Tehetséges felvidéki fiatalok jelentkezzetek

Felvidek Külhoni

 

Várják a természettudományok terén tehetséges felvidéki fiatalok jelentkezését

A Mentor Felvidéki Tehetségsegítő Tanács (Mentor TT) koordinálásával az idei tanévben is több Kárpát-medencei természettudományi versenybe kapcsolódhatnak be a felvidéki tehetséges tanulók. A versenyekre való bejelentkezés január második felében zárul.

A Mentor TT az alábbi három verseny felvidéki koordinátora:

Hevesy György Kárpát-medencei Kémiaverseny, Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz–Földtan Verseny, illetve a Herman Ottó Kárpát-medencei Biológiaverseny. Mindhárom verseny háromfordulós, az iskolai forduló mellett felvidéki fordulót is rendeznek. A felvidéki megmérettetés legjobbjai kerülnek a Kárpát-medencei fordulóba.

Az idei iskolaévben immár 39. alkalommal szervezik meg a Hevessy Györgyről elnevezett kémiaversenyt.  A verseny célja elősegíteni a kémia iránt érdeklődő diákok szakmai fejlődését. Célcsoport az alapiskolák 7. és 8. évfolyamos tanulói, valamint a nyolcosztályos gimnáziumok 3. és 4. évfolyamos tanulói. A verseny kiírója a Magyar Természettudományi Társulat (MTT). Az iskolák 2021. január 29-ig jelentkezhetnek elektronikusan. További információk a versenyről ITT olvashatóak.

A Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz–Földtan Versenyt 29. alkalommal szervezik meg. Célcsoport az alapiskolák 7. és  8. évfolyamos tanulói, valamint a nyolcosztályos gimnáziumok 2. és 3. évfolyamos tanulói.

A verseny célja, tartalma, hozadéka: a versenyt a Magyar Természettudományi Társulat (MTT) földrajz–földtan témakörben magyarországi és határon túli magyar anyanyelvű iskolák 13-14 éves (hetedik és nyolcadik évfolyamos) tanulói számára hirdeti meg. A verseny fordulóira az MTT központi feladatlapokat készít a versenykiírásban megadott ismeretanyagból.

Célja a természettudományok, azon belül a földrajz és a földtan iránt érdeklődő diákok számára lehetőséget biztosítani a szakmai fejlődésre és a tananyagon túl terjedő tudás megszerzésére, tehetséggondozásra. Jelentkezési határidő január 22-e. További részletek ITT olvashatóak.

A Herman Ottó Kárpát-medencei Biológiaversenyt 31. alkalommal szervezik meg. A verseny célja elősegíteni a biológia iránt érdeklődő diákok szakmai fejlődését, Herman Ottó munkásságának megismerését és a természeti értékek feltárását. Célcsoport az alapiskolák 7. és  8. évfolyamos tanulói, valamint a nyolcosztályos gimnáziumok 3. és 4. évfolyamos tanulói. A jelentkezési határidő január 22 –e. További részletek ITT.

A járványügyi helyzet alakulásának függvényeként szervezik meg a versenyeket jelenléti, avagy online formában.