Rákóczi Szöv: Nemzeti Összetartozás Éve 2020

Felvidék Külhoni

A Rákóczi Szövetség pályázatot hirdet Kárpát-medencei helyi- és ifjúsági szervezetei számára a 2020. évi Nemzeti Összetartozás Éve alkalmából.

Az Országgyűlés 2019. június 18-án megszavazta, hogy 2020. év a nemzeti összetartozás éve.

„Az Országgyűlés az Alaptörvényben rögzített felelősségviselés jegyében, a történelmi Magyarország területét szétdaraboló és a magyar nemzet harmadát idegen államok fennhatósága alá szorító, 1920. június 4-én aláírt békediktátum 100. évfordulójára emlékezve, számot vetve e békediktátum által okozott politikai, gazdasági, jogi és lélektani problémák máig tartó megoldatlanságával, de egyben erőt merítve a külhoni magyarság megmaradásba vetett hitébőéértékelve a 2010-ben megkezdett határokon átívelő békés nemzetegyesítési politika eredményeit, a 2020. évet a nemzeti összetartozáévének nyilvánítja.

Az Országgyűlés támogatja és szorgalmazza az anyaországban, a Kárpát-medencében és a nagyvilágban élő magyarság körében olyan rendezvények, megemlékezések szervezését, valamint oktatási anyagok és filmalkotások készítését, amelyek erősítik a magyarság országhatárok feletti összetartozásának tudatát, önazonossága kifejezését és védelmét.

Az Országgyűlés támogatja és szorgalmazza a Kárpát-medencei magyarság megmaradásáért folytatott küzdelmeinek, valamint a magyarság kulturális, szellemi, tudományos, gazdasági és sportsikereinek bemutatását szolgáló kiállítások, konferenciák szervezését és ismeretterjesztő anyagok létrehozását.

Az Országgyűlés támogatja és szorgalmazza az állami szuverenitás elvéés a nemzeti közösségek önazonossága iránti jogos igényeket egyaránt tiszteletben tartó új közép-európai együttműködés megteremtését, amellyel a térség minden állama, nemzete és nemzeti közössége hasznára meghaladható a nemzeti kirekesztés, jogfosztáés korlátozás múltbéli öröksége.”

  • A pályázat célja: a Rákóczi Szövetség Kárpát-medencei településekhez és középiskolákhoz kapcsolódó szervezetei és tagsága 2020-ban minél több olyan közösségi eseményt szervezzen, ahol a Kárpát-medencei magyar nemzeti összetartozás és a magyar-magyar kapcsolatok erősödnek.
  • A pályázók köre: a Rákóczi Szövetség Kárpát-medencei helyi- és ifjúsági szervezetei
  • Megpályázható maximális összeg: 100 000 forint
  • A pályázott programnak 2020. évben kell megvalósulnia
  • Pályázat beadásának határideje: folyamatos, de legkésőbb 2020. november 30.
  • Pályázat elszámolásának határideje: a program megvalósulását követő 30 nap, de legkésőbb 2020. december 31.
  • A pályázat feltételei: a Rákóczi Szövetség belsőpályázati rendszerének feltételei érvényesek
  • Pályázni az alábbi szerint, online adatlap kitöltésével lehet

Amennyiben Ön már regisztrált a Rákóczi Szövetség KARON (KApcsolattartási Rendszer ONline) felületére, úgy kattintson az alábbi linkre a pályázat benyújtásához:

https://admin.rakocziszovetseg.org/login

Ha még nem regisztrált, a  e-mail címre írva kérheti az első bejelentkezésekhez szükséges adatokat az együttműködési megállapodással rendelkező helyi szervezet vezetője.  

További információval Szenczi Borbála (;  +3612013067), a program felelőse, illetve a Rákóczi Szövetség központi irodájának munkatárasai állnak rendelkezésre.

Pályázati felhívás – Nemzeti Összetartozás Éve 2020

Forrás: Felvidék.ma/SZAKC