Találkozások – írások

Hazai

CanadaHun új pályázata:

TALÁLKOZÁSOK

Kanadai Magyarok Fóruma, a http://www.canadahun.com ismét pályázatot hirdet olvasóinak. Az új pályázat a találkozásokra irányítja a reflektorfényt.

Életünk országútján a sors már az első pillanatoktól különböző találkozásokkal ajándékoz meg. Nemcsak az ember és ember közötti találkozások érdemelnek figyelmet, mert kalandosak, meglepőek vagy mulatságosak lehetnek azok is, amelyek ember(ek) és állat(ok) között jöttek létre. Még ennél is érdekesebbek lehetnek a sorsfordító találkozások, amikor valaki olyan szakmára, hivatásra talál rá, amelyben kiteljesedhet. Ha történetesen társat nem választ, még örömét lelheti munkájában.
Azok a találkozások igazán varázslatosak, melyek valamiképpen megváltoztatják életünk folyásának irányát.

A canadahun.com pályázatán mindenki egyetlen saját (önmaga által feltett) írásával vehet részt. Ennek legnagyobb terjedelme két gépelt oldal.
Erre az oldalra kizárólag pályázatokat várunk és nem kommenteket.
A pályaműveket a canadahun.com/Pályázat topikjába várjuk.
A pályázók írásaik beküldésével elfogadják a pályázati kiírás feltételeit.
A pályázat lezárásának időpontja és eredményhirdetés: 2018. március 1., 0:00 óra.

A beküldött pályaműveket közreadjuk, szavazni a szöveg után elhelyezett Tetszikgombbal lehet. Minden szavazó csak egy művet minősíthet legjobbnak. A legtöbb szavazatot szerző nyeri el a canadahun.com által felajánlott ajándékokat.
I. díj – az 1976-os
II. díj – az 1987-es,
III. díj – az 1988-as tányér
http://canadahun.com/temak/%C3%9Aj-p%C3%A1ly%C3%A1zatunk-tal%C3%81lkoz%C3%81sok.57882/