Utazási pályázat, magyar középiskolások

Kárpát-medence Külhoni

Utazási lehetőség Kárpát-medencei középiskolásoknak a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

 Idén is utazási pályázatot hirdet Kárpát-medencei magyar középiskolásoknak a Rákóczi Szövetség azzal a céllal, hogy a június 4-i Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódva egy másik Kárpát-medencei ország magyar közösségéhez látogassanak és minél több kulturális élményben, illetve emberi kapcsolatban gazdagodjanak.

A programot idén is pályázati formában hirdette meg a Rákóczi Szövetség, amelyre bármely Kárpát-medencei középiskola jelentkezhet.

A pályázat feltétele, hogy az utazó középiskolás csoport a Kárpát-medencében legalább egy határt átlépjen és egy másik iskolával közös programot szervezzen június 4-éhez kapcsolódóan. Iskolánként egy autóbusznyi diák utazhat a pályázat keretében, amelyhez a Rákóczi Szövetség – az utazásban résztvevő diákok számától függően – 200 ezer forint utazási kerettámogatást ajánl fel a sikeres pályázóknak, illetve igény szerint segít a fogadó iskola közvetítésében.

A pályázatokat 2017. május 17-ig nyújthatják be az iskolák.

A múlt évben 361 Kárpát-medencei középiskola mintegy 13 ezer diákja kapcsolódott be a Szövetség Diákutaztatási Programjaiba.

További információk és a pályázati űrlap a Rákóczi Szövetség honlapján található: www.rakocziszovetseg.org