Te mit teszel a lakóhelyedért?

Beregszász Hazai

Tiszta Kárpátalja kezdeményezés (Miniszterelnökség, Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezet, PAPILIO – Természet- és Környezetvédelmi Egyesület, PET Kupa) szeretné közös erővel megtisztítani a Tiszát és vízgyűjtő területét, hogy éltető folyónk és vele együtt környezetünk állapota javuljon, vonzóbbá váljék!

Ehhez szeretnénk a kárpátaljai fiatalok segítségét kérni oly módon, hogy 2018 tavaszán a Tiszta Kárpátalja csapata pályázatot ír ki középiskolás diákok csoportjai részére, Te mit teszel a lakóhelyedért? címmel, a víz világnapja (március 22.) alkalmából

pályázaton részt vehetnek Kárpátalja középiskoláinak és gimnáziumainak 7–9 és 10–11 évfolyamon tanuló diákjai, 3-4 fős csapatokban.

A pályázat célja elsősorban bemutatkozási lehetőség biztosítása az aktív, környezet- és természetvédelem iránt fogékony diákok és elkötelezett pedagógusok részére. Másodsorban pedig a helyi, települési, kistérségi problémák és azok lehetséges megoldásaira irányuló tervek, elképzelések (szervezési, műszaki, egyéb) bemutatása. A diákok aktív, a problémák megoldásában résztvevő, cselekvő hozzáállásának kialakítása és motiválása, a középiskolák külső, társadalmi kapcsolatainak építése és fejlesztése.

A pályázók feladata, hogy az egyes fordulók alkalmával egy olyan környékbeli jelenséget, problémát mutassanak be, a megoldásukhoz kapcsolódó lehetőségek felvázolásával és végrehajtásával, amely a környezet- és természetvédelem tágabb értelemben vett témaköreibe tartozik.

Az elbírálás során előnyben részesítjük azokat a projekteket, amelyek túlmutatnak a pályázat megvalósítási idején, azaz a pályázat második fordulójának lezárását követően is folytatni lehet. Azonban a projekt gerincét alkotó terveket, elővizsgálatokat és a megoldásra irányuló terv első lépéseit 2018. őszéig meg kell valósítani ahhoz, hogy az előzetes eredmények prezentálhatóak legyenek.

Fontosabb határidők: 2018. március 22. – 2018. április 15. – jelentkezési határidő.

A csapatok jelentkezése az erre a célra kialakított online felületen történik.

A jelentkezés során meg kell adni a projekt címét, elnevezését, a csapat nevét, tagjainak és a választott felkészítő tanár nevét és elérhetőségeit.

2018. április 23. – 2018. június 10. – első forduló

A választott téma előzményeinek kidolgozása, az okok feltárása, a probléma felvetése, adatok, stb.., a lehetséges megoldások (alternatívák) elméleti bemutatása. A legjobbnak ítélt, megvalósításra alkalmas munkák bekerülnek a második fordulóba.

2018. július 1. – 2018. szeptember 30. – második forduló

A probléma megoldásának gyakorlati kivitelezése, megvalósítása, a kezdeti eredmények bemutatása, prezentálása.

2018. november 9. – ünnepélyes eredményhirdetés, díjátadó Beregszászban

A díjazott projektek prezentálása.

Néhány ötlet gondolatébresztőnek:

  • A tudatosabb fogyasztásért!
  • Mit tegyünk, hogy tiszta faluban éljünk?
  • Dobjuk össze! (szelektíven a hulladékot)
  • A hulladék érték, gond csak a szeméttel van! (illegális hulladékelhagyás)
  • Jó lesz ez még valamire! (újrahasználat)
  • Ne tégy rossz fát a tűzre! (száraz fa, ne hulladék kerüljön a kályhába)
  • Tiszta osztály, rendes iskola (kevés szemét, hulladék – jó helyre)
  • Hulladékból termék
  • Komposztálás, az örök körforgás
  • Hulladékmentes élet?
  • Darázsgarázs-Rovarhotel
  • Mi virít itt?
  • Plakátverseny az iskolában
  • BISEL-féle vízvizsgálat
  • Madárbarát iskolakert
  • Lepkekert
  • Örökbe fogadtunk egy erdőt!

Természetesen bármilyen további ötlettel lehet pályázni. A projekt megvalósítása során a cél a minél eredetibb szemléletformálás, a település lakói figyelmének ráirányítása az adott természeti képződményre, jelenségre, folyamatra.

Díjazás:

A beérkezett alkotásokat, ötleteket szakmai zsűri értékeli. A legjobb csapatok meghívást kapnak a díjátadóra, ahol prezentálniuk kell munkájukat.

A díjátadón értékes nyeremények kerülnek átadásra. Emellett a három legjobban teljesítő csapat tagjai, egy magyarországi élményhétvégén vehetnek majd részt.

A zsűri külön pontszámmal díjazza az ötletek, tervek bemutatására, népszerűsítésére, elterjesztésükre vonatkozó kommunikációs terveket és gyakorlatot.

A csapatokat segítő pedagógusok környezettudatos szemléletformálási oktatócsomagot kapnak a további sikeres munka érdekében.

Eredményhirdetés: Beregszász, 2018. november 9.

Ötletekben gazdag, eredményes munkát kívánunk!

További információ:

PAPILIO – Természet- és Környezetvédelmi Egyesület

E-mail: ;

Kepics Andrea: +380963695684

 

Forrás: http://karpataljalap.net