Szent György Ösztöndíj

Sepsiszentgyörgy Külhoni

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata 2010 óta minden évben meghirdeti a Szent György Ösztöndíjat azoknak a helyi, végzős diákoknak, akik líceumi éveik során kimagasló tanulmányi eredményeket értek el.
A 3000 lejes kiválósági díjjal az önkormányzat továbbra is ösztönözni szeretné a város XII. osztályos diákjait, hogy érdemes tanulni, fejlődni, időt és energiát fektetni a tanulmányokba.

A pályázatokat 2021. december 3-ig a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati, Tájékoztatási és Iktató Irodájában kell leadni (1918. december 1. utca, 2. szám).

A leadott pályázatokat szakbizottság bírálja el, a legkiválóbb tanulóknak járó díjakat pedig az év végi ünnepi tanácsülés keretében adják át.
A sepsiszentgyörgyi szakközépiskolák igazgatóival folytatott konzultációt követően, a szakosztályok népszerűsítése érdekében az önkormányzat módosította a szabályzatot. Ennek alapján figyelembe veszik az első három középiskolai tanévben (9., 10. és 11. osztály) elért jegyek átlagának összegét. A szakközépiskolák esetében ez az átlag a 9., 10. és 11. évfolyamok éves moduljainak átlagösszegéből tevődik össze.
Az önkormányzat tavaly módosította a kiválósági ösztöndíjak odaítéléséről szóló szabályzatot, ennek értelmében a jelentkezők számától függetlenül minden olyan pályázó részesülhet az ösztöndíjban, aki a leadott iratcsomó értékelése során legalább 100 pontot ér el.

További információk: https://www.sepsiszentgyorgyinfo.ro/osztondijak-tamogatasok/ujra-lehet-jelentkezni-a-szent-gyorgy-osztondijra