VII. Üzleti Terv Verseny

Komárom Külhoni

A Selye János Egyetem Gazdaságtudományi Kara és a Selye János Egyetem Gazdaságtudományi Karának Hallgatói Önkormányzata immáron hetedik alkalommal hirdeti meg az ÜZLETI TERV versenyét középiskolások részére. A résztvevők egy előre megadott struktúrában – a CANVAS üzleti modell alkalmazásával – prezentálhatják üzleti elképzeléseiteket.

A zsűri döntése alapján az első három csapat értékes díjakban részesül! Jelentkezési határidő: 2020. január 17.

A vállalkozás, az önfoglalkoztatás, mint karrierlehetőség, mint életút egyre nagyobb figyelmet kap a mindennapokban. A Selye János Egyetem Gazdaságtudományi Karának oktatói és hallgatói közössége ezért gondolja úgy, hogy már fiatalon, középiskolásként – a verseny által is ösztönözve – előcsalogatja Belőled a kreativitást, az újszerű ötleteket és a vállalkozói vénát, illetőleg segít a vállalkozói szemléletmód magvainak megágyazni gondolataidban. Mindezt azért, mert úgy véljük, hogy a vállalkozásra való felkészülést nem lehet túl korán elkezdeni.

Az üzleti tervezés az egyik legnagyobb kihívás egy közgazdász életében, mellyel szembesülhet. Nem könnyű feladat, hiszen a „jövőbe kell tekinteni” ahhoz, hogy egy fenntarthatóan működő vállalkozást hozhass létre. Át kell gondolni néhány kérdést, mielőtt vállalkozásba fognál… mit is, hogyan is, kinek is, hol is, mennyiért is termelj és/vagy szolgáltass? Milyen sorrendben tedd ezt? Mi minden befolyásolhatja sikerességedet? Kikkel kerülsz majd kapcsolatba? Miért is fognak Téged választani a fogyasztók? Mire kell felkészülnöd, hogy ne érhessen meglepetés? Ha jelentkezel versenyünkre, vállalkozók, menedzserek véleményezik majd elképzelésedet, megtudhatod, életképes, működő vállalkozást tudsz-e létrehozni, jó válaszokat adtál-e a feltett kérdésekre. Elfogadod a kihívást?

Az üzleti terv versenyen akkor vehetsz részt, ha középiskolás diák vagy. Önállóan is jelentkezhetsz, de csapatban is gondolkodhattok.

A versenyen való részvétel 10 előnye:

  • megmérettetheted magad,
  • megmérettetheted üzleti elképzelésedet különböző szempontok mentén,
  • visszajelzést kaphatsz üzleti elképzelésedről vállalkozóktól, multinacionális vállalatok menedzsereitől és egyetemi szakemberektől,
  • fejlesztheted és kipróbálhatod prezentációs készségedet,
  • hasznosan töltheted el az idődet,
  • ismerkedhetsz és kapcsolatokat köthetsz,
  • megalapozhatod jövőbeli vállalkozói elképzelésedet,
  • új élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodhatsz,
  • megismerheted a Selye János Egyetemet,
  • értékes ajándékokat nyerhetsz!

A verseny fővédnöke RNDr. Csiba Peter, PhD. a Selye János Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánja.

További részletek a jelentkezés feltételeiről ITT.

Forrás: Felvidék.ma/SZAKC