V. Táncház napja

Hagyományok Háza Hazai

V. TÁNCHÁZ NAPJA

2016. május 7.

Szóljon ez a nap néptáncról, népzenéről, kicsiknek-nagyoknak, országhatáron innen és túl!

 

A Táncház Napja azért jött létre, hogy megmutassuk az UNESCO által is elismert, 44 éves táncházmozgalom értékeit a külvilágnak. A mozgalmat és annak tagjait: akik napról napra átadják, akik estéről estére éltetik, akik hétről hétre dokumentálják, akik évről évre őrzik hagyományainkat.

Ennek apropóján az első táncház 40 éves évfordulóján a Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület hagyományteremtő szándékkal egész napos szabadtéri rendezvényt kezdeményezett a május 6-hoz legközelebb eső szombaton.

Idén kiemelt figyelmet szeretnénk fordítani a népzenei oktatási műhelyek és a hagyományőrző csoportok bemutatása mellett annak, hogy az érdeklődők minél több táncházról, folkkocsmáról értesüljenek, ahol rendszeresen összejárhatnak, mulathatnak.

A rendezvény minden évben tudatosan az önkéntességre épül, ezzel is hangsúlyozva a táncházmozgalom alulról jövő, közösségi szerveződését, a közösségek alkotóerejét.

Tegyetek ti is azért, hogy egyre többen legyünk! Csatlakozzatok az öt éve egyre nagyobb népszerűségnek örvendő kezdeményezéshez!

 

Jelentkezés résztvevőnek a Táncház Napja központi helyszínére

 

 

Hívunk és várunk minden lelkes jelentkezőt, aki tevékenyen részt szeretne venni a Táncház Napja központi rendezvényén a Liszt Ferenc téren, muzsikálással, tánctanítással, kézműves-foglalkozás tartásával stb.

2016. május 7-én a budapesti fő helyszín (Liszt Ferenc tér) programjaira várjuk mindazokat a lelkes jelentkezőket, akik tevékenyen részt szeretnének venni az eseményen a következő feladatok bármelyikével:
– táncház-muzsikálás
– tánctanítás felnőtteknek/gyerekeknek/fogyatékkal élőknek
– népdaltanítás
– kézműves-foglalkozás tartása
– mesélés
– gyerekfoglalkozás tartása

A jelentkezéseket a jelentkezési lap kitöltésével várjuk 2016. április 11-ig!

Jelentkezés önkéntes munkára a Táncház Napján

 Várjuk vidéki és határon túli helyszínek, programok jelentkezését

 

 

Szervezzetek településeiteken saját táncházat, flashmobot, vagy akár egész napos programot 2016. május 7-én a Táncház Napjához kapcsolódva. Legyen ez egy világra szóló programsorozat! Célunk, hogy ország- és világszerte minél több program csatlakozzon, minél több helyen szóljon a népzene, lehessen táncolni, táncot tanulni.

Kérjük a csatlakozó helyszíneket, hogy a hagyomanyokhaza.hu/tanchaznapja oldalon regisztrálják helyszíneiket április 11-ig. Az időben csatlakozó helyszínek felkerülnek a szervezők honlapjaira, közösségi oldalaikra, bekerülnek a sajtóanyagokba.

Jelentkezés önkéntes munkára a Táncház Napján vidéki és határon túli helyszíneken

 

Felhívás a Táncház napját beharangozó flashmobokra

 

 

Részt vennél egy össznépi villámcsődületben? Vagy inkább szerveznél sajátot?

A Táncház Napját megelőző héten az ország számos pontján felbukkannak éneklő, táncoló, zenélő szabadcsapataink, csatlakozz te is!

Válassz helyszínt, toborozz saját flashmob csapatot vagy csatlakozz az általunk szervezett akcióhoz!

Bővebb információért figyeld Facebook-oldalunkat (Hagyomány. Éld bele magad).

 

Forrás: www.hagyomanyokhaza.hu