Népviselet-ismereti tanfolyam

Szabadka Külhoni

Mint a Vajdasági Folklórközpont felhívásában olvasható, havonkénti összejövetellel előirányzott 140 órás alapszintű népviselet-ismereti tanfolyamot szervez Szabadkán varrónők, néptáncosok, együttesvezetők, egyesület-vezetők, öltözetfelelősök, illetve mindazok számára, akik többet szeretnének megtudni a magyar népi kultúra tárgyi hagyatékáról a jelzett témában, azaz a magyarság egykori paraszti öltözetével behatóan kívánnak foglalkozni.

Célunk, hogy az érdeklődők betekintést nyerjenek e kultúra történelmébe, a táji sajátosság, színvilág, kivitelezés változatosságába, azaz, hogy elsajátítsák azokat úgy, hogy szakemberként képesek legyen felismerni a színpadi megjelenés, az esztétikus külső, a hitelesség, az igényes színpadi kép egészének fontosságát. Vagyis, hogy megismerjék a Kárpát-medence magyarsága körében egykor alkalmazott egy-egy táj öltözetének számon tartott sajátosságait, jellegzetes formavilágát, az öltözetelemeket, alkalmazott kelmefajtákat, kelmeminőségek változatait, a kikészítés módjait, hogy segítséget nyújtsunk díszítő- és alapanyag-megválasztáshoz színpadi öltözet elkészítése céljából.

Tehát, hogy a gyakorlatban a hitelesség és hagyományhűség szempontjait alapul véve képesek legyenek felismerni a népi kultúra e területe feltárt törvényszerűségeit, eleget tudjanak tenni a szakmai elvárásoknak a színpadi megjelenésre vonatkozóan.

Előadóink hazai és magyarországi szakemberek lesznek. A tanfolyam önköltséges, melynek időtartama 10 hónap (10 összejövetel), havonként egy (megbeszélés szerint) hétvégi (szombat /08,00–19,00 óra/, vasárnap /08,00–12,00 óra között/) találkozás. A tanfolyam záróvizsgával fejeződik be. A sikeres záróvizsgát Tanúsítvány igazolja, mely feltétel a II. évre való beiratkozáshoz. A képzés teljes tandíja 200 eurónak megfelelő dinárösszeg, mely a szervezet folyószámlájára fizetendő be. Az érdeklődők jelentkezését (név, cím, telefon) mielőbb várjuk, írásban (posta/fax/e-mail). A jelentkezők előirányzott létszáma esetében indul a képzés. Az érdeklődőknek a jelentkezés sorrendjében válaszolunk és küldjük meg a szükséges, további tudnivalókat.

Érdeklődni szervezetünk feltüntetett elérhetőségein, továbbá a 065/322-23-77 -es számon lehet – olvasható a Vajdasági Folklórközpont (Szabadka, Dózsa György utca 17.) felhívásában.

Forrás: Magyar Szó