Nyinák és Alexandrák színpadra!

Hazai
Nyinák és Alexandrák színpadra!
(Ruttkai Éva emlékezete)

A PIM – Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) színjátszó versenyt hirdet középiskolás diákok számára.
Ruttkai Éva a Vígszínház kiemelkedő művésze idén lenne 90 éves. Emlékére színjátszó versenyt hirdetünk középiskolás diákoknak. A színésznő által kedvelt és sokat játszott Csehov illetve Molnár Ferenc művek közül az alábbiakat választottuk ki a felkészüléshez:

Csehov, Anton Pavlovics: SirályCseresznyéskert
Molnár Ferenc: A hattyú

A megjelölt drámai szövegek közül egy szabadon választott jelenettel lehet pályázni. A részlet időtartama maximum 15 perc.
A rögzített jelenetet a pályázó vagy DVD-n eljuttatja címünkre (OSZMI, 1013 Budapest, Krisztina krt. 57.-Szebényi Ágnes nevére, jelige: Ruttkai Éva)
vagy feltölti a youtube-ra („nem nyilvános” opció) majd a linket elküldi a  email-címre.
A verseny menete
Elkészült produkciók beérkezési (illetve feltöltési) határideje: 2017. november 27.
Eredményhirdetés: 2017. december 1.
A legjobb produkciók gálaműsora: 2017. december 9. 

Kérjük, hogy a jelenetek időtartamára vonatkozó információt vegyék komolyan, az értékelésnél ez is szempont lesz! 
Nyeremények: A legjobbak részt vehetnek a gálán, továbbá könyvek, hangoskönyvek, színházjegyek és egyéb tárgyi ajándékok kerülnek kiosztásra.

Jelentkezés, információ: Szebényi Ágnes, 1-375-1184/105 mellék,
http://www.pim.hu