Pályázat művészeti egyetemen tanulóknak

Hazai
Pályázat művészeti egyetemen tanuló hallgatóknak

A Trafó Kortárs Művészetek Háza pályázatot ír ki olyan kültéri látványelemekre, amelyet az intézmény külső helyszíni kitelepülések során használhat a Trafó brand látványos megjelenítésének céljából. Olyan terveket várunk, amelyek innovatív technikával készülnek, tükrözik a Trafó újdonságokra nyitott szellemiségét és kreatív módon közelebb hozzák a közönséget a Trafóhoz.

Kétféle anyaggal pályázhattok:
1. A Trafót messziről jól beazonosító tárggyal (molinó, plakát, felfújható oszlop, lámpa stb.). Ezt használnánk a külső helyszíni standjainkon, például bringás reggeliknél, fesztiválokon.
2. Kisebb-nagyobb használati tárgyakkal, amelyekből több készülne és a Budapest Park Nagyszünet terében helyeznénk el. Lehet ülőalkalmatosság, párna, árnyékoló, pohárjelző, madáretető, evőeszköz, bármilyen ötletes dolog, amely színt és praktikusságot visz a térbe, úgy hogy közben megjelenik benne a Trafó (világa, szellemisége) is.

Pályázat feltételei:
Pályázni látványtervvel kiegészített koncepcióval lehet (maximum 2500 karakter), a tervekhez mellékelni kell egy rövid költségvetést és ütemtervet is. Ha a kivitelezést is tudjátok vállalni, vagy van olyan kivitelező, akivel szívesen dolgoztok együtt, azt is írjátok bele az ütemtervbe.

A Trafóról:
Egyedülálló, a nemzetközi kortárs színtérbe beágyazott befogadó hely vagyunk, ahol a különböző műfajokkal – színház, tánc, újcirkusz, zene és vizuális művészetek – kapcsolódunk a kortárs kultúrához.
Egyszerre kísérletező szellemiségű és nézőbarát, az új irányokra és a kulturális emlékezetre egyaránt építünk.
Bátran beszélünk társadalmi kérdésekről, több generációt is megszólítunk, új gondolatok, ötletek és produkciók generátorai is vagyunk.

Trafó. Bekapcsol.
trafo.hu
facebook.com/trafohouse
Trafó logók: trafo.hu/image

Beküldési határidő:
A pályázatokat az  email címre várjuk június 30. éjfélig.

Díjazás:
A Trafó vállalja a győztes pályamű kivitelezésének költségeit, minden egyes megjelenés során feltünteti az alkotó/alkotót nevét. Ezen felül ajándék bérletet kap a Trafó 2018/19-es évadra.
http://trafo.hu/hu-HU/blank_2