéletrajz megfelelő összeállítására, valamint kiselőadás formájában az odalátogatók hasznos tippeket és tanácsokat kaphatnak az állásinterjún való sikeres szerepléshez. - - - - - #mesterségemcímere #állásbörze #mit

Planetarium

Minden érdeklődőt szeretettel várunk! A K plusz program és a Kreatív Kolozsvár támogatója a Nemzeti Tehetség Program.

Somorja

A Szlovákiai Magyar Írók Társasága május 21-én, kedden 18.00 órai kezdettel szervezi meg az Irodalmi karaván című rendezvényt a somorjai Zalabai Városi Könyvtárban.

Vallásszabadság Háza/Casa Libertății Religioase/House of Religious Freedom és Polis Könyvkiadó

Az állásbörzén az álláskeresés mellett lehetőség nyílik majd a szakmai önéletrajz megfelelő összeállítására, valamint kiselőadás formájában az odalátogatók hasznos tippeket és tanácsokat kaphatnak az állásinterjún való sikeres szerepléshez. - - - - - #mesterségemcímere #állásbörze #mit

Várkert Bazár

Kik vagytok Ti? A kötelező irodalom újraélesztése / V.I.

Rhédey Café

Papp György-László, az idén 25 évet ünneplő Medline alapító ügyvezetője egy iparág megteremtésének nehézségeibe, kalandjaiba avat be bennünket, megtudhatjuk mennyire fontos a türelem, a hit, az alázat, milyen szerepe van a bizalomnak a takarítói szolgáltatásban, milyen kihívásokat rejt Kolozsvárról vezetni egy országos lefedettséget biztosító céget és az immár megszokottnak nevezhető vezetői kérdések is előkerülnek.

Dés, Cluj, Romania

📍Várunk május 20-án, hétfőn Désre,a Magyar házba, ahol lakossági fórumon kérdezhetsz a jelöltől.

Budapest

Magyarellenes megnyilvánulások Ukrajnában

Galánta

Május 20-án, hétfőn 19.00 órai kezdettel mutatja be a Gergely Teáter  Armand – Szécsény Mihály – Fényes Szabolcs tollából a Paprikáscsirke, avagy stex és New York című zenés vígjátékát a Galántai Városi Művelődési Központban.

Marosvásárhelyi Vár

Válaszúti hegy aljában... Válogatás a Kallós Zoltán Néprajzi Gyűjteményből A Kallós Zoltán Alapítvány gondozásában Válaszúton működő Kallós Zoltán Néprajzi Gyűjtemény létrehozása az 1990-es évekre tehető. Az intézmény és szorosabban a Néprajzi Gyűjtemény feladatának tekinti az alapító tárgyi és szellemi hagyatékának gondozását és bemutatását. A Folkforum Fesztivál kiállításra ebből a gyűjteményből hoztak el egy kis ízelítőt.

Kolozsvári Magyar Opera

Kacsóh Pongrác - Bakonyi Károly - Heltai Jenő JÁNOS VITÉZ Daljáték három felvonásban / Singspiel în trei acte

Kétágú Templom

A teremtés bármilyen széles, ólnál is szűkösebb. Innét odáig. Kő, fa, ház. Teszek, veszek. Korán jövök, megkésem. És mégis olykor belép valaki és ami van, hirtelenűl kitárúl. Elég egy arc látványa, egy jelenlét, s a tapéták vérezni kezdenek. Elég, igen, egy kéz elég amint megkeveri a kávét, vagy ahogy "visszavonúl a bemutatkozásból", elég, hogy elfeledjük a helyet, a levegőtlen ablaksort, igen, hogy visszatérve éjszaka szobánkba elfogadjuk az elfogadhatatlant. (Pilinszky János: Elég)

Mezővári

Emlékműsor a Rákóczi-szabadságharc zászlóbontásának emlékére

Szenc és Fél

Május 19-én, vasárnap 15.00 órai kezdettel mutatják be Csáky Pál Hit és illúziócímű színpadi játékát a Boráros Imre Színház előadásában a Szenci Művelődési Központ épületében.

Marosvásárhelyi Vár

A Virtuális Hagyományok Háza a legmodernebb technológia segítségével az érdeklődőket egy olyan dimenzióba hívja, ahol körbejárhatják az Országos Népművészeti Kiállítás termeit; különleges, eddig sosem látott nézőpontokból vizsgálhatják meg a népi iparművészet válogatott darabjait, vagy egy-egy perc erejéig akár együtt állhatnak színpadra a Magyar Állami Népi Együttes táncosaival.

STR. POTAISSA, 400090 Kolozsvár

A rendezvény célja, hogy lehetőséget nyújtson az erdélyi gazdáknak találkozni a kolozsvári vásárlókkal. Fogyasszunk minél több helyi terméket, ezzel támogatva a kistermelőket! Időpont: 2019. Május 18-19., szombat-vasárnap, 9-18 óra között. Helyszín: Kolozsvár, Fogoly utca (str. Potaissa)

Fülek

A Femine Fortis – Erős Nők polgári társulás  május 18-án Füleken adja át a Felvidék 2019 női példaképe díjakat. 

Zenta

Játékos múzeumlátogatás a zentai Városi Múzeumban

Szabadka

Múzeumok éjszakája a Vajdasági Magyar Folklórközpontban

Flying Circus Cluj

➡️Esti Kornél fülelés: Apple Music: http://bit.ly/EstiKornel_AppleMusic Deezer: http://bit.ly/EstiKornel_Deezer Google Play: http://bit.ly/EstiKornel_GooglePlay Spotify: http://bit.ly/EstiKornel_Spotify

Atelier Cafe

Middlemist Red are some of the freest and most adventurous minds in contemporary Hungarian rock & roll - their blasting psychedelic sound is unpredictable and invigorating, not to mention fun to listen to. Get ready for a band in their most primal, exploratory state, angry and bleeding and looking for new angles with every new riff, crash, feedback-drenched delay. Fresh newcomers Astro Générale play with a dizzying array of styles and genres, yet their excellent taste and melodic sensibility ensure that their whole wild, spacey endeavor stays firmly on its indie rock rails. After-party w/ George Allen Officiel and his soulful, groove questing, pretty much irresistible soundscapes. __________________________

Dunaszerdahely

Május 17-én és 18-án, pénteken és szombaton rendezi meg az idei Szlovákiai Magyar Táncháztalálkozót a Táncfórumot a Szlovákiai Magyar Néptáncosok Szakmai Egyesülete Dunaszerdahely több helyszínén.

Szabadka

II. EXPO BABA, KISMAMA ÉS CSALÁD RÉSZÉRE - ANGEL DREAMS

Szabadka

Az ANAHITAS a nők és a kismamák gondozója Egyesület szorgalmas női közössége idén először szervezi meg Szabadkán a Múzeumok Éjszakája kiállítást színes programokkal.

Nagymaros

Nagymarosi Ifjúsági Találkozó

Katolikus Egyetemi Lelkészség, Kolozsvár

Hálát adni, találkozni, együtt örülni hívunk titeket. 25 év alatt sokan megfordultunk, sok minden történt a KEL háza táján. Délelőtt ebből szeretnénk felidézni valamit és együtt új utakat is keresünk. Ezt követően a piariban szentmisében köszönjük meg a Jóistennek a 25. év kegyelmeit. Délután az Osonó színházműhely segít tükörbe nézni, majd este a társasági táncosok és az Indokolatlan Zenész Társaságunk kíséretében zárjuk az ünneplést! Részletek hamarosan!

pin Sapientia EMTE - Filmművészet, Fotóművészet, Média tanszék

Társszervezők: KAB, Média és Kommunikáció Szakbizottság Sapientia EMTE, Kolozsvári Kar KPI- Kutatási Programok Intézete Erdélyi Audiovizuális Archívum

Borsi

Május 17. és 19. között több mint 100 kárpátaljai és magyarországi középiskolás vesz rész a Rákóczi Szövetség XXV. Felvidéki Sétáján.

Marosvásárhelyi Vár

Május 17 és 19 között a Várban a helyed! Részletek hamarosan!

Sapientia EMTE - Filmművészet, Fotóművészet, Média tanszék

Támogatók, partnerek: KAB, Média és Kommunikáció Szakbizottság Sapientia EMTE, Kolozsvári Kar KPI- Kutatási Programok Intézete Erdélyi Audiovizuális Archívum

Dunaszerdahely

Május 17-én és 18-án, pénteken és szombaton rendezi meg az idei Szlovákiai Magyar Táncháztalálkozót a Táncfórumot a Szlovákiai Magyar Néptáncosok Szakmai Egyesülete Dunaszerdahelyen.

Zenta

A zentai Délvidéki Aranycsapat civil szervezet szervezésében a Tisza Automotive keretében működő Educatio Alapítvány támogatásával rendezzük meg az Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság Délvidéki döntőit.

· Harghita Business Center

Turcsán Tamás Péter 11 év tapasztalattal, több ezer startup projekttel a háta mögött úgy gondolta, hogy elmeséli azokat a történeteket, amelyek segítettek számára megérteni, hogy mi is a siker és a kudarc. A szerző személyesen mutatja be a készülő könyvét.

Óbecse

INNOVA - előadások záróünnepsége Óbecsén

Geges, Mures, Romania

A Világló egyesület és a Tükrös zenekar Gegesbe látogat, hogy számot vessen ezen folyamatok hatásaival, hogy szegre akassza a város forgatagát, megcsodálja a gegesi gyümölcsfák rügyeit és a helyiek nyugalomban érlelt vendégszeretetét. Tarts velünk!

Életfa Családsegítő Egyesület

Meghívottak: dr. Bartók Ildikó szülész-nőgyógyász, főorvos, dr. Kovács Tünde szülész-nőgyógyász főorvos, dr. Zsigmond István szülész-nőgyógyász főorvos. A beszélgetést moderálja: Csatári Melinda, a Kolozsvári Rádió szerkesztő műsorvezetője. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Centrala de escalada

Regisztrálni itt tudsz: https://forms.gle/oEcsG2sBNE5XBvQq8

Életfa Családsegítő Egyesület

Meghívottak: dr. Bartók Ildikó szülész-nőgyógyász, főorvos, dr. Kovács Tünde szülész-nőgyógyász főorvos, dr. Zsigmond István szülész-nőgyógyász főorvos. A beszélgetést moderálja: Csatári Melinda, a Kolozsvári Rádió szerkesztő műsorvezetője. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Heltai FolkCenter

Gyertek és kortyoljatok egy jó nagyot a Mesekorsóból, idézzük meg együtt a népmesék múltat elevenítő s jelent frissítő erejét! A belépés díjtalan.

Sapientia EMTE, Kolozsvári Kar

Az idei konferencia plenáris előadását dr. Rostoványi Zsolt egyetemi tanár tartja Terrorizmus. Korunk globális kihívása címmel. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Helyszín: Sapientia EMTE, Kolozsvári Kar, Hunyadi Mátyás díszterem (B épület 1. emelet)

Patfürdő

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége 2019. május 16-17-én Patfürdőn rendezi meg az Intézményvezetők 13. Szakmai Találkozóját.

Felvidék

A Szövetség a Közös Célokért társulás május 16-án, csütörtökön Civil információs napot tart 9.00 – 15.00 óra között a társulás területi irodáiban:

Cluj Innovation Park

Book your seat and craft your journey through DevTalks

Cluj Innovation Park

Enter the Emerging Tech World and perhaps the greatest agent of change in the modern world. This year, we discuss about the tech challenges on 7 Stages: Emerging Tech, Web&Mobile, Java, DevOps, Datafication, Smart Everything and Product Management. Book your seat and craft your journey through DevTalks!

Planetarium

Közéleti és politikai vitaestjeink sorát nyitjuk ezzel a beszélgetéssel, amelyet Lovassy Cseh Tamás dramaturg moderál, és amelyen a közönségnek is lehetősége nyílik hozzászólni a beszélgetéshez. A belépés ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Sapientia EMTE, Kolozsvári Kar

Elérhetőségek: • Kolozsváron megszervezett szekciók: • Színművészet, táncművészet tagozat: Dr. Bakk-Miklósi Kinga docens, • Irodalmi alkotások és műfordítások tagozat: Dr. Prohászka Boróka adjunktus,

Királyhelmec és Dunaszerdahely

A Szövetség a Közös Célokért társulás május 15-én, szerdán Civil információs napot tart 9.00 – 15.00 óra között a társulás területi irodáiban:

Sapientia EMTE, Kolozsvári Kar

Elérhetőségek: • Kolozsváron megszervezett szekciók: • Színművészet, táncművészet tagozat: Dr. Bakk-Miklósi Kinga docens, • Irodalmi alkotások és műfordítások tagozat: Dr. Prohászka Boróka adjunktus,

Sapientia EMTE - Filmművészet, Fotóművészet, Média tanszék

Az ELTE adjunktusa az Erasmus oktatói csereprogram keretében tart vendégelőadást a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán. Május 13-án az A105-ös teremben. Május 14-én az A204-es teremben

Sapientia EMTE, Kolozsvári Kar

A rendezvény szervezője a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara és a Robert Schuman Egyesület. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!

Kassa

Május 14-én, kedden 16.30 kezdettel szervezik meg dr. Máté László: Czine Mihályról – Kilencven éve született az emberarcú irodalomtörténész című előadását a kassai MaJel Rovás Központ épületében.

Haris Park (1022, Budapest, Marczibányi tér 6-7)

Meghívó az Európa választ – Project28 című konferenciára

Léva

A Lévai Reviczky Társulás a Lévai Városszépítő Egyesület és a Léva város önkormányzatának támogatásával közösen szervezik meg május 14-én, kedden 17.00 órai kezdettel a Kittenberg Kálmán visszatér című képregény-kiállítás megnyitóját a Reviczky Házban.

K+ Közösségi Tér

Minden érdeklődőt szeretettel várunk! A K plusz program és a Kreatív Kolozsvár támogatója a Nemzeti Tehetség Program.

Fülek

Szeretettel meghívom a „Tolerancia napja Füleken" nevű rendezvényre, amelyre 2019. május 13-án 19:00 órától kerül sor a füleki Holokauszt-emlékműnél (a Sládkovič és Hollý utcák sarkán).

Gúta

Május 13-án, hétfőn 18.00 órai kezdettel szervezik meg a Bíborszín – beszélgető estet és könyvbemutatót a gútai Gandre – Caffe&Handmade épületében.

Ungvár

Mese, mese, mátka… Mesemondó verseny Sárosorosziban

Szabadka, Óbecse, Zenta

2019. május 13-ától 15-éig Muravidéki és felvidéki írók, költők mutatkoznak be Vajdaságban.

Szent Imre Gimnázium 1114 Budapest, Villányi út 27.

Meghívó “Beszéljünk a gazdaságkorról” című Civil Akadémiára

Jakab Antal Ház - Csíksomlyó

Tíz hónapon át 20 elengedhetetlen vezetői téma a teljesítmény növeléséhez. Részletek hamarosan...

Nagyvárad Táncegyüttes

Előadják: Abdulwahab Nadia, Paput Júlia, Tókos Attila, ifj. Zsuráfszky Zoltán Írta: Varga Koppány Dramaturg: Soós Attila Fény: Kovács Gerzson Péter Zene: Wondawulf Zenei közreműködők hangfelvételről: Szabó Dániel és Takács Ádám Jelmez: Zséli Csilla Koreográfia: Tókos Attila és ifj. Zsuráfszky Zoltán Támogatók: NKA Imre Zoltán Pályázat, Nemzeti Táncszínház Fotó: Papp Kornél

Pozsony

A Pozsonyi Kifli szervezet május 12-én, vasárnap 14.00 órai kezdettel szervezi meg a Pozsonyi paloták 2. Címmel a magyar  nyelvű városnéző sétáját Pozsonyban. 

Komárom

Május 12-én, vasárnap 18.30 kezdettel szervezik meg Csáky Pál Aranybunkók című politikai szatíra ősbemutatóját a komáromi Tiszti Pavilon dísztermében.

Komárom

Pázmaneum Polgári Társulás, a Jópásztor Alapítvány és a Komáromi Római Katolikus Plébánia szervezésében, Jópásztor vasárnapján, május 12-én kerül sor a XXX. Komáromi Imanapra a Szent András Bazilikában.

Filarmonica de Stat Oradea

A verseket előadja: László Zsolt Zenei szerkesztő: ifj. Csoóri Sándor „Sündi” Szerkesztő: Novák Péter Közreműködik: Juhász Zoltán, Tókos- Kurucz Kata, Dresch Mihály és az Ötödik évszak zenekar

Csíkszereda

A Kowalsky meg a Vega Magyarország egyik legkedveltebb zenekara. Az 1999 óta aktív banda a tanulságos, mégis egyszerűen érthető dalszövegeivel és fülbemászó dallamaival minden korosztály kedvence. Az idei évet az Árnyék és Fény címet viselő albummal indították, amelynek dalait a legnagyobb slágereik mellett a Csíki Majális - a családok hétvégéje 2019 rendezvényen is hallhatjuk! 🎸🎶🎤🥁🤘 Várunk mindenkit szeretettel!

Párkány

Az MKP Párkányi Helyi Szervezete tiltakozó nagygyűlésre hív minden jó érzésű embert, aki úgy gondolja, hogy Ľ. Štúr szobra nem a párkányi Duna-parti sétányra való. Találkozzunk 2019. május 11-én, 13:30 órakor Párkányban a Sétáló utca elején a Kopjafánál.

Bátorkeszi

Bátorkeszi község önkormányzata és a helyi borászok szervezete szeretettel meghív mindenkit a 14. Bátorkeszi Borfesztiválra május 10-11 között.

Dunaszerdahely

A Felső-Csallóközi Magyar Családok Egyesülete szeretettel hív és vár minden családot, hogy a Felvidéken először részese legyen a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom által meghirdetett világrekord-kísérletnek, amely során egyszerre emeljük magasba gyermekeinket. Szó szerint, és szimbolikus értelmében is.

Eröss Zsolt Sportcsarnok

🖊️ 🎸 🎭 Az ismert író és a népszerű zeneszerző közös estjén anyáink, apáink történetei kerülnek elő. Úgy, ahogy régen, társaságban volt szokás: dalban, mesében, adomában mondva el. Zene, irodalom és színház éteri találkozása ez az est. Énekelt versek, a szerzők közös dalai, Vera meséi, a Harminc év napsütés novellái, új írások, versek öltenek magukra jazz kabátot, és persze remek anekdoták, melyek nem a sublótba valók. Hintázzanak velünk! Az előadás időtartama 1 óra 15 perc, szünet nélkül.

K+ Közösségi Tér

Író-olvasó találkozó Nényei Pál humoros irodalomtörténetéről. A szerzővel Harbula Hajnalka beszélget az első két kötet kapcsán: Az irodalom visszavág 1 - Léda tojásaitól az aranyszamárig Az irodalom visszavág 2 - A paradicsomkerttől a pokol kapujáig Várunk szeretettel minden könyvfalót és érdeklődőt!

Bethlen Gabor Kollegium Nagyenyed, Nagyenyed

A műhely vezetője: Hajós Erika, a Tekergő Meseösvény Egyesület mesemondója. Műhely ára: 70 RON/fő Maximális létszám: 20 fő Jelentkezési lap:https://forms.gle/VwRte6ooMJ96MCQd7

Tüskecsarnok Budapest XI.ker, Budapest, 1117

Pálferis alkalom: Mit tegyek? Már mindent megpróbáltam

BMC - Budapest Music Center Mátyás u. 8., Budapest, 1093

Joseph Haydn: A Patikus

Topolya, Kishegyes

A nemrégiben visszaérkezett fülemülék éneke az esti és éjszakai órákban hangzik fel, még a lakott területek bokrosaiban is. Ennek alkalmából a topolyai Arcus Környezetvédő Egyesület idén több helyszínen is megszervezi a Fülemülék éjszakája elnevezésű programot.

Eröss Zsolt Sportcsarnok

A kommunizmus színei. Történetek gyerekeknek (és nemcsak) a kommunizmusról... Játékos könyvbemutató Molnár Krisztina: A házicsoki színe című kötete kapcsán. A szerzővel Albert Homonnai Emőke beszélget. Helyszín: Fodor Sándor-terem

Kolozsvár

A költő beszélgetőtársa Vig Emese. A Fogoly utca Színpadán találkozhatsz velük!

Vallásszabadság Háza

Író-olvasó találkozó Szőcs Margittal, a Madarász Béni, avagy az űrparittyás ajándéka című kötet szerzőjével. Az írónővel Kocsis Tünde beszélget.

Központi park, Csíkszereda

A részletes program fokozatosan kerül fel oldalunkra.

Gúta

ŐSI TUDÁS – XV. FELVIDÉKI ORSZÁGOS ROVÁSÍRÁS-VETÉLKEDŐ ÉS MŰVELTSÉGI TALÁLKOZÓ A PALÓC TÁRSASÁG ÉS A FELVIDÉKI ROVÓK SZERVEZÉSÉBEN.

Rimaszombat

A Pósa Lajos Társaság május 9-én, csütörtökön 17.30 kezdettel szervezi meg Döbrentey  Ildikó és Levente Péter lelkiderű-gyakorlatát a rimaszombati Csillagházban.

Kolozsvári Ünnepi Könyvhét Fogoly utca, Kolozsvár

Slam poetryvel, zenével és versekkel árasztjuk el a Fogoly utcát a 9. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten. Ferencz Áron dobjátékára pattognak be majd a szövegek a hallójáratokba, onnan pedig egyenesen a mélybe zuhannak. Látogassatok el hozzánk és hagyjátok, hogy a zene a szövegekkel karöltve tegye meg az utat oda, ahová muszáj megérkeznie. Szöveget mond: Szallós Kis Csaba Oláh Márta Burján Kinga Kovács Dávid Zene: Ferencz Áron

Kolozsvár

Vajon Nagyi és az aranyásók | Író-olvasó találkozó Író-olvasó találkozó Szabó Róbert Csabával. A Vajon Nagyi és az aranyásók szerzőjével Viola Gábor beszélget. Az író-olvasó találkozó ZÁRT rendezvény. Az Olvasójáték résztvevőit várjuk rá!

Koffer

Belépti díj | 15 ron / fő. A Kofferen nem hat a tágító bűbáj, ezért foglalással biztosítunk szabad helyet, csöngetni itt: 0264450251, illetve üzenetben is ránk lehet szólni, hogy szeretnénk azt a leányt *elírás, bort megkóstolni.

· Sapientia EMTE, Csíkszereda

*A rendezvény résztvevői a megjelenésükkel tudomásul veszik, hogy a rendezvényen fotó készülhet, amelyet az Egyetem honlapján vagy közösségi média oldalán közzé tehet. Az adatkezelés önkéntes hozzájáruláson alapul. A felvételen látható érintett írásban tiltakozhat az arcmása közzététele ellen.

Strada Potaissa, 400090 Cluj-Napoca, România

Demeter Zsuzsa és Sarány István könyveinek valamint a Garabonciás - Wandering Magicians "Biztató" c. nagylemezének bemutatója Prezentarea cărțiilor lui Demeter Zsuzs si Sarány István și discului Îndemn al grupului Garabonciás - Wandering Magicians

Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Haller u. 29, Budapest, 1096

Játékgyűjtés a gyermek szívsebészeti klinikára

Szalóka

„Nehéz lesz ezt a jövőben felülmúlni”. X. Kárpátaljai Vőfélytalálkozó

Gokart Racing

09:30 - Kapunyitás a GoKarton 10:00 - 17:00 - Kocsmajátékok 11:00 - 14:00 - Kocsmakvíz (Sörház) 17:00 - 18:00 - Szünet 18:00-18:30 - Meglepetés játék 18:30 - 20:00 - Gála 20:15 - 21:15 - 4S Street - Nagyszínpad 21:30 - 23:00 - Bagossy Brothers Company - Nagyszínpad 23:00 - 04:00 - Rosso Bruno & Thomas Pcz & C.A Strings - Bulisátor

Koffer

Megjelent a legújabb Apa-könyv Markus Majaluoma humorával fémjelezve. A várva várt új kötetet annak (finnről) fordítója, Jankó Szép Yvette mutatja be, beszélgetőtársa Kocsis Tünde lesz.

Hanva

Juhász István, az Agrárius Kft. vezetője és tulajdonosai, valamint a társszervező Hanvai Református Egyházközség 2019. május 8-án 11.00 órai kezdettel tartja a két gömöri alkotó, Mács József író és Tóth Elemér költő tiszteletére rendezett ünnepi megemlékezést, amelyen leleplezik a két irodalmár mellszobrát.

Kolozsvár

❗❗FIGYELEM! A KOLOZSVÁRI EGYETEMISTÁK ESETÉBEN MÁR A REGISZTRÁCIÓHOZ SZÜKSÉGES AZ A KÁRTYA❗❗ A helyek száma korlátozott, ezért a 33. csapattag beregisztrálásakor mentett pontos idő határozza meg a bejutó csapatok sorrendjét. Ezt a szervezők a regisztráció lezártával közlik. A regisztráció véglegesítése a benevezési díj (79 RON) és az adatellenőrzés lesz, március 12-13. között. Minden csapatkapitányt behívunk egy adott időpontra és be kell hozza csapata benevezési díját. ❗❗Figyelem❗❗ Idén csak a külsős tagok esetében szükséges igazoló okiratot felmutatni! 👉🏻További információk hamarosan!

Kolozsvár

A regisztráció véglegesítése a benevezési díj (79 RON) és az adatellenőrzés lesz, március 12-13. között. Minden csapatkapitányt behívunk egy adott időpontra és be kell hozza csapata benevezési díját. ❗❗Figyelem❗❗ Idén csak a külsős tagok esetében szükséges igazoló okiratot felmutatni! 👉🏻További információk hamarosan!

Auditorium Maximum

A megnyitó és az előadás helyszíne: Egyetemiek háza, Klub terem, Em. de Martonne utca 1 szám (a Főépület mellett). A standok az egyetemiek háza Foyer termében lesznek felállítva, amely a Klub teremből nyílik. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

pin Gokart Racing

¡Hola Amigos! Idén májusban felpezsdítjük a jó öreg egyetemi vért egy bajuszt csiklandozó, sombrerot görbítő, rumba tököt megrázó, jalapeñot megsirattató, tequilát megvadító mexikói fiestával! Nem marad el a játék, a buli, sem a sokrétű mámor! További részletek hamarosan, infókért kövessétek Facebook oldalunkat!

Szigligeti Színház Nagyvárad

időtartam: 70 perc Zene: Karaván Família, Georges Bizet / Zenészek: Karaván Família / Fúvós hangszerek: Babindák István / Hegedű: Pálházi Bence / Jelmez és díszlet: Bozóki Mara / Tánctanárok: Pirók Zsófia, Babus Tamás / Dramaturg: Galambos Attila Rendező – Koreográfus: Vári Bertalan (Harangozó Gyula Díjas)

Gokart Racing

¡Hola Amigos! Idén májusban felpezsdítjük a jó öreg egyetemi vért egy bajuszt csiklandozó, sombrerot görbítő, rumba tököt megrázó, jalapeñot megsirattató, tequilát megvadító mexikói fiestával! Nem marad el a játék, a buli, sem a sokrétű mámor! További részletek hamarosan, infókért kövessétek Facebook oldalunkat!

Erdélyi Református Múzeum

A 16. századi erdélyi református püspökök nevét és szolgálati idejét csupán az 1640 körül keletkezett "hivatalos" püspöknévsorból ismerjük. Ha a jegyzék minden adatát hitelesnek tekintenénk, akkor is számos nyitott kérdés marad a reformáció századának erdélyi egyházi elöljáróit illetően. Az utóbbi évszázad könyvtörténeti kutatásai felszínre hoztak néhány kötetet, amely valamelyik erdélyi püspök könyvtárának a része volt. E kötetek kéziratos bejegyzései értékes adatokkal egészítik mindazt, amit a 16. századi erdélyi püspökökről eddig tudtunk. A rendezvényt az Erdélyi Református Egyházkerület támogatja.

Hotel Küküllő-Târnava

Tréner: Ficz Antal (https://ficz-antal.ro/) Időpont: 2019. május 7., 18-21 óra között Helyszín: Hotel Küküllő*** - Székelyudvarhely Jelentkezési határidő: 2019. május 3., 12 óra Részvételi díj: 30 lej/fő (belépőt a helyszínen lehet vásárolni) Jelentkezz itt és most! https://ficz-antal.ro/events/konfliktuskezeles-menny-vagy-pokol-szekelyudvarhely/

Kassa

Május 7-én, kedden 18.30 kezdettel szervezik meg A színfalak mögött című beszélgető estet a kassai Csemadok Pinceklubban.

Életfa Családsegítő Egyesület

Jelentkezni kizárólag írásban lehetséges (sms, e-mail). A helyek száma korlátozott, ígyhát a jelentkezési sorrend lesz figyelembe véve.

Budapest

Együttműködési szerződést köt a külhoni magyar iskolaválasztás és a Kárpát-medencei középiskolai kapcsolatok erősítése érdekében a Megyei Jogú Városok Szövetsége és a Rákóczi Szövetség.

Pozsony

Magyarország Pozsonyi Nagykövetsége és a Pozsonyi Magyar Intézet közösen szervezi meg május 6-án, hétfőn 17.00 órai kezdettel A pillanat varázslója címmel Farkas József (1938-2019) World Press Photo-díjas fotóriporter életmű-kiállítását a Pozsonyi Magyar Intézet épületében.

Gróf Mikó Imre Könyvtár

Benevezéskor a jelentkezési lap kitöltése kötelező. Elérhetőségek: Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, 400006 Cluj, Clinicilor/Mikó utca 18., tel: 40-264-590096, 0742274688, e-mail: . Jelentkezési határidő : 2019 április 26. Szeretettel várunk minden érdeklődőt.

Nemesradnót

A Rákóczi Szövetség Balogvölgyi Helyi Szervezete és a Nemesradnóti Református Egyházközség anyák napi ünnepséget szervez Nemesradnóton május 5-én, vasárnap.

Pozsony

Május 5-én, vasárnap 14.00 órai kezdettel szervezik meg Himnusz a szabadságunk címmel a magyar Himnusz közös éneklését a szlovák parlament épülete előtt.

Losonc

A Magyar Közösség Pártja Országos Elnöksége és Csáky Pál EP-képviselő közösen szervezi meg a Pro Probitate – Helytállásért díj ünnepélyes átadását május 5-én, vasárnap 15.00 órai kezdettel a losonci zsinagógában.

Beregszász

APA-FIA program!

Nagybereg

A Táncház Napja Nagyberegen

Mozi Bratislavská cesta 86/27, 93101 Šamorín, Bratislavský, Slovakia

Harangozó Imre előadása Somorján

Udvard

A Pro Patria Honismereti Szövetség, a Csemadok Országos Tanácsa, a Csemadok Érsekújvári Területi Választmánya, a Csemadok Udvardi Alapszervezete, Udvard Község Önkormányzata és a somorjai Bibliotheca Hungarica közösen szervezi meg május 4-én, szombaton 9.00 órai kezdettel a Mérföldkövek XXIII. a szlovákiai magyar helytörténészek országos találkozóját az udvardi művelődési házban.

Újbást

A Medvesalja Ifjúsági Csoport (MICS) május 4-én, szombaton 9.00 órai kezdettel szervezi meg a V. Medvesalji Majálist az újbásti kultúrház előtti téren.

Stefan Cel Mare 28, Nagyvárad

Miben vagyok tehetséges? Mi érdekel valójában? Mire születtem? Milyen pályát válasszak? Miből tudok jól megélni? Mi tesz boldoggá hosszú távon? Ha téged is foglalkoztatnak/foglalkoztattak ilyen és ehhez hasonló kérdések, akkor itt a helyed. Ezen a nyílt napon pálya orientációval fogunk foglalkozni. Ha keresed a helyed és azt, hogy mi fele kellene orientálódj, mik az erőségeid vagy a gyengeségeid, gyere el, fedezzük fel együtt! Előadónk: Kocsis Tünde Klinikai Pszichológus. Helyszín: Nagyvárad, Stefan cel Mare 28 szám Kezdés időpontja: 10 óra

Csillagocska Alapítvány

Támogató: - Hagyományok Háza, - Hagyományok Háza Hálózat - Erdély

Székelyudvarhely

Az előzetes regisztráció csak akkor teljes, ha megtörtént az online regisztráció és a jelentkezés határidejéig megtörténik a nevezési díj kifizetése is. . További részletek és információk itt: https://szka.org/teljesitmenytura-2019/ . Kérdések esetén keress bennünket Facebook üzenetben, vagy a 0756 025 410-es telefonszámon.

pin Piața Sfatului, 500026 Brassó

Ennek apropóján az első táncház 40 éves évfordulóján a Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület hagyományteremtő szándékkal egész napos szabadtéri rendezvényt kezdeményezett a május 6-hoz legközelebb eső szombaton Budapesten. 2019-ban már a VIII. Táncház Napját rendezzük meg! (info: www.hagyomanyokhaza.hu)

Budapest

Budapest100 bemutatja: a Bauhaus nyomában

Jakab Antal Ház - Csíksomlyó

Jelentkezési határidő: 2019. április 10., 12 óra Helyszín: Jakab Antal Tanulmányi Ház Jelentkezz itt és most: https://ficz-antal.ro/events/kommunikalj-hatekonyan-4-lepesben/

Rimaszombat

Május 3-án és negyedikén tartják az idei Városnapokat Rimaszombatban. A Városdíjak átadásával, városnapi vásárral s igen gazdag kulturális és sportprogrammal várja Rimaszombat Városa a 2019-es Városnapokon a város és a régió lakosságát.

Ratosnya

Költségek: 70 lej. Amennyiben problémát jelent az összeg kifizetése, vagy szeretnél többel hozzájárulni mások megsegítésére, jelezd személyesen. Regisztrálni az űrlap kitöltésével lehet április 18-ig. A regisztráció a díj kifizetésével válik érvényessé. Regisztrációs űrlap: https://forms.gle/1LdQeBdozmBCNUbQ7

Párkány

A Párkányi Városi Könyvtár május 2-án, csütörtökön 17.30 kezdettel szervezi meg Balla Barbara, a SpoZa-KapCsoda szakmai vezetője előadását Mit tehet a szülő autizmusban érintett gyermeke fejlődése érdekében? címmel az intézmény épületében.

Szigligeti Színház Nagyvárad és

Rendező-koreográfus: Györfi Csaba Díszlet- és jelmeztervező: Cs. Kiss Zsuzsanna Dramaturg: Czvikker Katalin Zenei montázs: Moldován Blanka Koreográfus: Tőkés Imola

Gyimesi Skanzen Panzió

Dátumot jegyezzétek, részletekkel hamarosan érkezünk. Elöljáróban: Csütörtök: CSAK NÉPZENÉSZEKNEK Péntek: CSAK NÉPZENÉSZEKNEK Szombat: NYITOTT, az este a Csíki Évadzáró Táncházzal fejeződik be.

Gyimesi Skanzen Panzió

Dátumot jegyezzétek, részletekkel hamarosan érkezünk. Elöljáróban: Csütörtök: CSAK NÉPZENÉSZEKNEK Péntek: CSAK NÉPZENÉSZEKNEK Szombat: NYITOTT, az este a Csíki Évadzáró Táncházzal fejeződik be.

Komárom

Május 1-én, szerdán 10.00 órai kezdettel szervezik meg a megemlékezés az 1919-es Komáromi áttörés áldozataira, hőseire Észak- és Dél-Komáromban.

Pered

A Szlovákiai Magyar Kézműves Szövetség és a Hagyományok Háza közösen szervezi meg május 1-én, szerdán 15.30 kezdettel a Magyar Kézművesség a Felvidéken című vándorkiállítását a Peredi Községi Hivatal házasságkötő termében.

Barsbaracska

Pozba – Barsbaracska – Barsbese református gyülekezetei és a Barsi Református Egyházmegye közösen szervezi meg  május 1-én, szerdán 10.00 órai kezdettel a Barsi Egyházmegyei Majálist Barsbaracskán.

Párkány

Május 1-én, szerdán 9.00 órai kezdettel szervezik meg a majálist a párkányi Sétáló utcában.

Dömörkapu Rengeteg Dömörkapu Rengeteg, Szentendre, 2000

Erdő est a Rengetegben

Marosvásárhelyi Kultúrpalota - Kamaraterem -

Bepillantás a műsorba: https://www.youtube.com/watch?v=_IvRKbzp-7I&t=84s

Rimaszombat

A Via Nova Ifjúsági Csoport családi délutánokat szervez Gömör-Nógrádban is.  A pelsőci és füleki összejövetelek után Rimaszombatban, április 30-án, 16.30 órától is szeretettel várnak mindenkit a Csillagházban.

Szalóka

X. Kárpátaljai Vőfélytalálkozó

Ungvár

V. Scientia Denique Tudományos Konferencia (XIV. KMDFKSZ TDK)

Kassa

A Rovás április 30-án, kedden 18.00 órai kezdettel szervezi meg a vasfüggöny lehullásának 30. évfordulója alkalmából a Szabadság és identitás című kiállítás megnyitóját a kassai Rovás Galériában.

Rozsnyó

A Csemadok Rozsnyói Alapszervezete, Rozsnyó város és Magyarország Kassai Főkonzulátusa 2019. április 30-án rendezi meg a Gasztrokulturális fesztivált Rozsnyó főterén.

Pozsony

Április 30-án V4+ Törökország külügyminiszteri találkozóra kerül sor Pozsonyban, amelyen tervek szerint Szijjártó Péter miniszter is részt vesz. A találkozó helyszíne a szlovák külügyi tárca épülete (Hlboká cesta 2).

Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes

Bármilyen kedvezményes jegy a Csíki Mozi jegypénztárában, illetve az előadás előtt egy órával a Városi Művelődési Házban váltható. A Csíki Mozi jegypénztára nyitva tart hétköznapokon 9-18 óra között. Telefonszám: 02 66 317 007.

Budapest

A hétfői napon megjelenő friss pályázati felhívásokról Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára 2019. április 29-én (hétfő) 11:00 órakor sajtótájékoztatót tart az Országházban.

Beregszász, Munkács, Salánk

Édesanyák hete

Komárom

A Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület április 29-én, hétfőn 16.00 órai kezdettel szervezi meg a koszorúzási ünnepségét Egressy Béni születésének 205. évfordulója alkalmából az Egressy Béni emléktáblájánál a volt ISTER áruháznál.

Beregszász

Édesanyák hete 2019

Csíki Játékszín

Táncoljunk együtt április 29-én! Az esemény ötletgazdája és egyben a lebonyolításáért felelős: Zaiba Anikó, Fekete Bernadetta, Pap Tibor

Léva

A Csemadok Lévai Alapszervezete április 28-án, vasárnap 17.00 órai kezdettel szervezi meg a megemlékezését a győzelmes nagysallói csata 170. évfordulója alkalmából a lévai köztemetőben található emlékműnél.

ZUG.zone

FIGYELMEZTETÉS! Erős fények valamint hangos zene használata miatt az előadás megtekintését gyerekeknek, terhes anyáknak, epilepsziásoknak, valamint pace-makerrel rendelkezőknek nem javasoljuk! Az előadás románul feliratozott! -------------------------------------------------------------------------- Jegyárak: 20 lej/ 12 lej (diákoknak, egyetemistáknak és nyugdíjasoknak kedvezmény jár) Kérjük szakmai jegyre való igényét előre jelezze.

Margitsziget - Városliget

I bike Budapest bringás felvonulás 2019

Balassagyarmat

Április 27-én, szombaton 10.00 órai kezdettel szervezik meg a Palóc konferencia 5 palóc kérdésről című konferenciát a balassagyarmati Éden Klub épületében.

Losonc

Április 27-én (szombaton) Gazda- és Kézműves Napot szerveznek a losonci Ladovo gazdaságban, ahol lovakkal, birkákkal, kutyákkal tartanak mindenféle versenyt és bemutatót, lesz kézművesvásár, mezőgazdasági gépek kiállítása és természetesen folklórcsoportok is fellépnek. A rendezvény 9.00 órától várja az érdeklődőket.

Rimaszombat

A döntőre Rimaszombatban 2019. április 25-27-e között kerül sor.

Zipp It

3 év Metalon!! Április 27. szombaton este 20:00 órára, sok szeretettel várunk a 3.születésnapi koncertünkre, amely a frissen nyilt Zipp it-ben lesz! Vendég a gyergyószentmiklósi Nihil zenekar lesz! További infók,részletek hamarosan...

Csíki Játékszín

Az Idegen című előadás a biblikus történetiséget alapul véve kísérletet tesz az ikonikus és a hétköznapi elemek érzékeny elegyítésére. Az előadás szándéka továbbá, hogy megpróbáljuk felmutatni a novellában megfogalmazottak ikonszerűségét, összefésülve ezt a Bibliai üzenetekkel, mely eredményeképpen hétköznapi helyzetek jöhetnek létre és ezeket felfűzve közelítünk a Krisztusi történethez. Az előadás nem kíván a nézők hitbéli meggyőződésére hatni, csupán egy másfajta szemléletet láttatni a kanonikus történet által, a pillanat művészete és ennek erejébe vetett hit segítségével.

Fülek

A Füleki Városi Könyvtár következő író-olvasó találkozója a nógrádi régió egyik legjelentősebb 15. századi eseményére irányul, amely mélyen belevésődött a térség történelmébe és nagyban befolyásolta a korabeli társadalmat és annak további fejlődését.

Rimaszombat

Április 26-án Rimaszombatban tartanak meghallgatást az X-Faktor produkció keretein belül. A meghallgatás 13.00 órától kezdődik a Tompa Mihály Alapiskolában.

Rimaszombat

A döntőre Rimaszombatban 2019. április 25-27-e között kerül sor.

Losonc

Április 25-ére (csütörtökre) már remélem visszatér a napsütés, hiszen PoZEMšťan(FÖLDlakó) címmel környezetvédelmi fesztivált tartanak a losonci Arany utcácskában. A délelőtt 10.00 órakor kezdődő rendezvény számos látnivalót és érdekességet kínál egészen 18.30-ig.

Rimaszombat

A döntőre Rimaszombatban 2019. április 25-27-e között kerül sor.

Budapest

A Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata, a CESCI, 2019. április 25-26-án Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián ünnepli működésének 10. évfordulóját.

Pozsony

Április 25-én, csütörtökön, a húsvéti örömben, s egyben Szent Márk liturgikus ünnepe kapcsán 17 órai kezdettel a ferences templomban ünnepi hangversenyre kerül sor

Erdélyi Múzeum-Egyesület Kolozsvár

Havi előadó ülését tartja az EME Természettudományi Szakosztálya 2019. április 25-én csütörtökön délután 17 órától az Erdélyi Múzeum-Egyesület székházában (Jókai/Napoca utca 2-4. szám). Az előadó dr. Vigh Melinda adjunktus, Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Környezettudomány és Környezetmérnöki Kar, Kolozsvár. Előadásának címe: SEMSEYNÉ BUGYOGÓJÁTÓL MÁLNÁSFÜRDŐIG (Málnásfürdő természeti kincseinek vizsgálata SWOT analízissel) Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Kolozsvár, Tranzit Ház – Magyarlétai Kultúrház – Kolozsvár, Tranzit Ház

Szervezi: Bogáncs – Zurboló Egyesület Támogatók: Communitas Alapítvány Csoóri Sándor Alap Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Magyarlétai RMDSZ Tranzit Alapítvány

Szabadka

Garden Flora 2019 - Tavasz

Dunaszerdahely

A Szövetség a Közös Célokért társulás április 24-én, szerdán Civil információs napot tart 9.00 – 15.00 óra között a társulás területi irodáiban:

Ungvár

Folkkocsma és Táncház a Váraljában

Paptamási Református Egyházközség Paptamási

Partnereink és támogatóink: Paptamási Református Egyházközség Bonus Pastor Alapítvány, Marosvásárhely CE Szövetség, Nagyvárad SC. Partner Drinks SRL, Paptamási

Erdély

Ünnepeljük együtt az V. Népviselet napját!

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 Semmelweis u. 4., Budapest, 1052

Gondolatok a teremtésvédelem spiritualitásáról

Magyarkanizsa

Vegán Főzőkör

Csíkszereda, Taplocai Kultúrház

Április 23-án Húsvéti Táncházba várunk szeretettel minden kedves érdeklődőt! Mint már észrevehettétek, az idei szezon Jeles Napos Táncházait mindig egy koncert előzte meg. Ez alkalommal 19.00 órától a Kedves és a Lelkes Zenekarok közös produkciója hangol majd rá a hajnalig tartó táncházra, érdemes időben érkezni. Az előző napról megmaradt, hányódó piros tojásokat, szódás szifonokat elhozni ér. A belépés ezúttal is ingyenes, köszönettel a szervező Virtus Egyesületnek és a Csoóri Sándor Programnak,

Várkert Bazár Ybl Miklós tér 2-6., Budapest, 1013

Hát éltem már én?" Gondolatok az ünnephez / Várkert Irodalom

1028 Budapest, Templom u. 2-10.

JOGI TANÁCSADÁS

Erdofule, Harghita, Romania

Szeretettel várunk minden mulatni vágyót a Húsvét alkalmából szervezett bálra! A talpalávalót a FUN BAND zenekar biztosítja!

Facultatea de Zootehnie si Biotehnologii Cluj

În programul activităţilor extra-curriculare vom avea Incursiuni în lumea echitaţiei (prezentarea, întreţinerea şi pregătirea unui cal de sport pentru echitaţie); Tiroliana (elevii vor avea ocazia să ajungă dintr-un punct al campusului în altul folosind un mijloc de transport inedit) precum și alte activităţi amuzante în aer liber, Intrecerea cu carul roman (intrecerea pe echipe utilizînd un car roman artisanal) Butucul la țintă (joc static de coordonare pentru o echipă în care obiectivul este mutarea unei greutăți folosind un sistem de sfori). Labirintul (joc de încredere, membrii echipei legați la ochi se deplasează prin labirint, urmând coordonatorul echipei). Vor fi organizate o tombola cu premii pentru elevii participanți și pentru voluntarii coordonatori. Vă așteptăm cu drag!

Felsőhegy

6. húsvéti tojásvadászat Felsőhegyen.

Pozsony

Magyar nyelvű misék és szertartások a pozsonyi ferences templomban:

Óbecse

Mindenkit érintő problémákról lesz szó és ezért nagyszámú közönséget várunk szeretettel április 19-én pénteken 17 órakor a Than Emlékházban Óbecsén.í

Compania András Lóránt Társulat Strada Brăila nr. 10, Marosvásárhely

» ISMERTETŐ « A film két nehéz anyagi helyzetben élő fiú története, akik egy karizmatikus vezető hatására csatlakoznak egy rendvédelmi szervezethez, hogy így tegyenek a városukban egyre elharapózóbb bűnözés ellen. Hamarosan azonban szembesülniük kell azzal, hogy néha nem is olyan könnyű eldönteni, ki a bűnös, és ki az áldozat. Az akciójelenetekkel tűzdelt drámai történet napjaink legaktuálisabb társadalmi kérdéseit feszegeti. Főbb szereplők: Fenyő Iván, Györgyi Anna, ifj. Vidnyánszky Attila, Klem Viktor, Gáspár Tibor, Törőcsik Franciska, Nyári Oszkár

Memento pta Libertatii nr. 1, 525100 Barót

A zenekarnak 2017-ben jelent meg 1. nagylemeze, "Forog" címmel. Az együttes tagjai: Tóth Emese (ének) Dickmann Roland (barokk és népi furulyák, középkori duda, középkori síp, akusztikus gitár, ének) Fábry András (basszusgitár, gitár) Karácsonyi Szabolcs (elektromos gitár) Kiss Ernő (ciszter, tambura, koboz) Sándor Balázs (dob) Facebook: www.facebook.com/vanzenekar Web: www.vanzenekar.hu

Muzslya

Tojásfestő verseny Muzslyán

Kulissza Temesvári sugárút 6., Csíkszereda

🔜 Április 19. Pénteken Miercurius „Renaissance” a Kulissza kávézóban és a Csíki Játékszín előterében. ➡️A helyek száma korlátozott. Jegyek a Kulissza kávézóban, kizárólag elővételben vásárólhatóak. Az esemény zártkörű. ➡️A jegyek ára 30 Ron,amely tartalmaz egy welcome shot-ot és egy sört.

Kultúrpalota Marosvásárhely

Az eseményre 2019. április 18-án, csütörtökön, 18.30-tól kerül sor a marosvásárhelyi Kultúrpalota Kistermében. A kiállítást Pavel Șușară nyitja meg. A kötetet Demény Péter mutatja be.

Ike Klub

„Mikor pedig a ti fiaitok mondandjának néktek: Micsoda ez a ti szertartástok? Akkor mondjátok: Páskha-áldozat ez az Úrnak, a ki elment az Izráel fiainak házai mellett Égyiptomban, mikor megverte az Égyiptombelieket, a mi házainkat pedig megoltalmazta. És a nép meghajtá magát és leborula." Mózes II. könyve 12. fejezet 26–27.

Atelier Cafe

This event was made possible with help from the Nemzeti Kulturális Alap, Hangfoglaló Program and Stairway Booking. Support: 20 lei Extra info: 0264.450.655

Téka Alapítvány

Minden érdeklödőt szeretettel vár a szervező csapat Szamosújvárra, hagyományos piros tojást írni, és együtt készülni az ünnepre. Gyertek minél többen!

Fülek

Április 18-án, csütörtökön 16.30 kezdettel szervezik meg a Magyar Fotóművészek Világszövetségének vándorkiállítását a füleki vár Bebek-tornyában.

pin Liceul Teoretic "Apaczai Csere Janos", Cluj Str. I. C. Bratianu nr. 26, 400079 Kolozsvár

A rendezvényen való részvétel díjmentes, de regisztrációhoz kötött. Részvételi szándékukat a következő űrlap kitöltésével jelezhetik április 17, szerda este 22 óráig. https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSejsxqPYNpeQC8F3hfVTXkYetehwQXzFDkWgrYqCyF1Tp9Z7g/viewform?usp=sf_link A rendezvény KPlusz projekt keretein belül a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum, a Magyar Ifjúsági Központ és az RMDSZ Kolozsvári Szervezetével partnerségben valósul meg.

Óbecse

A Than Fivérek Értelmiségi Kör (Szerbia) és az Ecocenter Közhasznú Alapítvány (Magyarország) szeretettel meghívja Önt az ECO-SCHOOL projekt interaktív kiállítás megnyitójára

Szabadka

Szeretettel várunk mindenkit április 18-án a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központba, ahol együtt készűlhetünk a húsvéti ünnepekre.

Szent Margit Gimnázium Villányi út 5-7., Budapest, 1114

Siker VS Kudarc - Pszichoforyou - Szívvel. Lélekkel. Veletek.

Magyar Színházi Intézet, Színház és Film Kar, BBTE

Szeretettel várunk mindenkit a Nálunk című improvizációs előadásunkra! Helyszín: Harag György stúdió A helyek száma korlátozott Helyfoglalás a e-mail címen lehetséges

BBTE Szociológia Tanszék

A rendezvényt az Erdélyi Társadalom-lapbemutató zárja, ahol a 2018/2. számot mutatják be: A részletes program, az előadások kivonatai és az előadók biográfiai adatai az alábbi linken tekinthetők meg: https://szociologusnapok.ro/hu/

Diószeg

Április 17-én, szerdán 18.00 órai kezdettel szervezik meg Oros László Irodalmunk emlékei II. című kötetének a bemutatóját a diószegi TI INOVATECH épületében.

Pozsony

Április 17-én, szerdán 17.00 órai kezdettel szervezik meg Tóth László költői estjét a Pozsonyi Magyar Intézet székházában.

Rimaszombat

Április 17-én, szerdán 15.00 órai kezdettel szervezik meg a Fürdőélet a 19. századi Gömörben című kiállítás megnyitóját a rimaszombati Gömör – Kishont Múzeum kiállítóterében.

Belvárosi unitárius templom

HU: Szeretettel meghívunk a Kolozsvár -Belvárosi Unitárus templom nagyheti zenés áhitatára, melyen G. Pergolesi : Stabat Mater művének részletei fognak felcsendülni Húsvétra hangolódva. Előadók: Kis-Lukács Bernadett - szoprán Fodor Ilka Borbála - alt Vincze Dallos Csilla - hegedű / vioară Gyenge Balázs - hegedű /vioară Fodor Lilla Dorottya - brácsa / violã Jakabffy Kristóf - cselló / violoncel Szabó Szilvia - orgona / orgă

Vallásszabadság Háza/Casa Libertății Religioase/House of Religious Freedom és Polis Könyvkiadó

A könyvet lapozva Gaal Györgyöt és feleségét huszonkilenc világjáró útjára kísérheti el az olvasó. Az útibeszámolók erdélyi, romániai magyar szemmel íródtak: a szerző az itteni viszonyokhoz méri a látottakat. A beszámolók kronologikus sorrendet követnek, így az írások tükrözik a világ változásait. Az élmények a korhoz kötöttek. Egyes írásokban még márkát, pesetát említ, más helyen az arab világ nyugalmasabb időszakát ecseteli.

· Sapi-Mozi-Téka

A történelmi tapasztalat és a szerelem találkozása. Egy francia színésznő és egy japán építész között szövődő románc története a második világháború traumáinak árnyékában... francia játékfilm, 90 perc, 1959 - magyar felirattal A belépés továbbra is ingyenes, a vetítést továbbra is beszélgetés követi, minden érdeklődőt várunk!

FSPAC - Facultatea de Ştiinţe Politice, Administrative şi ale Comunicării

A Munkajogi gyorstalpaló után, most a munkaválallás más aspektusával foglalkozunk, egész pontosan annak az első lépéseivel. Szakemberek segítségével hasznos tippeket fogalmazunk meg, annak érdekében, mit kell és érdemes tudni az állásinterjúkról, fejvadászokról, bérekről és magáról az állásinterjúról. Meghívott vendég: Benkő Ilona, HR menedzser, Codespring Helyszín: FSPAC 2. T1.

Szabadka

A VIFÓ Ifjúsági Konferencia a Vajdasági Ifjúsági Fórum 2017-óta futó, egyik legrangosabb rendezvénysorozata idén árpilis 17-én hetedik lépcsőfokához ér.

Jazz&Blues Club, Marosvásárhely

Telefonszám: +40 724 400 322 Jegyek: - elővételben: 3o lej -a koncert napján: 4o lej

pin Háromszék Táncstúdió / Studioul de Dans Háromszék

Művészeti vezető: Ivácson László Aligazgató: Koszta Árpád Igazgató: Deák Gyula Levente Az előadás létrejöttét az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja a Csoóri Sándor Alap program által.

Serviciul de Ajutor Maltez Cluj-Napoca/ Máltai Szeretetszolgálat Kolozsvár

Helyszín: Máltai Szeretetszolgálat kolozsvári fiókszervezete, Ion Viteazul utca, 1. szám (1-es, 52-es trolibuszokkal megközelíthető) Szeretettel várunk minden érdeklődőt! :)

Kolozsvári Színisek 2019

Helyfoglalás a e-mail címen lehet. Szeretettel várunk minden érdeklődöt. Az előadás időtartama 2 óra 30 perc.

HASH Bar

A társasjáték estre ez alkalommal április 16-án, kedden este 8 órától kerül sor a Hash-ben. Izgalmas és szórakoztató játékokkal várunk benneteket, de aki tud és szeretne, az nyugodtan hozhat magával társasjátékot. Bármilyen játékötletet szívesen fogadunk. Sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt. Találkozunk ott. :)

pin Kolozsvári Magyar Diákszövetség - KMDSZ, Kolozsvár

A regisztráció helyben történik. Részvételed, kérünk, az alábbi űrlap kitöltésével, jelezd: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSfaopVOBe_4Wtk2PE1QovMsOEF6WBdBVUWqOskD4R8AhJF7uw/viewform?fbclid=IwAR1IUyBrEZKpaUrx9tbvHZ5wJI9-70mIeei_c2kp7JBi4t1sAGbRpWZXSyw Gyere, kérdezz, szólj bele, légy részese! Időpont: 2019. április 16. (kedd), 19:00. Helyszín: Sapientia EMTE, Kolozsvár, Aula Magna terme

Planetarium

FIGYELEM! HELYSZÍNVÁLTOZÁS! A nagy érdeklődésre való tekintettel átköltözünk a Planetárium kávézóba. Így minden kézműves kedvű családot fogadni tudunk! Továbbra is kérünk, hogy sms-ben jelentkezzetek be a szükséges számú kellék biztosítása érdekében. A belépődíj tartalmaz egy kávét, limonádét vagy teát a kávézó részéről.

Kupuszina

Az Agapé Könyvkiadó Kft. közösségi találkozót szervez Kupuszinán. A Közösségi találkozó keretében új kiadványait mutatja be, valamint a Hitélet Katolikus folyóirat legújabb számát.

Somorja

Sághy Erzsébet: A Tizedik parancsolat – Magyarok a pokol kapujában című könyv bemutatójára 2019. április 16-án (kedden) 18.00 órakor kerül sor.

Magyarország Főkonzulátusa Kolozsvár

Magyarország kolozsvári Főkonzulátusa és a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége ezúton tisztelettel meghívja Önt Somai József: A rendszerváltás reményei és anakronizmusa című kötet kolozsvári bemutatójára, melyre 2019. április 16-án, kedden 17 órától kerül sor a kolozsvári főkonzulátus rendezvénytermében. Az est házigazdája Kecskés Tibor vezető konzul. A kötetet bemutatja: Bodó Barna, MCSZESZ-elnök és Kónya- Hamar Sándor politológus.

Budapesti Történeti Múzeum Szent György tér 2., Budapest, 1014

Várnegyed a föld alól - kiállításmegnyitó

1028 Budapest, Templom u. 2-10.

JOGI TANÁCSADÁS

Kemény Zsigmond Elméleti Líceum

Elhoztuk nektek Erdély legújabb és legjobb magyar rapduóját az USNK-t! 🥁🥁🥁🥁🥁 👀👀 Diáknapra fel!! És készülj mert április 16.án széééétcsapjuk magunkat! 😉😎 További információk hamarosan!

ZUG.zone

/// mozgásszínházi előadás /// Az előadás zenéjét Igor Stravinsky szerezte. Az előadást Uray Péter rendezte. Játsszák: Balázs Judith, Fekete Edda, Ferenczi István, Gál Judit, Heletya Orsolya, Kecskés Anna, Kolcza Rebeka, Mihálydeákpál Oszkár, Mostis Balázs, Nagy Nándor-Csaba, Polgár Kristóf, Scheiter Bernadett, Szacsvai István, Varga Hunor-József és Veres Orsolya. A belépő adományalapú. 👉 helyfoglalás 👈 18:00 >>> https://bit.ly/2FTuXAT 20:00 >>> https://bit.ly/2YSMfGY

Nyitra

Április 15-én, hétfőn 18.00 órai kezdettel szervezik meg Tégy uram, engem áldássá! címmel a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Magyar Kórusának és vendégeinek ünnepi hangversenyét a nyitrai református templomban.

· BBTE Szociológia Tanszék

A rendezvény témái: 1. nap: Visszatekintő. A rendszerváltás 30 éve, házigazda dr. Horváth István egyetemi tanár 2. nap: Ifjúságkutatások a Kárpát-medencében, a nap házigazdája Veres Valér tanszékvezető egyetemi docens. 3. nap: Kihívások a változó munka világában, házigazdák László Éva és Kerekes Kinga. A rendezvényt az Erdélyi Társadalom-lapbemutató zárja, ahol a 2018/2. számot mutatják be: A részletes program, az előadások kivonatai és az előadók biográfiai adatai az alábbi linken tekinthetők meg: https://szociologusnapok.ro/hu/

Csillagocska Alapítvány

Kívánok további szép, alkotással teli napokat! Tóth Beáta Tel:0744177272

Komárom

A Kantha Dóra Alapítvány április 15-én, hétfőn 17.00 órai kezdettel szervezi meg a Jótékonysági Kantha Dóra Emlékestet a Komáromi Városi Művelődési Központban.

Pozsony

Április 15-én, hétfőn 17.00 órai kezdettel szervezik meg Pósa Lajos, a mesekirály című emlékkiállítás megnyitóját a Csemadok pozsonyi székházában.

ZUG.zone

A belépő adományalapú. 👉 helyfoglalás 👈 18:00 >>> https://bit.ly/2FTuXAT 20:00 >>> https://bit.ly/2YSMfGY

Apáczai Csere János Elméleti Líceum

További információk a programról a www.saferinternet.hu oldalon. A képzés ingyenes. Jelentkezni lehet a https://goo.gl/forms/IHKV7bwGjawN6ulx2 címen, vagy a 0264597251 telefonszámon. A helyek száma korlátozott, a rendszer a 150. jelentkező után lezárja a jelentkezéseket. A programot támogatja a Bethlen Gábor Alap családtámogató programja. A rendezvényen adományokat fogadunk el a diákoknak, szülőknek szóló hasonló rendezvények támogatása céljából.

Somorja

Virágvasárnap Somorján sajtótájékoztatóval.

Pozsony

Április 14-én, vasárnap 9.00 órai kezdettel tartják meg a virágvasárnapi szentmisét a pozsonyi Ferences templomban.

Pozsony

Szombaton, 2019. április 13-án, 19.00 órakor Fassang László Liszt Ferenc-díjas orgona- és zongoraművész, valamint Szokolay Dongó Balázs Prima-díjas népzenész, népi hangszeres szólista ad közös hangversenyt Pozsonyban, a Klarissza templomban, a Crossover Fesztivál keretében.

Türe, Tanácsterem

Zenélnek: Fodor Sándor „Neti" - hegedű László Csongor - hegedű id. Toni Rudolf - brácsa ifj. Toni Rudolf - brácsa Berki Béla „Árus" - harmonika László Lehel - harmonika Fülöp Lóránt - bőgő Nyilas András Levente - bőgő

Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület - EMKE

2019-ben az eseményre hagyományos helyszínünkön, a Protestáns Teológiai Intézet Dísztermében kerül sor, délelőtt 11 órától a közgyűlésre, délután 3 órától pedig a díjátadó gálára. RÉSZLETES PROGRAM

Somorja

Április 13-án, szombaton 18.00 órai kezdettel szervezik meg a Kaláka együttes jubileumi koncertjét Kaláka 50 címmel a Somorjai Városi Művelődési Központ épületében.

Komárom

A Szlovákiai Civil Becsületrend Polgári Társulás április 13-án, szombaton 14.30 kezdettel szervezi meg a Szlovákiai Civil Becsületrend ünnepélyes átadása a komáromi Duna Mente Múzeum Kultúrpalotájában.

Tornalja

A tornaljai református gyülekezet presbitériuma és lelkésznője az új óvoda udvarának rendbetételéhez (tereprendezés és füvesítés) kéri a református testvérek és támogatók segítségét.

"Apaczai Csere Janos", Kolozsvár

Szeretettel várunk minden érdeklődőt a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület VII. Kolozsvári Tehetségnapjára! Részletes programmal hamarosan jelentkezünk.

Business&Law Talks - Szakmai Napok

További részletek érkeznek hamarosan! #staytuned #tba Ahol megtalálhatsz: 👉 https://www.facebook.com/businessandlawtalks/ 👉 https://www.facebook.com/mikoszakkoli/ 👉 https://www.instagram.com/mikoszakkoli/ 👉 http://www.mikoszakkoli.org/

Fülek

Projekt partnerek és célcsoportok értékelése a kétéves projekt azonnali hatásáról, a szlovák-magyar határmenti régió perifériájának fejlődési lehetőségeiről.

Budapest

Április 12. a magyar Országgyűlés határozata alapján a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja.

Muzsla

Április 12-én, pénteken 17.00 órai kezdettel szervezik meg Szűcs Béla Albert Emlékezés Mindszenty József bíborosra és kiszabadulásának körülményeire című előadásra a Muzslai Községi Könyvtár épületében.

Háromszék Táncstúdió

A sepsiszentgyörgyi táncházak megszervezését az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja a Csoóri Sándor Alapon keresztül.

Nagymegyer

A Csemadok Nagymegyeri Alapszervezete, a Rákóczi Szövetség és a Corvin Mátyás Művelődési Központ közösen szervezi meg április 12-én, pénteken 18.00 órai kezdettel a Felvidékről kitelepítettek emléknapja alkalmából rendezett megemlékezést a nagymegyeri Corvin Mátyás Művelődési Központban.

Bátorkeszi

A bátorkeszi  Kováts József Alapiskola igazgatósága és az egykori bátorkeszi és búcsi közös petíciós bizottság közösen szervezi meg április 12-én, pénteken 18.00 órai kezdettel a Volt egyszer egy iskolaháború című megemlékezést az iskola épületében.

Győr

Április 12-én, pénteken 17.00 órai kezdettel szervezik meg a Kitelepítés 70 című kiállítást s felvidéki kitelepítések 72. évfordulója alkalmából a győri Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér épületében. 

Kassa

Magyarország Kassai Főkonzulátusa április 12-én, pénteken 17.00 órai kezdettel szervezi meg Áldozó Judit, Márai Sándor műveiből összeállított monodráma bemutatóját a Kassai Thália Színház Márai Stúdiójában. A monodrámát előadja Havas Judit.

Királyhelmec

Április 12-én, pénteken 17.00 órai kezdettel szervezik meg Horváth Károly Bodrogköz öröksége című kiállítását a királyhelmeci Bodrogközi Magyar Közösségi Házában.

Ipolyság

Az Ipolysági Református Egyházközség április 12-én, pénteken 16.00 órai kezdettel szervezi meg a húsvétváró délutánját a református templom parókiáján.

K+ Közösségi Tér

A képzésre 20 jelentkezőt tudunk fogadni. Csak akkor jelentkezz, ha vállalni tudod a workshop teljes időtartamán való részvételt. A regisztráció nem jelent automatikus részvételt! Minden jelentkezőnek visszaigazolást küldünk. Jelentkezési határidő: 2019. április 10. Ha kérdésed van a workshoppal kapcsolatban, írj a e-mail címre. A részvétel ingyenes. A K plusz program és a Kreatív Kolozsvár támogatója a Nemzeti Tehetség Program.

K+ Közösségi Tér

Előadóink: Oszkó-Jakab Natália a Művészetek Völgye igazgatója Süli András a Campus Fesztivál igazgatója A képzés időtartama: Péntek 10:00-18:00 Szombat 10:00-18:00

Sapientia EMTE, Marosvásárhely

Ötödik, mondhatni jubileumi alkalomhoz érkezett a Sapientia EMTE Kertészmérnöki Tanszékének munkaközössége által elindított Erdélyi Kertész és Tájépítész Konferencia. Társzervezőink a gödöllői Szent István Egyetem, Tájépítészeti és Települ és tervezési Kara és az Erdélyi Múzeum Egyesület. A rendezvényre 2019. április 12 – 13 között, a Sapientia EMTE marosvásárhelyi kampuszában kerül sor.

Budapest

„Családbarát fordulat Európáért” ifjúsági konferencia

Szabadka

Értesítjük Önöket, hogy 2019 április 12-én, pénteken, 9.00 órai kezdettel, a Vajdasági Magyar Mérnökök és Műszakiak Egyesülete megtartja szokásos éves Nemzetközi Symposiumát az "EXPRES 2019"-et.

Szabadka

2019. április 12-én az Újvidéki Művészeti Akadémia hallgatói bemutatják Ady 100 című előadásukat a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központban 19,30 órától.

BBTE Magyar Biológiai és Ökológiai Intézet

A BBTE Magyar Biológiai és Ökológiai Intézetének hagyományos konferenciája - tudományos előadások, biológusok és ökológusok, régiek és újak, diákok és kutatók, és végül: jó hangulat ezerrel

Sapientia, Marosvásárhely

Harmadik alkalommal szervezzük meg a már Erdélyben is népszerűvé vált kertészeti kiállítást és vásárt. Idén, a magyar és a román Húsvét miatt a megszokottnál korábbi időpontban. Kiállítóként és látogatóként is szeretettel várunk minden kertészetet kedvelő érdeklődőt. Jelentkezési lapok már letölthetők az assa.hu, a disznovenykiallitas.hu honlapokról és a Sapientia Tudományegyetem Rendezvények oldaláról.

Csíki Játékszín

Kevesen tudják, de április 11-e nem csak József Attila születésnapját és ennek kapcsán a Magyar Költészet Napját jelenti. E jeles napon született Márai Sándor is, aki emigrációjáig korának egyik legismertebb és legelismertebb írói közé tartozott. Ő volt a magyar polgárság irodalmi képviselője.

Felvidék

Fejezzük ki tiltakozásunkat méltósággal, kulturált, európai nemzethez méltóan, szabadon és emelt fővel.

Beregszász

Vers a téren

Losonc

Az 50. Kármán Napok keretei között április 11-én, csütörtökön 17.00 órai kezdettel szervezik meg Tolcsvay Béla, Kossuth-díjas előadóművész műsorát a losonci Kármán József Alapiskola Ráday-termében.

Pozsony

A Szövetség a Közös Célokért társulás április 11-én, csütörtökön Civil információs napot tart 9.00 – 15.00 óra között a társulás területi irodáiban:

Dunaszerdahely

A Pázmanem Társulás és a Magyar Megmaradásért Polgári Társulás szervezésében kerül megszervezésre a Felvidékről kitelepített magyarokról való megemlékezés.

Kolozsvári Állami Magyar Színház

Az est házigazdája Tompa Gábor, közreműködnek Dimény Áron, Laczkó Vass Róbert és Marosán Csaba színművészek.

PostART Clementis László utca és Ébner György köz sarok, Budaörs, 2040

Fizess verssel // Magyar Költészet Napja // PostART

Patrona Hungariae Gimnázium Knézich u. 3-13., Budapest, 1092

Szólj be a papnak - Miért engedi Isten a rosszat? (Különkiadás)

Három Holló / Drei Raben

Rossz versek - Költészet napi Földalatti Slam a Három Hollóban

Golgota Budapest Erzsébet krt. 13., Budapest, 1073

Vitaest Isten létezéséről - Dr. Orosz László vs Nagy Gergely

Beregszász

Vers a téren

Sapientia EMTE, Kolozsvári Kar

Jelentkezni és érdeklődni Gödri Csilla PR-felelősnél lehet a e-mail-címen. Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt, kíváncsiskodót!

Pozsony

A Csemadok Pozsonyligetfalui Alapszervezete április 10-én, szerdán 17.00 órai kezdettel szervezi meg Schill István mérnök, nyugalmazott svájci nagykövet Svájc – egy érdekes ország című előadását a Csemadok pozsonyi székházának Rákosi Ernő Nagytermében.

Léva

A Reviczky Társulás Irodalmi szakosztálya április 10-én, szerdán 10.00 órai kezdettel szervezi meg a Dvorák – Patka Színház előadásában A békakirály című gyermekelőadást a lévai Reviczky Házban.

Dunaszerdahely

A Szövetség a Közös Célokért társulás április 10-én, szerdán Civil információs napot tart 9.00 – 15.00 óra között a dunaszerdahelyi és királyhelmeci területi irodában.

Magyarkanizsa

A Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete legújabb előadásában egy közös utazásra hívja Önt, amelyben Hajvert Ákos Radnóti-díjas versmondó és Török Noémi Aranypáva nagydíjas népdalénekes tolmácsolásában a XX. század meghatározó költői szólalnak meg.

Corvin Mozi Corvin köz 1., Budapest, 1082

Banff Hegyifilm Fesztivál – Budapest 2019

Szabadka

A Szent Háromnap szertartásainak magyarázó bemutatása zenével, videóval és képekkel

Belügyminisztérium, Márványaula 1051 Budapest, József Attila u. 2-4.

Roma nők, gyerekek, családok konferencia a Romák Világnapja alkalmából

Pozsony

Április 9-án, kedden 19.00 órai kezdettel szervezik meg a Dixie Kings Of Hungary koncertje (ex Benkó Dixieland Band) koncertjét a pozsonyi Majestic Music Clubban.

pin Talentum Református Iskola - Kolozsvár Str. Victor Deleu nr. 2-4, 400019 Kolozsvár

A képzés díja 50 RON, amely fizethető az Életfa Családsegítő Egyesületnél személyesen, vagy a következő bankszámlaszámon "contributie workshop" megjegyzéssel: Asociaţia Copacul Vieţii RO84OTPV200000653359RO01

K+ Közösségi Tér

Minden érdeklődőt szeretettel várunk! A K Plusz program és a Kreatív Kolozsvár támogatója a Nemzeti Tehetség Program.

Talentum Református Iskola - Kolozsvár

Az képzés hátteréül szolgáló kutatás az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program, EFOP-3.6.1-16-2016-00004 „Átfogó fejlesztések a Pécsi Tudományegyetemen az intelligens szakosodás megvalósítása érdekében” című projektjének támogatásával készült

Talentum Református Iskola - Kolozsvár

A jelentkezéseket az címre várjuk április 1-ig.

1028 Budapest, Templom u. 2-10.

JOGI TANÁCSADÁS

Komárom

Idén - április 8-12. között - tizenötödik alkalommal szervezi meg a Selye János Egyetem és a Selye János Egyetem Hallhatói Önkormányzata a Komáromi Egyetemi Napokat, a KEN-t.

Magyarország legkülönbözőbb pontjain Makótól Pannonhalmáig

A Carnegie Hall után irány a magyar vidék!

Lumen Kávézó Horánszky utca 5., Budapest, 1085

Gypsy Side - Filmvetítés és beszélgetés a Nemzetközi Roma Napon!

Szabadka

Közösségi találkozó Szabadkán

Szent Imre Gimnázium 1114 Budapest, Villányi út 27.

Mi magyarok és Európa című Civil Akadémiára

Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ

Az előadás címe: Öt év, öt kaland. Előadó: Antal József, Nagy Hunor

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 Semmelweis u. 4., Budapest, 1052

A technika mellett őrszemet áll az etika. Még ma is?

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 Semmelweis u. 4., Budapest, 1052

„A technika mellett őrszemet áll az etika. Még ma is?”

Szabadka

Nagyböjti zenés, irodalmi áhitat.

Várkert Bazár Ybl Miklós tér 2-6., Budapest, 1013

Magyar Ízek Tavaszi Vására

Gödöllő

1. Gödöllői Kastélyfutam

Ungvár

AcapellArt énekegyüttes fellépése Ungváron

Szabók bástyája

A Könyvturi | élőKönyvtár egyszerre célozza meg a könyvmolyokat és a kíváncsi, látásmódjukat megkérdőjelezni vágyó embereket. Maga a Könyvturi számtalan, különböző tematikájú könyvet kínál, amelyeket örökbe lehet fogadni. A párhuzamosan futó élőKönyvtár fő célja lerombolni a sztereotípiákat, és elősegíteni, erősíteni az egymás iránti megértést. Ezért minden évben olyan élő könyveket hívunk, akik érdekes, új perspektívát tudnak nyújtani az élettapasztalataikkal, foglalkozásukkal, teljesítményeikkel. Az élő könyvek ugyanúgy kikölcsönözhetők, mint a könyvtári könyvek, annyi a különbség, hogy ezek személyek, akikkel közvetlen, őszinte beszélgetésbe lehet merülni.

Bánffy Castle, Bontida

Találkozzunk a kastélyban! * Számunkra fontos a környezettudatosság, ezért arra kérjük minden kedves látogatónkat, hogy hozzon magával bögrét a teázáshoz. 💚🌍☕️ Köszönjük!

Kolozsvár, János Zsigmond Unitárius Kollégium, Felvinczi Görgy díszterem

Bátor, talpraesett fiatalokban leltünk partnerekre, akik bemutatják mindazt, amit örökségvédőkként tevékenykedtek az elmúlt időszakban. Szeretettel várjuk eseményünkre, drukkoljunk együtt!

Háromszék Táncstúdió

HEVEDER ZENEKAR: Fazakas Levente - hegedű, Molnár Szabolcs - hegedű, Fazakas Albert - cimbalom és brácsa, Szilágyi László - brácsa és harmonika, Bajna György - nagybőgő és cselló

Bánffy Castle, Bontida

Találkozzunk a kastélyban! * Számunkra fontos a környezettudatosság, ezért arra kérjük minden kedves látogatónkat, hogy hozzon magával bögrét a teázáshoz. 💚🌍☕️ Köszönjük!

Komárom

A Rotary Club Komárom április 6-án, szombaton 17.00 órai kezdettel szervezi meg a Jót tenni öröm című jótékonysági koncertjét a Komáromi Városi Művelődési Központban. A rendezvénnyel a szociálisan rászoruló középiskolások segítik meg.

Zeneakadémia Liszt Ferenc tér 8., Budapest, 1061

Berezovsky-est

Erdőajándéka Erdei Iskola

Családi túra a Róka-hegyre

Fonó Budai Zeneház (1116 Bp., Sztregova u. 3.)

XXXVIII. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár

Zenta

Kézműves foglalkozás Zentán

Flying Circus, Kolozsvár

hiperkarma - 'a napsütötte rész' - lemezbemutató ✚Jegyek Kaphatóak✚ Online: goo.gl/V14wLH 25 lei ▲ early bird 30 lei ▲ elővétel 40 lei ▲ helyszínen

Flying CircuS, Kolozsvár

hiperkarma - 'a napsütötte rész' - lemezbemutató ✚Jegyek Kaphatóak✚ Online: goo.gl/V14wLH 25 lei ▲ early bird 30 lei ▲ elővétel 40 lei ▲ helyszínen

Szabók bástyája, Kolozsvár

élőKönyvtár egyszerre célozza meg a könyvmolyokat és a kíváncsi, látásmódjukat megkérdőjelezni vágyó embereket.

Komárom

A Csemadok Komáromi Területi Választmánya április 5-én, pénteken 18.00 órai kezdettel szervezi meg a Mécs László Emlékestet a Csemadok komáromi székházában.

Lurdy Konferencia és Rendezvényközpont

Mi segít át az élet megoldhatatlan helyzetein?

Párbeszéd Háza Horánszky u. 20., Budapest, 1085

Könnyű leckék- filmvetítés és beszélgetés

MOMkult Csörsz utca 18., Budapest, 1124

Mérő László - Lang András: Vállalkozónak születtem?

Magyar Nemzeti Múzeum Múzeum körút 14-16., Budapest, 1088

Múzeumi Játékmustra

Szabadka

VI. LÁNCHENGER - Szőttespályázati Kiállítás

Parcul Colina

A Kolozsvári Majális idén is az egész családnak szól. ☀️ Május 4-én a monostori Colina parkban koncertekkel, gyerekprogramokkal és néptáncelőadásokkal várunk kicsiket és nagyokat. 🎈🧒🎈 További információk hamarosan! 🙌 -- A részvétel INGYENES! --

Székelykeresztúr, Művelődési Ház

A Kedves Zenekar és a Lelkes Zenekar közös koncertje.

Kolozsvár

Az esti program: 20:00 kapunyitás 20:30 Kies 21:30 ALVIN ÉS A MÓKUSOK Kedves Barátaink! 2019. április 5-én visszatérünk Hozzátok Kolozsvárra!

Kassa

Április 4-én, csütörtökön 18.00 órai kezdettel szervezik meg a Jelet hagyni címmel a kiskőrosi Nemzetközi Grafikai Alkotótábor anyagát bemutató kiállítás megnyitóját a FiguratiF Galériában a kassai MaJel Rovás Központ épületében.

K+ Közösségi Tér

Támogatók, partnerek Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége Zoom Stúdió (Kreatív média és animáció) Az esemény főszervezője Dr. Kassay Réka (Sapientia EMTE, Életfa Családsegítő Egyesület, Zoom Stúdió) Az esemény moderátora Dr. Virginás Andrea (Sapientia EMTE)

FORM SPACE

Jegyvásárlás: - Early Bird (100 db): - ONLINE: https://www.bilete.ro/follow-the-flow/follow-the-flow-04-apr-2019 📲 - OFFLINE: KMDSZ Iroda

Erdély

Műsorvezetők: György Botond és András Előd Várunk mindenkit szeretettel!

Szigligeti Színház Nagyvárad

Az előadás jegyei megvásárolhatók a Szigligeti Színház jegypénztárában. Előzetes helyfoglalás naponta 08 és 16 óra között a 0770867145-ös telefonszámon lehetséges.

Budapest

A Panoráma Világklub a IX. Magyar Világtalálkozó rendezvényeinek a bemutatását 2019. április 4-én (csütörtök), 17 órától rendezi Budapesten az OKISZ-székházban, 1146. Thököly út 60. (I. emelet, Széchenyi terem)

MANK - Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. Bogdányi utca 51., Szentendre, 2000

Idő/Kép - Fiatal művészek tavaszi tárlata // Megnyitó

Sapi-Mozi-Téka

A belépés továbbra is ingyenes, a vetítést továbbra is beszélgetés követi, minden érdeklődőt várunk!

Green Drinks Kolozsvár

Looking forward to meeting you all! ------ Green Drinks is a world-wide initiative. Each month, more than 500 Green Drinks events take place at different locations across the world. For more information, visit http://www.greendrinks.org/.

1028 Budapest, Templom u. 2-10.

JOGI TANÁCSADÁS

Erdélyi Múzeum-Egyesület Kolozsvár

Időpont: április 1. 19:00 órától és ez nem egy átverés... Helyszín: EME (Erdélyi Múzeum Egyesület, str. Napoca 2.)

Ebed

Március 31-én, vasárnap 15.00 órai kezdettel tartják meg Az üdvösség útja – gitáros keresztút alkalmat az ebedi Szent István Király Plébániatemplomban.

Visk

Népmese és kézműves szakmai napok, Visk

Kassa

Március 30-án, szombaton 16.30 kezdettel szervezik meg a Csengettyű Kórus 50., a Leánykar 30. És az Ifjúsági Vegyeskar 5. jubileuma alkalmából a közös hangversenyt a kassai Művészetek Házában.

Szabadka

A Cécó műhely és a Vajdasági Magyar Folklórközpont 2019. március 30-án, előadást szervez néptáncosok, néptáncpedagógusok, népzenészek, néprajzi gyűjtők részére.

Cinema Victoria, Kolozsvár

Rendező: Anthony Power magyarul beszélő, színes, német animációs kalandfilm, 80 perc, 2018. Forgalmazza a Cine Europa

Topolya

Tavaszváró kosarat fogunk készíteni különböző technikák keverésével.

Zenta

Bevezetés a hordozás világába-Kismamáknak, gyermekes családoknak

Rimaszombat

Március 29-én, pénteken 18.00 órai kezdettel szervezik meg a Bartók Rimaszombatban című emlékestet a rimaszombati kultúrházban.

Teréz Anya Központ, Strada Mărăști 13

Bővebb információ és jelentkezés itt: http://csendtanfolyam.blogspot.ro/. A továbbítást, megosztást köszönöm!

Compania András Lóránt Társulat

Korhatár: 12+ A részvétel #ingyenes, kérünk titeket, időben érkezzetek! Támogatók ▾ Nemzeti Kulturális Alap Studium Prospero Alapítvány

· Állattani Múzeum - BBTE, Kolozsvár

Időszakos kiállítás nyílik az BBTE Állattani Múzeumban Az ember eredete és az evolúció alapelvei címmel. A kiállítás gerincét Eduard Olaru képzőművész és amatőr paleoantropológus emberelődöket bemutató munkái alkotják. Ezek egy része az alábbi linken tekinthető meg. https://www.behance.net/lineage-project A kiállítás megnyitójára 2019. március 29-én, 11 órától kerül sor a BBTE Állattani Múzeumában, Clinicilor utca, 5-7 szám (Mikó-kert). A kiállítás időtartama: 2019. március 29 – június 30. Támogatók: Szatmári Megyei Múzeum, Emil Racoviță Barlangkutató Intézet,

Kultúrpalota Marosvásárhely

Az előadás időtartama: 55-60 perc Belépő: gyerekek 10 lej felnőttek 15 lej (a kisérő pedagógusoknak ingyenes)

Háromszék Táncstúdió

A táncház 20 órától éjszaka 1 óráig tart. Muzsikál a Heveder zenekar és a Folker együttes. A sepsiszentgyörgyi táncházak megszervezését az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja a Csoóri Sándor Alapon keresztül.

Zenta

A Zentai Magyar Kamaraszínház előadása

Kassa

Március 29-én, pénteken 10.00 órai kezdettel szervezik meg Üveges Szanyó Gabriella A gyermekek beszédfejlődése című előadását a kassai Löffler ArtCamp épületében.

Dunaszerdahely

2019. március 29-én, pénteken kerül sor az idén 10 éves Arizóna zenekar nagyszabású lemezbemutató jótékonysági koncertjére 10 Év címmel a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ színháztermében.

Léva, Reviczky Ház

A Reviczky Társulás Ifjúsági Szakosztálya március 28-án, csütörtökön 17.00 órai kezdettel szervezi meg az Egy falat szórakozás című palacsintasütéssel egybekötött ifjúsági kvízestet a lévai Reviczky Házban.

Pozsony

Március 28-án, csütörtökön 17.00 órai kezdettel szervezik meg az Istennel a hazáért és a szabadságért című II. Rákóczi Ferenc, Magyarország hőséről szóló kiállítás megnyitóját a Csemadok pozsonyi székházában található Rákosi Ernő teremben.

Pozsony

Március 28-án, csütörtökön 15.00 órai kezdettel szervezik meg Dr. Czakó László fül-,orr- és szájsebész előadását a Pozsonyi Casino épületében.

Bulgakov Café

Legyél te az idei Humorfesztivál győztese és vidd magaddal a 2000 lejes fődíjat! 🎬💰💰💰 Mindazokat várjuk szeretettel az előválogatóra, akik csupán egy jó hangulatú estét szeretnének eltölteni a közönség soraiban. Hajrá, Humor Guruk! A belépés ingyenes

Magyar nyelv és irodalom szak, Kolozsvár

Március 28-án, csütörtökön 18 órától a József Attila összes tanulmánya és cikke 1930–1937 című kritikai kiadást (L’Harmattan–József Attila Társaság, 2018.) mutatják be Tverdota György, Veres András szerkesztők és N. Horváth Béla, a kutatás vezetője a kolozsvári BBTE Bölcsészettudományi Karának Popovici termében (Horea út 31.). A könyvbemutató házigazdája Balázs Imre József. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Spectrum Színház

Díszlet- jelmezterv: Takács Tímea Hang- és fénytechnika: Incze Róbert Súgó: Sugó Erzsébet

Bulgakov Café

Legyél te az idei Humorfesztivál győztese és vidd magaddal a 2000 lejes fődíjat! 🎬💰💰💰 Mindazokat várjuk szeretettel az előválogatóra, akik csupán egy jó hangulatú estét szeretnének eltölteni a közönség soraiban.

K+ Közösségi Tér

Részvételi alsó korhatár: 18 év 10 alkalommal találkozunk, hetente 2 órára. Március 11-én lesz az első alkalom!

Erdély

Időpont: 2019. március 28. Helyszín: Vallásszabadság Háza (Kolozsvár, 1989. december 21. út, 14. szám) Partner: Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács

Kassai Thália Színház

2019. március 28-án, csütörtökön kerül sor az 50 éves Kaláka együttes koncertjére a „Kaláka 50 - Hét határon át” című koncertturnéjuk keretében, a kassai Thália Színházban.

Grand Hotel Napoca

==> Booking on line : https://www.billetweb.fr/cluj-kizomba-festival-2019 Suggestion for Hotel (5/10min walking from the venue) : Pension Deja-vu (102Euro for 3 Nights) http://www.deja-vu.ro/ Hotel Belvedere (Spa) (150Euro for 3 nights) http://www.booking.com/hotel/ro/belvedere-cluj-napoca.fr.html Hotel Sport (70euro for 3nights) http://www.booking.com/hotel/ro/sport-cluj-napoca.ro.html

Rozsnyó

Március 27-én, szerdán 16.30 kezdettel szervezik meg a II. Rákóczi Ferenc, a Nagyságos Fejedelem című előadást a rozsnyói Rákóczi Magyar Ház nagytermében.

Bethlen Gábor Kollégium, Apafi terem

Dr. MURÁDIN JÁNOS KRISTÓF a Sapientia EMTE adjunktusának, kari kancellárjának előadása az erdélyi magyar felsőoktatás intézményhálózatáról a 20-21. században "A föl-földobott kő" címmel.

Erdélyi Múzeum-Egyesület Kolozsvár

Az EME Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztály meghívására 2019. március 27-én, szerdán 18 órától Dr. habil. Csiszárik-Kocsir Ágnes (egyetemi docens, Óbudai Egyetem) tart előadást Globális energiaéhség és a megújuló energiaforrások - finanszírozói szemmel címmel.

Cinema Arta Targu Mures

9. Marosvásárhelyi Magyar Filmnapok / Zilele Filmului Maghiar la Târgu Mureș, ed. a IX-a március 27-31. / 27-31 martie Művész Mozi / Cinema Arta | G Cafe | Camera K’ARTE | Teatrul Spektrum Színház | Jazz&Blues Club

Cinema Arta Targu Mures

HU: A filmeket román vagy angol felirattal vetítjük. A dokumentumfilmekre és a kisjátékfilmekre a belépő ingyenes. A nagyjátékfilmekre a belépő 5 lej.

Báthory István Elméleti Líceum, Kolozsvár

Időpont: 2019. március 27., szerda, 18:00 óra Helyszín: Báthory István Elméleti Líceum díszterme. Jelenlétére számítunk!

Budapest

 Széchenyi Szabad Akadémia soron következő előadására 2019 év március hó 27.napja, 17:00 órakor kerül sor.

BBTE Főépület

Kedden, március 26-án a magyar Irodalomtudományi Intézet kezdeményezésére, a Bölcsészettudományi Kar javaslatára Krasznahorkai László veszi át a BBTE tiszteletbeli doktori címét. Szeretettel várunk minden érdeklődőt az alkalomhoz kötött beszélgetésre, amelyre 18 órától kerül sor a BBTE főépületének Aula Magna termében.

Budapest

Március 26-án, kedden 18.00 órai kezdettel szervezik meg prof. Dr. Pokopp Mária 80. születésnapja alkalmából szervezett köszöntést a budapesti Magyar Képzőművészeti Egyetem aulájában.

Apáczai Csere János Elméleti Líceum, Díszterem,

A kiadvány a BGA-Zrt támogatásával, az Ábel kiadó gondozásában jelent meg. Szeretettel várunk minden érdeklődő szülőt és pedagógust!

· Szent Mihály templom - Kolozsvár

Válaszkeresés a Szent Ignác-i lelkiség

Vallásszabadság Háza

A boldogságra készülni, vágyni csodálatos dolog, de mi történik, ha olykor a varázs szertefoszlik, és rádöbbenünk, hogy útvesztőbe jutottunk? Ha nem olyan már az, ami van, mint amilyennek szeretnénk, meddig roskadunk magunkba, hogyan keresünk tovább? Mi vezet? Mi segít? Mi hátráltat? Mennyire szelídíthetjük meg saját sárkányainkat, árnyainkat, éjszakáinkat? Ilyen és hasonló kérdésekre keresi a választ Kántor Melinda Éjszakaszelídítő című versestje Lőnhárt Melinda versei alapján.

Királyhelmec

A Lorántffy Zsuzsanna a Bodrogköz Fejlesztéséért Társulás március 26-án, kedden 17.00 órai kezdettel szervezi meg Fehér József – Kovács Dániel Királyhelmecről indultak… című kötetet a királyhelmeci Bodrogközi Magyar Közösség Házában.

Bácsfeketehegy

2019. március 26-án, 18 órai kezdettel a bácsfeketehegyi Kultúrotthon emeleti termében egy Tavaszi koncert keretében bemutatkoznak a Topolyai Zeneiskola helybeli és környékbeli diákjai.

Magyarkanizsa

Elektromos kerékpár – igen vagy nem?

Topolya

Kristóf Veronika: Sea Shepherd, az óceánok rendőrsége

1028 Budapest, Templom u. 2-10.

JOGI TANÁCSADÁS

Bulgakov Café

A 2. Bréda Ferenc Irodalmi Kör vendége Fischer Botond. Vitaindít Benke András, moderál Horváth Benji és Sánta Miriám. Mindenkit szeretettel várunk!

Pozsony

A Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma és a Hagyományok és Értékek Polgári Társulás közösen szervezi meg március 25-én, hétfőn 17.00 órai kezdettel az  Itt az idő – 1848/49 Pozsonyban című kiállítás megnyitását a pozsonyi Brämer-kúriában.

Városi Könyvtár Székelyudvarhely

A workshopon egzotikus kultúrákról fogunk mesélni. Olyan kultúrákról, amelyekben a nyelvek, gondolkodásmódok, viselkedésmódok, viseletek, a divat, ételek és italok, párválasztás mind-mind kicsit másak, mint otthon nálunk. És azt is felvetjük: vajon másoknak mi mennyire vagyunk egzotikusak.

Budapest

A Honismereti Szövetség, a honismerettel és helytörténettel foglalkozók országos szervezete 2007 óta rendszeresen megünnepeli a Honismeret Napját, amit minden évben március 24-én, Bél Mátyás születésnapján tart. A központi, országos rendezvényt idén, 2019. március 24-én 10 órától tartják a budapesti Duna Palota Széchényi Termében.

Unitárius Püspökség

Ifjúsági Istentisztelet

Encs

Március 24-én, vasárnap 15.00 órai kezdettel mutatjak be Móricz Zs. – Kocsák T. – Miklós T. Légy jó mindhalálig című musicaljét a Kassai Thália Színház.

Temerin

A Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület színjátszócsoportja bemutatja a Koldustetű című drámát László Sándor rendezésében.

Magyarkanizsa

Jószág-, kézműves- és kirakodóvásár

Topolya

A kellemes tavaszi időben egyre több növény borul virágba, melyek színpompássá varázsolják a tájat.

Beregszász

A XIV. Rákóczi Napok rendezvénysorozat programja

Borsi

A borsi II. Rákóczi Ferenc Polgári Társulás a Csemadok Borsi Alapszervezete közösen szervezi meg március 24-én, vasárnap 14.00 órai kezdettel II. Rákóczi Ferenc születésének 343. és Erdély fejedelmévé választásának 315. évfordulója alkalmából megemlékezését a borsi Rákóczi – kastélyban.

Budapest

Budapest, Kongresszusi Központ, március 24., 19.00, Szarka Tamás & Ghymes 35 - 35 év legszebb dalai. 

Jazz&Blues Club Targu Mures

Szervező: Világló Egyesület Támogató: Nemzeti Kulturális Alap Szakmai partner: Hagyományok Háza

Párkány

A LIMES ANAVUM szervezet március 23-án, szombaton 14.30 kezdettel szervezi meg a gróf Esterházy János emlékünnepséget Párkányban.

Budapest

A II. Rákóczi Ferenc Történelmi Öröksége Egyesület március 23-án, szombaton 10.00 órai kezdettel szervezi meg az ünnepi megemlékező istentisztelet II. Rákóczi Ferenc születésének 343. évfordulója tiszteletére a budapesti Szent István Bazilikában.

Szabadka

Székelyföldi népzene énekhangra és cimbalomra.

Tóthfalu

Tisztelettel meghívjuk Önt a Keresztény Értelmiségi Kör szervezésében tartandó nyilvános Nagyböjti lelki napra, melyet 2018. március 23-án, szombaton, tartunk Tóthfaluban a  lelkigyakorlatos házban.

Ungvár

Magyarország Ungvári Főkonzulátusa szervezésében a KORMORÁN EGYÜTTES koncertet ad 

KőBEfőtt

Találkozó a zsögödi Nagy Imre képtár előtt március 23-án, szombat délelőtt 10 órakor. Vízhatlan lábbeli ajánlott, hozzatok gumicsizmát is!

K+ Közösségi Tér

Amennyiben már részt vettél a Kreatív Kolozsvár emelt szintű képzésén, kérünk, ne jelentkezz ismét. Bármilyen kérdésed van a workshoppal kapcsolatban, írj bátran a e-mail címre. A K plusz program és a Kreatív Kolozsvár támogatója a Nemzeti Tehetség Program.

Babeş-Bolyai Tudományegyetem

A konferenciára jelentkezni előadóként, vagy résztvevőként az atom.ubbcluj.ro/itf oldalon lehet 2019. március 1️⃣8️⃣-ig. Részletek ugyanitt.

Dunaszerdahely

A Vámbéry Polgári Társulás a Dunaszerdahely Város Önkormányzata, Vámbéry Ármin Magyar Tannyelvű Alapiskola társszervezésében március 21-én és 22-én szervezi meg a XIX. Vámbéry Napok rendezvénysorozatot Dunaszerdahelyen.

Kriza János Ethnographic Society (Mikes) u. 15., 400162 Kolozsvár

A műhely vezetője: Hajós Erika, a Tekergő Meseösvény Egyesület elnöke, mesemondója.

Várfalva község

Nagyon sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt 2019. március 22-én pénteken a várfalvi Pataki András Művelődési Házban, 19 órától tartandó koncerünkre. A koncerten elhangzó összeállítások Aranyosszék népzenéjét kívánják bemutatni, legfőképp Demény Piroska népzenei gyűjtéseiből. A részvétel díjmentes. Koncertünk a Nemzeti Kulturális Alap, Halmos Béla Program támogatásából valósul meg.

Nagyvárad

Végére egy gondolat Miles Davis zenésztől, amit szeretett mentorom Jonno Hanafin hozott a figyelmembe: " Nem az számít, hogy egy hang hamis-e vagy sem. Az számít, hogy mit játszol utána.”

Babeş-Bolyai Tudományegyetem

Gyere és mutasd be a témád, kutatási eredményeid, közérthető módon és legyél a legjobb előadók egyike a BBTE Interdiszciplináris Tehetségfórumon. A verseny, ahol a legjobb előadókat díjazzák szakterülettől függetlenül! A konferenciára jelentkezni előadóként, vagy résztvevőként az atom.ubbcluj.ro/itf oldalon lehet 2019. március 1️⃣8️⃣-ig. Részletek ugyanitt. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézettel közösen 2019. március 2️⃣2️⃣. és 2️⃣3️⃣. között BBTE Interdiszciplináris Tehetségfórum elnevezésű műhelykonferenciát szervez. A konferencia helyszíne a Babeş–Bolyai Tudományegyetem főépülete.

K+ Közösségi Tér

Amennyiben már részt vettél a Kreatív Kolozsvár emelt szintű képzésén, kérünk, ne jelentkezz ismét. Bármilyen kérdésed van a workshoppal kapcsolatban, írj bátran a e-mail címre. A K plusz program és a Kreatív Kolozsvár támogatója a Nemzeti Tehetség Program.

Diákművelődési Ház,Kolozsvár

Meghalt Mátyás és valóban oda az igazság? Érdemes-e ma képviselni és hirdetni az Igazságot? Szeretettel várunk kicsiket, nagyokat, keressük együtt a válaszokat!

Györkös Mányi Albert Emlékház

A rendezvénysorozat szervezője a Györkös Mányi Albert Emlékház Partner: Hagyományok Háza Hálózat - Erdély és Kallós Zoltán Alapítvány

Beregszász

Kutatóintézetek a Kárpát-medencében

Rimaszombat, Csillagház

A Csemadok Rimaszombati Alapszervezete 2019. március 22-én 18.00 órától tartja évzáró taggyűlését a Csillagházban.

Kriza János Ethnographic Society

Jelentkezési lap: https://goo.gl/forms/y6ZMg77vTJWTsldV2 A műhely támpgatói, szervezői: Kriza János Néprajzi Társaság és a Tekergő Meseösvény Egyesület

Kriza János Ethnographic Society

Hehyszín: Kriza János Néprajzi Társaság Kolozsvár, Croitorilor (Mikes) u. 15. Műhely ára: 150 RON/fő Maximális létszám 20 fő. Jelentkezési lap: https://goo.gl/forms/y6ZMg77vTJWTsldV2 A műhely támpgatói, szervezői: Kriza János Néprajzi Társaság és a Tekergő Meseösvény Egyesület

Kriza János Ethnographic Society

Jelentkezési lap: https://goo.gl/forms/y6ZMg77vTJWTsldV2 A műhely támpgatói, szervezői: Kriza János Néprajzi Társaság és a Tekergő Meseösvény Egyesület

Pozsony

A Csemadok Pozsonyligetfalui Alapszervezete és a Pozsonyi Magyar Intézet közösen szervezi meg március 21-én, csütörtökön 12.00 órai kezdettel a Waszlavik László művészettörténész zenés bemutatóval egybekötött előadását.

Pozsony

Pozsonyban csütörtökön (március 21.) a szentmise előtt 17.10-től csendes szentségimádásra kerül sor.

Felvidék

A Szövetség a Közös Célokért társulás március 21-én, csütörtökön Civil információs napot tart 9.00 – 15.00 óra között a társulás területi irodáiban.

Gutenberg Könyvesbolt Csíkszereda

Tekergő Meseösvény Egyesület - Otthon - RO Tekergő Meseösvény Egyesület - Itthon - HU Tekergő Mesetábor www.tekergomeseosveny.hu

K+ Közösségi Tér

A bemutatandó filmek mellett a diákok meglepetéssel is készülnek. Az előadást bemutatják: Farkas Júlia, Görbe Helga, Csiki Zsuzsi, Bartok Barbara és Tamás Réka. (borítókép forrás: canva)

Nemesradnót

A Csemadok Nemesradnóti Alapszervezete szeretettel meghívja 2019. március 20-án, szerdán, 16.00 órai kezdettel megtartandó megemlékezésére a kultúrházba.

Pozsony

Pozsonyban szerdán (március 20.) az esti mise után főként a középkorosztályt és a fiatal felnőtteket, az aktív munka közben kicsit megállni vágyókat hívják a Közösségi Házba egy elmélkedős imaórára.

Rimaszombat

Az Esték a Gömöri Hírlappal keretén belül március 20-án, szerdán 17.30 órától a Három Rózsa Kávéházban a Magyar 7 című hetilap mutatkozik be. Vendégek: Molnár Judit, Kövesdi Károly, Virsinszky Tamás, Fábián Gergely és Szvorák Emese, az est házigazdája Juhász Dósa János lesz.

Királyhelmec és Dunaszerdahely

A Szövetség a Közös Célokért társulás március 20-án, szerdán Civil információs napot tart 9.00 – 15.00 óra között a társulás területi irodáiban.

Kolozsvár Társaság

A Kolozsvár Társaság Fotó és film Kolozsváron sorozat keretén belül vetítéssel egybekötött beszélgetőestre kerül sor. A NUSSBAUM 95736 (2017) Dokumentumfilm egy Holokauszt túlélőről c. film vetítése után Katona Zs. József az esemény meghívottaival (Nussbaum Lászlóval, Tibori Szabó Zoltánnal és Csibi Lászlóval, a film rendezőjével) beszélget a dokumentumfilm készítésének fontosabb momentumairól.

Komárom

A Református Teológiai Kar, a Kodolányi János Egyetem, a MTA Veszprémi Területi Bizottság Magyarságkutató Munkabizottsága, a Százak Tanácsa szervezésében 2019. március 20-án a „Középszintű állami és felekezeti iskolák, tanítóképzők és árvaházak 1869-1949” címmel Kárpát-medencei nemzetközi tudományos konferenciára kerül sor a Tiszti Pavilonban.

ligetfalui HotDock Galériában

Március 19-én, kedden 19.00 órai kezdettel szervezik meg a PING-PONG ARTIST-RUN SPACES FROM V4 című kiállítást a ligetfalui HotDock Galériában.

Sapientia EMTE, Kolozsvári Kar

A könyvbemutatón a kötet szerkesztője, Nagy József mellett Ladó Árpád-Gellért szerző vesz részt. Házigazda dr. Murádin János Kristóf történész, egyetemi adjunktus, a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának kancellárja. A rendezvény mindenki számára nyitott és ingyenes, a szervezők szeretettel várják az érdeklődőket.

Máltai Szeretetszolgálat Kolozsvár

Helyszín: Máltai Szeretetszolgálat kolozsvári fiókszervezete - Ion Viteazul utca, 1 szám (központból az 1-es, 52 -es és 41-es tömegközlekedési eszközzel megközelíthető)

1028 Budapest, Templom u. 2-10.

JOGI TANÁCSADÁS

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 Semmelweis u. 4., Budapest, 1052

Sharing Economy: A Fecskepalota közösségi üdülő működése

Dunaszerdahely

Március 18-án, hétfőn 18.00 órai kezdettel szervezik meg Daniela Kapitáňová Könyv a temetőről című kötet hangoskönyv változatának felolvasását Bandor Éva előadásában a dunaszerdahelyi Buena Coffe House épületében.

ZUG.zone

Az előadás létrejöttét az AFCN, az NKA és az EMMI támogatta. Partnerünk a Mesele Vesele étkezde és a K+ közösségi tér.

Újvidék

Szeretettel hívjuk az Élet és Egészség Egyesület főzőcskével egybekötött előadására

Ludas, Palics

Ezúton szeretettel meghívjuk Önt és családját, "Bármi volt, bármi lesz, az magyar lesz" című ünnepi műsorunkra, melyre 2019.03.17-én (vasárnap) 16.00 órától a ludasi kultúrotthonban, 18.00 órától Palicson a Vigadó emeleti termében kerül sor. 

Gal§nta

A Csemadok Galántai Szervezete március 17-én, vasárnap 14.00 órai kezdettel szervezi meg a magyar forradalom és szabadságharc 171. évfordulója alkalmából a koszorúzási ünnepségét a galántai városi temetőben.

Budapest

Idén a pályázatokat „Magyar Zászló és címer”, valamint a Rákóczi-emlékévhez kapcsolódóan, „Istennel a Hazáért és a Szabadságért!”témakörben is be lehetett nyújtani.

Parádsasvár

Március 16-án, szombaton 14.00 órai kezdettel Mónus József íjász világbajnok lő a parádsasvári Kastélyhotel tornyából.

Debrecen

A műfajok egymásba kapaszkodása, az évfordulók és az önismeret a hívószavai az idei Debreceni Tavaszi Fesztiválnak, amelyet március 16. és 27. között huszonkilencedik alkalommal rendeznek meg.

Székelykocsárd

Fehér Megyei Néptánc Fesztivál : "Tavaszi Szél Vízet Áraszt"  Szeretettel meghívnak mindenkit a rendezvényükre. Bővebb információkat a későbbiekben megtalálhatják az érdeklődők az esemény oldalán.

Léva

Március 15-én, pénteken 16.30 kezdettel szervezik meg a március 15-ei megemlékezést és koszorúzást a lévai köztemetőben lévő hősök emlékművénél.

Komárom

Március 15-én, pénteken 16.30 kezdettel szervezik meg a március 15-ei ünnepséget Komáromban.

Pozsony

Pozsonyban március 15-én, pénteken 15.30 kezdettel tartják az 1848/49-es magyar szabadságharc 171. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezést és koszorúzást Petőfi Sándor szobránál a pozsonyi Medikus kertben.

Ipolyság

Március 15-én, pénteken 18.00 órai kezdettel szervezik meg az ünnepi megemlékezést az 1848/49-es forradalomra és szabadságharcra  Ipolyságon.

Técső, Nagyszőlős, Beregszász, Munkács, Ungvár

1848-49-es magyar szabadságharci rendezvények

Ungvár

Március 15 – megemlékezés Ungváron

Beregszász

Időfonal - színpadi produkció Beregszászban nemzeti ünnepünkön

Beregszász

„Szól a Fülemüle!” –V. Kárpátaljai népzenei és néptánc tehetségkutató

Rimaszombat

A Csemadok Rimaszombati Alapszervezete március 15-én az 1848-as forradalom emléknapja alkalmából 16.30 órai kezdettel rendezi a koszorúzási ünnepséget a Petőfi szobornál, ezt követően 17.30-kor kerül sor a Görgey c. darab bemutatójára a kultúrházban.

Erdély

Részletek és kezdési időpont később kerül pontosításra.

Beregszász

„Szól a Fülemüle!” –V. Kárpátaljai népzenei és néptánc tehetségkutató

Komárom

Március 14-én, csütörtökön 17.00 órai kezdettel szervezik meg a Március van, s határtalan az élet című ünnepi műsort a Komáromi Városi Művelődési Központban.

Rimaszombat

Március 14-én, csütörtökön 15.00 órakor nyitja újabb kiállítását a rimaszombati Gömör-Kishonti Múzeum, amely a 30 éves Cseres-hegység Tájvédelmi Körzetet mutatja be.

Komárom

A VII. Martosi Szabadegyetem sajtótájékoztatójára, amelyen a fesztivál keretein belül megrendezésre kerülő Felvidék Arca szépségverseny kerül beharangozásra 2019. március 14-én (csütörtök), 11.00. Helyszín: Zichy-pont, Komárom kerül sor.

Szenc

Március 14-én, csütörtökön 18.00 órai kezdettel szervezik meg  prof. Dr. Pálffy Géza, az MTA doktorának előadását A Szent Korona tizenegy hazatérése címmel a Szenci Városi Múzeumban.

Temerin

A Szirmai Károly MME tisztelettel meghívja önt a 2019. március 14-én csütörtökön 19 órakor kezdődő 1948-1949-es forradalom és szabadságharc, alkalmából rendezendő ünnepi megemlékezésre.

Fire Events Kolozsvár

Figyelem: Kiskorúak csak szülői beleegyezéssel vehetnek részt a koncerten! Kolozsvár | 2019 | Március 14 BYE ALEX ÉS A SLEPP KOLOZSVÁRON!!! Helyszín: /FORM SPACE Időpont: Március 14. 21:00 Belépő: PRESALE PASS - 40 RON | Február1-ig Online: https://www.bilete.ro/live-byealex-%C3%A9s-a-slepp/ Offline: Kolozsvári Magyar Diákszövetség - KMDSZ iroda és a KMDT -s értékesítőinknél. Ne szalaszd el!

Nyitra

A Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara és a Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet március 13-án, szerdán 16.00 órai kezdettel szervezi meg emlékműsorát az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója tiszteletére a Pedagógiai Kar épületének D2-es előadótermében.

Pozsony

A Csemadok Pozsonyligetfalui Alapszervezete március 13-án, szerdán 17.00 órai kezdettel szervezi meg Drábik János, közíró A Kárpát-medence száz évvel a Trianon után című előadását a Csemadok pozsonyi székházának Rákosi Ernő termében.

MOM Kulturális Központ 1124 Budapest, Csörsz u. 18.

Hogyan szabaduljunk meg a szélsőségestől?

Szabadka

Tisztelettel meghívjuk a Keresztény Értelmiségi Kör tribünjére, amelyet 2019. március 12-én, kedden, 18.30 órakor tartunk Szabadkán az Egyházmegyei Ifjúsági Központban

Nagyölved

Barsi Református Egyházmegye énekversenyére 2019. március 12-én, kedden 9.00 órától kerül sor Nagyölveden, a helyi alapiskola dísztermében.

pin Tompa Miklós Társulat - Marosvásárhelyi Nemzeti Színház

Koreográfusok: Farkas Tamás m.v., Farkas Ágnes m.v., Kádár Ignác m.v., Nagypál Anett m.v., Tekeres Gizella, Melles Endre

Gróf Mikó Imre Könyvtár

További információk a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány „ Gróf Mikó Imre Könyvtárában”,telefon:0264-590096, 0742274688, e-mail:

Gímes

A Csemadok Gímesi Alapszervezete, a Csemadok Nyitrai Területi Választmánya és a Gímesi Kulturközpont közösen szervezi meg március 10-én, vasárnap 17.00 órai kezdettel a Hazajáró közönségtalálkozóját a gímesi kultúrházban.

Ipolybalog

Az MKP és a Csemadok helyi alapszervezetei közösen szervezik meg március 10-én, vasárnap 11.00 órai kezdettel a megemlékezést az 1848/49-es forradalomra és szabadságharcra Ipolybalogon.

Prága

Az Esterházy János Társulás az Emberi és Keresztény Értékekért, az Együttélés Politikai Mozgalom Esterházy János Emlékbizottsága és a Prágai Magyar Katolikus Plébánia március 9-én és 10-én tartja a hagyományos megemlékezését.

Budapest

Az Esterházy Emlékbizottság március 10-én, vasárnap 9.00 órai kezdettel szervezi meg a megemlékezését gróf Esterházy Jánosra Budapesten.

Csóka

A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség március 23-án tartja meg közgyűlését.

Nagymegyer

A Csemadok Nagymegyeri Alapszervezete március 10-én, vasárnap 16.00 órai kezdettel szervezi meg az Ex Libris – Magyar Művészeti Díjrendszer 43. díjátadó gáláját a nagymegyeri kultúrházban.

Gútai Városi Művelődési Központ

2019. március 10-én, vasárnap 17.00 órától Vadkerti Imre, Derzsi György és Kovács Koppány, vagyis A három királyok állnak színpadra nőnap alkalmából a gútai Városi Művelődési Központban.

Komárom

2019. március 10-én, vasárnap 17.00 órától Nőnapi Gálakoncertet rendeznek a komáromi Városi Művelődési Központban.

Budapest

Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa Requiem következő bemutatójára március 9-én, szombaton Budapesten, a Szent Imre Gimnázium dísztermében kerül sor 18.00 órától.

Budapest

A Rákóczi Szövetség március 9-én ünnepélyes keretek között a Szent István Bazilikában adja át az Esterházy-díjat.

Szilice

Március 9-én, szombaton 18.00 órai kezdettel dokumentumfilm vetítést szerveznek a szilicei községháza nyugdíjas egyesületének klubjában.

Salgótarján

Különleges termékek kóstolására nyílik lehetőség Eresztvényben március 9-én 17.00 órától a Novohrad-Nógrád Geopark Eresztvényi Látogatóközpontban (3100 Salgótarján, Eresztvényi út 6.)

Kassa

Az Abaújtornai Református Egyházmegye 2019. március 9-én, szombaton 15.00 órakor a Kassai Magyar Református Egyházközség gyülekezeti termében tartja meg az Országos Énekverseny egyházmegyei fordulóját.

Szőgyén

2019. március 9-én, szombaton 18.00 órától folytatódik a tizenkettedik Téli Színházi Estékcímű rendezvénysorozat a szőgyéni kultúrház színháztermében. Ezúttal Zsapka Attila és zenésztársai jubileumi koncertjére kerül sor Félszáz címmel.

Budai Vigadó

A Vajdaság kulturális értékeit mutatja be március 9-én a Hagyományok Háza tematikus napja.

SteelWoman Fitness Club

http://www.steelwoman.ro ➡️ https://www.instagram.com/eszter__miklos ➡️ https://www.facebook.com/Nutritionist-Dietetician-Szilagyi-Karola-132579504176575/ ➡️ https://www.facebook.com/zsazsabyszabolinda ➡️ https://www.facebook.com/reka.olah.37 ➡️ https://www.facebook.com/studiocatering.ro/

Kolozsvári Magyar Opera

9 March 2019, 7 PM, Hungarian Opera of Cluj 2019. március 9, 19:00, Kolozsvári Magyar Opera 9 Martie 2019, 19:00, Opera Maghiară Cluj

Kultúrpalota Marosvásárhely

Vettél már részt sikerkonferencián? Erdélyben rengeteg a sikeres fiatal, mi pedig lehetőséget adunk nekik a bemutatkozásra, hogy másokat is motiválhassanak. 💥🤙🏻 - - - - - március 9., Kultúrpalota, Marosvásárhely

SteelWoman Fitness Club

Nőnapi rendezvényünk célja, hogy együtt legyünk kicsit és átbeszéljük azokat a területeket, amik minden nő életében jelen vannak... Meghívott szakembereink 20 perces előadásokban foglalják össze, amit az adott témáról tudni kell, majd kérdezni is lehet, erre 10 perc áll rendelkezésre.

Fidelitas Egyesület

A Fidelitas érettségi felkészítő tanfolyamaira iratkozott diákoknak ingyenes a részvétel. További információ a cégünk székhelyén (Csíkszereda, Petőfi Sándor utca 38 szám), illetve a 0266 312 111-es telefonszámon

Dunaszerdahely

 Borsi Ferenc: Magyar asztali citera típusai c. könyvének bemutatója március 8-án Dunaszerdahelyen.

Magyarkanizsa

Gazsó Orsolya dél-amerikai beszámolója.

Fülek

A Csemadok Füleki Alapszervezete 2019. március 8-án, 18.00 órától tartja évzáró taggyűlését a Magyar Közösségi Házban.

Alistál

A Pozsonyi Református Egyházmegye énekversenyére 2019. március 8-án, pénteken kerül sor Alistálon.

Maros Művészegyüttes

A jegy ára 20 lej. A nemzetközi nőnap alkalmából minden kedves hölgyvendégünknek a belépője kedvezményes áron 3 lej értékben kiváltható.

· Magyar nyelv és irodalom szak, Kolozsvár

A részletes program itt tekinthető meg: http://hunlit.lett.ubbcluj.ro/hu/hirek/horvath-andor-75.

Pacsér

XX. FIZIKA-KÉMIA ÁLTALÁNOS ISKOLAI TEHETSÉGGONDOZÓ DIÁKTÁBOR VAJDASÁGBAN.

Madarasi Hargita Síközpont 537071 Madaras, Harghita

Bármi kérdésed van, keress bátran:  Fogarassy Botond - főszervező

Felvidék

A Szövetség a Közös Célokért társulás Civil információs napot tart a területi irodáiban.

Somorja

Március 7-én, csütörtök 18.00 órai kezdettel szervezik meg az Kovács Zoltán – Lőrincz Adrián – Nagy Endre: Tawahkák földjén című könyv bemutatóját a somorjai Zalabai Zsigmond Városi Könyvtárban.

Dunaszerdahely

Március 7-én, csütörtökön 17.00 órai kezdettel szervezik meg Kovács Melinda A kételyen túl című kötetének a bemutatóját a dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtár épületében.

Fülek

Március 7-én, csütörtökön 16.30 kezdettel szervezik meg Molnár Rozália és Valacsay Olga Fényszilánkok és Ékes jelek című kiállítását a füleki Városi Honismereti Múzeumban.

Ipolyság

Magyar Kézművesség a Felvidéken 2018 című kiállítást az ipolysági Simonyi Lajos Galériában nyitják meg.

Szenc

Március 7-én, csütörtökön 10.00 órai kezdettel szervezik meg Jakubecz Márta Cincogi és cimborái című kötetének a bemutatóját a Szenci Városi Könyvtár épületében.

Dunaszerdahely

2019. március 7-én, csütörtökön 19.00 órától ad koncertet Sztevanovity Zorán énekes, gitáros, zeneszerző a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban.

Pozsony

A József Attila Ifjúsági Klub és a Pozsonyi Magyar Szakkollégium közösen szervezi meg március 6-án, szerdán 19.00 órai kezdettel Juhász László Fotósuli című kötetének a bemutatóját a pozsonyi Egyetemi Kulturális Központban.

"Bathory Istvan"Elméleti Liceum

Jegyek kaphatók február 20-tól az Életfa Családsegítő Egyesület székhelyén: Magyar utca (B-dul 21 Decembrie 1989) 78. szám, az alábbi időpontokban: Kedd: 10:00-14:00 Szerda: 10:00-14:00 Csütörtök: 10:00-14:00 A jegyek ára: 30 Ron.

Alsósófalva

Szeretettel várunk mindenkit a 2019-es Farsangtemetésre! #farsang #farsangtemetés #Alsósófalva #Sóvidék #Erdély https://www.alsosofalva.eu/

Gelle

2019. március 5-én, kedden 19.00 órától hagyományos farsangi mulatságot rendeznek a gellei kultúrházban. A vigadalom végén nagybőgő temetésre kerül sor, amely jelképezi a búcsúzást a farsang időszakától. A rendezvényen a jó hangulatról a Pósfa zenekar gondoskodik. A belépés díjtalan. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

Ekecs

2019. március 5-én, kedden 18.00 órától Bőgőtemetést rendeznek az ekecsi kultúrházban. Egy régi szokást elevenítenek fel, mely után húshagyókeddi heje-huj vigalom vár mindenkit. Előreláthatóan 20.30-tól veszi kezdetét a tréfás verbunk, eskettetés és a bőgőtemetés. Belépő 2 euró.

Érsekújvár

A Nobilitas Carpathiae március 5-én, kedden 18.00 órai kezdettel szervezi meg az engesztelő szentmise gróf Esterházy János lelki üdvéért az érsekújvári római katolikus plébániatemplomban.

Komárom

A Rákóczi Szövetség Magyar Iskolaválasztási Kampánya keretében a komáromi régió óvodásait és szüleiket zongorakoncerttel ajándékozza meg Hegedűs Endre Kossuth- és Liszt-díjas művész előadásában március 5-én, kedden 16.00 órai kezdettel a Komáromi Városi Művelődési Központban.

Pozsony

A MAGYAR OPERA KIBONTAKOZÁSA – előadás az Opera Nagykövetei program keretében március 5-én 18.00 órakor a Pozsonyi Magyar Intézet, Štefánikova (Stefánia út) 1., földszinti díszterem Haramza László tart előadást.

Pozsony

BORGÓ: BOLYAI PSZEUDOSZFÉRA – kiállításmegnyitó nyílik március 5.  17.00 órakor a Pozsonyi Magyar Intézet, Štefánikova (Stefánia út) 1., emeleti kiállítótérében. 

Bácsfeketehegy

Előadóest Bácsfeketehegyen.

Budapest

A VERITAS Történetkutató Intézet következő VERITAS-est sorozat előadására, melyet „Magyar-délszláv diplomáciai kapcsolatok 1990-1994” – címmel valósul meg, március 5-én (kedden) 18 órakor kerül sor.

Óbecse

Méz és bor címmel borászati előadást tartanak óbecsén a Than-házban.

Sisiters,Kolozsvár

Green Drinks is a world-wide initiative. Each month, more than 500 Green Drinks events take place at different locations across the world. We look forward to meeting you all!

Dunaszerdahely

A Dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtár március 4-e és március 9-e között szervezi meg a Szlovákiai Könyvtárak Hete rendezvénysorozatot a könyvtárban.

Nagykapos

A TANDEM nonprofit szervezet és a Nagykapos és Vidéke Társulás március 4-én, hétfőn 17.30 kezdettel szervezi meg az Életmesék – Élő történelem-mozaikok az Ung-vidékről című kötet bemutatóját a Nagykaposi Magyar Közösségi Házban.

Budapest

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára 2019. március 4-én (hétfő) 11:00 órakor tart sajtótájékoztatót.

Szabadka

Mgr. Koczó Ferenc okleveles fizikus tart előadást: " Az új nemzetközi mértékegységrendszer- a kvantum SI" címmel.

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 Semmelweis u. 4., Budapest, 1052

Mobiltelefontól az okosvárosokig

Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes

Jegyeket a Csíki Mozi jegypénztárában és a https://www.bilete.ro/g%C3%B3b%C3%A9-farsang/gobe-farsang-04-mar-2019/ linken lehet vásárolni. Az előadás megkezdése előtt egy órával a Városi Művelődési Házban áruljuk jegyeinket. Bármilyen kedvezményes jegy a Csíki Mozi jegypénztárában, illetve az előadás előtt egy órával a Városi Művelődési Házban váltható. A Csíki Mozi jegypénztára nyitva tart hétköznapokon 9-18 óra között. Telefonszám: 0040 266 317 007.

Vajdaság

Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XXIV. Találkozója áprilisban.

Zselíz

A Csemadok Zselízi Alapszervezete és a Zselízi Városi Könyvtár közösen szervezi meg március 3-án, vasárnap 15.30 kezdettel Csáky Pál Értékeink – százéves a szlovákiai magyar közösség című kötetének a bemutatóját a zselízi Magyar Házban.

Dunasápújfalu

Március 3-án, vasárnap 15.00 órai kezdettel szervezik meg a Csemadok Dunasápújfalusi Alapszervezetének újjáalakuló ülését a dunasápújfalui klubhelyiségben.

Balassagyarmat

2019. március 3-án vasárnap 15 órakor a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központban megrendezésre kerülő a Pindroch Csaba: Segítség megnősültem! színházi előadás.

Párkány

2019. március 3-án, vasárnap 19.00 órától kerül sor Janza Kata és Dolhai Attila koncertjére a párkányi kultúrházban.

Budapest

Március 2-án 15 órakor közel 300 Kárpát-medencei középiskolai diák rajzolja ki Budapesten, a Kossuth téren az Országház előtt II. Rákóczi Ferenc címerét az emlékévhez kapcsolódva.

Ipolynyék

A Csemadok Ipolynyéki Alapszervezte mellett működő Mics Károly színjátszó csoport március 2-án, szombaton 18.00 órai kezdettel mutatja be Jena de Létraz Mackó című három felvonásos bohózatát az ipolynyéki kultúrházban.

Csallóköznádasd

Március 2-án szombaton 16.00 órai kezdettel szervezik meg a Sütifesztivált a csallóköznádasdi kultúrházban.

Sárosfa

Március 2-án, szombaton 9.30 kezdettel szervezik meg a II. Dőrejárást Sárosfán. Indulás az Esspresso Favorit udvaráról.

Sopron, Liszt Ferenc Kulturális Központ

A Széchenyi Társaság és a Perkovátz-Ház Baráti Köre közösen szervezi meg  március 2-án, szombaton 9.00 órai kezdettel a Hűség a nemzethez – hűség a szülőföldhöz című konferenciát a soproni Liszt Ferenc Kulturális Központ épületében.

Lakszakállas

Március 2-án, szombaton 14.00 órai kezdettel szervezik meg az egészségnapot a lakszakállási kultúrházban.

Martos

A Martosi Református Egyházközség 17. alkalommal szervezi meg 2019. március 2-án, szombaton 19.00 órai kezdéssel a Magyar oktatásért jótékonysági bálját a helyi kultúrházban.

Dunaszerdahely

2019. március 2-án, 19.00 órától szombaton kerül bemutatásra Puccini Bohémélet című románca a Magyar Állami Operaház koncertszerű vendégelőadásában, a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban.

Komárom

2019. március 2-án, szombaton 20.00 órai kezdettel a Locomotiv Revival Band és az LGT legendás gitárosa, Karácsony János ad koncertet a komáromi RÉV - A Magyar Kultúra Házában.

Rozsnyó

2019. március 2-án, szombaton CD keresztelővel egybekötött lemezbemutató koncertet ad az EndORFin zenekar Ontogenézis címmel a rozsnyói Replay Pubban.

Budapesti Operettszínház

Magyarország különböző pontjairól és a határon túlról érkező több mint ezer néptáncos és népzenész mutatkozik be az idei Néptáncantológián március 2-án a Budapesti Operettszínházban.

Kultúrpalota Marosvásárhely

Főtámogatónk Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.. Támogatóink: RMDSZ Marosvásárhely, Studium Prospero Alapítvány, Dosa Industrial Solutions

GRUND

☛ Jelentkezz a Nest Facebook vagy Instagram oldalán üzenetben, vagy esemény előtt a helyszínen. ▼▼ JEGYEK ▼▼ **helyszínen: 15 lej

Pesti Vigadóban (1051 Budapest, Vigadó tér 2.)

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet szervezésében 2019. március 2-án, szombaton kerül sor a Pesti Vigadóban (1051 Budapest, Vigadó tér 2.) a VI. Budapesti Székely Bálra, ahová szeretettel várjuk a székelyek, a tiszteletbeli székelyek és a székelyeket tisztelők jelentkezését!

Magyar nyelv és irodalom szak, Kolozsvár Marianum. Horea út 31., 400 202 Kolozsvár

A mentésMásként pedagógia konferencia célja, hogy lebontsuk a tévhiteket és újrafogalmazzuk a gyakorlatokat, amelyek ellehetetlenítik egy demokratikus és funkcionális oktatási rendszer létrejöttét. Az áthallásos cím az oktatásban részt vevő minden gyermek bevonását célzó módszerek felkutatására is vonatkozik. Az előadások, műhelyek és kerekasztal-beszélgetések során az oktatási rendszert érintő általános kérdéseket (pedagógusképzés, gyermekszegénység, szociális hátrány, inklúzió, rasszizmus, abúzus) egy-egy gyakorlati támponton, tanítási tapasztalaton, bevált módszeren keresztül közelítjük meg. A programhoz kapcsolódó részleteket folyamatosan frissítjük.

Torockó

További programok: Március 1 én diszkó ahol DJ Veres Dávid fog zenélni este 21 órától. Március 2 án diszkó ahol DJ Modee gondoskodik a fergeteges buliról. Minden érdeklődőt és szórakozni vágyót szeretettel hivunk és várunk!!! További programok hamarosan.

Incheba Expo Aréna, Pozsony

Március 1-én, pénteken 20.00 órai kezdettel szervezik meg a Lord of the Dance tancshowját a pozsonyi Incheba Expo Aréna épületében.

Fülekpüspöki

A Tompa Mihály Központ, a Gömöri Ifjúsági Csoport, a Via Nova ICS, a Barárti Körök, a Femaro és az MKP 2019. március 1-én megrendezi a Gömör-Nógrádi Összetartozás Napját, ezúttal Fülekpüspökin.

MaJel Rovás Központ, Kassa

Március 1-én, pénteken 17.00 órai kezdettel szervezik meg a Rovás-maszkabált a MaJel Rovás Központban.

Rimaszombat

Az „Anyább” anyák című könyv rimaszombati bemutatójára 2019. március 1-én kerül sor a Három Rózsában.

Muzsla

A Muzslai Községi Hivatal és a Limes-Anavum Regionális Honismereti Társulás közösen szervezi meg március 1-én, pénteken 16.00 órai kezdettel A szabad Közép-Európa múltja és jövője című kerekasztal-beszélgetést a Muzslai Községi Könyvtárban.

Nagybalog

A Csemadok Nagybalogi Alapszervezete 2019. március 1-én tavaszváró bábégetést rendez. Indulás a Balog-partra az iskola elől 9.45-kor.

Sárosfa, kultúrház

Könyvbörzével egybekötött festménykiállításra kerül sor március 1-2 között a sárosfai kultúrházban a Vöröskereszt helyi szervezetének rendezésében. 

Komárom

2019. március 1-én, pénteken 19.00 órától a komáromi Városi Művelődési Központban kerül bemutatásra a 10 éves jubileumát ünneplő Made in Hungária című musical a Magyarock Dalszínház előadásában.

Csíkszereda, Taplocai Kultúrház

A fokozottabb hangulat kedvéért a télbúcsúztató mulatságra ki-ki kedve szerint nyugodtan öltsön álruhát, had szórakozzunk ;). Szeretettel várunk benneteket!

Csíkszentdomokos

Kapcsolódjon be Hargita Megye Hagyományőrző csoportjainak farsangbúcsúztató játékába. Jöjjön el a megye legvidámabb rendezvényére!

Toldi Ház ( Szabadság út 4., AlsóTold, Nógrád, 3069)

Ismerkednél a zöld életmóddal, de elvesztél az internetes válaszok világában és még keresed a „hogyanokat”? A kíváncsi fürkészők jelentkezését várjuk, akik hajlandóan egy hétvégét rászánni arra, hogy megtanulják, hogyan tudnak olyan mosószert, szappant és egyebeket előállítani otthon, amivel egyszerre tudják óvni a környezetüket és egyben megőrizni a saját és családjuk egészségét.

Budapest

Mostani vendég Simicskó István, akit vendégeink közül ez alkalommal nem csupán a véderő, hanem a honvédelem reformjáról bátran kérdezhet.

Rozsnyó

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Európai Uniós Projektigazgatóságával együttműködve a Pro Le-Ti és a rozsnyói Rákóczi Magyar Ház szervezésében kerül sor február 28-án, csütörtökön 16.00 órai kezdettel a pályázati felkészítő találkozóra a rozsnyói Rákóczi Magyar Házban.

Polgárok Háza 1089 Budapest, Visi Imre utca 6.

Történelem másként című Civil Akadémia

Beregszász

Idén is 50%-os kedvezményt adnak a programhoz csatlakozott vendéglátók. Magyar Konyha Hete

Erdélyi Múzeum-Egyesület Kolozsvár

Havi előadó ülését tartja az EME Természettudományi Szakosztálya 2019. február 28-án, csütörtökön délután 17 órától az Erdélyi Múzeum Egyesület székházában (Jókai/Napoca utca 2-4 szám). Az előadó Szőcs Katalin, vegyészmérnök, (Kolozsvár, Erdélyi Múzeum-Egyesület). Előadásának címe: Tükörkép vagy szimmetria.

Pozsonyi Magyar Intézet

Február 28-án, csütörtökön 17.00 órai kezdettel szervezik meg a Takács Andrással való beszélgetést a Pozsonyi Magyar Intézetben.

Beregszász

VII. Magyar Konyha Hete Kárpátalján

Jazz&Blues Club Targu Mures

▼▼ JEGYEK ▼▼ *early bird: 15 lej **helyszínen: 20 lej

Zenta

Táncház mindenkinek

Budapest

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára 2019. február 27-én (szerda) 11:00 órakor sajtótájékoztatót tart a Határtalanul! program átalakításáról és kibővítéséről, és ismerteti a program friss pályázati kiírásait. Az átalakítás keretében jelentősen bővül a pályázók köre és új elemekkel egészül ki a program.

Bátka

A Csemadok Bátkai Alapszervezete 2019. február 27-én, szerdán, 16.00 órától álarcos felvonulást szervez a faluban.

Fülek

A Füleki Vármúzeum február 27-én, szerdán 16.30 kezdettel szervezi meg A Koháry és a Coburg család emlékezete Barstól Gömörig és a Tanulmányok a Koháryak Nógrád vármegyei központú birtokairól (1647–1731) című szakkiadványok ünnepi bemutatását a Füleki Városi Hivatal üléstermében.

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 Semmelweis u. 4., Budapest, 1052

Hetvenkét Tanítvány Mozgalom és Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4

1568 Bistro

Jegyek: Eventbrite

Erdélyi Múzeum-Egyesület Kolozsvár

Helyszín: az Erdélyi Múzeum-Egyesület előadóterme, Jókai/Napoca u. 2–4. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Léva, Reviczky Ház

A lévai Reviczky Társulás és a Reviczky Társulás Helytörténeti szakosztálya közösen szervezi meg február 27-én, szerdán 17.00 órai kezdettel Müller Péter 100 éve történt – Az államfordulat története Léván című előadását a Reviczky Házban.

Farkas utcai templom

Két szempontból is különleges lesz ez az alkalom: ezen az estén három együttes lesz jelen, de csak két fellépő (a Laudate külön, míg az Ében és a FIKE-Band együtt dicsőít), a perselyben összegyűlt adományokat pedig felajánljuk a Yuppi Tábor támogatására! Gyertek, zengjen tőlünk a Farkas utcai templom!

Farkas utcai templom

Két szempontból is különleges lesz ez az alkalom: ezen az estén három együttes lesz jelen, de csak két fellépő (a Laudate külön, míg az Ében és a FIKE-Band együtt dicsőít), a perselyben összegyűlt adományokat pedig felajánljuk a Yuppi Tábor támogatására! Gyertek, zengjen tőlünk a Farkas utcai templom!

Mailáth József Regionális Múzeum épülete, Királyhelmec

A Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. és a Szlovákiai Agrárkamara közösen szervezi meg február 26-án, kedden 14.00 órai kezdettel A vidékben rejlő lehetőségek című szakmai mezőgazdasági fórumot a királyhelmeci Mailáth József Regionális Múzeum épületében.

Szeged

A cseh-szlovákiai magyarság megpróbáltatásai vallási, politikai, kulturális téren 1938-2010 címmel valósul meg nemzetközi konferencia Szegeden 2019. február 26-án.

MaJel Rovás Központ, Kassa

A Kassai Polgári Klub február 26-án, kedden 16.30 kezdettel szervezi meg Jezsó Ákos: Megyek túlra című kötetének a bemutatóját a kassai MaJel Rovás Központ épületében.

Rimaszombat, Csillagház

Rimaszombati Református Egyházközség valamint a Tompa Mihály Református Gimnázium 2019. február 26-án 17.00 órai kezdettel a Csillagház előadótermében szeretné tájékoztatni a leendő növendékek szüleit, a pedagógusokat, az érdeklődő közönséget, valamint a sajtó képviselőit a Református Óvoda és Református Alapiskola indításának jelenlegi állásáról.

Dunaszerdahely

A dunaszerdahelyi kórházban február 26-án, immár másodszor, szoptatási tanácsadó napot tartanak a kismamáknak.

Párkány, Kultúrház

Február 26-án, kedden 18.00 órai kezdettel mutatja be a Négy Arc Színházi Produkció a Nejem a neten című előadását a párkányi kultúrház épületében.

Rimaszombat

A Gömör–Nógrádi Vállalkozók Klubja (GNVK) a rimaszombati Tompa Mihály Központ és a Szlovákiai Magyar Fiatal Vállalkozók Szövetsége együttműködésével alakult meg. Céljuk, hogy összekapcsolják a magyar vállalkozókat.

K+Közösségi Tér

A Kwork Q&A előadássorozat a Kplusz program keretén belül valósul meg a Magyar Ifjúsági Központ - MIK és az Igen tessék Egyesület által.

Kolozsvár, BBS Life Központ, Mócok útja 102. szám

Jelentkezni emailen vagy telefonon lehet: Email: Tel: Oláh Réka: 0756-097030; Balogh Zoltán: 0743-038178; Benkő Krisztina: 0744-398984;

Rimaszombat, Csillagház

Február 25-én, hétfőn 17.30 kezdettel szervezik meg a Pósa bácsi azt üzente… II. címmel Kun Miklós Jenő Pósfa-kutató előadását a rimaszombati Csillagházban.

Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4 Semmelweis u. 4., Budapest, 1052

A természet határai - meddig használhatjuk (ki)?

Párkány, Kultúrház

Február 24-én, vasárnap 11.00 órai kezdettel mutatja be a Masters of Puppets Network Europe a Kisvakond című bábjátékot a párkányi kultúrház épületében.

Gyergyóremete

Rendező koreográfus: Orza Călin Zenei szerkesztő: Román Hunor, Szabó Lóránd Az előadás létrejöttét a Nemzeti Kulturális Alap Támogatta.

Kincses Kolozsvár Egyesület

Találkozzunk a Farkas utcai református templom előtt szombaton, február 23-án, 18 óra 30 perckor, ahonnan 600 fáklyával és középkori viseletbe öltözött korhű sereg kíséretében vonulunk át nagy királyunk szülőházához! Vivat Mathias!

Dunaszerdahely, Plébániahivatal épülete

A Szövetség a Közös Célokért társulás és a Keresztény Ifjúsági Közösségek közösen szervezi meg február 23-án, szombaton 14.00 órai kezdettel  a családi napját a házassá hete alkalmából a Dunaszerdahelyi Plébániahivatal épületében.

Csíki Játékszín

Az előadás a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg. Az előadásra késve érkező nézőinket nem áll módunkban beengedni. Megértésüket köszönjük!

Escape Club

XI. Jótékonysági Farsangi Bál Szamosújvár, 2019.február 23-án, 19:00 órától. Belépő: 70 lej/fő

Torja, Covasna, Romania

Útvonal: - indulás 9 órakor a Karatnai Iskolától Valál irányába, majd a főúton le a falu végéig - visszafele: Szász utca, Úrhegye és Karatna

Felsőhegy

Összefogással mulassunk és újítsunk és űzzük a telet Felsőhegyen.

RMDSZ Kolozs Megye

Ha bármi kérdésed van a pályázattal kapcsolatban fordulj hozzánk bátran: e-mail: tel.: 0740-013.732

Escape Club

XI. Jótékonysági Farsangi Bál Szamosújvár, 2019.február 23-án, 19:00 órától. Belépő: 70 lej/fő

Sétatéri Kaszinó, Kolozsvár

Az esemény támogatója a Royal Diamonds. A szerverzésben partnerünk a Kaszinó Kulturális Központ, Kolozsvár Polgármesteri Hivatala, és a Culina

Balánbánya

A balánbányai ifjak által összerakott és 2018. szeptember elején több helyen előadott előadás, "A szentek köztünk járnak" ismét Balánbányára érkezik. Jöjjön el és élvezze a műsort igy a farasang vége táján! Az előadásra a belépés díjtalan, illetve tetszés szerinti!

RMDSZ Kolozs Megye

Fontos! Az elkészült alkotásra tüntesd fel a neved, az iskolát, illetve az osztályt, valamint az egyik szülőd telefonszámát és a tanítód vagy tanárod nevét. Ha bármi kérdésed van a pályázattal kapcsolatban fordulj hozzánk bátran: e-mail: tel.: 0740-013.732

Escape Club

XI. Jótékonysági Farsangi Bál Szamosújvár, 2019.február 23-án, 19:00 órától.

Kárpátalja

Legyen Kárpátalja az úticélod!!!

Györkös Mányi Albert Emlékház

A rendezvény szervezői az Amaryllis Társaság Kolozsvár és a Györkös Mányi Albert Emlékház. *** A Györkös Ház közönsége www.emke.ro/dúdolj-verset-–-kobzos-kiss-tamás-emlékezete-5101 www.emke.ro/gyorkos-manyi-albert-emlekhaz-cimlap

Kolozsvár

MÁTYÁS KIRÁLY ÉS A KOLOZSVÁRI KORZÓ Babérkoszorús örökség: családi munkafüzet és társasjáték a reneszánsz királyról. Szervező: Korzo Egyesület

Méra

Sok szeretettel várunk mindenkit péntek este gyermek és felnőtt táncba! Helyszín: Kocsma Muzsikál: Czilika Gyuszi - hegedű id. Tóni Rudolf - brácsa Berki Béla - harmonika Toth Adorján Márton - bőgő

MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottság székháza

Az előadó Székely Levente gazdasági elemző (Európai Bizottság), moderátor dr. Nagy Bálint Zsolt egyetemi docens (BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar).

Párkány, Csemadok székház

A LIMES – ANAVUM Regionális Honismereti Társulás és a Csemadok Párkányi Alapszervezete közösen szervezi meg február 22-én, pénteken 16.00 órai kezdettel mutatja be az Értékeink című kötetet a párkányi Csemadok székházban.

Kriza János Ethnographic Society

Az eseményen bemutatásra kerül Kinda István: Hagyományos népi mesterségek Háromszéken és Erdővidéken című kiadványa Házigazda: Jakab Albert Zsolt és Pozsony Ferenc.

Vojtina Bábszínház, Debrecen, Kálvin tér 13.

Jöjjön el most Ön is a látásvizsgálatra! Kicsiknek, nagyoknak egyaránt!

Vojtina Bábszínház Debrecen, Kálvin tér 13

Örömmel tájékoztatjuk, hogy a Debreceni Kőr Dáma Egyesület és a Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesülete láthatatlan képzeletszínházi előadást szervez.

"Bathory Istvan"Elméleti Liceum, Kolozsvár

PROGRAM 11.00 óra – I. Kategória versenye (0 – I.-IV. osztály) 13.00 óra ( a zsűri értékeli a I. kategória versenyzőit) 13.40 óra -14.00 óra: I. Kategória díjazása 14.00 óra – II. Kategória versenye (V.-VIII. osztály) 16.00 – 16.30 – Szünet ( a zsűri értékeli a II. kategória versenyzőit) 16.30 - II. Kategória díjazása Szeretettel várunk minden kicsi és nagyobb „deákot” a megmérettetésre.

K+ Közösségi Tér

Ha már részt vettél a Kreatív Kolozsvár emelt szintű képzésén, úgy erre a képzésre ne jelentkezz. Bármilyen kérdésed van a workshoppal kapcsolatban, írj bátran a e-mail címre. A K plusz program és a Kreatív Kolozsvár támogatója a Nemzeti Tehetség Program.

ZUG.zone

🔹 Kiméra invites you to explore the mysteries of drifts, rifs and high-pitched voice sounds that take you into a dreamy state then bring you back from the abyss into a scream-like fantasy. 🔹 Artist support: 20 lei 🔹 www.facebook.com/kimeeraband https://soundcloud.com/user-6114752/long-ago

K+ Közösségi Tér

Program: Péntek 09:00 - 18:00 Szombat 09:00 - 18:00 Vasárnap 09:00 - 13:00 Trénerek: Hűvös Ágnes - stratégiai tanácsadó, business coach Orosz Adrián - közgazdász Ha már részt vettél a Kreatív Kolozsvár emelt szintű képzésén, úgy erre a képzésre ne jelentkezz. Bármilyen kérdésed van a workshoppal kapcsolatban, írj bátran a e-mail címre. A K plusz program és a Kreatív Kolozsvár támogatója a Nemzeti Tehetség Program.

Liceul Teoretic "Bathory Istvan" Elmeleti Liceum

PROGRAM 11.00 óra – I. Kategória versenye (0 – I.-IV. osztály) 13.00 óra ( a zsűri értékeli a I. kategória versenyzőit) 13.40 óra -14.00 óra: I. Kategória díjazása 14.00 óra – II. Kategória versenye (V.-VIII. osztály) 16.00 – 16.30 – Szünet ( a zsűri értékeli a II. kategória versenyzőit) 16.30 - II. Kategória díjazása

PKE Az óvodai és elemi oktatás pedagógiája szak str. Primariei nr. 27., Nagy-Várad, Bihor, Romania

Hehyszín: PKE Tanító- és Óvónőképző szak - Bolyai terem Műhely ára: 150 RON/fő Maximális létszám 20 fő. A műhely támpgatói, szervezői: PKE Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar, Humántudományi Tanszék, Tanító- és Óvónőképző szak és a Tekergő Meseösvény Egyesület

Komáromi Viking Pub

Egy Jobb Komáromért és az Endresz Csoport Egyesület közösen szervezi meg február 21-én, csütörtökön 18.00 órai kezdettel a Szent Korona Komáromba érkezésének és V. László Komáromban születésének 579. évfordulója alkalmából szervezi meg Gőgh Viktor V. László a fiatalok szemével című előadását a komáromi Viking Pub épületében.

Komárom, a Duna Menti Múzeum 

A Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társasága és a Concordia Chorus Polgári Társaság közösen szervezi meg február 21-én, csütörtökön 18.00 órai kezdettel a Bartók 95 címmel koszorúzással egybekötött  emlékhangversenyt Bartók Béla 1924. február 5-i komáromi koncertjének tiszteletére a Duna Menti Múzeum  dísztermében.

Ipolyság

Az Ipolysági Városi Könyvtár február 21-én, csütörtökön 17.00 órai kezdettel szervezi meg Albert Sándor Az Ipari a bársonyos forradalom után című kötetének a bemutatóját a könyvtár épületében.

Losonc

Az emlékház első tíz évéről DVD-film készült, amelyet az alkotók, Szekeres Éva és Lichtmannegger László 2019. február 21-én 16.30 órai kezdettel mutatnak be az érdeklődőknek.

Hungexpo Budapesti Vásárközpont

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke, valamint Grezsa István, miniszteri biztos tart részletes tájékoztatót a Kárpátaljai Utazási Programról 2019. február 21-én 13 órakor, a Hungexpo Budapesti Vásárközpont kárpátaljai standjánál.

János Zsigmond Unitárius Kollégium

Szigorú vagy szövetséges legyek szülőként? Hogyan segítsem gyermekem személyiségének kibontakozását? Miként lehet több az iskola a túlélésnél? Ezekre és hasonló kérdésekre válaszol Dr. Ferenczi Enikő unitárius lelkész, mentálhigiénés szakember.

Somorja, Mozi Club

A Somorjai Kaszinó és a Mozi közösen szervezi meg február 21-én, csütörtökön 19.00 órai kezdettel a Grendel emlékestet a somorjai Mozi Club épületében.

Nyàràdszereda

Előadásunk hat Mátyás király mesére épül: Mátyás királlyá választása, Mátyás király rózsát nyíló ostornyele, Mátyás király és a gömöri urak, Mátyás kovács, Mátyás király és a kolozsvári bíró, valamint Mátyás király lopni megy. Ezekben a történetekben Mátyás király figurája más-más módon bontakozik ki, mindvégig követve az igazság útját. 

Farkas utcai templom

Gabriella Gorbai és Fazekas Zsolt szervezésében

Sapientia EMTE, Kolozsvári kar

A második évad nyitófilmjében egy nagyon kétségbeesett fiatal nő kóvályog egy nagyon szép nyári délutánon Párizsban. Mindez az egyik legjobb filmrendezőnő tolmácsolásában. francia játékfilm, 90 perc, 1962 - magyar felirattal A belépés továbbra is ingyenes, a vetítést továbbra is beszélgetés követi, minden érdeklődőt várunk!

Kemény Zsigmond Elméleti Líceum

Cseh Katalin SZÓVARÁZS-LAK című gyermekverskötetét mutatjuk be Szamosújváron. A szerzővel beszélget Székely Melinda és Fodor Emőke. * * * * * * Süt a nap. Hull a hó. Fő a bab. Hűs a tó. Kék a csend szép a völgy. Száll a nyár. Sír a tölgy. Tavasz vár. Ősz remél. . * Mert élni jó! * . * * * * * * A kötet megvásárolható a helyszínen vagy megrendelhető az ÁBEL KIADÓ honlapján: www.abelkiado.ro

S4, 1052 Bp. Semmelweis u 4

Meghívó a Hló tudományos előadássorozatára

Pozsony, Brämer-kúria

A Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma és a Hagyományok és Értékek Polgári Társulás közösen szervezi meg február 20-án, szerdán 16.00 órai kezdettel az étel, ital, álom… – Mindennapok és ünnepek a nép életéből című állandó néprajzi kiállítás megnyitóját a pozsonyi Brämer-kúriában.

Szigligeti Studio

Az előadás alkalmával a Nagyvárad Táncbérlettel rendelkezők érvényesíthetik bérleteiket. Az előadást ajánljuk minden gyermeknek és felnőttnek egyaránt.

Flying Circus, Kolozsvár

Rehab Nation is a multicultural project, founded in the heart of Transylvania at the end of 2010. The band’s music is like a ticking time bomb of explosive ska-punk, reggae, gypsy and balkan rhythms, led by the colourful voices of the two lead singers and the dynamic sound of the brass section. https://facebook.com/RehabNation/ https://youtube.com/user/rehabnationband

Beregszász

XIII. Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferencia

Müvelödèsi Hàz Szèkelyudvahely

25 éves az Ipó László Alapítvány! Ez alkalomból 2019- ben alapítványunk több rendezvényt is készül szervezni, melyek között kiemelkedő jelentőséggel bír a Székelyudvarhelyen megnyíló tárlat. Utoljára 1981- ben állított ki id. Ipó László festőművész itt. Ezért külön öröm számunkra Elekes Gyula igazgató úr meghívása, melynek szívesen teszünk eleget. A kiállítás a székelyudvarhelyi Művelődési Ház, a székelykeresztúri Molnár István Múzeum és a kolozsvári Ipó László Alapítvány közös munkájának eredménye lesz. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! A kiállítás 2019. március 10- ig lesz megtekinthető!

Komárom, RÉV épület

Február 19-én, kedden 18.00 órai kezdettel szervezik meg a beszélgetést Berecz Andrással és Berecz Istvánnal a komáromi RÉV épületében.

· Kájoni János Megyei Könyvtár

Kapcsolattartó: Török Edit tel. 0753-073489 – hétköznap: 8,00-15,00 óra között.. A szervező csapat nevében minden felolvasónak és a helyi szervezőknek előre is köszönjük az együttműködést, a közös olvasás örömét!

· Kolozsvár Társaság

2019. február 19-én, kedden 18 órakor a Kolozsvár Társaság Kolozsvári kertek sorozatának keretén belül vetítettképes előadásra kerül sor.

Vallásszabadság Háza

A szerzők: Benkő Levente, Annamária Papp és Vig Emese A könyvet dr. Lönhárt Tamás történész, egyetemi docens méltatja. A kötetből részleteket olvas fel Marosán Csaba színművész. A bemutatón egykori ’56-o erdélyi elítéltek, leszármazottak, hozzátartozók is részt vesznek.

Bernády Ház, Marosvásárhely

Az előadást beszélgetés követi. Az eseményre a belépés ingyenes, a szervezők további rendezvények szervezése érdekében adományt elfogadnak.

Erdélyi Múzeum-Egyesület Kolozsvár

2019. február 19-én, 17 órai kezdettel kerül sor De Gerando Antonina Nőtan, avagy amit egy lánynak tudni kell című kötetének vetítéses bemutatójára. A kötet gondozójával, Gaal Györggyel Egyed Emese és H. Szabó Gyula beszélgetnek. Szeretettel várjuk az érdeklődőket!

Vallásszabadság Háza

A könyvet dr. Lönhárt Tamás történész, egyetemi docens méltatja. A kötetből részleteket olvas fel Marosán Csaba színművész. A bemutatón egykori ’56-o erdélyi elítéltek, leszármazottak, hozzátartozók is részt vesznek.

Szakszervezetek Művelődési Háza

Szeretettel várunk minden kedves Bálintot, valentin napozót, szerelmest, érdeklődőt, és szórakozni vágyót! Jegyek elővételben a Szakszervezetek Művelődési Házának jegypénztárában , valamint az előadoktól vásárolhatóak 20RON értékében. (HU)

András Lóránt Társulat

• Muzică | Zene • Dénes József • Regizor-coregraf | Rendező-koreográfus • András Lóránt - - - - - - - - Bilet întreg | Teljes értékű jegy – 20 RON ► Rezervări bilete | Jegyfoglalás: 0754 782 216

Kájoni János Megyei Könyvtár

Kapcsolattartó: Török Edit tel. 0753-073489 – hétköznap: 8,00-15,00 óra között.. A szervező csapat nevében minden felolvasónak és a helyi szervezőknek előre is köszönjük az együttműködést, a közös olvasás örömét!

Komárom, a Duna Menti Múzeum 

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Komáromi Területi Választmánya február 18-23. között rendezi meg a XXIV. Komáromi Pedagógiai Napok szakmai rendezvénysorozatát „Innováció és digitalizáció a 21. században” témakörben.  

Moszkva Kávézó

Jegyek Elővétel: 20 RON Helyszín: 30 RON A koncert az NKA támogatásával jön létre!

Pécskai Doru Ioan Petescu Művelődési ház

Pécskai Búzavirág Egyesület és Búzavirág Néptáncegyüttes

Pécskai Doru Ioan Petescu Művelődési ház

A belépés ingyenes, mindenkit sok szeretettel várunk!

Rimaszombat, Csillagház

A Szövetség a Közös Célokért társulás 2015-ben csatlakozott a Házasság hete magyarországi rendezvénysorozatához. Azóta a saját programjaik mellett szervező erővel segítik a felvidéki civil szervezeteket, hogy ezen a héten rendezvényeikkel, a házasság örökkévaló értékére irányítsák a figyelmet.

Csillagocska Alapítvány

Könyvet bemutatja a gyűjtemény szerkesztője. A könyvbemutató egy két napos Népi énekes mesterkurzus záró mozzanata a Csillagocska Alapítványnál. Rendezvény támogatója a budapesti Hagyományok Háza valamint a Csoóri Sándor Alap.

Bulgakov Café

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája idén február 15-én szervez felolvasást a Magyar Széppróza Napja alkalmából. Meghívottak: Fischer Botond, Horváth Benji és Márton Evelin. Az est házigazdája: Karácsonyi Zsolt. Helyszín: a Bulgakov Kávéház, kezdési időpont: 19 óra. Mindenkit szeretettel várunk!

Györkös Mányi Albert Emlékház

Partner: Hagyományok Háza Hálózat - Erdély www.hagyomanyokhaza.hu/halozat/erdely www.facebook.com/hhherdely/

Ze

Ötödször lesz télűző, farsangi mulatság gyerekeknek Zentán.

Szabadka

Előadás néptáncosoknak, néptáncpedagógusoknak, népzenészeknek, néprajzi gyűjtőknek észére a táncfolklorisztikai kutatás alapvető módszertanáról és a kutatási anyagok archiválásáról.

Szabadka

III. Mesélő Népkör - Népmese fesztivál Szabadkán.

Bácsfeketehegy

Kun disznóvágás Bácsfeketehegyen és vajdasági élményhétvége.

Beregszász

Jövőre jön a VII. Magyar Konyha Hete!

Györkös Mányi Albert Emlékház

A sorozat szervezője a Györkös Mányi Albert Emlékház, társszervezője és az estek házigazdája Laczkó Vass Róbert. *** A Györkös Ház közönsége www.emke.ro/nyitott-szemmel-elfeledett-népek-nyomában-5099 www.emke.ro/gyorkos-manyi-albert-emlekhaz-cimlap

Györkös Mányi Albert Emlékház

A sorozat szervezője a Györkös Mányi Albert Emlékház, társszervezője és az estek házigazdája dr. Farkas György. *** A Györkös Ház közönsége www.emke.ro/ember-és-természet-kollégium-műanyagok-világa-ártalmasak-e-vagy-sem-5097 www.emke.ro/gyorkos-manyi-albert-emlekhaz-cimlap

MTA (1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.)

Családról és munkáról - Konferencia a Házasság hetén

Complex Turistic Puiu

A tábor főelőadója Bogyó András lesz Budaörsről, aki 2016 óta az Exodus ifjúsági misszió vezetője. Különleges meghívottunk Csiszér László erdélyi származású budapesti keresztény zenész és előadóművész, akivel közösen is dicsőíthetjük majd az Urat. Regisztrálni 2019. február 1.-ig lehet(*): https://goo.gl/forms/SPOmXSVzkznGkPbE3 Early bird regisztráció december 31-ig 185 RON.

Pátyi Református Gyülekezeti Ház (2071 Páty, Kossuth Lajos u. 95.)

Protestáns Akadémia

pin Moszkva Kávézó

A Székelyföldi Gyógyítók Halasági-Csibi csapata újra Nagyváradra látogat, Székelyföld kincseivel, képzőműv