3. népi ének kurzus Juhász Rékával

Kolozsvár Zene

3. népi ének kurzus Juhász Rékával

Az éneklés helye, rendje, szerepe és technikái a néphagyományban és korunk emberének életében – Juhász Réka segítségével, többek között ezekről az érdekes és izgalmas kérdésekről beszélgettünk március 3-án Szilágyi Anna nénivel, aki Melegföldvárról jött el hozzánk, és március 10-én pedig Takács Anna nénivel, aki pedig Buzából érkezett Kolozsvárra.

Az eddigi résztvevők minden bizonnyal emlékeznek egy-két érdekes történetre, amelyeket két jó kedvű éneklés között, az udvarlási szokásokról, a lányszöktetésről és a mulatságokról hallottunk.
Hasonló vidám éneklésre, együttlétre hívunk ismét benneteket.

Harmadik, egyben befejező alkalmához érkezik a Szájaink be nem álltak címre keresztelt népi ének kurzus. Most is lesz vendégünk, mégpedig Szovátról – hogy pontosan ki, kiderül szombaton.

Az éneklés és sok érdekes régi történet mellett az alábbi témákról beszélünk:
– a népi énekes hangképzés;
– az éneklés, mint a hagyományos kultúrában élők kifejezési eszköze;
– az éneklés, mint lehetséges kifejezőeszköz a napjaink városi embere, közösségei számára;
– stílusos előadásmód, megnyilvánulás, (néhány tájegységre fókuszálva);
– a csujjogatás, ujjogtatás, vagy rikatozás;

Ha bármilyen kérésetek, kérdésetek van, a tanfolyammal kapcsolatban nyugodtan írjatok nekünk.

A részvétel ingyenes.
Várunk mindenkit szeretettel!