Nagyberuházás:Vállalkozásfejlesztés2017

Ungvár Hazai

Az „Egán Ede” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ” Jótékonysági Alapítvány pályázati felhívása vállalkozások nagyberuházásainak támogatására

1. A pályázati konstrukció tárgya

Vissza nem térítendő támogatás és kamattámogatott hitel folyósítása kárpátaljai kis-, közép- és nagyvállalkozások számára, technológiájuk fejlesztése, termelési kapacitásaik növelése, meglévő kapacitásaik jobb kihasználása, beszállítói körük kiszélesítése, valamint a foglalkoztatás növelése céljából.

2. A pályázati konstrukció céljai

  • a szülőföldön maradás és boldogulás támogatása;
  • a gazdasági tevékenységek erősítése;
  • a foglalkoztatottság növelése;
  • a beszállítók számának növelése;
  • a gazdasági szereplők üzleti hatékonyságának növelése;
  • a kivitel növelése és a behozatali cikkek felcserélése hazai termékekkel;
  • az elsődleges és másodlagos nyersanyagok feldolgozásának serkentése.

3. A pályáztatás lebonyolítása

A pályázat kétszakaszos. Jelen felhívás az 1. szakaszra vonatkozik, a projekttervek benyújtásának feltételeit és az előminősítés folyamatát szabályozza. Az 1. szakasz eredményeképp kiválasztott pályázók a 2. szakaszban kapnak lehetőséget a projekt részletes kidolgozására, az üzleti terv elkészítésére.

A pályázat benyújtása nem jelent kötelezettséget a pályázó részére a projekt megvalósítására. A pályázat további kidolgozásra történő kiválasztása nem jelent támogatási kötelezettséget az Alapítvány részéről.

4. Megvalósítási időszak

A projekt megvalósítása legkorábban a projektterv benyújtását követően indulhat meg.

5. Pénzügyi konstrukció

A támogatás pénzügyi konstrukciója három tételből áll (önrész, vissza nem térítendő támogatás, visszatérítendő támogatás) a következők szerint:

  1. A pályázó által minimálisan biztosítandó kötelező önrész mértéke a pályázat tárgyát képező fejlesztés üzleti terv szerinti összértékének legalább 25 %-a. Önrészként elszámolható a Támogató és a bank által jóváhagyott, az üzleti tervben szereplő fejlesztéshez kapcsolódó és feltüntetett, a pályázat beadását követően megkezdett, elszámolható beruházás, valamint a pályázó tulajdonában lévő ingatlan, amely része a fejlesztés megvalósításának.
  2. A vissza nem térítendő támogatás. A vissza nem térítendő támogatás ténylegesen nyújtott mértéke a pályázat 2. szakaszában, a projekt értékelésének eredménye, valamint a rendelkezésre álló forrás összege alapján kerül meghatározásra.
  3. Visszatérítendő támogatás (kamattámogatott hitel). Az ukrán hrivnyában nyújtott hitel kamatához a Támogató a pályázat pozitív elbírálás esetén (amely magába foglalja a pozitív hitelbírálatot is) kamattámogatást nyújt. A hitel futamideje legfeljebb 5 év. A pályázók a 2. szakaszban a hitelbírálat vonatkozásában egyéni elbírálásban részesülnek a fent megfogalmazott feltételekkel összhangban. A pályázó köteles a tőkeösszeg, a térítések és egyéb, a hitellel kapcsolatos kötelezettségek törlesztésére (amelyet nem foglal magában a kamattámogatás). A hitelkockázat a pályázót terheli.

A projekt finanszírozása először az önerő, ezt követően a vissza nem térítendő támogatás, majd a hitel terhére történik.

A beruházás teljes összegének minimális értéke 50 000 000 Ft.

6. Jogosultsági feltételek

A pályázóra vonatkozó általános feltételek:

  1. Kárpátalja területén nyilvántartott székhellyel rendelkező jogi személy, amelynek képviselője, továbbá a többségi tulajdonosa(i) és/vagy dolgozói többsége olyan természetes személyek, akik beszélnek magyarul. A magyar nyelvtudást a pályázónak igazolnia kell.
  2. A pályázati felhívás közzétételét követően nem módosította a tulajdonosi szerkezetét.
  3. Tevékenységét a beadvány átadását megelőzően legalább 2 éve végzi bejegyzett formában (jogelődöket beleértve).
  4. Végelszámolás vagy csődeljárás alatt nem áll, illetve felszámolási vagy egyéb megszüntető eljárás nincs folyamatban ellene.
  5. Nincs esedékes, kiegyenlítetlen köztartozása a kérelem beadásának pillanatában.
  6. Előző két pénzügyi évre vonatkozó pénzügyi beszámoló tanúsága szerint nem volt a vállalat tőkéjének nagyságát meghaladó vesztesége.
  7. Alperesként nem lehet olyan bírósági pere, amely meghaladja a bevételeinek 10%-át.
  8. Nincs esedékes, kiegyenlítetlen 90 napot meghaladó banki tartozása a kérelem beadásának pillanatában, és a kapcsolt személyeknek sincs 90 napnál hosszabb aktív banki késedelmük (beleértve a természetes személyeket is).
  9. Számlája a kérelem beadásának pillanatában nem zárolt, és a kérelem beadását megelőző egy évben nem volt összesen 30 napot, illetve egyhuzamban 10 munkanapot zárolva.
  10. Nem szolgáltatott korábban valótlan, megtévesztő információt az Alapítvány által kiírt pályázati konstrukcióval kapcsolatban.

A pályázó pályázati körönként egyszerre egy projekttervvel pályázhat. Az a pályázó, aki jelen kiírásra ad be projekttervet, nem jogosult az „Egán Ede” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ által kiírt kisösszegű támogatás nyújtására irányuló pályázati felhívásra pályázatot beadni. Ha a pályázó mégis több pályázatot/projekttervet ad be, úgy az időben később beadott pályázata/projektterve érvénytelen.

7. Támogatható tevékenységek

  1. Projekttervet benyújtani a következő beruházásokra lehet:

a) gyári technológiafejlesztés: gépek, eszközök, berendezések (új, valamint meglévő kapacitások megvásárlása harmadik féltől),

b) infrastruktúrafejlesztés: telepi út fejlesztése, energiaellátás, vízközmű, technológiai szennyvízkezelés kiépítése, korszerűsítése (max. 10%-ban a teljes beruházáshoz viszonyítva),

c) épületbővítés, korszerűsítés, (pl. irodaépület, raktár, hűtőház, csarnok, egyéb építmények – új fejlesztések és beruházások, valamint meglévő kapacitások megvásárlása).

A pályázó a fentiek közül egyszerre több pont szerinti beruházásra is pályázhat.

  1. A beruházásnak Kárpátalja területén kell megvalósulnia.
  2. A támogatás keretében elszámolható a beruházás érdekében felmerült tárgyi eszközök és immateriális javak költsége. Indokolt esetben használt eszköz is beszerezhető, megfelelő garanciális feltételek biztosítása mellett.
  3. A beruházást a piaci árakhoz igazodóan, reális és takarékos módon kell megtervezni, figyelembe véve a hatékony és eredményes pénzgazdálkodás elvét, valamint a szokásos piaci árnak történő megfelelést.
  4. Jelen pályázaton elérhető támogatás nem használható fel
    • adósság törlesztésére,
    • személyi jellegű kiadások fedezésére,
    • forgóeszközök fedezetére,
    • személygépjárművek,
    • általános rendeltetésű számítógépek, számítógépes perifériák, megjelenítő eszközök, számítógépes programok, operációs rendszerek,
    • kényelmi eszközök,
    • fényképezők, mobiltelefonok és más olyan eszköz vásárlására, melyek kapcsán a magánhasználat feltételezhető.
  5. A támogatás összege nem biztosít fedezetet a vámköltségekre, a visszaigényelhető általános forgalmi adó és egyéb adók költségére.
  6. A projekt megvalósítási helyszínének alkalmasnak kell lennie a támogatási kérelemben jelzett tevékenység végzésére.
  7. A projektterv elutasításra kerül, ha a projekt megvalósítása környezeti vagy társadalmi szempontból kiemelkedően jelentős kockázatot hordoz, vagy a pályázat nincs összhangban a pályázati felhívás célkitűzéseivel.
  8. A pályázónak vállalnia kell a vissza nem térítendő támogatás minden 10 millió forintja után 1 alkalmazott felvételét (állandó munkaviszonyba), akinek bérezése eléri a pályázó székhelye szerinti átlagkereset legalább 75%-át.
  9. A pályázónak vállalnia kell, hogy a felvett hitel futamideje alatt nem csökkenti az alkalmazottak számát (alkalmazottak száma a pályázat átadásának pillanatában + a szerződésben vállalt alkalmazottak száma).
  10. A pályázónak vállalnia kell, hogy amennyiben lehetséges, a támogatás összegével arányosan új, helyi beszállítókkal köt szerződést, amivel a fejlesztés kapacitásbővülésével arányos beszállítási volumen növekedést ér el, s a hitel futamideje alatt nem csökkenti beszállítóinak számát, a felvásárlási ár megállapításakor a mindenkori piaci árat tekinti irányadónak.

8. A pályázáshoz szükséges dokumentumok

Az Alapítvány honlapján keresztül, elektronikus úton és papír alapon benyújtott projekt adatlap. A pályázó a projektterv részeként az előminősítés megkönnyítéséhez a tervezett pályázati projekt előkészítéséhez és megvalósításához rendelkezésre álló további dokumentumokat (pl. üzleti terv, megvalósíthatósági tanulmány, tervek, tulajdoni lapok, engedélyek, stb.) benyújthatja.

A pályázati konstrukció 1. szakaszában a pályázónak a jogosultsági követelményeknek való megfelelésről csupán nyilatkoznia szükséges, a 2. szakaszban azonban valamennyi jogosultsági követelménynek való megfelelést a megfelelő dokumentum benyújtásával igazolnia kell.

Az Alapítvány fenntartja a jogot, hogy a projektterv értékelése során további dokumentumokat kérjen be a pályázóktól.

9. A projektterv beadási határideje és módja

A projektterv benyújtásához a pályázónak regisztrálnia kell elektronikusan a www.eganede.com honlapon. Itt ki kell töltenie a pályázati kategóriának megfelelő elektronikus pályázati adatlapot. Ezt követően az Alapítvány központi irodájában kell aláírni a helyszínen kinyomtatott projekttervet és nyilatkozatokat 2017. április 3. és 2017. április 28. 16:00 között.  A pályázó a benyújtott projekttervről átvételi elismervényt kap.

A határidőn túl és nem az előírt módon átadott projekttervek nem esnek elbírálás alá. A hiányos, pontatlan vagy nem szabályszerű projekttervek kapcsán az Alapítvány fenntartja a jogot, hogy hiánypótlást kérjen vagy elbírálás nélkül elutasítsa azt.

10. A projektterv elbírálásának módja

A beérkezett projekttervek előminősítése jogosultsági és támogathatósági szempontok szerinti értékelésből, valamint előzetes hitelminősítésből és kockázatelemzésből áll.

Az értékelésekkel párhuzamosan sor kerülhet helyszíni ellenőrzés lefolytatására.

A pályázati dokumentáció az Alapítvány archívumában kerül tárolásra. Az Alapítvány a pályázati eljárás során a pályázó adatlapján aláírt nyilatkozattal összhangban az ott megadott adatokat szabadon felhasználja. A pályázat értékelésének eredményét az Alapítvány nyilvánosságra hozza.

11. A pályázat megvalósításának fő feltételei

  1. A pályázó a hitelszerződés futamidejével megegyező időszakban nem idegenítheti el a támogatásból megvalósult beruházás tárgyát képező eszköz(öke)t, ingatlanokat, valamint azokat rendeltetésszerűen kell használnia.
  2. A pályázó köteles a gazdasági tevékenység fenntartására a támogatási szerződés megkötését követő 5 éven keresztül.
  3. A pályázó köteles az Alapítvánnyal és a bankkal szemben vállalt kötelezettségek szerződés szerinti teljesítésére.
  4. A pályázó köteles a támogatás és a hitel összegének kifizetése előtt a megfelelő biztosítékokat szolgáltatni (váltó, jelzálog stb.)
  5. A pályázó köteles a támogatás tárgyát az üzleti tevékenységének megvalósítására fordítani, összhangban a benyújtott pályázattal, üzleti tervvel és a megkötött támogatási és hitelszerződéssel.
  6. A pályázó köteles a támogatási szerződésben meghatározott módon a támogatással elszámolni.
  7. A pályázó köteles biztosítani az eszközök rendeltetésszerű felhasználásának ellenőrzését az Alapítvány számára.
  8. Amennyiben megállapítást nyer, hogy a pályázó nem rendeltetésszerűen használja fel a támogatást, illetve a kötelezettségeit nem teljesíti, abban az esetben a Támogató eláll a támogatási szerződéstől, ami maga után vonja a hitelszerződés felbontását is. A pályázó ebben az esetben köteles a támogatási összeg, illetve a kiutalt hitel összeg szerződés szerinti megtérítésére.

 

12. Egyéb információ

A pályázattal kapcsolatos kérdésekben a www.eganede.com honlapon, valamint az Alapítvány központi irodájában kaphatnak térítésmentes felvilágosítást.

A pályázati felhívás a pályázat benyújtási határidejének lejártáig módosulhat. A módosított pályázati felhívást a Támogató a honlapján közzéteszi.

Jelen pályázati felhívás és a pályázat 2. szakaszának jognyilatkozatai közötti ellentmondás esetén a 2. szakasz jognyilatkozatai, bármely pályázati szakasz jognyilatkozatai és a támogatási szerződés esetleges ellentmondása esetén a támogatási szerződés rendelkezései az irányadók.

Forrás: eganede.com