1989(marosvásárhelyi)amatőr filmese szemével

Compania András Lóránt Társulat Ismeretterjesztő

1989 (marosvásárhelyi) amatőr filmesek és fotósok szemével

„Audiovizuális visszapillantás” az 1989-es forradalom zűrzavaros napjaira az Édentől Keletre Filmklub, az Erdélyi Audiovizuális Archívum és az András Lóránt Társulat közös szervezésében.

Az 1989-es decemberi rendszerváltás sok tekintetben egy vizuális esemény is volt. A rendszerváltás jelentős mértékben kapcsolódott össze a román közszolgálati televízióval, amelyik Nicolae Ceaușescu utolsó beszédét és szökését is közvetítette, illetve amelyiket a rendszerváltók egy csoportja hatalomátvétel gyanánt elfoglalt. Vilém Flusser filozófus szerint a román forradalmat valójában a tévé tömegmédiuma hozta létre.
Az utcára kivonuló és a rendszer ellen tüntető emberek között is jócskán akadt olyan, aki kockázatot vállalva fotón vagy filmen próbálta megörökíteni az eseményeket. December 21-én elvétve mertek kamerát használni köztereken, míg december 22-én már többen érezték a pillanat történelmi fontosságát és próbálták megörökíteni azt. Marosvásárhelyen december 21-én Miholcsa Gyula volt a kevés fotós egyike. December 22-én, amikor a rendszer megbukott, már többen fotóztak, Keresztes Pál és Miholcsa Gyula celluloid szalagra filmezett (mindketten Schnedarek Ervin műkedvelő filmklubjában tanulták a filmezést), illetve Farkas István videózott.

A filmklub különkiadásán elsőként lesznek együtt láthatóak ezek a rövid, de annál értékesebb filmfelvételek és fotók. Miholcsa Gyula élő beszámolójából azt is megtudhatjuk, hogy milyen érzés volt 1989 decemberében fényképezőgéppel, filmezőgéppel szemtanúként mutatkozni az utcán.

A vetítést és beszélgetést követően bemutatjuk Harun Farocki és Andrei Ujică Videogramme einer Revolution (Egy forradalom videogrammái, 1992) című 106 perces dokumentumfilmjét, amelyik egyedi megközelítésben, a tévéfelvételek boncolgatásával és bukaresti amatőr felvételek tömkelegéből próbálja rekonstruálni, hogy mi történt decemberben 30 évvel ezelőtt.

Az est moderátora: Németh Szabolcs Előd

IDŐPONT: december 10., 18:00
HELYSZÍN: Brăila u. 10. (a régi zsinagóga épülete, az András Lóránt Társulat székhelye)

A belépés ingyenes!

Szervezők: Édentől Keletre Filmklub, Erdélyi Audiovizuális Archívum, András Lóránt Társulat
Támogatók: Nemzeti Kulturális Alap, Studium Prospero Alapítvány
Partnerek: Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, Maros Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács