Szlovákiai Civil Becsületrend 2020

Felvidék Külhoni

A Szlovák Belügyminisztérium 2014. október 10-én bejegyezte a Szlovákiai Civil Becsületrend Polgári Társulást, s e kitüntetés átadására évente egy alkalommal, áprilisban kerül sor Komáromban a Kultúrpalotában, hogy ily módon ismerje el a nemes emberi alapértékeket felmutató cselekedeteket.

Felhívásunk a 2020-as Szlovákiai Civil Becsületrend kitüntetésére keresi a legérdemesebb embert. Javasolni olyan személyt lehet, aki konkrét tetteivel következetesen más emberek, egy közösség, egy régió lakossága számára tevékenységet végez, amelyet sem intézmény, sem magánszemély semmilyen módon nem honorál.

Ugyancsak értékelési szempont még, ha egy közösség számára fontos kulturális érték megmentésén dolgozik vagy állampolgári jogaikat védelmezi, nagyon fontos az igazi civil igényesség, odafigyelés, következetesség.

Továbbá ha az európai értékrend (zsidó-keresztény erkölcsök ) védelmében fejtett ki munkát, esetleg a vegyesen lakott vidékeken az együttélést segítő és a jelenlegi gondokat megoldani igyekvő tevékenységet jutalmaznánk Becsületrendünkkel.

Javaslataikat – részletes indoklással a saját és az általatok kitüntetésre javasolt személy elérhetőségének a feltüntetésével – az alábbi villámpostacímre juttathatjátok el 2020.január 31-ig  címre.

(Forrás: Felvidék.ma/SZAKC)