Nagycsaládosoknak üdülés

Hazai
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Nagycsaládos pályázók számára 2018. évben felhasználható üdülésre


PÁLYÁZAT BENYÚJTHATÓ
2018. JANUÁR 15. NAPJÁTÓL

A pályázat célja:
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (továbbiakban: Alapítvány) az Erzsébet-program keretében – az egészség megőrzéséhez szükséges aktív kikapcsolódás elősegítése érdekében – üdülési pályázatot hirdet. Az Alapítvány a pályázattal elnyerhető támogatást üdülési szolgáltatás formájában nyújtja. Az üdülési támogatásra kizárólag a jelen felhívásban meghatározott követelményeknek maradéktalanul megfelelő kedvezményezettek jogosultak.

Kedvezményezettek köre:
Azon belföldi illetőségű, 18. életévét betöltött, magánszemély, akiknek a családjában az egy főre jutó rendszeres havi jövedelem nem haladja meg a 2018. január 1-jén érvényes minimálbér összegét, továbbá három vagy annál több gyermeket nevel(nek) saját háztartásukban, akik után – a pályázat benyújtása napján – családi pótlékra jogosul(tak).
A pályázatban azon 3 vagy több gyermeket szükséges szerepeltetni, akik a pályázati kiírás feltételeinek megfelelnek és az üdülési támogatás felhasználásában ténylegesen részt kívánnak venni. Amennyiben a pályázatban részt vesz a pályázó házas vagy élettársa is, az adatlapon fel kell tüntetni a személyére vonatkozó adatokat is. A benyújtott pályázatban megjelölt személyek későbbi módosítására nincs lehetőség!

Elnyert támogatás esetén:
– a pályázó és házas- vagy élettársa, valamint a pályázat benyújtásakor a 14. életévét már betöltött gyermeke 5000 forint/fő pályázati hozzájárulás befizetésével; 
– a pályázat benyújtásakor a pályázó 3-14 életév közötti gyermeke 2.500 forint/fő pályázati hozzájárulás befizetésével veheti igénybe az elnyert üdülési támogatást.
Az üdülési támogatás igénybevétele a családdal együtt üdülő, 3 év alatti gyermek(ek) részére térítésmentes, azonban a pályázó profiljában kötelező megadni a 3 év alatti gyermek(ek)re vonatkozó adatokat is.
Az elnyert üdülési támogatás a választott üdülési időszaktól és helyszíntől függően 5 nap / 4 éjszaka, vagy 4 nap / 3 éjszaka időtartamú lehet. Az Alapítvány a támogatást Szálláshely Utalvány formájában, a szállásfoglalás rögzítését követően postai úton juttatja el a kedvezményezettek számára. A szállásfoglalás véglegesítését követően a lefoglalt szálláshely és az üdülés időpontjának módosítására nincs lehetőség!

Általános pályázati feltételek:
– A pályázat benyújtásának előfeltétele, hogy a pályázó a http://www.erzsebetprogram.huhonlapon regisztráljon, majd személyes adatok feltöltésével egyéni profilt (továbbiakban: pályázói profil) hozzon létre. A pályázó a regisztrációt követően visszaigazoló e-mailt kap. Az e-mailben található internetes hivatkozásra (linkre) kattintva kell aktiválnia a pályázói profilját. A pályázattal kapcsolatos teljes kommunikáció a regisztráció során megadott, ezáltal kapcsolattartásra kijelölt e-mail címen történik. Egy e-mail címmel kizárólag egy személy regisztrációja hozható létre. Azon pályázók, akik a 2016-os évben már létrehoztak egyéni profilt a pályázati rendszerben, nem szükséges újra regisztrálniuk, ők a korábbi regisztrációkor megadott felhasználónévvel és jelszóval tudnak a felületre belépni. Számukra azonban a profilban szereplő adatok ellenőrzése és az esetleges változások átvezetése szükséges.
– Pályázatot benyújtani kizárólag a http://www.erzsebetprogram.hu honlapon, a jelen pályázati felhívásban rögzített feltételeknek maradéktalanul megfelelő pályázói profillal van lehetőség.
– A pályázói profil kötelező melléklete a Hozzájáruló nyilatkozat személyes adatok kezeléséhez elnevezésű dokumentum, amelyet a pályázó kizárólag a http://www.erzsebetprogram.hu honlapról letölthető formanyomtatványon nyújthat be. A megfelelően kitöltött nyilatkozatot kép formátumban (JPG vagy PNG formában), de 1 MB-nál nem nagyobb méretben a regisztrációs felületre szükséges feltölteni. Amennyiben pályázatát nem a Hozzájáruló nyilatkozat személyes adatok kezeléséhez formanyomtatvány dokumentummal nyújtja be, úgy az automatikusan elutasításra kerül!
– A hibásan, hiányosan, vagy nem feldolgozható adatokkal kitöltött, vagy a Hozzájáruló nyilatkozat személyes adatok kezeléséhez melléklet csatolása nélkül benyújtott pályázat automatikusan elutasításra kerül.
– Egy pályázat keretében kizárólag egy jogosult személy, illetve egy, vele közös háztartásban élő házas vagy élettársa, továbbá három vagy több, a pályázat benyújtásának napján családi pótlékra / emelt családi pótlékra jogosult gyermeke nyújthatja be jelentkezését.
– Egy személy egy pályázati ciklusban kizárólag egy szociális üdülési pályázat keretében részesülhet támogatásban.
– A hibásan, hiányosan beadott pályázat hiánypótlására, javítására nincs lehetőség.
– A pályázat keretében rögzített adatok valóságtartalmát az Alapítvány ellenőrizheti.
– A pályázat benyújtását követően a pályázat azonosító számot, úgynevezett pályázatazonosítót[3] kap.
– A pályázó a benyújtási határidőt követően legkésőbb 2018. március 19-ig kap tájékoztatást az Alapítványtól e-mailben pályázatának feldolgozási eredményéről.
– A pályázatok elbírálásánál előnyben részesülhet azon pályázó, aki korábban nem nyert üdülési támogatást az Erzsébet-program pályázatai keretében.
– Az üdülési támogatás igénybevételének feltétele a pályázati hozzájárulás egy összegben történő befizetése az Alapítvány részére a megadott határidőig, a választott befizetési módon.
– A pályázati hozzájárulás befizetésének határideje: 2018. április 20.
– Amennyiben a pályázati hozzájárulás összegét a pályázó a megjelölt határidőig nem fizeti be, úgy a benyújtott pályázat automatikusan elutasításra kerül.
– Az elnyert üdülési támogatást a nyertes pályázók a http://www.erzsebetprogram.huhonlapon feltüntetett szálláshelyeken használhatják fel legkésőbb 2018. december 20-igmegkezdett üdülésre.
– Jelen pályázati felhívás feltételei a pályázati létszámkeret kimerüléséig, de legkésőbb 2018. március 2. napjáig állnak fenn.
– A pályázattal elnyerhető támogatás nem terjed ki a szálláshelyre történő utazás megszervezésére, valamint az utazás költségeinek fedezésére sem.
– Amennyiben a pályázatnyertes nem használja fel az elnyert üdülési támogatást legkésőbb 2018. december 20-ig, úgy az elnyert támogatás érvényét veszíti, a befizetett pályázati hozzájárulás visszafizetésére nincs lehetőség.

A pályázat benyújtható: 2018. március 2. napjáig
http://www.erzsebetprogram.hu honlapon történt regisztrációt követően.