XIII. Ribár Béla fizika-emlékverseny

Horgos Külhoni

A hagyományos Ribár Béla Általános Iskolai Fizikaversenyt március 30-án rendezik meg Horgoson a Kárász Karolina Általános Iskolában.

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete a GENIUS tehetséggondozó mozgalom keretében 13. alkalommal rendezi meg a hagyományos Ribár Béla Általános Iskolai Fizikaversenyt. Gondolkodtató, számításos, valamint kísérleti, kísérletelemező feladatokat oldanak meg a tanulók. A fizikatörténeti feladat témája James Watt élete, munkássága és a magyarországi vasút születése (2019-ben lesz Watt halálának 200. éve).

A felkészüléshez a szervezőktől szakmai segédanyagokat lehet igényelni. A diákokat 2019. március 27-ig lehet bejelenteni a vajdasági döntőre, melyre március 30-án 9 órakor kerül sor a horgosi Kárász Karolina Általános Iskolában. A diákverseny célja a tehetséges tanulók felkutatása és felkarolása, a tehetségnevelés serkentése. A diákok könyveket, ajándékcsomagot és megfelelő oklevelet kapnak. A rendezvény egyúttal a fizikatanárok szakmai találkozója is, melynek keretében a tantervekről, a tankönyvekről, módszertani kérdésekről és a tanári továbbképzésekről lesz szó. A verseny nemzetközi jellegű, a legjobb eredményt elért tanulók a magyarországi Eötvös Loránd Fizikai Társulat által szervezett XXIX.. Öveges József Kárpát-medencei Fizikaverseny döntőjére jutnak el. Erre 2019. május 24-25-26. terminusban kerül sor Győrben a Kazinczy Ferenc Gimnáziumban.

A vajdasági verseny helyi szervezője Balázs Piri Diana fizikatanárnő.

Főszervező: Muhi Béla, a GENIUS elnöke.

A diákokat bejelenteni (név, osztály, iskola, mentor és annak elérhetőségei) a következő villámpostán lehet:

Részletes információk a következő honlapon: www.fokusz.info