Turisztikai fejlesztési térségeknek

Hazai

FELHÍVÁS 
Turisztikai fogadóterületek versenyképességének javítására, piacra vitelének megvalósítására 
A Felhívás címe: Turisztikai fejlesztési térségek pozicionálása 
A Felhívás kódszáma: VEKOP-1.3.2-17 
Magyarország Kormányának felhívása a kiemelt turisztikai fejlesztési térségekben megvalósuló térségi desztináció fejlesztések és márkázás megvalósítása érdekében. 
A Kormány a Partnerségi Megállapodásban célul tűzte ki a hazai KKV-k versenyképességének javítását innovatív, hozzáadott érték növelő és exportpotenciállal rendelkező fejlesztések támogatásán keresztül. A cél elérését a Kormány a térségi turisztikai szereplők együttműködésével tervezi megvalósítani jelen felhívásban foglalt feltételek mentén. 
Az együttműködés keretében a Kormány vállalja, hogy: 
– a Felhívás feltételeinek megfelelő projekteket a projektre megítélt 50 millió Ft – 160 millió Ft közötti vissza nem térítendő támogatásban részesíti a rendelkezésre álló forrás erejéig; 
– a támogatási előleggel kapcsolatos feltételeknek megfelelő támogatott projekteknek a Felhívásban meghatározottak szerint támogatási előleget biztosít. 

A támogatási kérelmet benyújtó szervezetek az együttműködés keretében vállalják, hogy: 
– projektjük megvalósításával hozzájárulnak a felhívásban megjelölt kiemelt turisztikai fejlesztési térségek turisztikai célú fejlesztéséhez; 
– a kapott támogatáson felül önerőből finanszírozzák a projektet. 
1. A TERVEZETT FEJLESZTÉSEK HÁTTERE 
1.1. A felhívás indokoltsága és célja 
A turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló 2016. évi CLVI törvény kimondja, hogy a turizmusfejlesztés alapja a turisztikai térség (továbbiakban desztináció). A cél olyan turisztikai fogadóterületek lehatárolása, melyek jelenleg is jelentős turisztikai teljesítménnyel rendelkeznek, vagy beruházásokkal turisztikai potenciáljuk növelhető, oly mértékben, hogy azok alkalmasak hazai és nemzetközi vendégforgalom generálására, magasabb fajlagos költéssel rendelkező vendégek megszólítására, az utazóközönség tartózkodási idejének növelésére. 
A Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program 2.1.5.3. Vállalkozások együttműködésének támogatása című pontja szerint a vállalkozói együttműködések ösztönzése keretében támogatásra kerül a vállalkozói együttműködések (pl. klaszterek, beszállítói hálózatok, turisztikai desztináció menedzsment szervezetek), kialakítása, továbbfejlődése, szervezeti működésének javulása. A turisztikai fogadóterületeken jelenleg is működnek helyi és térségi turisztikai, több helyen turisztikai desztináció menedzsment (továbbiakban: TDM) szervezetek, melyek feladata továbbra is a fogadóterület fejlesztése, információbiztosítása a turisták irányába, a KKV szektorral való kapcsolattartás, turisztikai közösségi igények összefogása. 
A felhívás célja az Operatív Programmal összhangban, hogy a desztinációk területén turisztikai szolgáltatók közötti együttműködés erősödjék, a meghatározott célok érdekében tartós partnerség alakuljon ki az érdekeltek (köz- és magánszféra), szereplők között. Továbbá cél a turisztikai fogadóterületek versenyképességének javítása a meglévő turisztikai kínálati elemek szolgáltatási csomaggá történő alakításával, a desztináció vonzerejének javításával, a jól meghatározott célcsoportok igényeinek megfelelő szolgáltatási választék és színvonal meghatározásával, a desztináció menedzsmentjének javításával, valamint a desztinációk imázsának fejlesztésével. Ennek érdekében a térségi együttműködések ösztönzése áll a program középpontjában. 
Ahhoz, hogy a turisztikai kereslet és kínálat kritikus tömege találkozzon és fenntartható módon biztosítható legyen elengedhetetlen a térségi desztinációk fejlesztése, a márkázás. Keresleti oldalról az utazási döntés a térséget nevesítő desztináció szintjén fogalmazódik meg. Ennek a térségi szervezeti rendszernek a kialakítása pozitív keresletösztönző hatással bír. A felhívás keretében a térségi szint erősítése történik meg, mivel az az a méret, amiben az adott desztinációt megfelelő hatékonysággal fejleszteni, kommunikálni, értékesíteni lehet. 
Jelen felhívás keretében kizárólag olyan támogatási kérelmek támogathatóak, amelyek megfelelnek a fenti célkitűzésnek. 
1.2. A rendelkezésre álló forrás 
A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 160 millió Ft. 
Jelen felhívás forrását az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja. 
A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 1-3 db. 
1.3. A támogatás háttere 
Jelen felhívást a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretében a Regionális Fejlesztési Programokért Felelős Helyettes Államtitkárság hirdeti meg a 1011/2016. (I. 20.) számú kormányhatározatban szereplő éves fejlesztési keret alapján. 
2. ÜGYFÉLSZOLGÁLATOK ELÉRHETŐSÉGE 
Ha további információkra van szüksége, forduljon bizalommal a Széchenyi 2020 ügyfélszolgálathoz a 06/1 896-0000-ás, normál díjazású telefonszámon, ahol hétfőtől csütörtökig 8:30-16 óráig, pénteken 8:30-14 óráig fogadják hívását. 
Kérjük, kövesse figyelemmel a felhívással kapcsolatos közleményeket a www.szechenyi2020.hu oldalon, ahol a Széchenyi 2020 ügyfélszolgálat elektronikus elérhetőségeit is megtalálhatja! 
3. A PROJEKTEKKEL KAPCSOLATOS ELVÁRÁSOK 
Kérjük, hogy a támogatási kérelem összeállítása során vegye figyelembe, hogy a projekteknek meg kell felelniük különösen a következőknek: 
3.1. A projekt keretében megvalósítandó tevékenységek 
3.1.1. Önállóan támogatható tevékenységek 
3.1.1.1. Kötelezően megvalósítandó önállóan támogatható tevékenységek 
A felhívás keretében az alábbi tevékenységek támogathatóak: 
a) Termékfejlesztés 
1) Térségi tematikus csomagajánlatok, programcsomagok kidolgozása, összeállítása (a kínálati elemek összeállítása értékesíthető termékké); 
2) Garantált programok kialakítása, a működtetéshez szükséges eszközpark biztosítása, beszerzése; 
3) Térségi beszállítói és szolgáltatói rendszerek kidolgozása és kialakítása: a desztinációban működő szálláshelyek, szolgáltatások közös beszállítói rendszereinek kialakítása annak érdekében, hogy a környékbeli szolgáltatók, mezőgazdasági termelők, kézművesek, kisiparosok, kulturális szolgáltatók egyedi, tájjellegű termékei, kulturális és egyéb szolgáltatásai eljussanak a vendégekhez, szolgáltatókhoz (humán erőforrás); 
4) A térségi termelők, kézművesek, kisiparosok termékeit bemutató vitrinek, illetve polcrendszerek kihelyezése (eszközbeszerzés), 
5) Helyi termékek, tradicionális gasztronómia bevonása a turisztikai kínálatfejlesztésbe, ehhez kapcsolódó fejlesztések magyar nyelven (pl. receptgyűjtemény, erre irányuló főzőtréning szervezése); 
6) Programtervezés, koordinálás – rendezvények időpontjának összehangolása, térségi szinten értelmezhető programok turisztikai hatásvizsgálata; 
7) Turisztikai kártyarendszer fejlesztése, bevezetéséhez szükséges beruházások támogatása (nyílt, a térségből bárki csatlakozhat, diszkriminációmentes működés);
8) Családbarát fejlesztéseket célzó kisléptékű beruházások, termékfejlesztés, melyek illeszkednek a családbarát koncepcióban kidolgozott célokhoz, eszközpark fejlesztés, mesekönyv készítés (elvárás, hogy az infrastruktúra és az eszközök a támogatást igénylő tulajdonába kerüljenek, aki ideiglenes jelleggel helyezi ki ezeket). 

b) Marketing tevékenység 
1) Belföldi marketing, PR és kommunikációs tevékenység (pl. kiadványok, kommunikációs kampányok, vásárokon való részvétel); 
2) Külföldi marketing kampányok lebonyolítása a 3.4.1.1. r) pontban kijelölt országokban, térségi bemutatás; 
3) Keresztpromóciót támogató felmérések, beszerzések; keresztpromóció megvalósítása; 
4) Infokommunikációs fejlesztés (honlap, IT rendszer megújítása, modernizálása, innovatív IT megoldások alkalmazása, bevezetése (pl. online kártyák, online jegyek egy applikációban); 
5) A desztinációfejlesztési-, valamint a pozícionálási és versenyképességi stratégián alapuló márkastratégia és arculatterv készítése, a desztináció egyedi kínálati profiljának kialakítása; 
6) Desztinációs és termékalapú turisztikai értékesítés-ösztönzési projektek megvalósítása (pl. közösségi értékesítési tevékenység végzése, elősegítése, kommunikációja, stratégiai és értékesítési partnerségek kiépítése nagy turisztikai szolgáltatókkal), támogatása. 

c) Szemléletformálás / tréningek, tájékoztatás (kizárólag magánszemélyek részére) 
1) Térségi tematikus, célcsoportra fókuszált szakmai rendezvények; 
2) Minőségbiztosítási rendszerhez kapcsolódó tréningek; 
3) A térségi márka bevezetésével, arculattal kapcsolatos szakmai előadások, tájékoztatók; 
4) Online marketing tréningek, workshopok; 
5) Termékfejlesztés témakörhöz kapcsolódó workshopok. 

d) Stratégiai feladatok, egyéb szakmai tevékenységek 
1) A desztináció teljesítményét monitoringozó jelentés készítése megadott módszertan alapján; 
2) A desztináció vonzerőleltárát megalapozó, frissítő adatgyűjtés; 
3) Desztinációfejlesztési stratégia elkészítése (megadott vázlat alapján); 
4) Családbarát desztináció kialakítását támogató koncepció készítése (adott vázlat alapján); 
5) Desztinációk ismertségének és márkapozíciójának hazai és / vagy nemzetközi felmérése megadott módszertan alapján. 

A felhívás keretében a kötelezően megvalósítandó önállóan támogatható tevékenységek közül minden feladatcsoportból legalább 3-3 tevékenységet kötelező betervezni és megvalósítani.
4. A TÁMOGATÁSI KÉRELMEK BENYÚJTÁSÁNAK FELTÉTELEI 
4.1. Támogatást igénylők köre 
Jelen felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására kizárólag konzorciumi formában van lehetőség. 
Konzorcium vezetőként vagy konzorciumi partnerként nyújthatnak be támogatási kérelmet a kiemelt turisztikai fejlesztési térség területén székhellyel vagy telephellyel rendelkező alábbi szervezetek: 
a) Korlátolt felelősségű társaság (GFO 113 – kizárólag állami/önkormányzati tulajdonú) 
b) Részvénytársaság (GFO 114 – kizárólag állami/önkormányzati tulajdonú) 
c) Központi költségvetési szerv (GFO 312) 
d) Helyi önkormányzat (GFO 321) 
e) Egyéb egyesület (GFO 529) 
f) Nonprofit korlátolt felelősségű társaság (GFO 572) 
g) Nonprofit részvénytársaság (GFO 573) 
h) Állami vállalat (GFO 711) 
i) Kamara (GFO 541), Egyéb köztestület (GFO 549) 
j) Térségek fejlesztési tanácsa (GFO 362 – kizárólag kiemelt turisztikai fejlesztési térség) 
Konzorciumi partnerként legalább egy, a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. által regisztrált, a kiemelt fejlesztési térség területén működő TDM szervezet bevonása kötelező. 
A kiemelt turisztikai fejlesztési térségeket a turisztikai térségek és a kiemelt turisztikai fejlesztési térségek meghatározásáról szóló 429/2016. (XII. 15.) Korm. rendelet jelöli ki. 
A konzorciumi tagok száma a konzorcium vezetőjével együtt nem lehet több, mint nyolc tag. 
4.2. Támogatásban nem részesíthetők köre 
Az ÁÚF „Kizáró okok listája” c. részben felsoroltakon túl, az alábbi szempontok szerint nem ítélhető meg támogatás azon támogatást igénylő részére: 
a) amely esetében jelen felhívás keretében már rendelkezik pozitív támogatói döntéssel; 
b) amely olyan projektet kíván megvalósítani, amelynek tartalma a felhívásban megfogalmazott célokkal nincs összhangban. 

A felhívás általános mellékletében szereplő Kizáró okok listáján túl, az alábbi szempontok szerint nem nyújtható támogatás: 
Csekély összegű támogatás esetén: 
a) a halászati és akvakultúra-termékek piacának közös szervezéséről, az 1184/2006/EK és az 1224/2009/EK tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 104/2000/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 11-i 1379/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletben meghatározott akvakultúra-termékek termeléséhez, feldolgozásához és értékesítéséhez, 
b) elsődleges mezőgazdasági termeléshez, 
c) azon támogatást igénylő részére, amely azt mezőgazdasági termékek feldolgozásához vagy forgalmazásához használja fel, amennyiben 

– a támogatás összege az elsődleges termelőktől beszerzett vagy érintett vállalkozások által forgalmazott ilyen termékek ára vagy mennyisége alapján kerül rögzítésre, vagy 
– a támogatás az elsődleges termelőknek történő teljes vagy részleges továbbítástól függ, 
d) exporttal kapcsolatos tevékenységhez, ha az az exportált mennyiségekhez, értékesítési hálózat kialakításához és működtetéséhez vagy az exporttevékenységgel összefüggésben felmerülő egyéb folyó kiadásokhoz közvetlenül kapcsolódik, 
e) ha azt import áru helyett hazai áru használatától teszik függővé, 
f) azon szervezet részére, amely az Európai Bizottság európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatás visszafizetésére kötelező határozatának nem tett eleget, 
g) olyan feltétellel, amely az európai uniós jog megsértését eredményezi, 
h) a közúti kereskedelmi árufuvarozást ellenszolgáltatás fejében történő végző vállalkozások számára nyújtott támogatás teherszállító járművek megvásárlására. 

4.3. A támogatási kérelem benyújtásának határideje és módja 
Jelen Felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtására 2017. év november hó 30. naptól 2018. november hó 15. napig van lehetőség. 
Ezen időszak alatt az alábbi értékelési határnapokig benyújtásra került projektek kerülnek együttesen elbírálásra: 
2018. év február hó 15. nap 
2018. év július hó 16. nap 
2018. év november hó 15. nap 
A támogatási kérelem benyújtásának módja online benyújtás, elektronikus kitöltő programon keresztül. 
Felhívjuk a figyelmet, hogy a kitöltő programban véglegesített támogatási kérelemhez a felhívás 6. pontjában leírt módon kell csatolni a kérelem elektronikus benyújtását hitelesítő, cégszerűen aláírt nyilatkozatot is! A nyilatkozat papír alapú példányát – ha azt nem minősített elektronikus aláírással4 látták el – postai úton is be kell nyújtani az elektronikus benyújtást követően legkésőbb az elektronikus benyújtást követő 3 napon belül zárt csomagolásban, postai ajánlott küldeményként vagy expressz postai szolgáltatás5/futárposta-szolgáltatás6 (garantált kézbesítési idejű belföldi postai szolgáltatás) igénybevételével a következő címre: 
Nemzetgazdasági Minisztérium 
Regionális Fejlesztési Programokért Felelős Helyettes Államtitkárság 
1525 Budapest, Postafiók 95. 
Kérjük, hogy a küldeményen jól láthatóan tüntesse fel a felhívás kódszámát, a támogatást igénylő nevét és címét!
5. A FINANSZÍROZÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK 
Kérjük, a projekt előkészítése során vegye figyelembe, hogy a támogatást a projekt megvalósítása során csak akkor tudja majd igénybe venni, ha megfelel a következő szabályoknak! 
5.1. A támogatás formája 
Jelen felhívás keretében nyújtott támogatás vissza nem térítendő támogatásnak minősül. 
5.2. A projekt maximális elszámolható összköltsége 
Jelen felhívás keretében a projekt elszámolható összköltsége legfeljebb 160 000 000 Ft lehet. 
5.3. A támogatás mértéke, összege 
Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 50 millió Ft, maximum 160 000 000 Ft. 
https://www.palyazat.gov.hu/vekop-132-17-turisztikai-fejlesztsi-trsgek-pozicionlsa-1
A fenti kiírást terjedelmi okokból rövidítettük, az eredeti a szövegben található webcímen elérhető. (A Szerk.)

A pályázattal kapcsolatos dokumentumok:
pályázati cs omag