Napszentület a kereszt tövében

Pályázati eredmények

 

Meghosszabbított, július 15-i határidővel zárult le a Kárpát-medencei Magyarság Evangelizációjáért (KÁMME) Alapítvány fotópályázata, melyet a kiírók a 18. életévüket betöltött, határon túli magyar hivatásos és amatőr fotósok számára hirdettek meg, két versenykategóriában.

Mint ismeretes, a KÉSZ által létrehozott alapítvány célja a Kárpát-medence keresztény értékeinek megőrzése, bemutatása, a magyar nemzeti egység elősegítése, a Kárpát-medencei keresztény alkotóművészek támogatása. Ennek érdekében lett meghirdetve a fentebb nevezett fotópályázat is, a Magyar Kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával meegvalósuló, A Kárpát-medencei keresztény alkotóművészet támogatása című program keretében.

A tárlat anyagába lapunk külmunkatársának, Martinek Imre Napszentület a kereszt tövében című pályaműve is bekerült. A fotó 2018-ban készült Budapesten, az Apáthy-szikla kilátójánál. Szelek havának nyolcadik napján.

A legsikeresebb pályaművekből felépülő kiállítás ünnepélyes megnyitójára ez év augusztus hatodikán, 18 órai kezdettel kerül sor. Helyszínileg a Józsa Judit Galériában (1053 Budapest, Városház u.1.) A tárlat 2019. augusztus 6-a és szeptember 9-e között ingyenesen látogatható a Galéria nyitvatartási idejében (augusztus 19-e és 25-e között zárva).

Forrás: Hét Nap