Nemzeti Tehetség Program /NTP- MTTD-16

Hazai
PÁLYÁZATI KIÍRÁS

A pályázati kategória kódja: NTP- MTTD-16

NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM A matematikai, a természettudományos, a technikai, digitális, valamint a szakmatanuláshoz szükséges kompetenciák erősítése a köznevelési intézményekben NTP-MTTD-16
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban: Támogató) megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (a továbbiakban: Támogatáskezelő) a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2015-2016. évi cselekvési programja alapján nyílt pályázatot hirdet a matematikai, a természettudományos, a technikai, digitális, valamint a szakmatanuláshoz szükséges kompetenciák erősítése a köznevelési intézményekben támogatására, összhangban
– a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény;
– a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény;
– az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.);
– a szomszédos államokban élő magyarokról 2001. évi LXII. törvény;
– a határon túli költségvetési támogatások sajátos szabályairól szóló 98/2012. (V.12.) Korm. rendelet;
– a Nemzeti Tehetség Program finanszírozásáról szóló 104/2015. (IV. 23.) Korm. rendelet;
– az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.);
– a fejezeti kezelésű előirányzatok és központi kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 58/2015. (XII. 30.) EMMI rendelet (a továbbiakban: Fejkez. rendelet);
– a Nemzeti Tehetség Programról szóló 78/2008. (VI. 13.) OGY határozat;
– a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2015-2016. évi cselekvési programjáról szóló 1390/2015. (VI.12.) Korm. határozat vonatkozó rendelkezéseivel.
A Nemzeti Tehetség Program céljai között szerepel a hazai és a határon túli tehetséges tanulókat, fiatalokat támogató tehetségsegítő programok folyamatos működtetése, a tehetségsegítő hagyományok őrzése és gazdagítása, a hazai és határon túli magyar tehetségfejlesztő közösségek együttműködésének segítése.
A 2015-2016. évi cselekvési program I. 1. a. pontja alapján: “Támogatni kell a matematikai, a természettudományos, a technikai, digitális, valamint a szakmatanuláshoz szükséges kompetenciák erősítését segítő programokat.”

1. A pályázat célja
1.1. A hazai köznevelésben tanuló tehetséges fiatalok matematikai, természettudományos, technikai, digitális, valamint a szakmatanuláshoz szükséges kompetenciáinak erősítését segítő, általános felfedezési tapasztalatokat nyújtó komplex tehetséggondozó programok megvalósításának támogatása.

2. A rendelkezésre álló keretösszeg
2.1. A pályázatok támogatására rendelkezésre álló keretösszeg 140 000 000 Ft, azaz száznegyvenmillió forint a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény 1. melléklete, XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20/4/5 Nemzeti Tehetség Program fejezeti előirányzat (ÁHT: 282178) terhére.

3. A támogatás formája és mértéke
3.1. A pályázat útján igényelhető támogatás 100% intenzitású, vissza nem térítendő támogatás, amelynek igénybevétele a beszámoló elfogadását követően egy összegben, vagy – a pályázó indokolt kérelme alapján – a beszámoló elfogadását megelőzően támogatási előleg formájában történhet.
A támogatási előleg mértéke 100%, melynek folyósítására egy összegben kerülhet sor.
3.2. A pályázathoz saját forrás biztosítása nem kötelező.
3.3. A pályázaton legalább 1 000 000 Ft, illetve legfeljebb 2 000 000 Ft vissza nem térítendő támogatás igényelhető.

4. Támogatható tevékenységek
4.1. Kötelezően választandó programok, amelyek közül a pályázónak legalább egyet meg kell valósítania:
4.1.1. Legalább 60 órás tanórán kívüli, új kezdeményezésű, matematikai, vagy a természettudományos, vagy a technikai, vagy a digitális, vagy a szakmatanuláshoz szükséges kompetenciák elmélyítését szolgáló, általános felfedezési tapasztalatokat nyújtó komplex tehetségazonosító és tehetséggondozó program megvalósítása, melynek eredményeként tárgyiasult alkotásnak (pl. kiállítás, interaktív bemutató, makett stb.) kell létrejönnie. (A tehetségazonosítás és diagnosztizálás az előírt 60 órás programba maximum 10 órában számítható be.) A tehetségműhelybe bevonni kívánt tehetségígéretek száma minimum 10 fő, maximum 20 fő tanuló lehet.
4.1.2. Legalább 60 órás tanórán kívüli, hagyományos tananyagon túlmutató, már működő, matematikai, vagy a természettudományos, vagy a technikai, vagy a digitális, vagy a szakmatanuláshoz szükséges kompetenciák elmélyítését szolgáló, általános felfedezési tapasztalatokat nyújtó komplex tehetséggondozó program megvalósítása, melynek eredményeként tárgyiasult alkotásnak (pl. kiállítás, interaktív bemutató, makett, stb.) kell létrejönnie. A tehetségműhelybe bevonni kívánt kiemelten tehetséges tanulók száma minimum 5 fő, maximum 10 fő lehet.
4.1.3. Projekt szinten legalább 60 órás tanórán kívüli, nem tantárgyi komplex tehetséggondozó program megvalósítása, amely egy téma mentén, legalább két kompetencia területet (matematikai és/vagy természettudományos és/vagy technikai és/vagy digitális és vagy szakmai) érint és a megvalósítás eredményeképpen tárgyiasult alkotás (pl. kiállítás, prezentáció, interaktív bemutató stb.) jön létre. A komplex tehetséggondozó programot több, egymással együttműködő, legalább 30 órás, kisebb létszámú műhelyek alkotják, melyek egymást erősítik, kiegészítik. A projektbe minimum 10 fő, maximum 30 fő tehetséges tanuló vonható be.
A komplex tehetséggondozó program foglalkozásait tömbösített formában nem lehet megvalósítani!
4.2. Választható kiegészítő tevékenységek:
4.2.1. A legalább 60 órás komplex tehetséggondozó programba bevont tanulók számára szervezett bentlakásos, 3 napos tehetséggondozó szaktábor megvalósítása.
4.2.2. A legalább 60 órás komplex tehetséggondozó programba bevont tanulók számára szervezett, a tehetséggondozó program tematikájához kapcsolódó 2 napos tanulmányi út megvalósítása.
4.2.3. A legalább 60 órás komplex tehetséggondozó programba bevont tanulók számára szervezett, a tehetséggondozó program tematikájához kapcsolódó és a pályaorientációt segítő 1 napos üzemlátogatás, vagy felsőoktatási intézmény vagy kutató intézet meglátogatása.
A választott kiegészítő tevékenységekben a komplex tehetséggondozó programot vezető tehetségsegítő pedagóguson/szakemberen túl maximum 1 fő felnőtt kísérő (szülő) vagy kísérő pedagógus részvétele támogatható.
A választott kiegészítő tevékenység a 60 órás program óraszámába nem számítható be!
A pályázatok elbírálásánál előnyben részesülnek azon pályázatok, amelyek a kötelezően választandó program mellett, vállalják egy db választható kiegészítő tevékenység megvalósítását is.
A nem támogatható tevékenységek köre:
– iskolai tanórához kötődő tanfolyam/kurzus,
– fakultáció;
– nyelvvizsgára történő felkészítés,
– ECDL modulok és azokra való felkészítés,
– erdei óvoda, erdei iskola,
– versenyfelkészítés,
– versenyen való részvétel.

5. Pályázat benyújtására jogosultak
5.1. Jelen Pályázati Kiírás keretében az alábbi feltételeknek megfelelő intézmények/szervezetek nyújthatnak be pályázatot:
A hazai köznevelési intézmények (2011. évi CXC. törvény 7. § szerint) közül:
– általános iskola,
– gimnázium,
– szakközépiskola,
– szakiskola,
– kollégium,
– pedagógiai-szakmai szolgáltatást nyújtó intézmény.
Figyelem! Tagintézmény/Intézményegység kizárólag a székhelyintézmény / intézményfenntartó kötelezettségvállalásával nyújthat be pályázatot!
– Magyarországon bejegyzett egyesület (ide nem értve a szakszervezetet és pártot), alapítvány, közalapítvány és nonprofit gazdasági társaság, melynek alapító okiratában az oktatás/nevelés vagy a tehetséggondozás, mint tevékenység szerepel.
– Belső egyházi jogi személyek
– A szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 1. § (1) bekezdésében felsorolt országok oktatási profilú magyar civil szervezetei, valamint magyar tanítási nyelvű – magyar osztállyal vagy tagozattal rendelkező – általános vagy középiskolái.
amelyek a Támogatáskezelő internetes pályázatkezelő rendszerében (Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerben, a továbbiakban: EPER) regisztráltak. (A regisztrációval és a Regisztrációs nyilatkozat benyújtásával kapcsolatos információkat a Pályázati Útmutató 9.2. pontja tartalmazza.)
FIGYELEM! A regisztráció és a pályázat benyújtása során kérjük, fokozott figyelmet fordítsanak arra, hogy a Pályázati Kiírásban meghatározott pályázói körnek megfelelően történjen a regisztráció és a pályázat benyújtása. Amennyiben ezen feltétel nem teljesül, az a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.
Tagintézmény/intézményegység önálló regisztrációval nyújthat be pályázatot. Amennyiben egy intézménynek több tagintézménye/intézményegysége kíván pályázatot benyújtani, úgy minden tagintézménynek/intézményegységnek szükséges a regisztrációt elvégeznie.
Határon túli pályázók esetében magyarországi befogadó szervezet/intézmény megadható.
FIGYELEM! A pályázat benyújtása és véglegesítése során kérjük ügyeljenek arra, hogy a böngészőben beállított nyelv a magyar nyelv legyen, ellenkező esetben ugyanis a mentést követően a pályázatban hibajelenségek merülhetnek fel (pl. karakterek levágása a költségvetésben, fájlcsatolók nem megfelelő működése, stb.).
A hibák kezeléséhez segítséget nyújt a www.eper.hu honlap “Dokumentumok” menüpontjában megtalálható “Hibaleírás költségvetési tábla levágott karaktereihez” elnevezésű segédlet.
Jelen Pályázati Kiírás keretében az alábbi, EPER rendszer szerinti jogi státuszoknak kell megfelelnie a Pályázóknak:
Alapítvány
Alapítványi fenntartású intézmény
Egyéb fenntartású intézmény (Pl. tagintézmények, KLIK fenntartásába tartozó köznevelési intézmények, Felsőoktatási intézmények és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság által fenntartott köznevelési intézmények, Szakképzési Centrumok, Kollégiumok)
Egyesület
Egyház, egyházi szervezet
Egyházi fenntartású intézmény
Fővárosi önkormányzat által fenntartott intézmény
Kistérségi fenntartású intézmény
Közalapítvány
Megyei önkormányzat által fenntartott intézmény
Nonprofit korlátolt felelősségű társaság
Nonprofit részvénytársaság
Önkormányzati fenntartású intézmény
Személyek egyéb közössége (pl. határon túli szervezetek, intézmények)
Szövetség
5.2. Nem részesülhet támogatásban az a Pályázó, amely:
– a benyújtott támogatás iránti kérelmében támogatási döntés tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis vagy megtévesztő adatot szolgáltatott, vagy ilyen nyilatkozatot tett;
– jogerős végzéssel elrendelt csőd-, felszámolási, végelszámolási vagy egyéb – a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott – eljárás alatt áll, illetve a szervezet bírósági nyilvántartásból való törlését az ügyészség kezdeményezte;
– nem felel meg az Áht. 50. § (1) bekezdése szerinti követelményeknek;
– a támogatott tevékenységhez szükséges jogerős hatósági engedélyekkel nem rendelkezik;
– a támogatási szerződés megkötésének feltételeként jogszabályban meghatározott nyilatkozatokat nem teszi meg, dokumentumokat nem nyújtja be, vagy a megtett nyilatkozatát visszavonja.
5.3. Nem támogatható az a pályázat, amelynek megvalósítása, illetve a megvalósítás módja vagy eredménye
– bűncselekménynek vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívásnak minősül;
– alapvető emberi vagy alkotmányos jogot sért;
– a nemzet, a nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek, valamint más nemzetek méltóságának és a társadalom más alapvető érdekeinek sérelmével jár, így különösen a közrendbe, a közerkölcsbe, a család és a kiskorúak védelmének követelményébe ütközik.

6. Támogatási időszak
6.1. A Pályázó által a pályázatban megjelölt,
– támogatási előleg formájában nyújtott támogatás esetében 2016. július 1. és 2017. június 30. közé eső időszak, illetve
– beszámolót követően nyújtott támogatás esetén 2016. július 1. és 2017. május 15. közé eső időszak,
amelynek időtartama alatt a támogatott program, illetve projekt megvalósul.
FIGYELEM! A pályázatban csak a pályázó által megjelölt támogatási időszakban felmerült, a projekt megvalósításához kapcsolódó gazdasági események költségeit alátámasztó, a támogatási összeg felhasználását igazoló számviteli bizonylatok összegei számolhatóak el, melyekpénzügyi teljesítése (kifizetése) legkésőbb a támogatási időszak záró dátumáig és a Pályázati Kiírás 19.3. pontjában a beszámoló beérkezésének határidejeként meghatározott időpont közé eső időszakon belül (a továbbiakban: elszámolási időszak) megtörténik.

7. A pályázatok benyújtásának határideje
7.1. Az internetes pályázatok benyújtásának határideje: 2016. május 2. 23:59 óra.
Határidőben benyújtottnak minősül az a pályázat, amely az EPER-ben véglegesítésre került.
(A határidőben történő benyújtás részletes szabályait a Pályázati Útmutató 9.3. pontja tartalmazza.)

8. Benyújtható pályázatok száma
8.1. Jelen Pályázati Kiírás keretében egy Pályázó egy pályázatot nyújthat be.
8.2. Tagintézmény/Intézményegység kizárólag a székhelyintézmény / intézményfenntartó kötelezettségvállalásával nyújthat be pályázatot.

9. A pályázatok benyújtásának módja
9.1. A pályázatot kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani az EPER portálon keresztül. Az internetes pályázati adatlapot a Pályázati Kiírásban és Útmutatóban közölteknek megfelelően hiánytalanul, a kérdésekre választ adva és az ott megjelölt elektronikus mellékletek becsatolásával kell benyújtani.
A pályázat benyújtását megelőzően minden Pályázónak a http://www.eper.hu (https://eper.emet.hu/paly/palybelep.aspx) portálon regisztrálnia kell magát az EPER-ben, melyhez rendelkeznie kell egy érvényes elektronikus levélcímmel (e-mail cím). A regisztrációval és a Regisztrációs nyilatkozat benyújtásával kapcsolatos információkat a Pályázati Útmutató 9.2. pontja tartalmazza.
http://www.emet.gov.hu/_userfiles/felhivasok/NTP/ntp_16/NTP-MTTD-16/Palyazati_kiírás_NTP_MTTD_16.pdf
A fenti kiírást terjedelmi okokból rövidítettük, az eredeti a szövegben található webcímen elérhető. (A Szerk.)

A pályázattal kapcsolatos dokumentumok:
Pályázati kiírás (pdf)
Pályázati útmutató (pdf)
Munkaterv (xlsx)
Nyilatkozat benyújtott dokumentumokról (docx)
Befogadó nyilatkozat (docx)

 

Forrás: pafi.hu