10 éves a JelesNapTár! Jubileumi rendezvény

Apáczai Csere János Elméleti Líceum Kultúra, kommunikáció

10 ÉVES A JELESNAPTÁR! 🎻❤️🎉
🌞A GYÖRKÖS MÁNYI ALBERT EMLÉKHÁZ JELESNAPTÁR elnevezésű HAGYOMÁNYŐRZŐ GYERMEKPROGRAMJA 10. SZÜLETÉSNAPJÁT ÜNNEPLI!
🌞Ez alkalomból 2019. JANUÁR 19-ÉN, SZOMBATON ÜNNEPI ÖSSZEJÖVETELT TARTUNK, amelyre, rendhagyó módon, AZ APÁCZAI CSERE JÁNOS ELMÉLETI LÍCEUM (Kolozsvár, Király / Ion I. C. Brătianu u. 26.) DÍSZTERMÉBEN kerül sor.
🌞A találkozóra nagy szeretettel várjuk mindazokat, akik az elmúlt 10 évben látogatták a JelesNapTár alkalmait, legyenek ők óvodások, kisdiákok, nagydiákok vagy éppenséggel szülők, nagyszülők!
🌞RENDEZVÉNYÜNKET 15 ÓRAKOR KEZDJÜK!
🌞A rendkívüli eseményen lesz ünnepi köszöntő, múltbeli rendezvényeink fényképeiből készült összeállítás vetítését kísérő emlékezés, kézműves foglakozások, és természetesen, nem maradhat el a születésnapi torta sem.
🌞Az esemény a széki fonót és táncházat idézi majd, ebben segítségünkre lesz FILEP KLÁRA Székről, a BOGÁNCS NÉPTÁNCEGYÜTTES, valamint ANTAL CSANÁD ÉS ZENEKARA.
🌞Ünnepeljünk együtt!
***
🌞 A rendezvénysorozat szervezője a Györkös Mányi Albert Emlékház
🌞 Partner: Hagyományok Háza Hálózat – Erdély
www.hagyomanyokhaza.hu/halozat/erdely
***
JelesNapTár | Kolozsvár
A Györkös Ház közönsége
www.emke.ro/10-éves-jelesnaptár-jubileumi-rendezvény-5045
www.emke.ro/gyorkos-manyi-albert-emlekhaz-cimlap