Nemzetközi Gyermekrajzpályázat

Külhoni

Nemzetközi Gyermekrajzpályázat

A Tiara Kft. idén 25. alkalommal invitál minden magyar gyermeket határon innen és túl, hogy alkotásával vegyen részt a Pentel Nemzetközi Gyermekrajzpályázaton.

A rajz a kommunikáció egyik univerzális és ősi formája, ami tanulás nélkül is hiteles, kifejező, és építő. Erősítsük ezt az erőt a gyermekekben, bíztassuk őket alkotásra.

A Tiara Kft. hivatásának tartja a művészet népszerűsítését, ezért is vállalja át társadalmi munkában a magyar gyermekek pályázatának kezelését, célba juttatását, valamint a jeles, örömteli díjkiosztó megszervezését és lebonyolítását. Idén kiemelt segítségünk ebben a Szorgos Méhecske írószer webáruház (http://www.szorgosmehecske.hu).

Tavaly a felhívásra (pályázatra) 40 országból, több mint 20 000 kiemelkedő munka érkezett, Japánnal együtt összesen 100 000 alkotás, ami jelzi a pályázat magas színvonalát és népszerűségét. A rajzokat az elbírálást követően kiállítják Távol-Keleten.

Szponzor:
Biiku Bunka Kyokai (Művészetoktatási Alapítvány)

Együttműködők:
a Japán Külügyminisztérium, a Japán Oktatási, Kulturális, Sport, Tudományos és Műszaki Minisztérium, a Japán Művészeti Szövetség, a Yomiuri Shimbun, a Japán Művészetoktatási Alapítvány, a Pentel Co.Ltd.japán írószergyártó vállalat.

Magyarországi szervező:
Magyarországon a Pentel Nemzetközi Gyermekrajz Pályázat lebonyolítását társadalmi munkában a Tiara Kft. végzi, immár 26. éve.

Kiemelt támogató:
Szorgos Méhecske írószer webáruház (http://www.szorgosmehecske.hu)

Díjak:
A következő díjakat minden ország legkiemelkedőbb rajzainak ítélik oda: a Japán Külügyminiszter külön díja, kiemelt aranyérem, aranyérem, ezüstérem, bronzérem.

Jelentkezési tudnivalók:
1. Minden 15 éves vagy annál fiatalabb gyermek pályázhat
2. A rajz bármilyen papíron, táblán beküldhető, melynek mérete körülbelül 54 x 38 cm. Bármilyen anyag használható.
3. Egy mellékelt jelentkezési lapot (Form NO. 1) kérünk angolul kitölteni, és a beküldött rajzhátoldalánakjobb alsósarkáraragasztani. (A jelentkezési lapok fénymásolhatóak).
4. Egy pályázatilistát (Form NO.2) ugyancsak mellékelni kell minden pályázati csomaghoz, melynek tartalmaznia kell a pályázati rajzok számát, címét, a pályázók nevét, korát és a nemét. Kérjük angolulkitölteni.
5. Kérjük a jelentkezési lapra e-mail címüket is írják rá, hogy a sikeres eredményről tájékoztatást küldhessünk
6. Iskolai pályázatként érkező rajzokat egy csomagban kell elküldeni. Külön pályázatokat a fenti szabályok szerint ugyancsak elfogadunk.
7. A rajz témája szabadon választható.
8. Egy személy csak egy rajzzal pályázhat!!!
9. Pályázatokat csak a fenti szabályok szerint fogadunk el.
10. A beküldött rajzok a szponzorok tulajdonát képezik, és a pályázók nem kapják vissza azokat. Kérjük, hogy a beküldött rajzokról készítsenek jó minőségű színes fényképet, szkennelt képet, vagy bármilyen digitális másolatot, hogy azokat díjazás esetén a díjkiosztó ünnepségen kiállíthassuk.

Jelentkezési határidő és a rajzok beküldési határideje is egyben: 2016. október 15.

Elbírálás: 2017. év első felében
Díjátadás: Egyeztetés alatt, előreláthatólag 2017 őszén

Jelentkezési lap és bővebb felvilágosítás kérhető:
TIARA Kulturális, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
1038 Budapest, Szentendrei út 278/A
Tel.: 436-9458

E-mail:
Web: http://www.tiara.huhttp://www.pentel.hu
Facebook: https://www.facebook.com/PentelHungary

A pályázati anyagokat is – határidőre történő beérkezéssel – a fenti címre kérjük elküldeni!

Forrás: karpatalja.ma