Pályázat “Boldog iskola”cím elnyerésére

Külhoni

A Jobb Veled a Világ Alapítvány által működtetett Boldogság Intézet nyílt pályázatot hirdet magyarországi és határon túli nevelési-oktatási intézmények számára „Boldog iskola” és „Örökös boldog iskola” cím elnyerésére.

Az Alapítvány 2014-ben indította el Boldogságóra programját, melynek fővédnöke Prof. Dr. Bagdy Emőke.

„Arra törekszünk, hogy a Boldogságórák derűs és élménygazdag feladatai, játékai, valamint gyakorlatai fokról fokra kibontakoztassák a derűt és életszeretetet. Gyermekeink így a jövőbe vetett hittel, bátran járják végig a felnőttséghez vezető utat, majd boldogságra képes emberré válhatnak.” (PROF. DR. BAGDY EMŐKE, A BOLDOGSÁGPROGRAM FŐVÉDNÖKE)

A program kiemelt küldetése, hogy a pozitív pszichológia eredményeire építve adjon ötleteket és módszertani segítséget a boldogságra való képesség fejlesztéséhez az iskolás korosztály számára.

A Boldogságóra program internetes oldalai:

www.boldogsagprogram.hu/boldogsagora és a www.boldogsagora.hu

Jelenleg több mint 1000 csoportban tartanak már boldogságórákat, a gyerekek munkáit itt lehet megtekinteni: www.boldogsagprogram.hu/boldogsagora/bejegyzesek

A jelen pályázattal elnyerhető „Boldog iskola” címet azon intézmények kaphatják meg, melyek – a pályázati kiírásban szereplő Pályázati feltételeknek megfelelően – legalább egy tanulócsoport bevonásával igazoltan tartottak legalább egy Boldogságórát, és a program fenntartását a következő tanévben is vállalják.

Az „Örökös boldog iskola” címre olyan intézmény pályázhat a következő tanévben, mely Boldog iskolaként a Boldogságóra programot igazoltan rendszeresen valósította meg egy tanéven keresztül legalább három tanulócsoportban.

Azon intézmények, melyek elnyerik a „Boldog iskola” címet, egy 19.680 Ft-os 5 könyvből álló Boldogságóra könyvcsomagot kapnak ajándékba.

A PÁLYÁZAT RÉSZLETEI

Pályázati kiírás

A Jobb Veled a Világ Alapítvány által működtetett Boldogság Intézet nyílt pályázatot hirdet magyarországi és határon túli nevelési-oktatási intézmények számára Boldog iskola és Örökös boldog iskola cím elnyerésére. Amennyiben határon túli intézmény kíván a pályázaton részt venni, a kapcsolattartó további e-mailben szíveskedjen tájékoztatást kérni.

A pályázat célja

Az Alapítvány egyik kiemelt küldetése, hogy a pozitív pszichológia eredményeire építve adjon ötleteket és módszertani segítséget a boldogságra való képesség fejlesztéséhez az általános és középiskolás korosztály számára kidolgozott Boldogságóra programmal. Jelen pályázat ennek a szándéknak széles körben való megvalósulását tűzi ki céljául.

A pályázat tárgya

  • A kidolgozott feltételrendszernek megfelelő intézmények számára a Boldog iskola, valamint az Örökös boldog iskola cím elnyerése.
  • A címet elnyerő intézmények igazoló oklevelet kapnak.
  • A címet elnyerő intézmény megkapja a boldogságórákhoz tartozó tanári kézikönyvek és tanulói munkafüzetek egy-egy példányát (öt kötet; értéke 19.680 Ft).
  • Az elnyerhető címek száma korlátlan.

 

A pályázók köre

Általános iskolák és középiskolák

A cím alkalmazhatósága

  • A Boldog iskola cím egy tanévre szól, jelen pályázati időszakban a 2016/2017-es tanévre szóló címre pályáznak az intézmények.
  • A Boldog iskola címet elnyert intézmények igazoló oklevelet kapnak, melynek értelmében a címet egy tanéven keresztül használhatják. A cím minden évben megújítható lesz.
  • A címmel rendelkező intézmény tagja lesz a Boldog iskolák hálózatának. A hálózatba tartozó intézmények számára a Boldogság Intézet szakmai programokat szervez.
  • A címet birtokló intézményt sajátos arculata, a pozitív pszichológia iránti elkötelezettsége megerősítheti a nevelési-oktatási intézmények közötti pozíciójában. A cím megkülönböztető jegy, mely vonzóvá teszi az iskolát a szülők és gyermekek számára, és pozitív visszajelzést jelent az iskola munkájáról a külső és belső kapcsolatrendszerének.
  • A címnek való megfelelést a Boldogság Intézet szakértői bizottsága ellenőrzi. Ha valamelyik vállalt feltételről kiderül, hogy mégsem valósult meg, a cím visszavonásra kerül.
  • Azon intézményben, mely több feladatellátási hellyel rendelkezik – feladatellátási helyenként külön-külön benyújtott pályázat alapján – kizárólag a feltételeknek megfelelő feladatellátási helyre vonatkozva használható a cím.
  • A tanévben a programot igazoltan fenntartó intézmények újabb pályázatnak való sikeres megfelelés esetén (legelőször 2017 szeptemberében) kaphatják meg az Örökös boldog iskola címet.

 

PÁLYÁZATI FELTÉTELEK A “BOLDOG ISKOLA” CÍM ELNYERÉSÉHEZ

  1. LEGALÁBB EGY BOLDOGSÁGÓRA MEGTARTÁSA

A pályázaton azon intézmény vehet részt, melyben legalább egy csoport a 2015/2016-os tanévben az alábbi választható 3 feladat közül legalább egyet megvalósított:

  • Választható feladat 1.

Reklámfilm készítése a boldogságról (maximum 5 percben)

  • Választható feladat 2.

Ilyen egy boldog iskola – montázs készítése

  • Választható feladat 3.

Boldogságfal készítése: a boldogságfalra – ez lehet akár kifeszített vászon is – olyan pozitív, motivációs üzenetek, képek kerülnek, amelyek boldogságot okoznak.

A feladatok megvalósulását igazoló rövid beszámolót, valamint a megvalósulást alátámasztó videót vagy fotót a pályázó e-mailben küldi el a címre.

 

  1. A 2016/2017-ES TANÉVBEN MINDEN HÓNAPBAN LEGALÁBB 1 CSOPORT TARTSON BOLDOGSÁGÓRÁT

Az intézmény vállalja, hogy a 2016/2017-es tanévben minden hónapban legalább egy csoportnak tartanak boldogságórát a cím elnyerésével járó Boldogságóra szakmai könyvcsomagból, és a Boldogság Intézet által havonta meghatározott feladatot honlapunkra feltöltik.

 

  1. A BOLDOGSÁGÓRA SZEREPELJEN A PEDAGÓGIAI PROGRAMBAN ÉS MUNKATERVBEN

A cím elnyeréséhez szükséges, hogy az intézmény pedagógiai programjában és munkatervében legkésőbb 2016. szeptember 20-ig szerepeljen a Boldogságóra program, utóbbiban a tíz hónapos program tematikájának megfelelő ütemezése, a felelősök és határidők meghatározásával. Az intézményvezető szándéknyilatkozatában vállalja ennek teljesülését.

A teljes Boldogságóra program 10 egymásra épülő témából áll, amelyek fokról fokra ismertetik meg a boldogság különböző összetevőit, feltételeit. Az egyes témakörök sorrendben:

 

Minden témánál biztosítjuk az intézmények számára a cím elnyerésével járó Boldogságóra könyvcsomagban a következő tartalmakat:

  • elméleti háttér
  • óravázlat
  • szabadon választható feladatok
  • az adott témához ingyenesen letölthető dalok
  1. DOKUMENTUMOK BENYÚJTÁSA

A pályázat feltétele a meghatározott dokumentumok hiánytalan benyújtása.

  1. AZ INTÉZMÉNYI HONLAPON MEGJELENŐ TARTALOM

A programban való részvételt a pályázó intézmény a honlapján is kommunikálja a cím elnyerése után.

A PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSA FOLYAMATOS A MEGADOTT HATÁRIDŐIG!

A sikeres pályázat feltétele, hogy a dokumentációt a pályázó legkésőbb 2016. szeptember 20-ig elküldje elektronikusan, illetve postán (postai bélyegzőn szereplő dátum).

Azon intézmények számára, melyek több feladatellátási hellyel rendelkeznek, és több feladatellátási helyen szeretnék a Boldog iskola címet használni, feladatellátási helyenként külön-külön benyújtott pályázat szükséges.

 

FELTÉTELEK AZ “ÖRÖKÖS BOLDOG ISKOLA” CÍM ELNYERÉSÉHEZ

A cím először a 2016/2017-es tanév végén pályázható.

  • A címre olyan intézmény pályázhat a következő tanévben, mely Boldog iskolaként a Boldogságóra programot igazoltan minden hónapban legalább egyszer megtartotta egy tanéven keresztül legalább három tanulócsoportban.
  • A teljesítést a  e-mail címre elküldött szakmai anyagokkal és az intézményvezető év végi beszámolójával igazolja az intézmény.
  • A program fenntartását az iskola honlapján is nyomon követhetővé kell tenni.
  • Az „Örökös boldog iskola” cím visszavonásig érvényes.
  • Az új pályázati szakasszal kapcsolatos bővebb információ a 2016/2017-es tanév végén jelenik meg a boldogiskola.hu honlapon.

 

A BOLDOG ISKOLA PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁHOZ SZÜKSÉGES DOKUMENTUMOK

 

A PÁLYÁZAT ELBÍRÁLÁSA

A pályázatot a Boldogság Intézet szakértői bizottsága bírálja el. A megadott határidőig benyújtott pályázatok először formai, majd tartalmi ellenőrzés alá kerülnek.

A formai értékelés tárgya, hogy a pályázó a pályázathoz tartozó dokumentációt maradéktalanul, a pályázatban rögzített formában, az adatlapot, Szándéknyilatkozatot és a választott beleegyező nyilatkozatot aláírással és pecséttel hitelesítve nyújtotta-e be.

A tartalmi ellenőrzés tárgya, hogy a pályázati feltételként megadott program igazolhatóan megvalósult-e, valamint fenntartása garantálható-e.

A szakértői bizottság ellenőrzi a program intézményi honlapon történő megjelentetését is.

A pályázat elbírálása 2016. szeptember 30-ig folyamatos.

Amennyiben a szakértői bizottság hiányosságot tapasztal a pályázati dokumentációval kapcsolatban, írásban értesíti a pályázót.

 

Hiánypótlás

Hiánypótlásra egy alkalommal, az erről szóló írásbeli értesítés kézhez vételétől számított tíz munkanapon belül van lehetőség.

Döntéshozatal

A pályázatokat a Boldogság Intézet szakértői bizottsága 2016. február 25-től folyamatosan várja. A pályázat elbírálása 2016. szeptember 30-ig folyamatos.

A pályázat benyújtása

  • A pályázók postára adják az alábbi dokumentumokat:
  1. Szándéknyilatkozat    Letöltés >>
  2. Intézményi adatlap    Letöltés >>
  3. Nevelőtestület (vagy Közalkalmazotti Tanács) hozzájárulása    Letöltés >>

Az alábbi címre:

Jobb Veled a Világ Alapítvány, 1161 Budapest, Kenéz utca 29.

 

  • A pályázók e-mailben küldik el a pályázati kiírásban szereplő választható feladatok megvalósulását igazoló dokumentumokat (fotó vagy videó formájában) és a rövid beszámolót az alábbi e-mail címre: 

 

A teljes pályázati dokumentáció benyújtásának határideje 2016. szeptember 20. (a postára adás dátuma)

A pályázatról további információt a  címen kérhet a pályázó.

A pályázó a pályázat benyújtásával tudomásul veszi és elfogadja jelen felhívásban meghatározott feltételeket.