Szavakban lobog – Dalszerzői pályázat

Hazai
SZAVAKBAN LOBOG – DALSZERZŐI PÁLYÁZAT GIMNAZISTA ÉS KÖZÉPISKOLÁS ZENEKAROKNAK

A Magyar Írószövetség az 1956-os Emlékév jegyében zeneszerzői pályázatot hirdet gimnazista és középiskolás pop-rock együttesek számára. A résztvevőknek kötelezően Gérecz Attilától, a forradalomban 27 évesen hősi halált halt költőtől Az így bocskorosan című költeményt kell megzenésíteniük. Valamint mindenkinek lehetősége van – a kötelezőn túl – további egy szabadon választott vers megzenésítésére, amelyet külön fogunk elbírálni. (A szabadon választható művek anyagát a Versek rovatban találhatjátok!) A pályázat gondolatát a közös emlékezés igénye szülte, hogy e kiváló költők verseit az újabb nemzedékek olvasói és leendő művészei is a szívükbe zárják a forradalom 60. évfordulóján.

A pályázat célja
A pályázat célja a forradalom költészetének és az olvasás népszerűsítése a legkedveltebb művészeti ág, a könnyűzene eszközeivel – nem csupán a pályázók, de az őket hallgató ifjúság körében is.

Pályázati tudnivalók
– A pályázaton részt vehet bármelyik Kárpát-medencei gimnázium, közép- és szakiskola diákja.
– Pályázni kizárólag új művel lehet.
– Nevezési díj nincs.
– Iskolánként több együttes is pályázhat.
– A dalokat költőkből és zenészekből álló szakmai zsűri bírálja el.

A pályázat díjazása
– Fődíj: 3 dalból álló stúdiófelvétel, fellépés a nyilvános döntőn, hangszervásárlási utalvány
– Egyéb díjak: fellépési lehetőségek, értékes ajándékok
– A pályázat összdíjazása: 700 000 Ft
– A zsűri a beérkezett pályamunkák mennyiségétől és minőségétől függően dönti el, hogy összesen hány díjat oszt ki.

A pályázat ütemezése
– Az elkészült dalok beküldésének határideje: 2016. szeptember 15.
– A pályázat elbírálásának határideje: 2016. október 15.
– A pályázat nyilvános döntőjére és eredményhirdetésére 2016 novemberében kerül sor.
A pályázat benyújtása
Az elkészült dalokat mp3 formátumban, dalonként max. 5 Mb-os méretben a következő e-mail címre kell elküldeni:

Szempontok
– A versekhez bátran nyúljatok hozzá!
– A kiválasztott szöveg valamennyi sorának szerepelnie kell a dalban, de ha találtok a versben olyan sort vagy sorpárt, amit refrénként is el tudtok képzelni, nyugodtan megbonthatjátok a strófák vagy sorok sorrendjét.
– A verset átírni természetesen nem szabad.
– Gérecz Attila kötelező versét, valamint a választható kategóriában szereplő anyagot a Versek rovatban találhatjátok. Ez utóbbi tartalmaz egy Gérecz Attila- válogatást, valamint 18 költőtől egy-egy verset.

A döntőről
– Az előzsűrizés során kiválasztott legjobb zenekarok nyilvános döntőn vesznek részt.
– A zsűri a versenydalok meghallgatása után visszavonul, és meghozza a döntését.
– Ünnepélyes eredményhirdetés és fogadás zárja az eseményt.
Kérdéseiket az e-mail-címen is feltehetik.
A programot az 1956-os Emlékbizottság támogatja és A magyar szabadság éve elnevezésű sorozat keretében valósul meg.
http://iroszovetseg.hu/1956/zene/palyazat.html

 

Forrás: pafi.hu