Tigra Ösztöndíjprogram a SJG-ben

Komárom Hazai

A Selye János Gimnázium egykori diákja, Barsi László az elmúlt nyáron a 25. érettségi találkozója alkalmából ajánlotta fel egykori alma materének, hogy a budapesti székhelyű Tigra Kft. szívesen támogatná ösztöndíjjal a matematika, fizika és informatika területén tehetséges komáromi gimnazista fiatalokat a tanulás és a fejlődés útján.

Az ajánlatot az iskola nagy örömmel fogadta, és az iskola mellett működő Király püspök Alapítvány közreműködésével meghirdette a Selye János Gimnázium tanulói számára a Tigra Ösztöndíjprogramot a 2021/2022-es tanévre.

Az ösztöndíj odaítélése pályázatok alapján történt, összesen 10 tanuló részesült ösztöndíjban. A támogatás mértéke diákonként 1000 euró volt, amit tízhavi részletben kaptak kézhez, 2021 októberétől 2022 júliusáig.

Az idei díjazottak számára június 24-én egy további meglepetéssel is szolgált a cég vezetése, hiszen egész napos céglátogatásra invitálták a tanulókat. Ennek keretében elsőként Barsi László köszöntötte a diákokat a cég budaörsi irodaépületében, majd röviden ismertette az elmúlt évtizedek fejlődéstörténetét. Az ő személyes példája lehet a legnagyobb hatással tanulóinkra, hiszen egykori komáromi gimnazistaként, az iskolánkon megszerzett alapokra támaszkodva lett az 550 főt foglalkoztató informatikai vállalat szakmai vezetője. A továbbiakban Kundra Zoltán egy interaktív előadás keretében a szoftvertesztelők fortélyait ismertette, majd Kolozsvári Szilvia az elemzői, projektvezetői szakma titkairól szólt. A látogatás harmadik szakmai részében Tersztenyák László a szoftverfejlesztők munkájának lényegéről nyújtott tájékoztatást a tanulóknak, akik a „kérdések-feleletek” blokk keretében meglepően aktív és hozzáértő részesei voltak a diskurzusnak.

A szakmai információk megismerésén túl Patterman Renáta HR-vezetőnek köszönhetően tanulóink bejárhatták az egész épületet, ahol nemcsak a programozóknak az egyes emeleteken hatalmas tereket betöltő munkahelyeit és hardverjeit láthatták, hanem a Tigra vállalat által az alkalmazottaknak nyújtott kedvező feltételekről és körülményekről is meggyőződhettek. Mindegyiküknek nagyon tetszett a földszinten berendezett edzőterem az öltözőkkel, zuhanyozókkal, illetve az épületben több helyen is található pihenési, illetve étkezési lehetőségek, valamint azok a kedvezmények és juttatások is, melyek a cég alkalmazotti politikáját jellemzik. Vendéglátóink az egyik ebédlőben bőséges ebéddel is kedveskedtek a tanulóknak.

A látogatás óta eltelt napokban a cég részéről örömteli és pozitív tartalmú üzenet érkezett az iskolába, melynek értelmében az együttműködést a következő tanévben is folytatni kívánják.

A jövő évi feltételeket, a motivációs levél, valamint a további pályázati anyagok pontosítását majd a nyári szünet végén egyeztetik az érintettek, így már 2022 szeptemberének első napjaiban a diákok elé kerülhetnek az újabb Tigra Ösztöndíjprogram részletei.

(Sajtóközlemény)