Vizuális Művészeti Hónap pályázat

Hazai

2018. évi Vizuális Művészeti Hónap pályázat felhívása 
Pályázat- és kiállítássorozat budapesti amatőr alkotók számára. A Budapesti Művelődési Központ hagyományszerűen immár 34. alkalommal rendezi meg 2018. őszi-téli évada során a Vizuális Művészeti Hónap pályázat- és kiállítássorozatot, amely a fővárosi amatőr alkotóknak ad bemutatkozási lehetőséget fotófestészetgrafika mellett az előadóművészet és irodalom terén. 

Az idei évtől a régi kereteket megtartva, megújított arculattal és koncepcióval jön létre az esemény. Célja, hogy a már megszokott fotófestészet és a grafika műfajai mellett minél nagyobb arányban további művészeti ágak (előadóművészet-irodalom) is teret kapjanak a pályázati kategóriák között, bővítve ezáltal a pályázók látásmódját és a résztvevők körét is.

A beérkezett alkotásokból szakmai zsűri választja ki a csoportos kiállítás szereplőit, és dönt az egyéni díjak odaítéléséről is. A zsűrizés folyamatának első része zártkörűen zajlik, de a második részében a pályázók igény szerint lehetőséget kapnak a zsűritagokkal való személyes konzultációra és az eredményről való tájékozódásra.

Pályázati feltételek
Jelentkezhet minden olyan alkotó, aki:
– betöltötte a 16. életévét
– budapesti lakóhellyel rendelkezik
– jelenleg nem hallgatója művészeti szakirányú felsőfokú intézménynek
– nem rendelkezik művészeti szakirányú felsőfokú végzettséggel
– nem végez hivatásszerűen alkotóművészeti tevékenységet
– benyújtott pályázati anyaga 2 évnél nem korábban készült
– benyújtott pályázati anyaga korábban még nem szerepelt a Vizuális Művészeti Hónap eseményein, illetve a BMK Galéria kiállításain

A nevezés feltételei és díja
– A nevezési lap kitöltése és leadása 2 példányban a beadási határidő napján
– A nevezési díj befizetése (2000 Ft), csekken (személyesen igényelhető a BMK Információs Osztályán), vagy banki átutalással a következő számlaszámra: Budapesti Művelődési Központ: 11784009-15490610.
– A megjegyzés rovatba mindkét esetben kérjük feltüntetni: VMH 2018.
– A beadás helye és a galéria kiállításai akadálymentesen megközelíthetők.
AZ ÁTUTALÁSRÓL SZÓLÓ IGAZOLÁST VAGY A BEFIZETÉST IGAZOLÓ CSEKKET A MŰVEK LEADÁSAKOR KÉRJÜK BEMUTATNI!
A nevezési lapok személyesen is igényelhetőek a BMK Információs Osztályán (hétköznapokon 9.00-17.00 óráig).

A pályázati naptár
FOTÓ
I. kategória: “Tér-rét”
Az emberi és a természeti környezet találkozásának vagy ellentétének ábrázolása
II. kategória: Kötetlen téma
A beküldhető művek száma összesen 10 db jpeg méretű, jeligével ellátott fotó.
Beküldés módja: e-mail:  a nevezési lapot is mellékelve.
Beküldési határidő: 2018. október 8. (hétfő) 24.00 óra
A beküldött képekből a kiállításra kiválasztottakat papír alapon is kérjük leadni a Budapesti Művelődési Központban 2018. október 18-ig. 
Kiállítás: 2018. október 25-november 13.
Finisszázs (szakmai fórum): 2018. november 13. (kedd) 18.00 óra.

FESTÉSZET
I. kategória: “Pilinszky 97”
Pilinszky Jánosnak, a 20. század egyik legjelentősebb magyar költőjének 97. születési évfordulójára emlékezünk 2018-ban. A pályaművek tükrözzék Pilinszky egy szabadon választott költeményének tartalmát, hangulatát.
II. kategória: Kötetlen téma
A beadható művek száma összesen: 4 db, egyenkénti méretük nem haladhatja meg az 1 m2-t.
Ajánlott technikák: akvarell, olaj, akril, tempera.
Beadás módja: személyesen.
Beadási határidő: 2018. október 26. (péntek) 13.00-19.00 óra.
Kiállítás: 2018. november 20 – december 31. (I-II.rész).
Szakmai tárlatvezetés: 2018. december 11. (kedd) 18.00 óra.

ELŐADÓMŰVÉSZET – IRODALOM 
I. kategória: Paul Klee világa
A festő szín-, és formavilágához társuljon egy tetszőlegesen kiválasztott, már meglévő irodalmi mű, amely a pályázó megítélése szerint hűen tükrözi azt. A pályaművek a zsűri előtt kerülnek előadásra.
II. kategória: Kötetlen téma
Tetszőlegesen kiválasztott irodalmi mű előadása a zsűri előtt.
Ajánlott műfajok: vers, novella, mese (maximum 3 rövidebb mű)
Nevezés módja: e-mail () a kitöltött nevezési lapot mellékelve.
Nevezési határidő: 2018. október 26. (péntek) éjfél.
Előadások időpontja: 2018. november 6. (kedd) 15.00-19.00 óra.
Az előadások nyilvánosak az érdeklődők számára is.
A kiválasztott pályázók a festészeti kiállításmegnyitón mutatkoznak be előadásaikkal, 2018. november 20-án.

GRAFIKA 
I. kategória: “Szárny”
A beadható művek száma összesen: 4 db (ebből 1 db lehet sorozat, amely maximum 3 db-ból állhat).
II. kategóriaKötetlen téma
Ajánlott technikák: kézi rajz, toll, tus, kollázs, számítógépes grafika.
Méret: maximum 50×70 cm.
Beadás módja: személyesen.
Beadási határidő: 2018. december 7. (péntek) 13.00-19.00 óra.
Kiállítás: 2019. január 10-31.
A pályázatok beadásának helyszíne: Budapesti Művelődési Központ (XI., Etele út 55/A.). A beadás helye és a galéria kiállításai akadálymentesen megközelíthetők.
További információ: Sarnyai Rita 371-2770, Vadócz Zsuzsa ,
BMK Média-és Információs Osztály 371-2760; http://www.bmknet.hu

MEGKÖZELÍTHETŐSÉG
1119 Budapest, Etele út 55/a.
GPS koordináták: N47.464206, E19.03141

Intézményünk tömegközlekedéssel megközelíthető: az M4-es metróval, 7103107114213214-es autóbusszal, Bikás park megállónál kell leszállni. 
Minden buszjáratnak közlekedik alacsonypadlós változata is, melyet a menetrendekben aláhúzással jelölnek. 
http://bmknet.hu/kozmuvelodesi-szakmai-palyazatok/8876-xxxiv-vizualis-muveszeti-honap-palyazat-felhivasa